végre

egy kecske etető boldogsága

Végre jó idős, kirándulós, szabad napos nap! Juhuuuuuuuuuuuuuu

Célállomás egy közeli állatsimogató! A maga egyszerűségében volt nagyszerű. Semmi extra, semmi faxni. Csak helyes állatok, zöldfelület, friss levegő, napsütés és mi hárman együtt! Egy alig három éveshez képest ügyes etetés (zacskóból apa kezébe, apa kezéből kisállat szájába), aztán játszótér, futkározás. Mindenből pont annyi jutott, amennyire szükségünk volt. :)

És egy kis gyerekszáj:

Helyszín egy étterem, ahol megettük jól megérdemelt ebédünket. 

1. szitu:

Pincér jön, mi fizetünk, ő a pénzzel távozik. Majd megszólal gyermekünk:

- Anya!!!!!!!!!!!! A pincérbácsi nem vitte el a tányérokat! 

Pincér bácsi visszajön. Anya-apa pironkodva ég, mint a rongy......

2. szitu:

Bib és én még falatozunk, Mó felfedez, majd odarohan hozzánk és jó hangosan közli:

- Anyaaaaaaaaaaaaa, bekakiltam!

Mire mindenki konstatálta gyermekünk megfelelő anyagcseréjét, a csemete ránk néz és közli:

- Mégsem, vicceltem.... 

Kac, kac, kiskukac. 

De mégis az a jó benne, hogy imádom, hogy tudunk vele étterembe menni! :)