Egész évben folyamatos a linzer, mézeskalács és habcsók gyártás, de azért karácsony közeledtével az alkalmak gyakoribbak. Szerencsére a srácok lelkesen segítenek.
A tegnapi házgyártás különösen jól esett és feltöltő volt, igaz, hogy a pihenés rovására ment, mégis énidő volt a javából!
Újra eljött a készülődés, hangolódás, díszítgetés ideje. Az este meggyújtottuk az első gyertyát az idén is közösen készített koszorún, ami kicsit bohém, kicsit sok, kicsit zsúfolt lett, de én így szeretem! Közben beszélgettünk egy kicsit arról, hogy ki miért hálás, kinek mi okozott örömet az elmúlt egy évben. A legkisebb újra a legbölcsebb:
- Én anya annak örülök, hogy Ti kedvesek vagytok velem és igazán próbálom mindig megcsinálni amit kértek. .....
Olyan bölcs és szerethető!
Várjuk a karácsonyt, Nagyon!
Hosszas vívódásom, gyötrődésem, lelki és fizikai hullámvasútjaim után végül úgy döntöttem, hogy vállalom a számomra ismeretlen oltást annak minden következményével. Mikor ez a mondat elhagyta a számat megkönnyebbültem. A mai napig nem tudom, hogy a döntésem jó-e avagy rossz. Lesz-e bármilyen negatív hosszú távú hatása. De azóta nyugalom van bennem. Az út, ami ide vezetett elég hosszú volt és nehéz, amin végig kísért valaki, valaki, aki mindig velem van és annak ellenér, hogy a döntésem és az egész ezzel kapcsolatos információ cunami benne is erős kérdőjeleket okoznak, mégis támogat, mert tudja, hogy ennyi kell és nem több, befogadó és elfogadó egyben .... és ezzel segíti a legtöbbet Nekem immár több mint egy évtizede .... hálás vagyok, hogy van .... ❤
Robosztus, nyers és minimalista az épület, mintha egy óriás ottfelejtett volna néhány építőkockát, mégis valahogy pont tájbaillő, szemet gyönyörködtető ...
Hideg és kongó, de tökéletesen eléri a hatását, egy vulkánban érzem magam! Gyerekekkel érdekes és izgalmas felfedezni valók sokaságával van megtöltve!
Előtte, vagy utána kötelező program az "igazi" vulkán megmászása, majd az egykori kürtőben való elmerülés, kihívásokat kedvelő túrázóknak érdekes kihívás! Mélységből a magasságba kilátással, mindent beszippantó erővel ....
..... töltődsz .... és ennyi elég is.
Hosszas magyarázás, eszmefuttatás után szomorúan ugyan, de a kicsi (aki mindjárt 6!, nem is kicsi már ...) belátta, hogy nem kerülheti el a vérvételt. Meggyőztük, hogy kicsit fáj, de kibírható, gyorsan túl leszünk rajta. .... Egy hős volt, figyelt amit mondtak, megcsinálta amit kértem, viszont krokodil könnyeket hullajtva közben ordított, hogy ez naaaaaaaaaaaaaaaaaagyon fáááááááááááááááááj!!!!! Zengett az egész rendelő. ......
Aztán gyorsan megnyugodott, majd szipogva közölte: én inkább baktérium szeretnék lenni, vagy nem is, inkább szél, vagy a legjobb lenne itt sem lenni .....
A tavalyi kerek szülinapomra kapott élmény étterem ajándékot idén sikerült beváltani egy csodás helyen, remek időben.
Igyekeztem számomra is komfortos, kényelmes helyet választani, szerettem volna elkerülni a feszengést, kényszeres viselkedést ami az ilyen gourman éttermekben elfogna.
Az étlap szűkre volt ugyan szabva, de legalább nem kellett sokat gondolkozni a választáson és így mindent meg is tudtunk kóstolni.
Üdvözlő falat: izgalmas kelt tészták (mákos, kapros, kovászos) egy csepp bruschetta-val és máris beindul az étvágygerjesztés ...
