a búcsú meg a fia

és újra felvirradt a nap, ami egy évben csak egyszer adatik meg, búcsú van a mamánál. Vagyis göcseji tájszólással bucsu.... 

Ilyenkor sutba vágjuk a gumi csizmát, vödröt, lapátot, kalapácsot és az amúgy máskor nélkülözhetetlen, életbevágóan fontos, a mama kertjéhez kapcsolódó kelléket, elővesszük a legszebb ruhánkat éééééééééééés felvonulunk a BÚCSÚBAN. 

Mi felnőttek bölcs tudásunkat magunkban tartva figyeljük repdeső gyermekeinket, akik csillogó szemmel indulnak a nagy eseményre, mintha csak a Jézuskát várnák, közben azon elmélkedünk, hogy idén vajon kettő sátor lesz, vagy talán négy is. Majd felidéződnek régi emlékek, amikor még a mi időnkben (értsd ca. 25 évvel ezelőtt, amikor mi szaladtunk ugyanígy..) volt ám körhinta, meg halas játék, zenebona, tömeg és tényleg ez volt a faluban az év ünnepe....

Megérkezünk. És láss csodát van ám legalább öt sátor! Van egy céllövölde is, meg vattacukor és kakasos nyalóka! A kiskorúak rohangálnak, keresgélnek, nézelődnek, kérnek, választanak. Majd mindenki elégedett .... vagy kevésbé, hisz leginkább ócskaságot árulnak arany árban .... de hát ez már a mi felnőtt világunk csúfsága. Ők boldogok, mi is, mehetünk haza...

A visszafele úton, pedig az új zenélő, csillogó, villogó, világító kütyüjével kiabál a négyéves: 

- Én vagyok a Mór búcsú fia!!! 

 

anya olvas, anyaaaaaaaa, olvasss!!!

Jó, olvasok. Válassz egy könyvet. És hozza és bebújik az ágyba én pedig felragyogok, mert régen látott, már már elfeledett egyik kedves gyermekkori könyvemet hozza, a Nefelejcset!!! Szívem repes, lapozok, keresek, olvasok, mit olvasok, mesélek, énekelek, elönt a nosztalgia..... aztán pár perc és a gyermek csattan. Anya, ez nem jóóóóó, hozok másik könyvet. De, de, jó ez, csak figyelj! Neeeem, anya, nem jóóóóóóóó....... Oké, hozz másikat. Mászik, csattog a meztelen talpacska, jön, bújik, kezembe nyomja. Ránézek, a szívem szakad, ne, ne és ne, megint, megint, újra. Babóca. Vááááá..... Minden tiszteletem Bartos Erikáé és mindenkié, aki ezeket kitalálta, létrehozta, működteti, de elég, elég, elég. Van valahol a világegyetemben egyetlen olyan szülő, aki ezt szereti, aki nem szeretné ezeket az amúgy cuki és kedves figurákat valahova kilőni a világűrbe???? 

És anya olvas. Hát persze, milliomodszor. És közben azon gondolkozik, hogy legalább nem Anna, Peti, Gergő, mert az ő mézes-mázos történeteikhez képest ez még elfogadható. Ha azokat olvasom, elönt a vágy, hogy írjak egy mesét a VALÓSÁGRÓL, hogy egy szép nyári reggelen Mó, Ábi, apa és anya elindult kirándulni. Az első öt perc csendben telt a kocsiban, mindenki békésen szemlélődött, majd megszomjazott az egyik, eldobta a cumiját a másik, apa fázik, a nagynak melege van és különben is mikor érünk már oda ...... stb. 

... egyszer, lehet megírom, hátha van más is, aki a földön járva neveli a gyereket..... 

 

tök, tök, kicsi tök...

Végre van az úgy, hogy Bib meló helyett minket visz el programozni. És hát a jelen aktualitás a "Tökfesztivál" volt. Felpakoltuk a két gyereket és irány. A kicsi nyilván jobb helyen lett volna otthon, de hát ez kevés érv, így jött velünk. A nagy meg örült és vigyorgott és kíváncsiskodott. Bevetődött a forgatagba, aztán a keramikus műhelybe, ahol ámulatba esett és szeretett volna egy saját agyagból készült tököt. Kis gondolkodás/győzködés után nekiugrottunk. Nagy volt a lelkesedés úgy kb. az első öt percig, aztán jól otthagyott, mert inkább elment kürtös kalácsot keresni. Nekem pedig nem volt szívem otthagyni azt a kezünk alatt formálódó, gömbölyödő agyagdarabot, így befejeztem. És íme a remekmű...... az első, szerintem egyedi és én büszke vagyok rá! :))

365 nap + 1 hét

Ennyi idős a kicsi ember, aki már olyan nagy....

