Volt egy hetünk, vagyis öt napunk, amikor visszarepültünk az időben. 7 éve éltünk hasonló életet, mint ebben a pár napban.
Még mindig oviszünet, viszont nekünk dolgozni kellett, így a srácok mentek a mamahotelbe.
Furcsa módon ez a hét is szabadság lett, pedig alapvetően dolgoztunk.
Már reggel éreztem, ez valami egészen különösen más. Csak magamat kellett elkészíteni, senkit nem kellett kelteni, öltöztetni, fogat mosni. A saját ritmusomban készültem és indultam útnak. Még Bibet is hagytam lustálkodni, hisz neki később van a munkakezdés, csak miattunk kel fel minden reggel. Így békében elsuhantam a rollerrel dolgozni.
A meló persze változatlan.
De délután kényelmesen ráérek boltba menni, hazasétálni, zenét hallgatni, magamban lenni, saját ritmusban házimunkát végezni, vagy Bibbel menni dolgozni. Jaj, régen mennyi helyre mentem vele! És most újra. :) Voltunk fotó kiállításon, egy csodás panorámával rendelkező borospincénél, spontán vacsorán, illetve egy nagyon meghitt tábortüzes, éjszakába nyúló örömzenélésen.
Feltöltő egy hét volt.
Aztán pénteken percenként néztem az órát, mikor indulhatok a fiúkért!
Úgy szorítottak, el sem engedtek hosszú-hosszú percekig.
Imádtam újra a karjaimba venni őket!
Aztán itthon egész este hallgattam, hogy a mama most aztán mennyire hiányzik ......
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése