A napjaim több műszakos munkarendben folynak újabban. Ez eléggé a béka segge alá lökött fizikailag. Mentálisan élvezem. Döbbenet, de élvezem. Lelkileg pedig frusztrál, hogy még kevesebb időm van látni és tapasztalni hogy milyen gyorsan nőnek, okosodnak ügyesednek a fiúk ....
Ma végre beiktattunk egy szabad napot. A srácok élvezik a közösség adta örömöket, mi pedig Bibbel egy közös reggeli után kocsiba szálltunk. Csak úgy elindultunk. Máskor fecsegek össze-vissza, megbeszélünk fontos és kevésbé fontos dolgokat, döntéseket hozunk, vagy csak szimplán megváltjuk a világot ... most mindketten csak nézünk ki az ablakon (na jó, ő vezet is közben), én merengek az őszi tájon, örülök a ködnek.
Csend van!
Senki sem kiabál a hátsó ülésről, nincs anyaaaaaaaaa, meg apaaaaaaaaaaa, meg brrrrrrrrrrrrmmmm, meg vávávává, meg csacsorgás.
Csend van!
Még a kedvenc lemezemet is kikapcsolom.
Valahogy most ez kell. Ennyi. És épp elég is.
Aztán kikötünk Keszthelyen. Parkolunk. Majd andalgunk. Kastély parkot nézünk, ami szinte üres és csendes .... majd egyszerre jön a felismerés, hogy mindketten nagyjából 20 éve már hogy belülről megnéztük volna a kastélyt. Jó élmény volt újra látni!
Tartalmas nap lett .... és csendes, amíg el nem hoztuk a fiúkat a bölioviból! :)