Több mint 10kg és 75 cm.... és akaratos, erős, sértődős, mérges..... és boldog, vidám, bátor, kedves, vicces, barátságos..... és a családunk vele kerek és egész! :))))

Túl gyorsan telik az idő, hihetetlen hogy most hoztuk haza, most volt olyan csöpp, itt szuszogott, most pedig ..... szinte szalad, kiabál, integet, grimaszol, pakol, labdázik, mutogat..... és ezekkel együtt IMÁDOM!   

van nap csúcspontja és mélypontja is, meg időhiány is .... :)))

és szomorúság, hogy már megint, megint elmaradt az írás és hogy milyen jó lenne néhány hónap, év múlva olvasni, hogy mi minden történt. De azért papíron még mindig írok ám! És ez vigasztal, immár tizen, vagy inkább huszon éve....
Lássuk csak címszavakban. Valahonnan mélyről, emlékezve íme néhány csúcspont az elmúlt időkből:

- Minden este, Móval lefekvéskor megbeszéljük kinek mi volt aznap a legjobb, néha a legrosszabb is szóba kerül, de inkább az hogy minek örültünk. Ha elfelejteném, számon kéri, sőt az apját is!

- "Anya, én úgy szeretlek ahogy a gepárd fut!" -  mondja a lassan 4 éves és az én szívem repes, hisz ez azt bizonyítja hogy tényleg okos, mert van olyan nagycsoportos ovis társa, aki a csacsit sem ismeri, ő meg kiscsoportos létére tudja hogy a gepárd a leggyorsabb és ő annyira nagyon szeret engem....
"Anya! Én úgy szeretlek, amilyen sokan vannak az oviban! És olyan nagyon mint a hurrikán!" - mindezt anyák napján, hát megzabálom, egyszer tuti! :)

- Újra és újra el tudom kápráztatni Bibet, most már Mót is. Eperfagyi, epres torta, kókusz kocka, zöldséges spagetti, húsleves, rozmaringos csirke, gesztenye golyó. Szeretem, hogy Bib rezzenéstelen arccal, őszintén közli mi az ami nem tetszik, viszont az egekbe magasztal, mikor a javított verziót eszi boldogan.

- Látni, hogy a kicsi milyen imádattal néz a nagyra! És hogy kacag amikor a nagy osztani próbálja, sikertelenül....

- Ábi tiszta, őszinte mosolya bárkire, aki akár csak szól hozzá, még a legálmosabb pillanatban is. 

-4 éve rendületlenül kreálom a szülinapi tortákat és végre eljött a siker pillanata, megette a nagy! Jupiiiiiiiii! Brownie-t sütöttem, az ő nyelvére lefordítva üres piskóta, sima csokival. 

- Két úszógumist terelgetni a nagyvízben, miközben kacarásznak a hűs habokban!

- Azt mondom én: Mó, légyszíves türelemmel legyél még egy kicsit. Erre azt mondja Ő: De anya én veled szeretnék lenni! - és már görbül a szája - ..... csend és eltelik egy pár perc, mire leesik mit is mondott.... 

- Szerettem volna egy karkötőt. Gyöngyöset. Ásványosat. Szépet. Jártam, keltem, sokszor, sokat megnéztem, aztán egyszer csak volt egy, ami velem akart jönni. A Mari ránézett, aztán rám, majd közölte, hogy ebbe aztán jól beleválasztottam.... pont a hiányszínemre esett a választás....

- Egyik hisztis, a másik fáradt, én meg ülök és élvezem a vizet, a napot, a szellőt, az illatot. TENGER! Újra. Küzdelem, harc, nehézség, de holnap újra indulnék.... mert az egyik boldog, a másik bárminek örül, így aztán én is....

- Egyetlen nap a nyárból, annak 3 röpke órácskája és mi Bibbel ülünk édes kettesben egy medence partján és SENKI nem nyaggat, ugrál, kiabál. Élvezem a napfürdőt és eszembe jut a sok évvel ezelőtti nászút, ahol ugyanígy pihenek, csak most vár rám egy az óvodában, egy a mamánál, de pár óra csak a miénk! 

- Egyetlen tüsszentés, ami viccesre sikerül. Elkezd kacagni az egyik, folytatja a másik és így tovább én meg örülök, hogy ennyitől is nagy a boldogság. Hangosak vagyunk.... 




.... egyenlőre ennyi, de most igyekszem folytatni hamar. Tényleg...