Aztán újra gurulunk!
Melegít a nap!
Lágyan lengedez a szél.
A természet még csak alig-alig ébredezik.
Válogatunk a környező bringautakban.
.... és valahogy automatikusan a közeli tópartra tekerünk.
Elfoglaljuk a stég egyik szabad sarkát és megállapítjuk, hogy utoljára még a korcsolyát húzták a lábukra ugyanitt.
Aztán hirtelen ötlettől vezérelve a nagy nekiáll tutajt építeni!
A kicsi segít neki. Összedolgoznak. Küzdenek. Közben feladják, majd újra gondolják.
Én ringok a vízen és csak úgy a napba tartom az arcomat.
.... repül az idő, lassan hűvösebb van, a nap sem olyan fényes már.
Indulás előtt vízre tesszük ByeBye-t, a közös alkotásunkat.
Méltóságteljesen, lassan csobog a tó belseje felé .... csodás tavasz kezdet ez!
.... néha annyira kevés is elég. 💙
Ui: Elmondhatatlanul hálás vagyok és büszke. Hogy kaptak ilyen kézségeket apukámtól. Hogy tudnak offline-ok lenni. Hogy tudtam nekik értéket adni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése