Kaptam egy nagy adag gyerek dalt, azok közül válogattam, mikor hazaért Bib és meghallotta az épp aktuálist. Megállt az ajtóban, megrökönyödött, majd újra játszatta, majd sírt a röhögéstől, majd újra játszatta, akkor már fetrengett, majd újra és újra, aztán azóta újra és újra hallom, mikor csörög a mobilja. Íme a szám:
De hát mit is várok? Hisz imádja a szóvicceket és ez különösen ott van a szeren.
És egyébként is egy örök gyerek, hisz a minap is elmentünk Mónak ajándékot választani. Én ott dekkoltam a kisvödrök, lapátok, kannák, kisautók tömkelegében miközben ő kedélyesen ténfergett a boltban, aztán találkoztunk a pénztárnál, ahol is nálam ott volt az ajándék tárgya, az ő kezében pedig ÖT DARAB vizipisztoly! Mert nagyon állatul néznek kis és feltétlen módon szükségünk van minden darabra és a gyerek (aki most lesz egy éves ugye) hogy fogja élvezni. Aha. Persze.
Haragudni persze nem tudok, hisz ez az egyik tulajdonság amit nagyon szeretek benne, szóval jót röhögtem én is... azóta csak Lajoska.....
