Ülök egy széken és nézem ahogy dolgozik, ahogy emberekhez viszonyul, problémát megold, feszültséget felold, koordinál és közben figyel arra hogy a megfelelő beállításból a megfelelő kompozíció szülessen. Pedig nehéz dolog több mint egy tucat 18 évest lecsillapítani, sorokba rendezni, vállalható eredményt produkálni...
És én csak elnézem, ahogy sorra jönnek az osztályok egymás után és ő ott áll előttük, lazán és vidáman és imádom ahogy ezt csinálja, valahogy megszállt ez a pillanat és elfogódva nézem és csak remélem, hogy a végzősök némelyikében irigység lobban, talán nekem is lehetne ilyen szakmám én is állhatnék az objektív túloldalán....
Büszke vagyok! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése