Január elején volt a Doni katasztrófa 78. évfordulója. Ennek apropóján (és már régóta terveztem apu ellen ezt a "merényletet") feleleveníttettem vele azokat az emlékeket, melyek a gyermekkorából megmaradtak az én tatámról, Kovács Mártonról. 1919-ben Székelyvajában született nagyapám mindössze 24 éves volt, amikor Horthy katonájaként, melyre élete végéig büszke volt!, bevonult a magyar hadseregbe és elvitték a frontra. Gépfegyveres szakaszvezető volt a Don kanyarnál. .... és most 2021-ben itt a kezemben a sapkája, amin a golyó ütötte nyom jól látható lyukat hagyott. Szerencséje volt, túlélte, de hosszas kórházi kezelés várt rá. A sors úgy alakította az életét, hogy Zalába került, ahol végül megállapodott, munkát vállalt, családot alapított. 75 évet élt.
Emlékszem kopasz fejére és a fura foltra a homloka fölött, amit a golyó okozott. A sapkáját forgatom. Hátborzongató érzés. A tudat, hogy ez a sapka és vele együtt az én nagyapám és még hány és hány ember min ment keresztül .... Az ötévesem, az Ő dédunokája próbálgatja, játszik vele, aki vezetékneve szerint "Katona", aki ismeri a történetet, a sapka mégis megbabonázza, majd azt mondja odabújva hozzám: "látod anya, ezért nem szeretnék katona lenni, mert lyukas lesz a fejem" ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése