15 karácsony .... Vele

Tisztán emlékszem az elsőre. Alig két hónapos együtt élés után már a nyakunkon is volt. Új élet, új szokások. Szent Este csak mi ketten. Olyan nagyon egyszerű, meghitt és boldog volt az az este. Az évek során sok-sok, azóta hagyománnyá vált rituálét alakítottunk ki együtt, közösen, aztán családosan .... Hálás vagyok, amiért azóta is boldogak a szentesték és a hétköznapok Vele!

ablakom hangulata

Mióta kész a konyhám fele, imádom. Persze, még jobban fogom, ha a másik fele is kész lesz, egyszer, de most ezzel is elégedett vagyok. Főleg, hogy nem hagytam magam eltántorítani és az ablak alá befuttattam a pultot, még ha csak egy kis keskeny rész is, nagyon-nagyon kell oda, nagyon sokat hozzátesz a konyhához. És most így használom .....

Ez persze egy pillanatnyi állapot, mert én hiába sütök fáradhatatlanul és dekorálok a készítményekkel, az üveg edények valahogy mindig pikk-pakk ürülnek. Mó mondta talán, hogy olyat süssek, ami nem finom és akkor megmarad dekorációnak. ..... 

röpke beszélgetések mélyreható eredménye

Esti körkérdés. Ki, mire emlékszik abból, amikor még kicsi volt? 

Mór: "Én emlékszem, amikor először voltunk a tengernél (alig 2 évesen) és belementem a vízbe. Igaz csak egy kicsit, de belementem."

Ábel: "Én arra emlékszem amikor olyan icipici baba voltam, hogy elfértem anya hasában és olyan jó volt ott aludni. És egyszer csak azt gondoltam, hogy szüksége van rám a családomnak és megszülettem." 

....és megint a legkisebb a legbölcsebb.....

december, december

Hangolódunk a karácsonyra. Valahogy idén nehezen indult. Ez is. Talán hét közepén jöttem rá, hogy vasárnap már első advent van. Ennek tükrében próbáltam magam összekapni és lassan, de biztosan előszedegetni az egész évben pihenő apró-cseprő, kisebb-nagyobb díszeket. Ezzel együtt jött az érzés is, így szépen bekúszott a lakásba is a karácsony. A fiúk persze élvezik, én pedig szívesen mesélem el egy-egy tárgy történetét. Mert a legtöbb dekonak története van. Pl a 15 éves adventi kalendáriumnak, amit friss párként a barkácsáruház leghátsó sorának legalsó polcáról mentettünk el utolsó előtti darabként. Azóta is féltve őrzöm a kis fiókos szekrénykét. 

És a két kis pocok olyan boldog minden kis apróságtól. Miattuk, értük érdemes varázsolni, csodát teremteni. 

És ülünk a koszorú felett és gyújtjuk a gyertyát és beszélgetünk, tartalmasan, mélyen, komolyan, hosszan és ez olyan fontos és jó és annyira kell, főleg most .... 

fokozódó érzelmek

Egyik pillanatban örömmel csodálom boldogságát, aztán döbbenve hallgatom mélyen bölcs eszmefuttatását, majd azon gondolkozom, mikor nőtt meg ez a gyerek, végül rájövök én olyan 15 lehettem (Bib 20), mikor hasonló lila köddel jöttem-mentem a nagyvilágban azzal a mindent elsöprő tudattal, hogy a szeretett szeret .... 

Az érzelmek fokozódnak, a bonyodalmak bonyolódnak. Alig tudom követni, de imádom hogy ilyen nyíltan és őszintén csak mondja és mondja és próbál lavírozni az érzelmek kusza hálóján. De hát ez nehéz, irtó nehéz, főleg egy 8 évesnek, hogy akkor most ki legyen a barát, kinek higgyük el amit mond, foglalkozzunk-e olyannal, aki minden nap más állásponton van. 

Minden esetre reggel elcsomagol egy plusz mézi lányt, hogy G-nek odaadja, reggelente hangosan dalolászva tollászkodik a fürdőben, óriási teli vigyor fejjel megy reggel az iskolába és távozik a délutáni napköziből, szuper az a két melegítő nadrág amit a minap kapott, de azért mégiscsak farmerban kéne ma suliba menni, jaaaaaaaaaj anya, sapkát nem veszek, elrontja a hajamat ....

Oh. Szóval így telnek ezek a vészterhes idők. Az én gyerekem boldog. De hát ez a lényeg .... 

 

menjünk, de hova?

