Rohannak a napok, a hetek... Írni mindig lenne mit, csak időt nehéz hozzá rendelni...
Melóztunk sokat, sokfelé, aztán már itt is volt a karácsony. Szerencsére idén valahogy nagyon jól sikerült mindent leszervezni és megoldani, mert a nagy hajtásban én már az előkészületekkel rég készen voltam. Aztán 23-án elkezdődött a vég nélküli családi, év végi partik, egy-két buli, evés-ivás, mulatozás, beszélgetés. Szerencsére valahogy az összes jól sikerült, bár úgy is indultam neki, hogy jól fog sikerülni...
A legemlékezetesebb pillanat, amikor Mó áll a fa előtt és tudja, zsigerből érzi, hogy az a nagy, becsomagolt valami csak az övé lehet, másra rá sem néz, aztán elkezdi bontani, tépni, minél előbb lássa, tudja, mit rejt a csomagolás. És eljön a boldogság, egy konyha, az övé, amiben lehet kávét főzni, palacsintát sütni, húst készíteni. Imádta! Aztán reggel jött a következő pillanat, amikor az eddigi "Anyaaaaaaaaaa, tejet, most, most, most, azonnal" helyett ugrálva kiszaladt a szobából és közölte, hogy beindítom a konyhámat! Juppppi! Boldog!
Bib ajándéka is találat volt, miközben csináltam, mindig, mindig elsírtam magam. Meghatóra sikeredett...
És Mó beszél, sokat, sokat, olyan szavakat használ, úgy teszi össze a mondatokat, olyanokat kérdez. Egy élmény, nagy élmény eddig azt hittem milyen szuper, hogy így beszél, de most... meddig lehet ezt fokozni? Már nagyon nem mindegy mit mondunk előtte. A papával olyan "vitái" vannak. Imádom hallgatni...
.... igyekszem jönni a többi szösszenettel... :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése