leírás

- Mó hogy néz ki a karácsonyfa?
- Hát olyan zöld, fenyőfa, mint a jelem az oviban, meg tüskés és bökős és fel van díszítve tojásokkal és az egész világít körbe-körbe, olyan nagy mint anya, meg apa és ajándékok vannak alatta. 

.... főleg egy tűzoltó autó legyen alatta, aminek van kihúzható létrája ..... :)))










 

a szocializálódás elkezdődött

Alig múlt két hónapos, de elkezdtük. A nagy miatt muszáj. :)

Először is voltunk Örömködni örömkörben, Mót el kellett vinni, Kata volt, imádjuk! Jó sokan voltak, mégis jól viselte kicsi is nagy is. Ábi csak nézegetett, szemlélődött, Mó pedig kifejezetten élvezte. És a végén még egy verset is elmondott. Ez most a kedvenc! Óvónénivel közölte is, ez a vers könnyű! Imádom, hogy így ragad az agyába ez a sok minden....

Tök, tök, kicsi tök,

holnap ugye eljöttök?

Elmegyünk, elmegyünk,

ajtódon becsengetünk.

Megtérfálunk, cukrot kérünk,

aztán gyorsan odébb lépünk.

Aztán voltunk játszóházban. Mó visszavágyott, nagyon, annyiszor elmondta, hogy Anya elmegyünk ugye?, hát elmentünk. Valahogy felülmúlhatatlan az a pillanat, amikor rájön, hogy igen, ott vagyunk, teljesült a vágya és látom az arcán az örömöt, a szemében a tüzet és ugrál és vigyorog, egyszerűen boldog és közli: Anya, meg vagyok illetődve! 

Ábel persze ugyanazt csinálta mint itthon, vagy bárhol, bár a végére kicsit besokallt, mondjuk én is...  :)

Szóval újra úton, immár kettővel! 

 

7:20

Reggel 6:20. Lapítok. Fülelek, remélek, hogy végre, végre lesz egy reggel amikor tovább alhatok mint 5-6 óra. A kisebb Újra alszik 5:30-as reggelije, pelenkacseréje után, a nagyobb Még alszik.

Húzom is magamra pihe-puha takaróm és süppedek ágyamba gyorsan, minden csendben töltött perc aranyat ér.... és 7:20-kor egyszerre ébred mindkettő..... ez már maga a paradicsom! :)))) 

 

a legjobb jelenleg

..... hat órát aludni négy részletben egy éjszaka alatt.....

megváltás

Nos, a megváltás nagyobb hévvel érkezett, mint gondoltam volna. Az előző bejegyzés után 2 nappal már túl voltam a nehezén és velem volt egy új boldogság csomag, Katona Ábel személyében.... :)

BOLDOGSÁG!

Azóta itthon. Zombie üzemmód egyenlőre várat magára és úgy tűnik a rutin meg az évek újra velünk vannak. Túlzás lenne állítani, hogy minden zökkenőmentes, de mégis valahogy másra emlékeztem, nehezebbre súlyosabbra, rosszabbra számítottam. És most úszom a megkönnyebbülésben, a boldogságban. Mind testileg, mind lelkileg. Persze most sem mondom, hogy hű, de egyszerű, mert a kórházat egy az egyben kitörölném ha lehetne, meg az éjszakai keléseket, meg Mo kirohanásait, meg a kakis pelenkákat, mégis.

Ábel cuki bébi, eszik és alszik (talán nem most kiabálom el),és gyönyörű, hát persze, nekem a legszebb. És csak úgy babusgatnám, simogatnám, ölelgetném, mert olyan kis csepp és olyan hamar megnő, hogy még most most még, még, még akarom az illatát, a kis bőrét, minden lélegzetvételét.

Mó pedig a nagyfiú és én olyan, de olyan büszke vagyok rá, mert egy hős volt azon a héten, mikor nem voltam és azóta is ügyes és segít, és jön és mindent akar, hogy csináljuk együtt. Imádom érte. Persze látom rajta, hogy elnyomva ugyan de ott van benne a vágy, hogy csak ő, és ki ez itt és mit akar. És robban is a bomba néha nagyot és gyorsabban és sokszor csak én vagyok jó, mindenhez. De közben büszke és okos nagyfiú. 