A potenciális helyek, ahova ilyenkor télen járni szoktunk szabad idő eltöltése, új élmény szerzése céljából most mind-mind zárva. Értem, megértem és tudom, legyen ez a legnagyobb problémánk, viszont valami értelmes elfoglaltság után kell néznünk, hisz novemberi időjáráshoz igazodva nehéz lenne a tavaszi szabadidős programjainkat előrántani (pedig milyen jó is volt a Zala réten szaladgálni, patakba kavicsot dobálni, templom dombon uzsonnázni, végtelenített bicikli túrákra menni ....) Szóval ezekhez sajnos hideg van, meg gyorsan sötét is. 

Egy alternatíva maradt hát. Túra a szabadba. De kellene valami cél, valami jó, valami izgi, valami új. Ekkor jutott eszembe, hogy hát hiszen már mióta dédelgettem a gondolatot, hogy nekilátunk geoládát keresni! És most, itt a pillanat! 

Így gyorsan belevetettük magunkat. Meg is kerestünk hirtelen 4-et, ami döbbenetesen közel volt az eddig is ismert, szeretett és kedvelt helyeinkhez. A srácok futottak, szaladtak, kerestek, élvezték és még város végét jelző táblát sem hagytunk magunk mögött, mégis új élményünk lett! Sajnos egyiknek csak a hűlt helyét találtuk, de már rájöttem, hogy azt is lehet jelenteni, hogy a gazdája pótolhassa. Valamint megfogalmazódott az ötlet, hogy mi hol és milyen ládát rejthetnénk el, aminek más tudna örülni. Igaz még 73 ládát meg kell találni addig, hogy ezt megtehessük. :) Pikk-pakk meglesz! 

Azt gondolom, hogy most, ebben a sarkából kifordult világban kell keresni valamit, plusz örömöt, kapaszkodót, ami feltölt, kikapcsol, más irányba visz, ami segít elhinni, hogy az életünk még lehet normális ..... 

szerelmi sokszög

Esti beszélgetés vacsora közben. 

Itt jegyzem meg halkan hogy a két főszereplő masszívan kiskorú. 8 és 5 év.

Kezdjük a naggyal: 
Szóval Mó már többedszer mondta, hogy hiába D-vel bölcsödében kötött barátsága, amit azóta megpecsételtek egy óvodai esküvővel, tervet szőttek családi házról, hat farkaskutyáról, hármasikrekről, a közös iskola kezdetével dugába dőlt, mert D egy másik fiúba szerelmes. Sebaj, Mó beérte a barátsággal is. Szóval ő eddig "szingli" volt (vagy inkább boldog gyrerek). Most viszont elérte Ámor nyila és G megtetszett neki. Bár a mellette ülő M valamiért masszívan azt hitte, hogy ő az aki nagyon tetszik Mónak. De nem. Mó napokig tipródott mi legyen, hogy legyen, hogy mondja el, említse e D-nek, akivel ugye csak barátok. Aztán az események felgyorsultak. D rájött, hogy Mó szerelmes G-be, amire közben rájött M-is. Aztán valószínű hogy észre vette G is, mert a kézmosó felett egy teljesen váratlan pillanatban azt mondja nagyobbik gyermekemnek, hogy "Szeretlek" Erre Mó: "Én is!"❤ ......... vááááááááááááááááááááá.............
Nos, így hogy ez tisztázódott, mehetne is minden a maga útján. Csak közben Mó lebetegedett és a pár napi kényszerpihenő utáni visszatérés napján az indulatok fellángoltak. D (aki csak barát ugye) közölte Mó-val hogy ők már sokkal régebb óta ismerik egymást, ne foglalkozzon G-vel, meg amúgy is egy gonosz kislány. És azt mondta D, G-nek, hogy Mó nem is szereti már, hiába is ácsingózik utána. Mindezt közben megtudta Mó, aki próbál régi barátjához (barát az ilyen?) kedves lenni, hű maradni, de vágyakozik (jogosan) valami új és más iránt. De egyenlőre egy okos lépést tett, jelesül odament G-hez (amikor D épp nem figyelt) és mondta neki, hogy nem igaz, amit D állít. 

Itt már kezdtünk lesápadni, asztal alá csúszni, de mivel próbálunk partner szülők lenni, mindent megbeszélni, bármilyen kérdést megválaszolni, ezért nagy összenézések közepette tovább hallgattunk. 

Folytatja a kicsi:

Neki négy szerelme van, de épp tegnap kettőt az agya kirakott. A-t azért mert a másik kisfiúnak foglal mindig helyet, vele akar párban lenni, az ő kezét fogja. H-t azért mert folyton puszilgatja, ami nem lenne baj, de Ábi utálja (csak anyapuszi imádat van) és ő már mondta neki hogy ne csinálja, de mégis, ezért akkor most őt is offolta. 

