Indulunk a balcsira. Valamiért a déli part legközelebbi csücske húz minket maga felé. Parkolunk a kocsival és három lépés múlva már pokrócot terítünk a hűvös fák alatt, aztán irány a víz! A nagyobb lassan szokja a hűs habokat, de ha belelendül, nehéz fékezni. A kicsi fél órás homokhiány miatti duzzogás után boldogan dobálja az iszapot. Hosszan, lassan haladunk befelé. De megéri, minden hínáros, kavicsos lépés. Hosszában átlátni a Balatont, egyik oldalt Szigliget és a Badacsony szépen sorban egymás után, másik oldalon a nádas és békés part. A víz tükörsima és kristálytiszta, pont mint egy éve az utolsó strandolásnál, kellemesen meleg, a nap lassan kúszik lefelé az égen. Egy ponton összeér a víz az éggel. Már csak Móval vagyunk ketten, hívom magamhoz, tanítom, nézze, lássa, ez az amit be kell szívni, amit el kell raktározni, ami tölt bármikor amikor csak rá gondolunk. Remélem bevésődik neki is, remélem ő is tudja majd értékelni az apró örömöket .....
Aztán egy másik kellemes délután. Ez már kettesben, mert megteremtjük, mert teszünk magunkért, mert folyamatosan dolgozunk a kapcsolatunkon magunk miatt, a fiúk miatt. Azt hittem ez alap, másnál is, de rá kell jönnöm, hogy sokan csodálkoznak, hogy hiszen mi mennyire rendben vagyunk és azt hiszik ez csak úgy van. Jó ég! Ha tudnák hány éjszakánk, mennyi mennyi beszélgetés van a hátunk mögött, mennyi áldozat, mennyit gyúrtuk egymást, hogy itt tartsunk és ez van és lesz, mert csak így tudunk működni.
.... szóval csak ketten langymeleg éjszakába nyúlóan hajókázás a naplementében, vacsi egy szuper felújított étteremben, kézműves fagyi, séta, beszélgetés, séta, beszélgetés, séta és beszélgetés. ....
Imádom a Balatont! És a családom .... 💓