Én pedig nézem a két fiút és félelmetes látni a kontrasztot, belenézni az egyik óriási zöldesbarna, hosszú fekete szempillás, értelmes szembe és látni az aprócska mélykék, pihének látszó világos kis sörtével keretezett ártatlan kereső tekintetet. 

Anya vagyok, immár kétszeres közben pedig sírok és nevetek...... így lettünk MI négyen kerek és egész.... :)

zombie üzemmód 1.

Gondolom hamarosan belépünk a 2. változatba is...

Szóval eltelt a nyár. 

Az elmúlt hónapokban kibírtunk egy masszív 1,5 hónapos fosást a gyerekkel, aminek a végeredménye egy cuki szalmonella vírus lett, karanténnal, postán feladott kaki mintával (az év vicce, de tényleg). 

Kibírtunk 3 hét apa elvonást (természetesen pont a szalmonellával egyszerre időzítve), amikor csak aludni láttuk itthon..

Megküzdöttünk az adminisztrációval, ántsz-el, bölcsis nénikkel.

Mó leszokott a pelenkáról, elhagyta a cumiját, de azt is átvészeltük. 

Leküzdötte a víziszonyát, jött helyette a kutyától való rettegés. 

Sokszor lepasszoltam, hogy kibírjuk egymást és a szünetet.

Azóta óvodás, beszoktattuk (elvileg jól vette az akadályt).

Részemről örültem a hosszú-hosszú forró napoknak, a tikkasztó melegnek, hogy sokat lehet strandra menni és úgy gondolom összességében jól viseltem minden testi megpróbáltatást és komolyabb nehézség nélkül átvészeltem a 40 fok minden nyűgjét és baját. Leszámítva, hogy patakokban folyt rólam a víz. 

Mostanra elértem fizikai határaimat. Belülről szétfeszítenek és szétrugdosnak minden irányban. Gyakorlatilag egy élő törökbasa vagyok. A vizesedés most valahogy elkerült (ennek azért örülünk), így pálcika ember lettem görögdinnye hassal... és egy bölcsességfoggal ami most kezdte újra növekedését. Juppi. Aludni, enni nem enged. Szétnyomja az egész állkapcsomat, szarrá szedi az ínyemet. 

Így aztán MOST már elég. Úgy mindenből. Nyűgös vagyok, hisztis és bőgök egyszerűen örülök, hogy élek és tényleg a túlélésre játszom. 

Várom a zombi üzemmód 2.

kis dolog és nagy dolog

Meg kéne tényleg tanulni örülni annak, ami van, a jelennek, mert mindig jöhet valami változás, bármilyen apró vagy kardinális, ami miatt értékeljük a régit, a jót. Persze aztán csak meg kell keresni az újban is azt ami miatt értékes....

Hű, nagyon elszálltam a fentiekkel, pedig egészen egyszerű hétköznapi dologra jöttem rá ma reggel úgy 6 óra tájékán. 

Most hogy Mó betöltötte a 3. évét egészen égető és kardinális kérdés lett a szobatisztaság. Felőlem még várhattunk volna, mivel az én gyerekem mindent később kezdett el csinálni, mint kellett volna, de hát vészesen közeleg a szeptemberi óvódakezdés, így a dolog halaszthatatlanná vált. A 1,5 hónapja tartó hasmenéses időszak egészen a kezemre dolgozott, valahogy úgy alakult, hogy az összes nagydolog a biliben végezte. Örültem a sikernek és persze, hogy alig fogy a pelenka. Aztán már valahogy a kisdolog is ott landolt. Aztán valahogy maradt az alsónadrág (szigorúan így hívjuk, lányos családból származva kaptam a fejemre mikor bugyinak merészeltem hívni eme ruhadarabot). Aztán már csak éjszaka kell. És akkor ma reggel 6 kor. Arra eszmélek, hogy rohan a gyerek, kicsapja az ajtónkat és süvít, hogy anyaaaaaaaaaaaa, pisilni kell. Még azt sem tudom hol vagyok, villany felkapcs, bili megkeres, pizsi, pelus letol és mehet... Váááááááááááááá. És Jupppppppppppppppppppi. 

Visszakanyarodva eszmefuttatásom kezdetére, emlékszem hogy hányszor gondoltam milyen jó lenne, ha már nem kéne pelenkát cserélni, szag után menni, kupont vágni, hogy ne menjünk anyagi csődbe miatta, hogy milyen édeni pillanat lesz, mikor önjáró gyermekem önellátóan intézi dolgait. Hát eljött a pillanat, mely boldogító, de reggel szívem szerint önző galád anyaként azt mondtam volna neki van rajtad pelenka, pisilj bele és aludjunk tovább.... 

