kalandpark teljesítve!

A családból tőlem áll legtávolabb, meg még egyenlőre a legkisebbtől is, egy jó kis kalandparkban eltöltött nap. Valahogy nem vonz a magasság, sem a mélység. Tériszonyomból fakadóan, mondjuk ez indokolt. No, de sutba vágtam minden félelmem és megszerveztem, kiviteleztem eme remek programot. Bib nagyvonalúan úgy gondolta, hogy Mó szórakoztatásával töltjük a napot, hisz két gyerek mellett, neki reménye sincs bármit is kipróbálni. Aztán teltek az órák, néztem az arcát, mélázott, merengett és a végén engedett. Felment, csúszott, mászott, teljesített! Én pedig örültem, hogy végre, végre teljesül a vágya, mit nekem a földön őrjöngő két kiskorú, amikor a levegőben van egy felnőtt, aki boldog...... 

 

éééééééééééééés JÁR ..... :))

A négy nap múlva 13 hónapos csepp ember elindult! 

Biztosan ugyan még csak 4-5 lépést tesz, de elengedte az eddig biztonságot nyújtó fix pontokat és teli talppal, rakosgatja dundi lábait ..... aztán megörül és tapsol magának, mert ügyes .... már úgy vártam és most úgy örülök! 

Jöjjön egy vers, melyet számtalanszor szavaltam iskolás koromban, már akkor is nagyon tetszett, de most különösen szívbe markoló.... :))

 Kaffka Margit
PETIKE JÁR

Két harcsaszájú, picike jószág,
Butácska, édes gyerektopán,
Tétova, együgyű, - tündéri nesszel
Most tipeg átal egy ócska szobán.
- Ébred a szívem játékos kedve,
Elborít hófehér virágeső. -
Amikor látom a kacagásom
Hangosan, édesen csapkod elő.
Sok régi holmin, szürke íráson
Úgy fut, iramlik száz furcsa sugár,
S én ennek is, annak is kiáltani vágyom:
- Tip-top! Megindult. Petike jár!

Még fogja erősen az asztallábat,
És nyitva az ajka és úgy kipirul!
Hős emberi lázzal, tüzes akarással
E rózsarügyecske megállni tanul.
Most, - most! Elhagyja és indul előre,
Hogy csetlik-botlik, mily tévedező!
Tip-top! S aprózva, közbe megállva
Koppan vitézül a törpe cipő.
Már ideér. Most nyújtja a karját.
- "Csak lassan, okosan, Peti fiam!"
S megered szaporán, - elesni nem ér rá,
Előre hajlik - s az ölembe van.

Tetszik a játék. Kezdeti újra.
A karszék mellé kerülök én,
Nagyhosszút lépne, nagyhamar elérne,
S fölbillen szegényke az elején.
Remeg a szája, sírni szeretne,
Szétnéz: sajnálja-é valaki?
Gondolkozik... majd felkél szepegve,
S új erővel fog újra neki.
Rózsaszín ujját előre tartva,
"Tip-top" - így indul óvatosan,
Halkan, selypítve biztatja magát, hogy:
- "Csak las-san! - Okos-san! - Peti fi-am!"

S elnézem hosszan, homályos szemmel,
Borús káprázat száll le reám.
...Tűnnek az évek... Megöregedtem...
Egyedül lakom ócska szobán.
S ím néha erős lépés zaja hallik,
Jön egy daliás, ifjú legény,
- "Te vagy? Mit adjak? Kávét-e? Kalácsot?" -
Tip-top! Öregesen járom körül én.
S míg sok vidám csínyjét, nagy küszködését
Sorra beszéli, kacagva, vígan, -
Reszketve, ijedten suttogom én el:
- "Csak lassan,
Csak lassan, okosan, Peti fiam!"