Kis betegem

Hetek óta tépázza az ismerős gyerekeket valami vírus. Ilyenkor farsang tájékán ez megszokott, de most extrém hosszú és extrém erős.

Ábit is utolérte, pedig eddig egészen jól tartotta magát. Szegény olyan kis elesett, bágyadt, bújós. Igyekszem enyhíteni amit lehet ... de ő csak szorít, simogat és közben azt kérdi: Anya, te nem félsz, hogy elkapod a betegséget? .......... Nem. Lassan 13 éve a legfontosabb, hogy ők jól legyenek! 

Hirtelen 50

Bib fél évszázados lett! Hónapok óta ezt tervezte, szervezte, lelkesen várta. Valahogy az egyel korábbi kerek évforduló sokkal jobban megviselte, mint a mostani. 

Az ünnepséget két részletben terveztük. Fakultatív jelleggel egy délutáni hobbi kosárlabda szerveződött, ahol a régi PERSZE csapat tagjai pattogtattak újra a pályán. Az első percekben mindenki nagy lendülettel vetette bele magát a támadás-védekezés ritmusába, de hamar jöttek az izzadságcseppek és lassult a játék. A rutin visszatért, mindenki dobálta a tőle megszokott helyekről a pontokat, vagy a homályokat .... :) 

Estére házibulit szerveztünk a jeles alkalomra, így a délutáni kosár jamboree után nagyjából 30 embert láttunk vendégül a lakásunkban. Mivel ennyi embert esélytelen lett volna ültetve vacsoráztatni, így terülj-terülj asztalkát varázsoltam az étkezőben és mindenki kedvére eszegetett, iszogatott, beszélgetett. Kialakultak a klasszikus konyhai, kanapé és kaja körüli klikkek.  

Szívet melengető volt látni, hogy sok éve nem látott régi barátok mennyire örülnek egymásnak és ott folytatják a beszélgetést, ahol anno abbahagyták. Döbbenetes élmény, hogy a jelen lévők közül mindenkit évtized + óta ismerünk, hogy mindenki ott volt az esküvőnkön, az előző kerek szülinapjainkon. Hatalmas érték ez! 

Meglepetésként előrukkoltam egy videóval, amit egy srác és az AI segítségével készítettünk közösen. Nagy sikerünk volt. Bib meghatódott és örült. 

Újra egy szívet melengető, feltöltő születésnap volt ez! 

Milyen öreg vagy már, mondta valaki. Igen! Mennek az évek, de ez azt is jelenti, hogy ÉLEK!  

Barátfüle

Lézengő, lebegő jelenemnek egyik fő előnye a szabadság! Bármikor, bárhova, ahogy épp kényelmes. 

Így egy szép februári végi kedd délelőtt hazamentem anyuhoz. A túrát összekötöttem egy találkával az energia áramoltató barátnőmmel, így aznap elég tartalmas volt a programom. 

Anyuhoz időben bejelentkeztem, nehogy épp aznap legyen a városi bevásárló túra napjuk és hogy tudjon készülni. Persze kb bármi jó lett volna nekem, amit ők esznek ebédre, de neki ez fontos, emiatt jeleztem. Réges rég volt olyan, hogy teljesen egyedül megyek és vagyok náluk. Fura, nosztalgikus érzés volt, főleg, hogy a gyerekkori kedvencemet főzte. Hát mi mást .... Zöldséges daragaluska leves és barátfüle. Szívet melengető, megható, csodás érzés volt! 

Aztán a hűtőből előkerült egy kis eledel még, amit a fiúknak készített és dobozolt, hogy azért csak vigyem haza nekik. Ezt nem hagyhatta ki! Az ő szeretetnyelve a főzés, sütés .... 💚

pakolás

Anyós lakásában tipródunk, hosszasan, az elmúlt egy hónapban többször, mint az elmúlt években összesen. Szomorú ez. De mind tudjuk, hogy kimondatlanul, néha kimondva, ezt akarta .... 

Dobozolunk, szortírozunk, cuccolunk. Egy kupac amit hazaviszünk, egy ami valakinek jó lesz, egy ami menthető, egy ami szemét, egy ami "mi legyen vele?". 