Az étterem ajándéka: apró, lezárt üvegben cukkinifőzelék egy kis kecskesajttal, amint nyitod már füstöl is, aztán kanalazod a hosszan nyúló zöldségcsíkokat, a növény virágával együtt, hideg, új és egyszerre meglepően finom!
Előétel: egyik tányéron dödölle, másikon tojásos nokedli újragondolva. A hagyományos ízvilágot megtaláltam, de anyai nagyanyám sokáig kereste volna a számára jól ismert ételeket a tányéron. Újrakomponálva, harmóniában minden elem.
Főétel: komponálás mesterfokon, óriási tányér, apró részletek, krémek, habok, magok .... az összhatás tökéletes! Bőrén sült pisztráng és szarvas gombával. Úristen, az a céklahab! .... hmmm
A kicsi, aki mindjárt 6!
Anya, szülinapomra azt kérem tőletek, hogy oda menjünk el kirándulni, ahol gömbölyödni kezd a föld ....
Hát. Valaki tudja hogy ez helyileg hol található? Teljesítenem kellene ezt a kívánságot .... valahogy .....
Nos, kettőt pislogtam és a szabad felnőtt hét véget is ért.
De szerencsére megtöltöttük értékes és hasznos pillanatokkal.
Eltöltöttünk egy kellemes borozgatós, vacsorázós estét egy régi baráti párral, akik szintén felnőtt (gyermekmentes) hetüket töltötték épp.
Éjszakába nyúlóan vacsoráztunk a tóparti stégen, ahol igaz hogy az éhes és lelkes hattyúkkal meg kellett küzdeni, de a holdfény és a hosszan elnyúló sötét árnyak a vízen kárpótoltak minket.
Leugrottunk a Balatonra ezüst hidat nézi a móló végéről ....
Közben persze otthon sokat pakoltam, takarítottam, előkészültem a fiúk visszatérésére. Hulla fáradtan, de boldogan és élményekkel telve jöttek haza. Szeretem, hogy a vidéki lét ennyi örömet rejt a számukra, hogy az unokatesókkal ilyen önfeledten eljátszanak!
Most pedig, mosás, pakolás, készülés .... közben megjött a hidegfront .... mintha már most ősz lenne. De nekem természetesen van még program a tarsolyomban, amit még a nyár vége előtt beiktatunk, hogy legyen még, még, még élmény!
Hát ez is eljött, vagy csak átmenetileg van itt, még nem tudom. De futok, néha, keveset, amatőr módon, de megyek ....
Egyszerűen annyi minden van a fejemben, annyi felé szakadok, annyi feladatom van az életem minden területén, hogy szellőznöm kell .... most épp így.
Dübörög a zene a fülemben, nézem a ritmusra mozduló lábam árnyékát, patakokban folyik rólam a víz, felváltva kocokgok, vagy sétálok a kietlen utcákon, kapkodom a levegőt, szánalmasan keveset bírok, még szánalmasabb a km amit megteszek, DE egyetlen gondolat van csak a fejemben, még egy lépés, még egy lépés, menni fog!
Most épp ez van, meglátjuk meddig bírom ...
Végre találtunk egy optimális napot, amikor mindkét gyerek intézményben van, amikor mindkét munkahelyről szabadulhatunk egyszerre és még az idő is majdnem ideális. Nos ezen a szép csütörtökön beültünk a kocsiba és elindultunk geoládát keresni.
Egyszerűen csak jó volt és feltöltő és szabad illattal teli. Csodásan szép békés tájakon, úttalan utakon sétáltunk. A kedves helybélieken kívül egy-egy túrázót láttunk csak. A csillagréten keresztül vágva elértük a nyugi padot, ahol tényleg azon gondolkoztunk, hogy mennyire jó csak itt ülni és milyen mesebeli lehet egy szép nyárvégi napon hulló csillagot figyelni ....
... ekkor persze megszólalt a telefonom, ami rögtön visszarántott a valóságba, de szerencsére gyors ügyintézéssel elhárítottam a munkahelyi vészhelyzetet ....
