A kicsi hetek óta remeg, hogy díszítsünk, legyen már téli szünet és karácsony, süssünk már mézeskalácsot .... Hosszasan ecseteli melyik díszt mikor hogy és hova tesszük, melyik kalendáriumot szeretné és abba mit. Ennél a pontnál tovább vitte a gondolatot és megfogalmazódott benne, hogy miért mindig este jön a manó és mindig fogmosás alatt és akkor ő azt a csokit aznap nem tudja megenni és "anya, lehet hogy te teszed a kalendáriumba a meglepetést"? ........... egy másodperccel tovább hezitáltam a válasszal, mint kellett volna. Egyetlen mentségem, hogy reggel korán, útban az iskolában még elég távolinak éreztem a manók és egyéb varázslatok létét.
A gyermek szeme résnyire szűkült és láttam az arcán, hogy kész, vége, ennyi, a gyermekkor egy újabb csodás szeletét veszítettük most el ... lebuktunk.
Ezen a ponton hozzáteszem, hogy a nagy, aki elmúlt 12, szerintem évek óta összerakta a lényeget, viszont ő hinni akar, meglepetést szeretne, ezért nem kérdez, nem szól .....
Akkor ott helyben próbáltam menteni a menthetőt, vagyis inkább ellébecolni a választ. Gyorsan bezavartam a suliba. Majd egész nap azon kattogtam, hogy este miként fogom szépen előadni, rávezetni a karácsonyi csodák lényegére. Találtam is egy remek írást, kicsit a családra formáltam és gondoltam, majd ezzel megoldom.
Azóta a kicsi is hallgat. Néha elszólja magát, ahogy a nagy is. "Anya itt tudsz venni olyan csokit, amit a kalendáriumba szoktál tenni." .... 😅
Majd mintha mi sem történt volna december 1-én reggel boldogan rohan, hogy megnézze mit hozott a manó.
.... van egy videóm, egész kicsik, Ábi még épp hogy totyogós és ámulnak, bámulnak, gyermeki örömmel kurjongatnak ahogy meglátják a karácsonyfát. 🎄
.... lehet hogy ez lesz az a dolog, amit nem kell megbeszélni, mert már ők is érzik, hogy a csodák bennünk vannak ..... 💝🌲