Egy új korszak kezdete! :)))

két óra nyugalom

Szombat délelőtt. Még tombol a kánikula. Napok óta patakokban folyik rólam a víz, most már azért kezdek nyűgös lenni, mert így aludni is nehéz. Eddig azért jól bírtam... Mó a mamucseknél (mostanában anyucsek, apucsek, papucsek, mamu, papu és hasonló becézgetésekben van részünk) tombol. Szó szerint. Annyi, de annyi dolga van, folyton csak megy és intézkedik. Pakol, kalapál, termést szed, fürdik, öntöz, kirakodik, berakodik, eteti a macskát, nézi hogy nőtt e a kukorica és még napestig sorolhatnám. Mindent csinál csak két dologra nem ér rá. Enni és aludni. Szegény anyám, meg rohan a duracell nyuszi után.... Szóval Mó jó helyen. Bib ügyel még mindig, de most kivételesen pont jó helyen. Röplabdát fotóz a Balaton parton. És amíg ő izzad a homokban, addig én egy hűs fa árnyékában, lengedező szélben ülök a plédemen bambulok ki a fejemből, szívom a tó illatát, közben lubickolok, vagy csak nézelődve pihenek. Mindezt nettó két órán keresztül! Mennyei! Megérdemelt kikapcsolódás és feltöltődés. Ennyi jár Nekem is. :)

 

szülinap

Ma 3 éve, hogy igazi család lettünk és egy csoda minket választott szüleinek.... KÖSZÖNJÜK! :)

https://www.youtube.com/watch?v=3RUoq4M7rHw&feature=youtu.be

az én zeném

Szeretem, hogy szereti a zenét. Azt is szeretem, hogy az összes általa ismertet kívülről tudja és énekeli. Most eljutott odáig, hogy a kocsiban is az ő zenéje kell. A kedvenc persze. Csak hát eléggé vicces, hogy így a nagy hőségriadó idején klímázott autóban szól a hullapelyhes. Ő pedig lelkesen énekli, hogy jöjj el kedves télapó. Mire elérünk a strandolás helyszínére már el is jött Jézuska karácsony éjjelén..... no comment...

félpanzió, vagy all inclusive

Mi előbbit választottuk nyaralásunk komfortosabbá tétele érdekében, a gyermek viszont kétségtelenül az utóbbiban részesült. Végül is nála folyamatosan ez az ellátás dukál, viszont a külföldi lét valahogy magával hozta a fokozott igényeket. Úgy gondolom, egészen jól kezeltük a helyzetet, Bib rengeteget segített, viszont néha azért már a hajamat téptem volna. Szóval lássunk egy kb. 15 perces etapot:

- Anya, éhes vagyok!

- Pogácsát kérek, vagy inkább kekszet kérek. 

- Inni kérek. 

- Fagyit kérek.

- Maszatos a kezem. 

- Másik törlőkendőt kérek. 

- Vááá, belement valami a papucsomba. 

- Vegyük le a másikat is. 

- Most oda üljünk le. 

- Beszállok a babakocsiba. 

- Kérem a kalapom. 

- Nem kérem a napszemüvegem. 

- Kiszállok a babakocsiból.

- Kalácsot eszek. 

- Fogd meg a kalapom. 

......

Ezt nagyjából a végtelenségig lehetne folytatni. 

De igazából lényegtelen, mert ezt akartuk, erre vágytam, hogy végre kék az ég, süt a nap, ciripelnek a kabócák (ők a tücsök barátai...), hullámzik a tenger, sós a víz, forró a levegő és mindegy hogy mi a nyűg tárgya, itt a szabadság, szerelem.... :)

gyerekszáj

- Anya nézd, tönkrement az ujjam... (elesett és megütötte az egyik ujját)
- Anya, büfizett a fenekem... (no comment)

gyereknap

Az idei igen sűrűnek ígérkezett. Be volt tervezve egy bölcsis, egy ovis és egy városi, mindez egy hétvégére. Gondoltam mi ez az én életvidám, embereket szerető érdeklődő gyerekemnek. Nos hát, sok volt, vagyis egy dologból volt sok, nagyon sok és ami tönkretette az egész hétvégét. Eddig ártatlan szememnek fel sem tűnt, most ott virított minden sarkon, minden második gyerek kezében, a földön, a levegőben. Egy levegővel töltött ballon, amit elvileg imád minden kölyök, felnőtt, lány és fiú, nos az én gyerekemre konkrétan remegő frász jött minden egyes darab láttán. 

