A gépek lázadása

Ma szinte minden csütörtököt mondott, vagy mondhatnám úgy is, hogy ami elromolhat, az el is romlik... 

Mikor lenne ez a lehető leg aktuálisabb, mint egy olyan napon, amikor két anyag leadása is aktuális épp. No, de hát azért vagyunk, hogy a problémát megoldjuk. Persze ez a bölcs gondolat messzire elkerült az idegroham szélén, mikor a nyomtató, számítógép, program után még a fénymásoló is megnyekkent. De túléltem a napot, leadtam az anyagokat, hazatértem békés otthonunkban. Túl egy finom mozzarellás paradicsomsalátán, egy esti fürdésen úgy gondoltam itt az idő, mikor is a nap gyötrelmei már más megvilágításba kerültek, megosztom őket.

És ekkor benyögte az unalmast a vadi új helyes kis vezeték nélküli számítógép egérkénk. !!!! De megküzdve az elemekkel csakazértis leírom, de aztán gyorsan megyek lefeküdni hisz holnap egy új nap virrad!

Jött, látott, győzött...

Megvolt a nyúl ünnep. Volt rokonlátogatás, evés-ivás, napsütés, meleg, lágy szellő, ajándékok, csokihegyek, játék az unokahugikkal, locsolás, kirándulás. Soknak is tűnik mindez a két napos ünnephez. És teljesült egy régi vágyam is, jártunk a marcipán múzeumban! Egyik nagy kedvenc. A marcipán, marcipánnal. Megunhatatlan! Volt már hogy cukormérgezésig zabáltam belőle. Krhm. Lehettem volna okosabb is ugyebár, meg is volt az eredménye.... 

a kedvencem

Szóval egy közeli városban már többször elsétáltam a felirat alatt "100 m-re marcipán múzeum". Valahogy mindig kimaradt, hogy bejussak. De most valami sugallat hatására arra fordultunk és annak ellenére hogy húsvét hétfő volt, nyitva találtuk. Egy kedves, helyes kis múzeum volt, aprócska kiállítással, de az érte fizetett 180 Ft-os belépő azt hiszem maximálisan megérte a látványt. A hozzá tartozó cukrászdában az ember lánya természetesen az említett belépti díj többszörösét elkölti a finomabbnál finomabb és csinosabb édességekre. Egy sütit a helyszínen bekebelezve, egy ehető szuvenírt beszerezve távoztunk megédesítve ezzel a húsvéti ünneplés végét....

csini tojások

a naphoz illő nyúl

a férj kedvence....

Lassan csordogál...

Jártuk a várost. Ketten, kézen-fogva, kellemes, langyos estén. Egy padon ülve, megvitattuk a dolgokat. Előbbre annyiban jutottunk, hogy megnyugodtam. Kell a biztonság. És lesz megoldás is.

Sokszor elég egy kedves szó, egy mosoly, egy őszinte kérdés baráttól, kollégától, ismerőstől... 

Bár jelenleg az ellenkező oldalra is könnyen átlendülök egy-egy kéretlen kérdés hallatán.

De szerencsére az előbbi gyakoribb. A pohár meg telítődik.

Keresem a teli poharam...

Nos, itt a nap, amikor én is keresem. Valaki esetleg tudja hol van? 

Kicsit összekuszálódtak a dolgot. Nehéz írni, pedig most is kell. Most kell leginkább talán. 

Igazából itt van. Tegnap például hoztam otthonról orgonát. Ez már kicsit a nyár szele, illata. Legalábbis gyerekkori emlékeimben így él. Most itt díszeleg a nappaliban. Várja velem együtt a húsvétot. 

De ez most háttérbe szorul. Ami jó és itt az előtérben, az az hogy van egy férjem, aki itt áll és fogja a kezem. Ez most mindennél többet ér.... és előbb-utóbb újra tele lesz a pohár! :)

Egy mosoly reggel, egy este

Kissé kopott, elhasznált lábtörlőnk helyére új került. 

Persze ennek kiválasztása hirtelen felindulásból történt, de úgy érzem jól sikerült.

Egy helyes, báránykát imitálóra esett a választás, mely jókedvre derít reggel, mikor kilépek az ajtón és este, mikor hazaérek és azt mondja beeeeee engedlek......... :)

Lila nyúl

Valahogy úgy alakult, hogy az otthoni privát becenevünk közösen a Nyúl. Illetve ennek több változata, aminek ecsetelésétől inkább most megkímélek mindenkit.

Szeretjük a nyulat, mint állatot. De van jópár kiegészítő is, ami valamilyen formában nyulas. Van például egy táskám, ami már sokfelé járt velünk és idegenek körében is mindig nagy derültséget okoz (már ezért megérte beszerezni, amúgy pedig egy nagyon hasznos kis darab). 

