Meg kéne tényleg tanulni örülni annak, ami van, a jelennek, mert mindig jöhet valami változás, bármilyen apró vagy kardinális, ami miatt értékeljük a régit, a jót. Persze aztán csak meg kell keresni az újban is azt ami miatt értékes....
Hű, nagyon elszálltam a fentiekkel, pedig egészen egyszerű hétköznapi dologra jöttem rá ma reggel úgy 6 óra tájékán.
Most hogy Mó betöltötte a 3. évét egészen égető és kardinális kérdés lett a szobatisztaság. Felőlem még várhattunk volna, mivel az én gyerekem mindent később kezdett el csinálni, mint kellett volna, de hát vészesen közeleg a szeptemberi óvódakezdés, így a dolog halaszthatatlanná vált. A 1,5 hónapja tartó hasmenéses időszak egészen a kezemre dolgozott, valahogy úgy alakult, hogy az összes nagydolog a biliben végezte. Örültem a sikernek és persze, hogy alig fogy a pelenka. Aztán már valahogy a kisdolog is ott landolt. Aztán valahogy maradt az alsónadrág (szigorúan így hívjuk, lányos családból származva kaptam a fejemre mikor bugyinak merészeltem hívni eme ruhadarabot). Aztán már csak éjszaka kell. És akkor ma reggel 6 kor. Arra eszmélek, hogy rohan a gyerek, kicsapja az ajtónkat és süvít, hogy anyaaaaaaaaaaaa, pisilni kell. Még azt sem tudom hol vagyok, villany felkapcs, bili megkeres, pizsi, pelus letol és mehet... Váááááááááááááá. És Jupppppppppppppppppppi.
Visszakanyarodva eszmefuttatásom kezdetére, emlékszem hogy hányszor gondoltam milyen jó lenne, ha már nem kéne pelenkát cserélni, szag után menni, kupont vágni, hogy ne menjünk anyagi csődbe miatta, hogy milyen édeni pillanat lesz, mikor önjáró gyermekem önellátóan intézi dolgait. Hát eljött a pillanat, mely boldogító, de reggel szívem szerint önző galád anyaként azt mondtam volna neki van rajtad pelenka, pisilj bele és aludjunk tovább....
Egy új korszak kezdete! :)))
