évforduló

Tegnap volt a második házassági évfordulónk. Én meg bőgtem. Mivel a jól megtervezett programunkat áthúzta az egész nap szakadó eső. Normál esetben persze, simán túl léptem volna a problémán, de a jelenlegi összekuszálódott hormonháztartásommal ez csak így ment. Bib nézett is, hogy akkor most mi is van? 

a természet házasságkötő terme

Aztán össze raktam magam és végül elindultunk, hogy kimenjünk a dombra, a kedvenc helyünkre, ahol az esküvőnk is volt. 10 percre állt meg az eső, amikor ott voltunk, de ez épp elég volt, hogy feltöltődjünk, aztán szakadhatott tovább. Imádom azt a helyet. Annak idején ide vittem először az én közegembe randizni (persze az első igazi randira ő vitt el engem, ez már a sokadik volt) a városi legényt. Azóta számtalanszor voltunk. Lehet idegen szemnek csak egy kis dombocska templommal, ahonnan van némi kilátás, nekünk mégis szívünkhöz igen közelivé vált az évek során. Főleg, hogy voltunk olyan szerencsések, hogy itt tarthattuk az esküvőnket. Iszonyatosan nagy élmény volt anno és most is, visszanézve, újra élve az egészet. Merthogy a másik program jobb híján az esküvői videó megtekintése volt. De szerencsére olyan 1,5 órás kisfilmet kreált nekünk az operatőr, amit öröm végig nézni. Ismét egy dolgot láttam leginkább a felvételen, mégpedig, hogy mindketten végig vigyorgunk, mint valami tejbetök. Akkor kaptunk az élettől egy iszonyú nagy feltöltött akkumlátort, amiből azóta fogyott ugyan, de töltődött is.  Így a mai napig úgy érezzük ez volt életünk egyik nagy és felejthetetlen pillanata, ha lehetne újra kezdeném az egészet szervezéstől, futkosástól függetlenül. 

Nos ha az idő engedi, jövő héten sikerül kivitelezni azt, amit most elmosott az eső és akkor jövök új élményekkel és képekkel.