Az előzmény egy nagypapás kis szösszenet, amit inkább nem részleteznék, de a lényege annyi, hogy egy akkor alig egy éves kétkedve fogadta ezt a szuper játéknak kikiáltott dolgot, a papa pedig úgy gondolta, nincs az a gyerek, akinek ez nem tetszik. Akkor a papa győzött. Most meg mi szívunk, rendesen, immár két éve. Azt hittem megússzuk annyival, hogy jó, oké, ott egy lufi, nem szeretjük, nem is kell, messze van, majd kinövi. Csak hát eljött a csoportos élet ugye a bölcsibe, ahol a többiek dobáláson kívül a pukkasztgatást is élvezik és hát lássuk be, tök jogosan, mégis gyerek nap van, ha kilenc élvezi, miért pont az én tizedik gyerekem miatt böjtölne a többi.... De innentől (jelesül péntek délelőtt 10 óra) óriási krokodil könnyeket hullatva, remegve menekült minden egyes példány elől. Városban, oviban, játszótéren.... 

Csak jelzem, ezerből megismeri azt a jellegzetes hangot, mert a téren felállított színpadon ordító rokkereket valahogy elnézte 3 m-re a hangfaltól, a tömeget is jól viselte... szóval nem a hangos zaj a baj. 

Hát talán egyszer kinövi ezt, addig meg valahogy kikerüljük őket....

De hogy jót is írjak. Múlt héten mi elő gyereknapoztunk. Egy szép esős kedden. A választás tökéletes volt, időpontban, helyszínben. Jelesül egy rég kiszemelt játszóház, ahol a felnőttek is felmehetnek a játékokra. Nos, hát apa és Mó teljesen összehangolva mókáztak jó pár órán át. Először bátortalanul, aztán egyre lelkesebben. Bib meg is jegyezte, hogy ez neki is szuper gyereknap volt! 

Így hát megérte.... :)

 

végre

egy kecske etető boldogsága

Végre jó idős, kirándulós, szabad napos nap! Juhuuuuuuuuuuuuuu

Célállomás egy közeli állatsimogató! A maga egyszerűségében volt nagyszerű. Semmi extra, semmi faxni. Csak helyes állatok, zöldfelület, friss levegő, napsütés és mi hárman együtt! Egy alig három éveshez képest ügyes etetés (zacskóból apa kezébe, apa kezéből kisállat szájába), aztán játszótér, futkározás. Mindenből pont annyi jutott, amennyire szükségünk volt. :)

És egy kis gyerekszáj:

Helyszín egy étterem, ahol megettük jól megérdemelt ebédünket. 

1. szitu:

Pincér jön, mi fizetünk, ő a pénzzel távozik. Majd megszólal gyermekünk:

- Anya!!!!!!!!!!!! A pincérbácsi nem vitte el a tányérokat! 

Pincér bácsi visszajön. Anya-apa pironkodva ég, mint a rongy......

2. szitu:

Bib és én még falatozunk, Mó felfedez, majd odarohan hozzánk és jó hangosan közli:

- Anyaaaaaaaaaaaaa, bekakiltam!

Mire mindenki konstatálta gyermekünk megfelelő anyagcseréjét, a csemete ránk néz és közli:

- Mégsem, vicceltem.... 

Kac, kac, kiskukac. 

De mégis az a jó benne, hogy imádom, hogy tudunk vele étterembe menni! :)

imádom ezért

Ülök egy széken és nézem ahogy dolgozik, ahogy emberekhez viszonyul, problémát megold, feszültséget felold, koordinál és közben figyel arra hogy a megfelelő beállításból a megfelelő kompozíció szülessen. Pedig nehéz dolog több mint egy tucat 18 évest lecsillapítani, sorokba rendezni, vállalható eredményt produkálni...

És én csak elnézem, ahogy sorra jönnek az osztályok egymás után és ő ott áll előttük, lazán és vidáman és imádom ahogy ezt csinálja, valahogy megszállt ez a pillanat és elfogódva nézem és csak remélem, hogy a végzősök némelyikében irigység lobban, talán nekem is lehetne ilyen szakmám én is állhatnék az objektív túloldalán....

