Ma visszaszolgáltattam gazdájának egy kedves társamat... Szomorú lettem, mert hat hónapja szerves része volt az életemnek. Nappalaimnak és éjszakáimnak. Egy egyszerű kis masina volt, mégis nagy találmány. Megszoktam tompa
zümmögő hangját, álmomban is össze tudtam szerelni minden alkatrészét. Néha utáltam, néha a fél karomat odaadtam volna érte. Eleinte három óránként, aztán négy óránként, majd naponta végül hetente használtam rendületlenül. Mostanra viszont okafogyottá vált a léte. Mó elkezdett szilárdat enni, az első pár hónapos cici függősége erősen lankadóban van, figyelmét ezer más új élmény köti le, ennek megfelelően a szervezetem is átáll az új rendre és nem ontja magából rendületlenül a tejet. Igen, a mellszívóról beszélek. Arról, ami nélkül a következő gyereknél haza sem leszek hajlandó menni a kórházból, mert sokszor, nagyon sokszor életet mentett. A mélyhűtő tartalmát is kukázom hamarosan. Hiába a sok liter fagyasztott kincs, lassan mind hasznavehetetlen. Lezárul egy korszak. És kezdődik egy új. Azért a meghitt etetések ideje remélem még kitart legalább reggel és este.....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése