Az idei év egyik feladata volt, hogy a fiúk megtanuljanak úszni. Rendületlenül hordtam őket az uszodába és ők élvezték! Az utolsó órán még azt mondta a kedvenc oktatónk, hogy lenne mit csiszolni a technikán, de a gyerekek vízbiztosak! Halkan megjegyzem, nekem inkább ez volt a cél, kevésbé érdekel, hogy jó-e a pillangó technikájuk ....
Ezzel a háttérrel indultunk el a tengerre! Tudtam, hogy nem lesz gond a vízben, éreztem, hogy élvezni fogják, de azt álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyire! Mó volt az, aki kivirágzott ebben a helyzetben. Az első 10 percben még volt rajta mentőmellény, aztán rájött, hogy azzal nem lehet merülni, így levette és onnantól iszonyatos szabadsággal, biztonságban, boldogan, egy szál szemüveggel és egy horgász hálóval úszott szakadatlan! Nem érdekelték a nagy hullámok, a mélység, a kékség, ment és kereste a tengeri sünöket, kagylókat, ugrált a vízbe mindenhonnan, ahol csak lehetősége adódott rá!
Amikor a tengerjáró hajó orrából gondolkodás nélkül bombát ugrott a nyílt vízbe, meg amikor a tarajos hullámok csapkodták a sziklákat, ő meg ott búvárkodott, azért felszisszentem, de Bib laza apaként nyugtatott, hogy hagyjam, had élvezze, had legyen felhőtlenül boldog és szabad! A sós víz meg úgyis fenntartja .... 😉
Ábi kicsit lassabban, félénkebben állt a nagy kékséggel szemben, de ő is nagyon ügyes volt. Neki többször kellett a mellény, úgy érezte biztonságban magát, de a vízbe csapódó bomba ugrásokat ő is számolatlanul nyomatta!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése