hála

Megyünk haza. A két kiskorú hátul kókadozik, én dudorászom Rúzsa Magdit, fogynak a kilóméterek. Nézem a dombokat, a zöld erdőket, a kék eget, a napraforgó táblákat, a suhanó tájat, a fák között beszűrődő napsütést és egyszerűen valahogy csak boldog vagyok. Hogy itt és most létezhetek.... nehéz szavakba önteni ami rám tört, de hálás vagyok érte! 

200! hűűűűűűűűűűűűű

Most látom csak, hogy az előző bejegyzés volt a 200-ik!

Hűűűűűűűűűűű, sosem gondoltam volna. Vagyis mikor elkezdtem nem tudtam hogy meddig és hogyan, most pedig már itt tartunk. Igazából azért írom, mert irtó jó visszaolvasni, remélem majd a fiúknak is jó lesz egyszer .... 

már 5

Ez hogy lehet? Emlékszem a pillanatra, amikor először hallottam a pocakomban a szívét dobogni, amikor az apukája pár percesen a kezembe adta, amikor rám nézett, amikor először nevetett gurgulázva, amikor eltűnt a szemem elől, mert rájött, hogy el tud pörögni, az első felállásra, a kedvenc szavára ...... 

Hová tűnt ez az ÖT év? Nagyfiú! Az én nagy fiam. Imádom! 

És azt mondja nekem, hogy: 

- Anya! Én annyi sütit sütök neked, hogy sosem fogod tudni megenni! 

(előtte kérdezte miért viszünk sütit barátoknak ajándékba, én meg azt válaszoltam, azért mert szeretjük őket és örülni fognak neki)

Szeretem, hogy ilyen szép lelkű, érzékeny és kedves. Tiszta lelkű és őszinte. Szeretem, hogy szeretik és hogy egyre jobban hasonlít az apjára kívül-belül.  És szeretném ha egyszer egy lány szerencsésnek érezné magát amiatt, hogy az én fiam őt szereti .... 

 

paradicsom

Én meg Ő! Süt a nap, kellemesen fúj a szél, amerre csak nézek zöld a fű, kék az ég, hatalmas fák, medencék ..... egy fél óra, CSAK A MIÉNK! A mami vigyáz az alvó kicsire, a papa játszik a fáradhatatlan naggyal, mi meg meglógtunk a strandon..... Lubickolunk! A medencében, meg egymás társaságában. Imádom! :)