Maradt még kettő, de ők szerencsére tisztes távolságban (szeptembertől suliban) vannak, így nincs kontakt, tehát nem zavarnak, kavarnak vizet, könnyű őket messziről szerelmesnek lenni. 


Hát kb. ennyi. Tömören. Izgatottan várom a mai estét, hogy alakulnak a szerelmi szálak ....

egy kis nyár még

Igaz már szeptember van, de az idő szuper, csináltunk szabad időt, így irány a Balcsi!!!!

A srácok úsznak a boldogságban. Homok, víz, meleg. A strandon épphogy lézengenek páran. Lengedez a szél. Gomolyognak a felhők. Én bátran megyek a hideg vízben. A nap perzseli a bőröm, szívom minden pillanatát. 

Idén ez az utolsó strand. Most egyszerűen csak elég minden. Olyan nagyon szabadnak érzem magunkat .... 

a nagydumás kicsi

Sír, zokog, szorít, hiányozni fogsz anya, szeretem a bőröd, maradj itt velem ... a szívem szakad, de tudom jó helyen van, 5 perc múlva boldogan fog rohangálni. Így megyek. Persze megnyugszik, minden a legnagyobb rendben. Aztán egy kósza pillanatban a következő beszélgetés zajlik:

- Ábi volt hogy én ÖT napig voltam a mamánál! - mondja a nagy

- Miiiiiiiiiiiiii? ÉS NEKED NEM HIÁNYZOTT ANYA???? - kérdi a kisebb 

Ebéd, 4 kiskorú, egy nagyi, aki jön-megy és kiszolgál. Megszólal a legkisebb, az enyém:

- Mami, te hogy tudsz mindenkit ellátni???? 

Amennyire nem beszélt eddig, most, most pont, vessző nélkül mondja és mondja ha kell, ha nem. 

újra flow

Indulunk a balcsira. Valamiért a déli part legközelebbi csücske húz minket maga felé. Parkolunk a kocsival és három lépés múlva már pokrócot terítünk a hűvös fák alatt, aztán irány a víz! A nagyobb lassan szokja a hűs habokat, de ha belelendül, nehéz fékezni. A kicsi fél órás homokhiány miatti duzzogás után boldogan dobálja az iszapot. Hosszan, lassan haladunk befelé. De megéri, minden hínáros, kavicsos lépés. Hosszában átlátni a Balatont, egyik oldalt Szigliget és a Badacsony szépen sorban egymás után, másik oldalon a nádas és békés part. A víz tükörsima és kristálytiszta, pont mint egy éve az utolsó strandolásnál, kellemesen meleg, a nap lassan kúszik lefelé az égen. Egy ponton összeér a víz az éggel. Már csak Móval vagyunk ketten, hívom magamhoz, tanítom, nézze, lássa, ez az amit be kell szívni, amit el kell raktározni, ami tölt bármikor amikor csak rá gondolunk. Remélem bevésődik neki is, remélem ő is tudja majd értékelni az apró örömöket ..... 

Aztán egy másik kellemes délután. Ez már kettesben, mert megteremtjük, mert teszünk magunkért, mert folyamatosan dolgozunk a kapcsolatunkon magunk miatt, a fiúk miatt. Azt hittem ez alap, másnál is, de rá kell jönnöm, hogy sokan csodálkoznak, hogy hiszen mi mennyire rendben vagyunk és azt hiszik ez csak úgy van. Jó ég! Ha tudnák hány éjszakánk, mennyi mennyi beszélgetés van a hátunk mögött, mennyi áldozat, mennyit gyúrtuk egymást, hogy itt tartsunk és ez van és lesz, mert csak így tudunk működni. 

.... szóval csak ketten langymeleg éjszakába nyúlóan hajókázás a naplementében, vacsi egy szuper felújított étteremben, kézműves fagyi, séta, beszélgetés, séta, beszélgetés, séta és beszélgetés. .... 

