75 évet élt.
Emlékszem kopasz fejére és a fura foltra a homloka fölött, amit a golyó okozott. A sapkáját forgatom. Hátborzongató érzés. A tudat, hogy ez a sapka és vele együtt az én nagyapám és még hány és hány ember min ment keresztül .... Az ötévesem, az Ő dédunokája próbálgatja, játszik vele, aki vezetékneve szerint "Katona", aki ismeri a történetet, a sapka mégis megbabonázza, majd azt mondja odabújva hozzám: "látod anya, ezért nem szeretnék katona lenni, mert lyukas lesz a fejem" ...
Innen jött az ihlet, ötlet, december elején összehoztam egy röpke kis csoportot az internet világában azokkal az ismerőseimmel, akikről tudtam, hogy kellően kreatívak, értékelik a hagyományok, szeretnek adni és kapni, mindezt azért hogy ötletet cseréljünk, hogy megosszuk egymással ki-mikor-miért, milyen lapot szokott küldeni, illetve, hogy akár egymást, vagy mást, esetleg egy idegent meglepjünk ezzel az apró, de kedves gesztussal.
Az akcióm kicsi volt ugyan és szűk körű, de jelentem sikeres. Karácsony alkalmából két új embert is arra sarkalltam, hogy az általam évek óta küldött képeslapra válaszoljon! Egy kedves barátnőmtől cserébe egy nagyon-nagyon, számomra értékes meglepetést kaptam pocket könyv formájában! A szomszéd néni, akinek idén dobtunk először a ládájába meglepetés lapot mind a négyünknek személyre szóló választ küldött, benne apró, saját kézzel készült karácsonyfa dísszel. A gyerekek nagyon boldogok voltak, hogy a nevükre érkezett a meglepetés!
Úgy érzem, hogy elértem a célom, örömet adtam és kaptam, még többet is, amit a fiúk láttak és éreztek, ezáltal ők is többek lettek, lesznek ....
Minden évszakban, hónapban, minden alkalommal más arcát mutatja egyik kedvenc vidéki helyszínem, gyermekkorom játszótere. A HEGY. Ami igazából csak egy domb, de itt így hívják és errefelé minden jólszituált polgárnak volt a családi háza mellet egy hegye valahol a zártkerti részen még, ahol megtermett a szőlő, gyümölcs, efféle.
Ahogy egy kedves városi ismerősöm elcsodálkozva jegyezte meg, hogy micsoda paradicsom ez. Az utcafrontról belépünk a virágos kertbe, onnan a gyepes udvarra, majd a tyúkfuttatón keresztül eljutunk a konyhakertbe, tovább haladva a gyümölcsös kiskertbe, majd a nagykertbe aminek a végén, az egyik domb aljában ott az erdő, aztán kezdődik az új domb a heggyel...... Nos valóban innen nézve igencsak idilli helyen laknak a szüleim. Szerencsére. Hálás is vagyok nekik minden alkalommal, hogy ez van, nekünk és most már a gyerekeknek is. Elmondhatatlanul sokat ad az életünkhöz ....
És most, hogy itt az első HÓ, hó, hó, hó ... mindenki úgy várta! És végre esett, így nem volt kérdés, hogy irány a mama!
És mi lehetne feltöltőbb a jelenlegi helyzetben mint egy puha, nyugalommal bélelt, ropogós, friss séta a szűz hóban ...
