Boldog Karácsony! :)

Az idén valahogy sikerült mindent jó időben előre elkészíteni, beszerezni, előkészíteni... December 23-án késő este kezdődött az igazi karácsonyunk! A kiskorúak alszanak, a felnőttek jézuskát játszanak ..... és az öröm nem marad el! Reggel csattog a nagyobb és boldogan ugrik az ágyunkba: ANYA, APA, ITT A KARÁCSONY! Persze ébred a kisebb is és egy óra telik el a fa csodálásával. Csupa, Hűűűű, meg Haaaa és Jééééééééé.... Anya, anya, nézd ezt, nézd azt. Ülök a kanapén és nézem őket .... megérte! Az év minden egyes perce, boldog, boldogtalan egyaránt!

Délelőtt kirándulunk egyet, hisz az én gyerekkori otthonomban fehér a karácsony, jéghideg és szeles, de fehér deres, gyönyörűségesen csodaszép! Bib kattogtat, Mó megmentőset játszik, mi pedig Ábival sétálunk .... kiszellőzve, szétfagyva, elfáradva, de piros pozsgásan érkezünk haza.
Délutánra megérkeztek az ajándékok és elkészült a vacsi is. Minden ajándék telibe talált. Mó feszítő vágója, amivel elképesztett minden ismerőst! :) Ábi építője. Bib kalandosan megérkező objektívjei és az én élményem, amire nem is számítottam. ...

Miközben Ábinak altatót dúdoltam eszembe jutott az én Gizi mamim, aki már sajnos rég odaföntről figyel minket .... az járt az eszembe, hogy mennyire szeretnék másnap hozzá menni nagy családi vacsira, megnézni a pirinyó fáját, amint igazi gyertya van, hallgatni a felnőttek meséit, nevetni a keresztapám viccein, kergetőzni az unokatesókkal, enni a bejglijéből, a fatörzs tortájából .... aztán az jutott eszembe, hogy mennyire nagyon örülne most, ha ő jöhetne hozzánk, mi vendégelnénk meg és ott ülne körülötte 7 unokája, 11 dédunokája ....
Nagy ajándék az élettől, hogy másnap mehettünk anyuhoz, aki folytatja ezt a hagyományt, csak most már ő a mami, ő csinálja a bejglit, nála szaladgál a 6 unoka .... és hálás vagyok, hogy ez volt nekem és van a fiúknak. Remélem még sokáig!

BOLDOG KARÁCSONYT!

Plüss macikat a mentőautóba Zala megye!

November volt, késő este és hideg. De muszáj volt kicsit menni, levegőzni, két gyerek, zéró nyugalom, egyik köhög, másik náthás, apa hetek óta láthatatlan. Szóval Anival (hasonszőrű anyuka, csak ő már melózik is) elindultunk. Róttuk a métereket a kihalt utcákon és a nagy kipanaszkodásban, egyszer csak előrukkolt egy ötlettel, amit aztán hosszasan tárgyaltunk. És arra jutottunk belevágunk! Plüssmacikat gyűjtünk a mentőautókba, hogy a traumát átélt gyerekeket könnyebb legyen megnyugtatni!

Hazaérve egész éjjel kattogott az agyam, másnap már ezerrel ötleteltünk, harmadnap közös gyerekdélután keretében meetinget tartottunk! :) Utána olvastunk, egyeztettünk, kitaláltunk, szervezkedtünk. Jól esett, de tényleg, imádom mindkét fiam, de miután letettem őket aludni, éjszakába nyúlóan cseteltünk. Alvás helyett, mégis jobb volt, mint a pihenés. Valami máson járt az agyam és valami jóban vehetettem részt, egy jó ügyért, segíthettem. 

Persze mindehhez naivan és civilként álltunk hozzá. Ez így utólag már tisztán látszik!  Sajnos volt aki ezt kihasználva próbálta learatni a mi munkánk gyümölcsét. Az ezzel okozott nem kevés éjszakázás már nem volt annyira pihentető .... de valahogy túl voltunk a nap nap után kapott újbóli pofonokon és hol az egyikünk, hol a másikunk biztatta az épp csalódottabbat .... csapatként működtünk! 

Voltak segítőink, támogatóink! Nagyon sokan kérés nélkül tették a dolgukat, fizikai valójában segítettek nekünk, sokan csak lélekben, de néha az is elég volt. És persze hihetetlen erőt adott az a tény maga, hogy működik amit kitaláltunk!!! Nem hogy működik, pörög, hihetetlen módon PÖRÖG! Rengeteg mackót kaptunk! És mindenki komolyan vette! Tisztán hozták! Volt aki egyenesen a boltból, volt aki csak a kedvünkért újra mosva, volt aki a gyűjteményét adta tovább .... és persze rengeteg gyerek, aki a saját brummogójától vált el szomorúan a gyűjtőpontokon. De mi hálásak vagyunk a szüleiknek, ahogy egyszer talán az én gyerekem is hálás lesz, hogy példát mutattam, emberséget és empátiát tanítottam neki ... 

Ani ötlete nyomán leszerveztünk egy örömfutással egybekötött átadást, hisz a környezetünkben nagyon sokan szeretnek sportolni. Nevezési díjunk természetesen egy plüssmackó volt. Itt is sokan segítettek önzetlenül! Szerencsére eljutottunk a célközönséghez, hisz nagyon sok szülő hozta ki a gyermekét az ovisfutamra! Jó volt látni azt a sok gyereket, azt a sok anyukát akik velem együtt könnyes szemmel hallgatták, hogy örülünk a rengeteg macinak, de egyben reméljük, hogy nagyon sokáig utaznak a mentőautókban ..... 

És jó volt látni, hogy tényleg öröm volt a futás! Hogy a szülők együtt futottak a gyerekekkel, hogy jöttek óvónénik és biztatták a kis lurkókat, hogy az utolsó beérkezőnek is úgy drukkolt mindenki mint az elsőnek, hogy jól esett neki a mozgás és a végén az a kis frissítő, amivel vártuk! 

3 300 db. Itt tart a számlálónk! De még érkeznek a vidékiek, hogy együtt mind közösen megtisztuljanak és elinduljanak útjukra. Szerencsére tényleg nagyon sok évig tartana ennyit elhasználni a mentőautókba, így keressük a megfelelő helyüket. Még egyeztetünk és tárgyalunk a továbbiakról, de abban biztosak vagyunk, hogy minden egyes darabnak hálás gazdát kerítünk! 

És végül. Tanulva hibáinkból jövőre is megpróbálunk valami jót tenni ..... mert jónak lenni jó!

A blog bejegyzés Ani engedélyével és jóváhagyásával készült! :)

 

felnőtt este

A nagyobb a mamánál üdül, a kicsi már a szobában alszik. 

Bib és én kicsinosítva. A lakás dettó. Várunk. Hihetetlen, de csend van és minden kész és vendégeket várunk!!!!!!!! Fontos, felnőtt vendégeket. 

Annyira szerettem volna egy ilyet, annyira készültem, minden téren és úgy gondolom, hogy nagyon jól sikerült! Persze, lehetett volna mit javítani, máshogy csinálni, DE elsőre elégedett lehetek ... szerencsére Bib is így érezte. És abból ítélve, hogy mindenki maradt sokáig, van aki másnapig, hogy elfogyott majdnem minden, hogy sírva nevettünk, hogy senki sem maradt szomjas, a vendégek sem panaszkodhattak  .... 

Nos végre, végre felnőtt élmény, közös élmény Bibbel, hiányzott ez már nagyon! És ez most szuper nagy élmény! :)))