Büszke vagyok! :)

jaj, ezt le kell írnom

- Anya finom a csiff! (chips)
- Örülök Mó, hogy ízlik. És tudod, hogy miből van? 
- Hát zacskóból Anya! 
....
paff

gurulós kerekedő születésnap

Jeles ünnep volt pár hete, Bib kerek évfordulójának alkalmából buliztunk egy egész hétvégén át. Péntektől vasárnapig. Szolidra próbáltuk, de hozzánk mérten vegyes lett, nevetéssel, beszélgetéssel, evéssel és ivással. :) Jöttek a barátok, a rokonok és hiába nagy a lakás, azért két felvonás kellett, már csak a gyereklétszám miatt is. Volt két finom torta és persze sok-sok ajándék. 

Az én meglepim forintban nehezen mérhető, inkább személyes ajándék volt. Stílusosan egy fotókönyv 4 fejezetre bontva, 4 fontos állomás az életről, tömérdek fotóval. Meglepődött, örült és sírt. Imádom ezért.... tudtam hogy ez lesz, ezért is Móval adtuk át előtte este. Aztán volt még 15 évvel ezelőtti eredeti újság, benne az első hivatalos, fizetett fotóval. Döbbenet és öröm, hisz egy ilyen megsárgult újság nagy kincs manapság. 

A közös ajándék pedig egy gurulós álom, amit már régóta dédelgetett, csak valahogy mindig elmaradt a megvalósítása. Egy roller, amivel most aztán száguldozhat egyik eseményről a másikra.... imádta! 

Szóval meglepetésparti ugyan nem volt, de helyette volt sok mosoly, ölelés, beszélgetés és sok jó ember nagy helyen... :)

emlék

Véletlenül bukkantam erre a karácsonyi képre, valahogy eddig elkallódott, pedig nagy kincs, főleg a jelenlegi embert próbáló hétköznapokban..... :)

alul, felül ürítés

Nos, az utóbbi két hétben elég sok mélypont volt és elég sok csúcspont. Ez utóbbi nagyon egyszerű prózai, hétköznapi dologból állt:

- két vínnyogó, halálon lévő férfiből egy legalább a wc-n intézte a dolgát, így csak egy után kellett folyton takarítani, (a másik a mellékhelyiségig képes volt elvonszolni magát, egyébre alkalmatlan volt)

- ha épp üres volt a pelus,

- ha a produktum kicsit is hasonlított a normálisra,

- ha a vízen kívül bármit képes voltam belediktálni,

- ha végre kikapcsolhattam a mesét és csönd lett....

a sort folytathatnám, de minek? A kórság ledöntött minket totál. Négy nap masszív mellékhelyiségbe járás, áztatás, mosás, feltakarítás után jelenleg ott tartunk hogy várjuk a tenyésztés eredményét (ami igazából bármi lesz is, teljesen mindegy csak tudni fogjuk, hogy melyik gaz bacilus okozta, tenni nem fog senki semmit) és azt hogy a gyermek mehessen közösségbe. Mert bármennyire is imádom, szeretem, lassan az őrületbe kerget..... 

Szóval néhány kilóval könnyebben, szűk gyomorkapacitással várjuk a szebb napokat.... :)

Anya! Hát persze!

Újabban ez a válasz mindenre és olyan meggyőződéssel, olyan vehemenciával képes ezt mondani, hogy alig bírom ki nevetés nélkül. Pontosabban elfordulva röhögünk mint az állat.... 

De hát ez sokkal jobb, mintha folyton "nem " lenne, igaz???? :)))

anya a király

De hát ez természetes. Ugye....

Mó mesenéző lett. Én próbálom eltűrni csendes háttérzaj szintjén a folyton ismétlődő részeket, ha másként tennék agyvérzésem lenne babóca hangjától. Pedig isten látja lelkem, imádom szegény Pogány Juditot és félelmeteset alakít benne, ahogy egyszerre akár 4-5 szereplőt is szinkronizál. 
Most épp áttértünk a Süsüre. Biztos hogy már most többször láttam a gyerekkel mint én magam gyerekkoromban, bár ennek oka talán az, hogy hangkazettán volt meg tv-ben pedig ritkán láttam, viszont azt rongyosra hallgattam. Mó kedvenc része a takaró alá bújt király, ahogy vacog a palotában, mert mindig hideg van. Sosem hagyja kérdezés nélkül 'Ki bújt el a takaró alá anya?" és kacagva közli "A király!" Nos innen van az első szál. 

