Idén is vártam. Nagyon. De a pénteket sajnos teljesen elfújta ez a cuki kis ciklon, amit pont itt örvénylett, amikor nekünk épp a XX. fesztivált kellett volna ünnepelni.
Maradt a szombat, ahol napközben a gyerekkel, este pedig barátokkal mulattunk. Aztán jött az esővel vert vasárnap, amikor hol szakadt az eső hol sütött a nap, de szerencsére mi mindig épp megúsztuk száraz bőrrel. Bib persze dolgozott, így én hol egyedül, hol ismerősökkel tengődtem.
Mó érdekesen viselkedett. Leginkább figyelt, többször visszakéretőzött a biztonságos babakocsiba, nézett morcosan. Aztán hazaértünk és kidöntötte a hangszeres vödrét, majd mint egy kis ördög ezerrel szaladgált a lakásban rázta a csörgőt, fújta a furuját, verte a dobot, tapsolt, táncolt, zenélt. Mint aki beszívta az információt, aztán itthon bemutatta újszerű tudását. De a lényeg, hogy közben boldognak láttam és szélfútta fesztivál ide, vagy oda, ez a lényeg....