Mindannyian találunk kedves emlékeket, tárgyakat, amiket magunkkal viszünk, egy kis szeletet belőlük, a gyökereinkből. Súlyos, nehéz pillanatok ezek, néha viccesek ... 

Elgondolkozom a tárgyak létén, jelentésén, az életünk, a dolgaink fontosságán, ott állok a halmok között és amiért ők megdolgoztak, megküzdöttek, a saját erejükhöz képest előteremtettek én szempillantás alatt döntök és hozom meg az ítéletet, szemét. Ez masszív érzés volt akkor is, amikor a nagyszüleim után maradt mezőgazdasági tárgyakat szortíroztuk, melyek számunkra, leszármazottak számára nem jelentenek semmit, nem ismerjük, nem használjuk őket, nekik pedig az életet, a boldogulást jelentette. Ilyenkor tényleg felmerül a kérdés, mi szükségünk van annyi anyagi jóra, annyi kézzel fogható tárgyra, hisz ha eljön a pillanat, mindenki, mindent hátrahagy. 

A valakinek jó lesz kupac a legnehezebb. Megtalálni a "valakit". Sokszor elkeserítő és kiábrándító, ahogy kihasználják az ember jószándékát. Máskor pedig szívet melengető, amikor a hógömbök egy gyűjtő kislányhoz kerülnek, amikor a régi vázák egy idősotthont díszítenek, amikor egy közeli gyár fénykorából származó kerámiát a múzeum gondozásába vesz, amikor egy társasjátékot a könyvtár örömmel befogad .... 

örömmel tölt el, hogy vannak tárgyak, amikben Ők tovább élnek .... 💙

lebegő asztronauta

Úgy érzem magam, mint aki a világűrben kering ... 

Rohannak a napok, a hetek, még a hónapok is. Minden napra jut valami, program, feladat, megoldandó, itthoni, vagy egyéb teendő. De valahogy haszontalannak érzem az időt, ami pereg .... Pedig élvezhetném is gondtalanul, mert van egy remek férjem, aki támogat a váltásban, az ellazulásban, az édes tengődésben. Persze ő tudja, hogy ez átmeneti, tudja hogy hamarosan ellepnek újra a feladatok, a lehetőségek, a kihívások, amikre most ácsingózok. Ebben különbözünk, nagyon. Ő a laza, én a feszes .... 

Közben rehabilitálom magam. Csontkovácsnál jártam, access bars kezelésen egy kedves barátnőnél, pilates kihívást és kis tornát folytatok itthon, a lehető legtöbb utamat sétálva teszem meg, sokat olvasok, még többet bámulom a sorozataimat. Régi, kissé elhanyagolt kapcsolatokat építgetek újra. Több online képzéshez, tanfolyamhoz csatlakoztam, melyek sok-sok új információt, lehetőséget hoztak már eddig is. 

A társadalmunkban zajló folyamatok béklyóban tartanak, letaglóznak, mélységesen elszomorítanak. Próbálok hinni, kapaszkodni valamiben, de spiri barátnőm szerint ez a cél, a legfontosabb céljuk a minket fentről mozgatóknak, hogy ezek a biztos pontok és kapaszkodók szépen lassan eltűnjenek. 

Igyekszem megtalálni az egyensúlyom, mert egy út van és az előre vezet  .... 💚

fények

Most örökítsd meg, amikor épp látod, egy pillanat múlva már más lesz .... 

A fotós jótanácsa. 

Egyik komótos vasárnap reggel megállít, hogy ne mozduljak, ő még félig fekszik az ágyban, kiált a gyerekért, hogy hozza a fényképezőgépet és kattint .... 💗

idei utolsó, a harminckettedik

Igazán büszke vagyok magamra, amiért a blog írásának kezdete óta, idén megint egész sok bejegyzés született. De ez alapvető cél is volt!

Sok minden történt. Sok-sok hegy és völgy váltotta egymást az életem nagyjából minden területén. Igyekszem ezeket valahogy szépen lassan kisimítani, őszintén nehéz, most az év vége is tartogatott kellemetlen meglepetéseket. 

De egy út van és az előre vezet. Ez az egyetlen opció. 

Új év, új tervek, új lehetőségek, új ajtók. 

Legyen egészség, boldogság, biztonság és békesség, szeretet és szerelem, család és barátok .... és jövőre még több poszt!