és újra felvirradt a nap, ami egy évben csak egyszer adatik meg, búcsú van a mamánál. Vagyis göcseji tájszólással bucsu....
Ilyenkor sutba vágjuk a gumi csizmát, vödröt, lapátot, kalapácsot és az amúgy máskor nélkülözhetetlen, életbevágóan fontos, a mama kertjéhez kapcsolódó kelléket, elővesszük a legszebb ruhánkat éééééééééééés felvonulunk a BÚCSÚBAN.
Mi felnőttek bölcs tudásunkat magunkban tartva figyeljük repdeső gyermekeinket, akik csillogó szemmel indulnak a nagy eseményre, mintha csak a Jézuskát várnák, közben azon elmélkedünk, hogy idén vajon kettő sátor lesz, vagy talán négy is. Majd felidéződnek régi emlékek, amikor még a mi időnkben (értsd ca. 25 évvel ezelőtt, amikor mi szaladtunk ugyanígy..) volt ám körhinta, meg halas játék, zenebona, tömeg és tényleg ez volt a faluban az év ünnepe....
Megérkezünk. És láss csodát van ám legalább öt sátor! Van egy céllövölde is, meg vattacukor és kakasos nyalóka! A kiskorúak rohangálnak, keresgélnek, nézelődnek, kérnek, választanak. Majd mindenki elégedett .... vagy kevésbé, hisz leginkább ócskaságot árulnak arany árban .... de hát ez már a mi felnőtt világunk csúfsága. Ők boldogok, mi is, mehetünk haza...
A visszafele úton, pedig az új zenélő, csillogó, villogó, világító kütyüjével kiabál a négyéves:
- Én vagyok a Mór búcsú fia!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése