önálló

Reggel van, friss kiflire vágyunk a virslihez. 

Mó felpattan, öltözik, egyedül beköti a cipőjét (amivel jónéhány anyuka elismerését kivívta az oviöltözőben!) és közli lemegy a boltba! 

.... Ó..... 

Habozok. 

Örülök, büszke vagyok. ..... 

Gyorsan végig fut az agyamon, mi történhet közben, mi a veszélyforrás. .... 

Néz rám a nagy szemeivel, szinte könyörög. ...... 

Mentő ötlet: Kérdezd meg apát! ..... 

Nagy segítség, valamit dörmög még félálomba, hogy menj csak.... 

Hát nincs más választás. 

Kiengedem az ajtón, majd becsukom mögötte. 

A kicsinek pelenkát kéne cserélni, de gyorsan magamra kapok valamit, hogy tudjak utána szaladni ha baj van. De nem tud szólni ha baj van, nem vagyok ott.... 

Aztán nézem az órát, mennyi idő telt el. És mennyit várjak, mielőtt elindulok és hogy most bezzeg vánszorog a mutató. .... 

Jó, még csak most indult el. 

Még várok. 

És már meg is szólal a kaputelefon! 

Rohanok, nyitom.

Beleszól egy vidám elégedett hang: MEGJÖTTEEEEEEEEEEEM! 

Már trappol is felfelé! 

Óriás vigyor a fején, boldog, kezében a szatyor kifli, zsebében a blokk és a visszajáró. Elégedett, mert megcsinálta, büszke, mert képes volt rá! 

Igaz, hogy csak a negyedikről kellett lemenni, kimenni a járdára és 1 m-en belül ott a bolt bejárata, aztán vissza, de akkor is bátor volt! 

Egyszer csak azt mondja: Anya, mikor becsuktad az ajtót azért féltem, de összeszedtem magam és lementem!

Belebújok az ölelésébe és majdnem sírok. Megnőtt, nagy lett, önálló ....