kívánság? parancs!

Előző bejegyzésemben panaszkodtam a zord tél hiányáról. Hát most aztán itt a nyakamban! Még örülök!!! Persze előkerült a bokáig érő vastag kabát, a meleg nadrág, szőrme sál, sapka is jó szolgálatot tesz... 

De most tényleg, ennyi kis fogcsikorgatós hideg igazán kell nekünk! Hogy fagyott talajon lépkedhessünk, hogy jégvirágos legyen az ablak, hogy csak az orromon érezzem a kinti hideget. És jön a hóóóóóóóóóóóóóóó. Igazából az ország más tájaira jeleznek nagyobb mennyiséget, de én már beérném egy icurka picruka hólepellel is, ami mindent befehérít..... és sétálhatnék egy nagyot és közben énekelném: 

"... esik a hó, az első hó, az egész udvar csupa porcukor

pici öröm ez a szíveknek, de mint a hófelhő, ez is tovább vándorol..."

no, de hol a tél??????

Jó ez a kis napsütés, hogy végre melegíti az arcomat, meg a lágy szellő, séta a parkban, mintha tavasz lenne. De január van!! Hahó, tél-apó! Merre jársz? Csak egy kicsit jöhetnél. Egy röpke időre. Hogy legyen egy kis fogcsikorgató hideg, fehér lepel takarjon mindet, meg egy kis jégvirág az ablakon is elférne. Persze, ha a fűtésszámlát nézem, örülök, meg akkor is, ha vezetnem kell és azt száraz úton tehetem. De hát csak egy kicsit, egy icipicit, lehetne?

Mikor gyerek voltam, minden télen belepett minket a hó. A felnőttek persze bosszankodtak, mi meg örültünk, hogy az utat is vastag rétegben borítja és szánkóval közlekedhetünk! :) Pompás érzés volt pár napig a külvilágtól elzárva érezni magunkat.

Felnőtt fejjel is megtapasztaltam a téli világ csodáját. Bibbel mentem először a hegyekbe. A telelés előtt valaki azt mondta nekem, higgyem el, egy hét síelés pihentetőbb, mint két hét a tengerparton. Na, persze, gondoltam bátran. Hát mit mondjak? Igaza volt! Talán amiatt, hogy ilyenkor az ember kifejezetten éhes valami másra, valami hétköznapitól eltérőre, egy kis fényre, vidámságra, mókára és kacagásra. Szerencsére volt benne részem. Az a hét feledhetetlen volt! Próbáltam megtanulni snowboard-ozni. Súlyponti problémák miatt a hátsó felem jelentős időt töltött a talajon. De a fiúk biztattak, én meg küzdöttem. Esténként kárpótoltak némi hüttés mulatozással. Aztán, úgy az 5. napon a szervezetem feladta a küzdelmet, azt mondta ennyi volt és kész. 39 fokos lázzal, heveny torokgyulladással tértem haza. De megérte! Aztán újra próbálkoztam, akkor már két léccel. Kedves tanító mestert fogtam ki, aki lelkesen próbálta megszerettetni velem a csúszás élményét. A súlyponti problémák semmit sem javultak, így változatlan sok időt töltöttem feneket áztatva a hóban. Lehet, hogy kondiznom, vagy fogynom kellett volna???? 

Ez volt az utolsó próbálkozás eddig, de még bármi jöhet ezután. 

Idén is mehetnékem van, ha csak egy rövid időre, egy kis oxigéncsere erejéig is, de szeretnék ott ülni, egy havas hegycsúcs tövében, egy hütte teraszán. Ahol téli nap melegíti az arcom, szívom a D vitamint és várom a tavaszt.....  :))))

kis átalakítás, nagyobb tér

A karácsonyi dekoráció és fa eltüntetésének apropóján lakás átrendezésbe fogtunk. Persze, az alapvető méretekből és bútorokból adódóan ez kis mértékű átalakítás, a változás viszont szembetűnően jó. Szerintünk, meg aki eddig látta, aszerint is... )

Szegény Bib eddigi kuckója felszámolásra került ugyan, de cserébe jelentős élettérrel, légtérrel gazdagodtunk. Pedig igazából csak két funkció helyét cseréltük fel. És most mosolygunk magunkon, hogy ezt igazából már réges rég megtehettük volna. De volt már erre példa ugyanitt. Jelesül, hogy van egy épített kamra, ami elválasztja a konyhát a nappalitól. Ennek egyik fele, értelem szerűen a kamra rész polcos, a másik oldal pedig a középső részen egy falmélyedés van, ami a tv helyének szerepét hivatott betölteni. Mi költözéskor mindenféle méregetés nélkül úgy ítéltük, hogy ebbe bizony a mi régi, de annál nagyobb méretű készülékünk beférési esélye kevéske. Ezért az addig is jól bevált állványon találtunk neki helyet. Így éltünk 4 évig. Kerülgettük. Aztán egyszer csak jött egy gondolat, hogy mérjük már meg, hátha befér. És láss csodát! Pont beleillett a lyukba. Nos, hetekig ezen röhögtünk, hogy ilyen bénák vagyunk.... 

Kíváncsi vagyok a következő eget rengető felfedezésünkre! :)

új év

Mondhatnám, hogy alig volt időm bármire és azért hanyagoltam eddig az írást. De ez kevéssé állna közel a valósághoz. A helyzet sokkal inkább annyira prózai, hogy lusta voltam, fáradt, nyűgös, energia hiányos, hogy csak a létfenntartás legszükségesebb elemeire korlátoztam az energiafelhasználásomat. :)

Pedig akartam írni, tényleg. Volt néhány jó témám, sőt, már majdnem neki is álltam. Hehe. 

Most megpróbálom összeszedni azt, ami maradt. 

Először is a karácsony családi idillben telt. Volt egy meghitt kettesben eltöltött szokásos szent esténk. Aztán egyik nap anyuéknál voltunk, ahol a négy cserfes, eleven, rohangáló, zajongó unokahugi remekül elszórakoztatott minket. Majd mentünk a másik családhoz, ahol kompenzáltuk az előző napi zűrzavart egy csendes, pihenős levezetéssel. 

Két ünnep között itthon lébecoltam, na ugye hogy lett volna időm írni. De valahogy gyorsan teltek a napok, mindig volt fontosabb mit tenni, például aludni. :)))

Az év végét baráti körben töltöttük. Lassan, komótosan, öregesen talán. Messze már az az érzés, amikor feltétlen buliba akarsz menni, mert szilveszter van, felveszed a legszebb ruhád, kicsinosítod magad és irány a nagybetűs szórakozás. Hű, mi lesz itt 30 év múlva. Lehet visszatér a vágy a buli után. 

Aztán gondoltam egy év összegzésre is. Mert hát lenne mit. Nehéz volt ez az év. De boldog is. Néha csiga lassú, máskor borzasztó gyors. Voltak felemelő nagyon jó pillanatok. Meg mélybe húzó nehéz percek. Sok élménnyel gazdagodtunk. Tudtunk örömet okozni másoknak, egymásnak, magunknak. Még jobban összekovácsolódtunk. Elmondható, hogy jó év volt, eredményes. Minden küzdelme és fájdalma ellenére. Ami nem öl meg, az megerősít, szokták mondani. Ez most különösen igaz. Így csak annyit kívánok, hogy az idei év is legyen ennyire előre haladó, építő, boldog. 

És kívánom, hogy mindenki tudja megvalósítani az új évben azt, amire vágyik....