Korán van, próbálok átjutni az úton a reggeli forgalomba, szembe süt a nap, ami jó, mert legalább süt és melegen, bár még hideg van azért márciusban. Egy kedves hölgy megállít, pedig épp betérnék a kisboltba hogy beszerezzem az elemózsiámat, hogy életet leheljek magamba. Hirtelen azt sem értem mit mond, aztán lassan leesik a tantusz....
Az egyik partnercégnél dolgozik egy anyu korabeli mosolygós, életvidám nő. Első találkozásunkkor alig talált szavakat, elmondása szerint egy az egyben úgy nézek ki, mint a lánya. Azt hitte én vagyok ő. Ezen jót mosolyogtunk, majd minden újabb találkozásnál derültséget okozott a hasonlóságunk. Úgy alakult az életünk, hogy már rég nem találkoztunk, viszont ma reggel pont ott jött szembe és megállított. Ugyanazzal a lelkesedéssel, lankadatlan kitartással, hogy én bizony kiköpött úgy nézek ki, még a gesztusaim is, mint az ország túlsó felén élő lánya, akit a földrajzi távolság miatt sajnos ritkán lát. De én most, a puszta jelenlétemmel mekkora örömet szereztem neki, csak hogy látott.... Hát elakadt a szavam és még most is mosolyt csal az arcomra...