Aztán mentünk tovább dombra fel, völgybe le ... egy kedves helyen megpihentünk ebédelni és csendben, békében visszaautóztunk a városba.
Másnap persze bolondok háza volt az irodába, meg is jegyezték a kollégák, hogy egy napra kiléptem a normál életem komfortzónájából (mókuskerék), ezért olyan fura és őrült ez a munkanap ....
Az újbóli zárások eredményeként alig egy hét híján az egy évvel ezelőttihez hasonlóan itthon ragadtunk a két kölyökkel.
Felemelő érzés egy óvodás hisztijeit kezelni, most már egy másodikost online oktatni, esetleg levegőztetni őket, mindemellett home officolni, közben főzni, háztartást vezetni és nem megőrülni.
Az első nap délelőttjén azt hiszem elért a mélypont. Legalábbis remélem ennél lejjebb az elkövetkező 3,5 hétben nem lesz. Szóval. Asztali számítógépen a nagy online tanul, alatta én próbálok dolgozni, szóval ca. 8 felületen belépve, futtatva a szükségeseket, amikor a kisebbik unaloműzés gyanánt bemászik az íróasztal alá és kipróbálja, hogy az a nagy, piros világító gomb az elosztó végén, ami annyira hívogatja aprócska ujját, vajon mire való ..... off
Biztos ami biztos alapon Bib a kihirdetés napján bedobott a fagyasztóba egy 0,75 l-es Jagermeister-t. Semmi kétség túlélésre játszunk!
Sok évtizeddel ezelőtt volt egy lelkes óvónőm. Csak néhány kép, érzés, hangulat maradt meg abból a korszakból, de azokra mind szívesen emlékszem. Az iskolás évek alatt is velem volt, hozzá jártunk színjátszó körbe. Lelkesek voltunk, próbáltunk, próbálkoztunk, kihoztuk amit lehetett. Akkor, ott, a 90-es évek legelején, abban a kis faluban ez igazi kuriózum volt.
A továbbtanulással ennek vége szakadt. De talán ő is más irányba ment valamikor pont ebben az időben. És feledésbe merült a színjátszás.
Aztán ez a fajta véna a fiúk születésével valahogy újra utat tört magának. Állandó mesélő társam volt, gyermekkorom egyik meghatározó könyve a Nefelejcs, ebből és fejből szavaltam, dúdoltam, duruzsoltam a fiúk fülébe altatóként, vagy csak megnyugvásként egy-egy kedvenc verset.
A következő mozaik darab a kirakósból, hogy állok az iskolai nyílt napon és bejelentik, hogy új osztályt indítanak Mó szeptemberi kezdésével együtt. Csak az járt a fejemben, hogy mindegy mi az, csak valami hozzá passzoló legyen. Ekkor kiderült a szak: zenés színjátszó, dráma tagozat. Uh. Jött a felismerés, hogy igen, igen, ez pont az amit kerestünk, ez, ez jó lesz!
Most másodikos. Megtalálta a helyét. Szereti és szeretik, ez a legfontosabb. Non-stop tanulja a verseket. Hallás után borzasztó gyorsan tanul, nála már csak az öccse gyorsabb, aki 5 éves létére fújja az összes 5 versszakos verset is. És elnézem őket és eszembe jut, ahogy anyu hányszor mesélte, hogy állok a sámlin, óvodás vagyok, segítek neki tésztát gyúrni és csak mondom, mondom a verseket, amiket a nővéreimtől hallottam.
És a sors úgy hozta, hogy vidám társalgásba keveredtem a régi óvónőmmel. Elmeséltem a fentieket és hogy hálás vagyok, hogy ő volt nekünk és milyen pozitív hatással volt az életemre.
Értékes, megható beszélgetés volt ...
Fekszünk a rét közepén, bőszen hempergőzünk, aztán szuszorászunk, meg még hempergőzünk is, aztán Titusz elfárad és rádől Zödönre, közben persze kacarászunk is, mindezt végtelenítve, Kuflit és Brunót olvasva ..... néha megszakítjuk egy kis habos forró csokiért, narancsléért, esetleg csokis cukros fánkért .....
