az erő és az ész

Mindkettő bent van a szobában. Valamit próbálnak megcsinálni. Azt mondja a nagy a kicsinek:

- Ábel! Ezt nem erőből kell, hanem észből! 

..... 

Ennyi. :)

kihívás

16 évvel ezelőtt kapta apu élete első mobiltelefonját születésnapjára. Most pedig az első okost. :)

Segíteni kellett neki kiválasztani, aztán pedig megtanulni. Hát nekem is feladta a leckét, pedig én is használok már ilyet jópár éve. Masszív egy órába telt, mire eljutottam a kezdő képernyőig. Persze nyilván azért, mert az okos azt jelenti számomra, hogy nálam okosabb és a tudásának töredékét használjuk csak. De aztán valahogy sikerült rájönnöm az amúgy pofon egyszerű megoldásra és elkezdtük aput bevezetni az internet adta lehetőségekbe a telefonján keresztül. Élvezi. Én pedig büszke vagyok rá, hogy ennyi idősen is hajlandó tanulni, fejlődni a korral .... 

 

hódítsunk meg egy várat

A nagy régi vágya volt, hogy menjünk fel egy várba, vagy inkább kastélyba. Az előbbit teljesítettük a hétvégén. A máskor vonszolva közlekedés most gördülékenyen haladt, a kicsi igaz a vége előtt majdnem feladta, de hát mit tagadjam, nekem is nehéz volt. DE, felértünk! Juppi! Klassz játékokkal övezett remek tér van kialakítva, így aztán amíg a kicsi masszív fél óráig állt a vizes dézsa mellett bőszen koncentrálva a fa halacskák elkapására, addig Bib kellemesen napfürdőzött a padon, pihentetve lábát, majszolta a parázson sült kürtős kalácsot, én pedig kettesben Móval köröztem a vár legfelsőbb szintjein. Elképzeltük milyen lehetett védeni a várat, várni az ellenséget, ágyúval lőni, kalodába, várbörtönben senyvedni. Szuper klassz családi program volt, végre kimozdultunk, végre új élménnyel gazdagodtunk! :)

világgá mennék

Most úgy igazán. 

Tényleg. 

Felpakolnám az egész hóbelebancot a férjet, meg a két gyereket és mennék, jóóóó messzire. 

Most sok, valahogy túl sok. 

Mi ez már?

Hol vagyunk? 

Hol élünk?

Hogy élünk?

Anya vagyok. Jó anya? Majd kiderül, 20 év múlva. Nemzeti anya? Nem. Mert csak két gyereket akartam, tudtam szülni, életben tartani, nevelni. Ezért aztán nem járnak nekem olyan úri huncutságok, mint sok más nemzeti anyának, akik akartak is és tudtak is, meg meg is lettek vezetve. Rendesen. .... Rettegek. Hogy nő föl a kettő is? Lesz óvónője? Megtanítják rendesen az iskolában? Ellátják, ha beteg lesz? Talál magának partnert? Boldog lesz? 

Lakás tulajdonos vagyok. Vagyis nem vagyok. Egy hitelintézet a tulajdonos még kb 18 évig, vagy ki tudja, ameddig bírjuk fizetni a havi törlesztőt. Szerény családból származom, ahogy a férjem is. (Ja, igen, feleség is vagyok.) Nem kaptunk semmit készen (félkészen sem), sem autót, sem lakást, így lassan, de biztosan összeraktuk a kezdő részt. Aztán megkaptuk a botrányosan alacsony két gyerek utáni támogatást (bezzeg ha lenne még egy!) és felvettük az ilyesztően nagy hitelt. Más kiutat nem láttunk. Még ki tudunk szorítani egy megtakarítást (ami után ma még jár támogatás, holnap már nem), amivel talán, ha ügyesek vagyunk előbb szabadulunk a bank fogságából. Igaz, nem új a lakás, így sajnos nem nemzeti, ezért miért is támogatnák? 

Dolgozok én is, immár 15 éve ugyanott. Ritka vagyok, de továbbra sem nemzeti, hisz adózok, mint minden jó munkás ember (lassan de biztosan elfogy ez a létszám), mert kevés vagyok, nem tettem eleget, csak kettőt szültem ... De ők legalább nemzetiek,  az óvodában ősztől legalábbis a nagy összetartozás nevében erősítik erkölcsileg gyermekeimet. Illetve legalább ők vannak egymásnak, tesók, hisz már azt is tudjuk, akinek nincs, az fél ember, az kevesebb, ahogy a reklám hirdeti ... 

Van egy férjem, aki olyan munkahelyen dolgozik, ami kényszerből nemzeti érdek alá került. Őrlődik, a legkevésbé sem szereti az eddig imádott munkáját.  

Feleség vagyok, az még talán nemzeti .... jelentsen ez bármit... 

Elszaladnék. De leszek valaha, valahol nemzeti? .... :(((

újra ősz, tele változással

A kicsi, aki most volt 3, úgy kezdte az ovit, hogy reggel besétált, vagyis inkább berohant, hátra sem nézett, az óvónő pedig közölte, hogy kész, beszokott, mehetek a dolgomra. Paff. Az egyik szemem sír, hisz pár hetes korában vittem oda először, mikor Mót kísérgettük. Most pedig ott tölti az egész napját! Szerencsére BOLDOGAN! És ez a fontos, tudom, nem az én anyai nosztalgikus, szívszorító bánatom .... Aztán pár napja járt, mikor is bulit tartottak neki, hisz 3 éves lett! Annyira elégedett volt és vidám, énekelte a dalokat, táncolt, mosolygott, imádta!

Nekem egy fokkal könnyebb a dolgom, hisz reggel és este, egy helyre kell mennem mindkettőért. Ezt élvezem, nem tagadom. :)

Mó nagycsoportos, nagyfiú. Imád járni. Segít az öccsének, sokszor nekem is, sokszor meg kiborít. De  imádnivaló és kedves, érzékeny lelkű. 

Bib térdében új szalag van, ennek okán felmerült megoldandók az én megoldandóim. Nyilván. De vállaltuk, egyszer már végig csináltuk. Ez van, majd könnyebb lesz. Egyszer.  

A srácok pedig csak mondják a magukét:

- Mó (pucolja a főtt tojást): anya! ki írt erre a tojásra? a tyúk????  

- Ábi (jelez az autó): apa! kifogyott az üzemanyag!

sütisütős délután

Kettesben délutánunk volt a Mórral. Vagyis egy csapat lány mellett mi és Mó egyik barátja is részt vett egy sütisütős délutánon. A téma az unikornis volt. Mi csak alkotni akartunk, de kitűntünk a végén a sorból, hisz egyedi, fiú unikornt varázsoltunk! 

Illetve döbbenve ismertem fel, hogy hiába vagyok jobb kezes, úgy gyúrok mint egy balkezes, merthogy anyutól tanultam és ő balkezes..... eddig is így csináltam, ezután is így fogom, ez a természetes, sok-sok éve, nekem fel sem tűnt, csak az egyik anyuka kérdezte, hogy balkezes vagyok-e .... hát ennyit az anyai mintáról....