Aztán pénteken megvolt Bib kiállítása, ahol Mó remekül szórakozott. Vagyis inkább szlalomozva rohangált a vendégek között. Még szerencse, hogy ott voltak a mamák és segítettek néha "befogni". Egy ismerőssel beszélgettem a képekről, aki megjegyezte az egyikről, hogy milyen "király fotó lett", amikor az én gyerekem épp a mi lábunk alatt szaladgált. Nos ezt ő meghallotta, összerakta amit kellett és onnantól kezdve szlalomozás közben azt mondogatta "Anya a király, anya a király, anya a király". ..... 

A napok azóta elteltek és így a lassan ránk köszöntő farsang bűvöletében a gyermek mindenkit felruház mindenféle szereppel, apa például polip és kígyó felváltva, ezzel szemben én, maradtam azóta is rendületlenül KIRÁLY! .......... reméljük hosszú évek múlva is így fogja gondolni. :)

eső

- Anya! Esik a hó! 

- Süt a nap Mór, nem esik semmi. 
- Anya! Esik az eső!
- Nézd milyen világos van, süt a nap!
- De kell esernyő! .....

Számtalan reggel párbeszéde ez. És ha véletlenül esik valami, akkor kell az én esernyőm. Vagy bármikor máskor játszani. Kinyit, bezár, vagy csak simán lóbál. 

Így hát beszéltünk a Jézuskával és többek között kértünk tőle egy esernyőt! Nos az öröm leírhatatlan... Azóta használnánk, ha lenne eső, a hétvégén volt egy kicsi, így élesben is kipróbálhattuk. Persze attól, hogy van esernyő, sétálni még nehéz... :)

mondanivaló

Újabban mindig van valami új mondandója! És ez olyan jó és le kell írnom...

Így kezdte a karácsonyt:

- Anya! Van egy ötletem!

- Anya! Van egy kérdésem!

Aztán néz nagy kerek szemekkel és várja a hatást. Én kérdezek. Mi lenne az? 

- Öööööööö. - és nagyon, nagyon gondolkodó fejet vág. 

Tegnap bement a szobájába és közölte, hogy:

- Anya! Elhatároztam, hogy leveszem a cicámat a polcról. 

Paff. Honnan vesz ilyen szavakat? Kész vagyok! :))))

új év

Rohannak a napok, a hetek... Írni mindig lenne mit, csak időt nehéz hozzá rendelni...

Melóztunk sokat, sokfelé, aztán már itt is volt a karácsony. Szerencsére idén valahogy nagyon jól sikerült mindent leszervezni és megoldani, mert a nagy hajtásban én már az előkészületekkel rég készen voltam. Aztán 23-án elkezdődött a vég nélküli családi, év végi partik, egy-két buli, evés-ivás, mulatozás, beszélgetés. Szerencsére valahogy az összes jól sikerült, bár úgy is indultam neki, hogy jól fog sikerülni...

A legemlékezetesebb pillanat, amikor Mó áll a fa előtt és tudja, zsigerből érzi, hogy az a nagy, becsomagolt valami csak az övé lehet, másra rá sem néz, aztán elkezdi bontani, tépni, minél előbb lássa, tudja, mit rejt a csomagolás. És eljön a boldogság, egy konyha, az övé, amiben lehet kávét főzni, palacsintát sütni, húst készíteni. Imádta! Aztán reggel jött a következő pillanat, amikor az eddigi "Anyaaaaaaaaaa, tejet, most, most, most, azonnal" helyett ugrálva kiszaladt a szobából és közölte, hogy beindítom a konyhámat! Juppppi! Boldog! 

Bib ajándéka is találat volt, miközben csináltam, mindig, mindig elsírtam magam. Meghatóra sikeredett...

És Mó beszél, sokat, sokat, olyan szavakat használ, úgy teszi össze a mondatokat, olyanokat kérdez. Egy élmény, nagy élmény eddig azt hittem milyen szuper, hogy így beszél, de most... meddig lehet ezt fokozni? Már nagyon nem mindegy mit mondunk előtte. A papával olyan "vitái" vannak. Imádom hallgatni...

.... igyekszem jönni a többi szösszenettel... :)