Ilyenkor húsvét környékén pedig még több nyúllal találkozunk. Mint ahogy történt az hétvégén egy újabb kirándulás alkalmából. A színe az én ízlésemhez kissé bizarr, de abból ítélve, hogy hosszú perceket kellett várni, amíg kettesben lehetünk vele, sok ember tetszését és derültségét elnyerte már....

Sport

Egyik "világjárós" kirándulás során, egy kis falun haladtunk keresztül, mikor érdekes dolgot vettem észre. Sok ember, szaladgál a sportpályán, körülöttük még több néző. És nagy megdöbbenésemre amerikai focit játszottak. Alapvetően nem vagyok egy nagy sportesemény néző. Vagyis ez így nem igaz. Nézem én, szívesen, élőben. Tv-ben nem bírom nézni, pedig a számtalan ilyen-olyan sportcsatornánk lehetővé tenné, a férjem persze, meg csak ezeket nézné. 

Szóval megálltunk és megnéztük. Többször hallottam már a kollégák, barátok beszélgetéseit, amik mind-mind amerikai fociról szóltak, de mivel alapvetően azt sem bírtam leszűrni ezekből, hogy amiről beszélnek, az az adott csapatnak épp jó-e vagy mégsem, így eléggé elveszett voltam a témában. 

Viszont itt élő egyenesben láttam, ki hogy és hova rohan, ül le, vagy épp áll fel a támadáshoz. Rúgja a labdát, vagy szalad minél messzebb. Csíkos ruhás bírók mutogatnak, karral jeleznek bent a pályán, sárga rudakkal a pálya szélén. Én meg csak figyeltem és próbáltam befogadni a sok új információt. Így élőben érdekes és látványos volt. Tetszett. Igaz, a "hazai" csapat vereséget szenvedett, de hát a részvétel a fontos... meg hogy én láttam élőben ilyet is....

A telefon túlsó fele

A munkám egyik része, hogy fogadom az irodába érkező hívásokat. Próbálom mindezt kedvesen és segítőkészen tenni, függetlenül attól hogy épp jobb, vagy rosszabb napot fogtam ki. Van az átlagos telefonáló.  Passzívan előadja mit szeretne, én megoldom a problémáját. Van aki mindenért morcos, kifejezetten mérges, ha visszakérdezek, pedig ő hívott és szeretne valamit tőlem/tőlünk. Nos, ilyenkor vagyok kifejezetten kedves és udvarias. És van aki azért hív, mert  valamit el akar intézni ugyan, de ettől, vagyis az alapvető munkavégzéstől még jól érzi magát, hallani a hangján hogy közben szinte mosolyog, ettől persze nekem is egyből jobb a kedvem...

A cél a középső delikvenst mosolyra fakasztani. Néhányszor már  összejött, máskor pedig szimplán attól a tudattól vagyok jobban, hogy sikerült felülemelkedni.....

Röpke randi

Áll a sarkon. Rám vár. :) Öt éve is ugyanígy várt. :)

Azóta ritkán van randi, hisz már a férjem. De jóleső érzés felidézni.

Irány a nagyvilág

Sokszor csak úgy elindulunk. Bele a világba, na jó, a közeli világba. Rendszerint megyehatáron belül kocsikázunk, apró falvakon keresztül. Jó egy kicsit lelassulni, kényelmesen kocsikázva nézni, ahogy egymást követik az apró falvak, kanyarogni a fák között, ahol egymást követik a lankák, majd az emelkedők, néha úgy érzem mintha Ausztriában lennék, majd az Alföldön. Változatos a táj. Mindig elcsodálkozok az apró házakon, mennyire változatosak, sokszor kirívóak, elhanyagoltak, vagy épp csodásan felújítottak. 

Aztán mindig találunk egy helyet, ahol érdemes megállni, sétálni, körül nézni, leülni a padra és csak mélázni.  Ez általában az a pillanat, amikor előkerül az elemózsia is.... Van hogy belerondítanak a kikapcsolódásba a vidéki nyugalmat megunt, kitörni, szórakozni vágyó fiatalok, akik azzal töltik szabad idejüket, hogy kisebb-nagyobb autó és motor csodákon barangoljanak ugyanezen tájon. Próbálom megérteni és befogadni, hogy milyen jellegű boldogságot okoz az erdőn, mezőn történő száguldás, sárdagasztás. Én azt hiszem más időtöltést választok inkább magamnak. Például nekiindulok a világnak. Aztán megállok, elmélázok. És rájövök, hogy karnyújtásnyira vannak olyan csodás helyek, amiket érdemes látni..... 

Az apu és a lányok

Az apu lányos apu. És lányos nagyapu. 

3 lánygyermektől jelen pillanatban 3 lányunokája van. És jön a következő utód. Aki meglepő módon lány. 

Csodálkozna is a család ha fiú jönne.

De a lényeg, hogy jó érzés négyszeres lánynagynéninek lenni....