Imádom a Balatont! És a családom .... 💓

hosszú és szabad hétvége

Ennek a nyárnak a szabad idő eltöltése rövid kiruccanásokkal, egy-egy napos strandolásokkal telt. De ahogy a vírushelyzet hozta otthonmaradás alkalmával, most is igyekeztünk közeli, kevésbé forgalmas, eddig számunkra ismeretlen, de mégis érdekes és értékes tartalommal tölthető helyeket felfedezni. Egyik napra tervezett egész napos túránk áttervezésre kényszerült, mivel kedvenc családi kocsink tavasz óta sokadszorra szerelőhöz került és csak késő délutánra oldottuk meg a csereautó kérdést. Ám akkor útra keltünk egy közeli kisváros kedvelt tavához, annak viszont a vadregényesebb oldalát felfedezve sétáltunk egy kellemes órát. Erdőben, hűvösben, helyenként nyakig sárban, néhány méterenként kikacsintva a partra, de végig mozgásban, mert a helyi apró élőlények élénken érdeklődtek irántunk. A kisebb meg is jegyezte, hogy "Apa, tudtad, hogy mi vagyunk a bogarak kilátói? Ők olyan kicsik. Felmásznak ránk, hogy jobban lássanak." Hát igen, nézhetjünk innen is, meg a nagyobbik csemete szemszögéből is, aki jelentős mennyiségű piros dudorral fejezte be a túrát ....      

egy tavaszi túrán 

a helyzet egyre súlyosabb ...

 De bírom! 

Van hogy könnyebben, van hogy nehezebben. Ez az anyaság, nagy feladat. És csak hosszú, hosszú évek múlva derül ki, hogy sikeresen teljesítettem-e avagy sem ... Addig is megpróbálom a jelenlegi tudásom szerint mindenki számára a lehető legoptimálisabban tevékenykedni ebben a szerepkörben. 

Minden esetre IMÁDOM őket! :)

💓💙💚💓

elmaradtam az írással .... tudom

Pedig annyi, de annyi minden történt. 

Talán emiatt maradt el az írás. 

De pótlom, vagy inkább folytatom. 

Az utóbbi időszak egyik legfontosabb, legmaradandóbb, legfelemelőbb pillanatát azért itt hagyom, emlékeztetőül magamnak, aztán írok .... tényleg írok ...    

beszélget, ha akar

Amikor a nagy annyi idős volt, mint a kicsi most, bőven ott tartottunk, hogy hosszas beszélgetéseket folytattunk mindenféléről. Néha én kérdeztem, néha ő, de mindig összetett mondatokban válaszolva kitárgyaltuk az aktuális témát. Tudom, két tesó teljesen más, hiába hasonlítgatom, hiába kérdezgetem hasztalan, ha nem akar, nem beszél. De mégis vágyom a gondolataira, a hangjára, ő meg sztrájkol, vagy válaszol, épp ahogy a kedve tartja. 

Kérdezek valamit, csak néz a távolba azokkal a gyönyörű nagy szemeivel, hosszú pillája meg se rebben. Csend van. Kérdezek mást. A válasz újra elmarad. 

Ránézek: - Ábel olyan jó lenne tudni mi van a fejedben! - mondom kedvesen. 

Hozzám fordul, szemembe néz azzal az összehasonlíthatatlan huncut tekintettel és így szól: - Vér. 

Majd vigyorog, kacag, boldog, hogy túljárt az eszemen ..... 

Imádom! Még ha keveset beszél is ....

 

újra kirándulás

Régóta dédelgetett álom, hogy itthoni igazi tél híján elmegyünk a hegyekbe, ahol párszor már volt alkalmunk réges rég feltöltődni és megmutatjuk a fiúknak, hogy van még "nagy" hó. 

Hosszas keresgélés után a célunk Petzen Ausztria lett. A falu 600 m körül van, a felvonó pedig 1700m-re vitt fel. Visszajöttek a régi érzések. Szikrázó napsütés, nyugalom, harapható friss levegő. Én személy szerint iszonyúan féltem, borzasztó magasságot hidaltunk át a kabinban ülve, de a látvány kárpótolt mindenért. A fiúk pedig borzasztóan élvezték. Örültem, hogy tudunk nekik valami igazán újat, eddig ismeretlent tanítani, mutatni. Szomorúan láttuk viszont, hogy az 1500 m-es hóhatár nagyon is látszik a környező hegyeken, alig akad hó. Ezen a helyen is tapostunk bőven műhavat, de tapasztaltunk igazi, térdig süppedő fehér leplet is. :) Boldogan próbálgatták a gyerek liftet, a csúszkát (lánykori nevén popsitepsi). Igazi, felhőtlen örömmel múlatták az időt.

Kikerülve a síelők és deszkázók pályáit kicsit távolabb sétáltunk, ahol egy tisztán tükröződő tó mögött tornyosultak a havas hegyek, mi letelepedtünk egy sziklán, piknikeztünk, a srácok pedig hóembert építettek. Igazán értékes, felhőtlen és boldog idő volt ez ott fenn a hegytetőn .... Hálás vagyok, hogy ennyire kevés is ennyire elég .....

Aztán lőttem egy igazán giccses marketing fotót .... :))))