Az elsőről a negyedikre. A belvárosból kicsit kijjebb. A nagyból kicsit nagyobba. Költöztünk!
Ügyesen leszervezte mindenki a magáét. Én dobozoltam nagyjából egy hónapig, de megérte, mert az újban könnyen logisztikáztam mindennek az új helyét. Bib amit tudott és kellett intézett, levéve egy csomó terhet rólam. Jó érzés volt, hogy mindenki segített, ahogy tudott, de mellénk álltak, hogy jussunk egyről a kettőre. Mint az esküvőkor, ez most egy hasonló lökés volt.
A fiúk imádják az újat. Van tér, szaladnak. Lépcsőznek. Élvezik az újdonságot. Szeretem, hogy ilyen rugalmasak, alkalmazkodóak.
Én szokom az új helyemet. Nekem nehezebb .... még hiányzik az otthon melege, a kis szösszenetek, amiket úgy szeretek. Szokom a távot, győzködöm magam, hogy az eddigi szuper kényelmes egy lépésre vagyok mindentől léten túl is van élet és így is mindent meg tudok oldani. Más itt, de ugyanúgy alakítható és élhető! Ez a lényeg!
És aztán a költözős nap végén, túl sok-sok lépcsőn, dobozon, fúráson, faragáson, minimál berendezésen megláttam ezt .....
Jó itt és jó is lesz! :)