Itthon vagyunk, ketten a kicsivel. Boldog békeidő ez most, rég volt már ilyen, feltöltő és lelket simogató csak úgy lenni, lelassulni, rendőrállomást építeni börtönnel, halakat tanulmányozni a Garfield-es könyvből, csatasorba állítani az összes katonás, ninjagos, droidos legot.
Ez itt és most jó ..... kellett, nagyon ....
A nagyot kiengesztelendőként sétálok vele reggel, érte este és így vele is van kettesben idő, mély beszélgetés, lélek simogatás.
Édes a február eleje. 💙
75 évet élt.
Emlékszem kopasz fejére és a fura foltra a homloka fölött, amit a golyó okozott. A sapkáját forgatom. Hátborzongató érzés. A tudat, hogy ez a sapka és vele együtt az én nagyapám és még hány és hány ember min ment keresztül .... Az ötévesem, az Ő dédunokája próbálgatja, játszik vele, aki vezetékneve szerint "Katona", aki ismeri a történetet, a sapka mégis megbabonázza, majd azt mondja odabújva hozzám: "látod anya, ezért nem szeretnék katona lenni, mert lyukas lesz a fejem" ...
Innen jött az ihlet, ötlet, december elején összehoztam egy röpke kis csoportot az internet világában azokkal az ismerőseimmel, akikről tudtam, hogy kellően kreatívak, értékelik a hagyományok, szeretnek adni és kapni, mindezt azért hogy ötletet cseréljünk, hogy megosszuk egymással ki-mikor-miért, milyen lapot szokott küldeni, illetve, hogy akár egymást, vagy mást, esetleg egy idegent meglepjünk ezzel az apró, de kedves gesztussal.
Az akcióm kicsi volt ugyan és szűk körű, de jelentem sikeres. Karácsony alkalmából két új embert is arra sarkalltam, hogy az általam évek óta küldött képeslapra válaszoljon! Egy kedves barátnőmtől cserébe egy nagyon-nagyon, számomra értékes meglepetést kaptam pocket könyv formájában! A szomszéd néni, akinek idén dobtunk először a ládájába meglepetés lapot mind a négyünknek személyre szóló választ küldött, benne apró, saját kézzel készült karácsonyfa dísszel. A gyerekek nagyon boldogok voltak, hogy a nevükre érkezett a meglepetés!
Úgy érzem, hogy elértem a célom, örömet adtam és kaptam, még többet is, amit a fiúk láttak és éreztek, ezáltal ők is többek lettek, lesznek ....
Minden évszakban, hónapban, minden alkalommal más arcát mutatja egyik kedvenc vidéki helyszínem, gyermekkorom játszótere. A HEGY. Ami igazából csak egy domb, de itt így hívják és errefelé minden jólszituált polgárnak volt a családi háza mellet egy hegye valahol a zártkerti részen még, ahol megtermett a szőlő, gyümölcs, efféle.
Ahogy egy kedves városi ismerősöm elcsodálkozva jegyezte meg, hogy micsoda paradicsom ez. Az utcafrontról belépünk a virágos kertbe, onnan a gyepes udvarra, majd a tyúkfuttatón keresztül eljutunk a konyhakertbe, tovább haladva a gyümölcsös kiskertbe, majd a nagykertbe aminek a végén, az egyik domb aljában ott az erdő, aztán kezdődik az új domb a heggyel...... Nos valóban innen nézve igencsak idilli helyen laknak a szüleim. Szerencsére. Hálás is vagyok nekik minden alkalommal, hogy ez van, nekünk és most már a gyerekeknek is. Elmondhatatlanul sokat ad az életünkhöz ....
És most, hogy itt az első HÓ, hó, hó, hó ... mindenki úgy várta! És végre esett, így nem volt kérdés, hogy irány a mama!
És mi lehetne feltöltőbb a jelenlegi helyzetben mint egy puha, nyugalommal bélelt, ropogós, friss séta a szűz hóban ...
