A kicsi, aki most volt 3, úgy kezdte az ovit, hogy reggel besétált, vagyis inkább berohant, hátra sem nézett, az óvónő pedig közölte, hogy kész, beszokott, mehetek a dolgomra. Paff. Az egyik szemem sír, hisz pár hetes korában vittem oda először, mikor Mót kísérgettük. Most pedig ott tölti az egész napját! Szerencsére BOLDOGAN! És ez a fontos, tudom, nem az én anyai nosztalgikus, szívszorító bánatom .... Aztán pár napja járt, mikor is bulit tartottak neki, hisz 3 éves lett! Annyira elégedett volt és vidám, énekelte a dalokat, táncolt, mosolygott, imádta!
Nekem egy fokkal könnyebb a dolgom, hisz reggel és este, egy helyre kell mennem mindkettőért. Ezt élvezem, nem tagadom. :)
Mó nagycsoportos, nagyfiú. Imád járni. Segít az öccsének, sokszor nekem is, sokszor meg kiborít. De imádnivaló és kedves, érzékeny lelkű.
Bib térdében új szalag van, ennek okán felmerült megoldandók az én megoldandóim. Nyilván. De vállaltuk, egyszer már végig csináltuk. Ez van, majd könnyebb lesz. Egyszer.
A srácok pedig csak mondják a magukét:
- Mó (pucolja a főtt tojást): anya! ki írt erre a tojásra? a tyúk????
- Ábi (jelez az autó): apa! kifogyott az üzemanyag!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése