2024. május 30., csütörtök

fészek

Egyik kedvenc játszóterünk a város széli tópart mellett van. Gyakran járunk ide pihenni. A gyerekek rohangálnak a réten, a fák között, mi ülünk a vízparton. Teljes idill. Az egyik fa törzse között találtak egy madárfészket benne csodaszép tojásokkal. A meglepő benne, hogy elég nyüzsgő, zajos helyre építették a tulajdonosai, hiszen alig 1,20-as magasságban van és a játszótér egyik sarka is e köré a fa köré van rögzítve. A gyerekzsivaj garantált. Míg mi ott voltunk nem láttunk madarat, a fészek szabad préda volt. Szerencsére mindenki csak szemlélte a lakókat. 


Eltelet két hét újra kint voltunk a tónál, ráadásul egy jelentős tömegeket megmozgató rendezvényen. Első utunk a fészekhez vezetett. És láss csodát, már 5 tátogó csőrike kandikált ki a fészekből! Tolluk még hiányos, szemük még csukva, de határozottan éltek! Gyerekek nyüzsögtek, mama-papa madár sehol, a kicsik meg várták a falatot. 

Érdekes élmény volt, azt gondoltam, a tojások nem élik túl a ragadozó állat, emberi közelséget. És mégis! Jó arra gondolni, hogy más játszótér használó is felelősséggel gondol a kis élőlényekre, ezért fejlődhettek ki ... megint eltelt egy kis idő, meg is kellene nézni a fészket .... 







 

2024. május 17., péntek

focipálya szélén

Újra a focipálya szélén .... 

A kicsi a múlt szezon végén szögre akasztotta a stoplist és más vizekre evezett. Óvatosan figyeltem a folyamatot, hiszen tudtam, hogy imádja, hogy a labda a mindene, hogy szerette az edzéseket, a meccseket. Mélyen magamba kell néznem és belátnom, hogy miattam hagyta abba. Én voltam az, aki nem rejtette véka alá a véleményét és sokszor hangot adtam a futballista habitussal/életérzéssel kapcsolatos ellenszenvemnek. Nem mentve magam, de ezektől függetlenül rendületlenül hordtam focizni ahova kellett (vasárnap délelőtti Szent Bozsik Tornára IS!). 

Aztán az elmúlt évben egyre gyakrabban került újra elő a labda, Mó-val ketten egyre többször mentek le csak úgy rúgni a bőrt. Majd megfogalmazódott a gondolat, hogy visszamenne edzeni. A sorsdöntő pillanat egy kósza vasárnap reggel jött el, amikor békésen kavargattam a tojásrántottát, Ábi meg ott állt mellettem a tetőtéri ablakban révedve és egyszer csak megszólal: "Anya .... néz .... megy a Bozsik!" .... még egy könnycsepp is legördült talán az arcán .... (az ablakunkból pont rálátni a sportközpontra, ami az ominózus esemény egyik helyszíne mindig). Ránéztem az apjára és tudtuk, hogy keddtől újra ott állunk a pálya szélén ....

Azóta véleményemet megtartva magamnak, támogató lendülettel hozzuk-visszük a fiatalembert. Mó gyakran becsatlakozik, őt is izgatja a foci. Már többször előfordult hogy edzés után a hosszúra nyúlt napokban ücsörgök egy órácskát és várok rájuk. Napsütés, zöld fű, könyv, háttérzajnak egy kis labdarúgás ... mi kellhet még? 




 






2024. május 14., kedd

800

Lassan épp 2 éve, hogy nagyot fordult velünk a világ. Hogy újra kellett értelmeznünk Bib munkáját, hogy egy ajtó bezárult, hogy sok másik kinyílt, hogy új és nagy feladat várt ránk. Az ehhez szükséges eszközök beszerzése időközben megtörtént, melyek néha karbantartásra szorulnak. 

Az egyik "főmunkatárs" 1,5 évnyi meló után szervízbe került, ahol a javítgatáson kívül az adatait is lehívták. Az expozíciók száma sok százezres nagyságrendű. Napra lebontva a száma 800 ... pfff, ez azt jelenti, hogy 1,5 év alatt minden egyes nap lőtt 800 képet. Persze voltak szabad napjai, a sport események "eszik" a gépeket, rengeteg sorozatot készít, de akkor is döbbenetes ez a szám ... 

Sok-sok km, feladat, nehézség, hullámvölgy és megoldandó után is azt gondolom, hogy hálásak lehetünk, hogy akkor és ott bezárult egy ajtó. Mert sok másik kinyílt ... 




2024. május 11., szombat

tavasz, nap, meleg, szellő ... bringa

Két keréken gurulunk. Olyan nagyok már a fiúk, annyira ügyesen közlekednek, figyelnek, okosan kiigazodnak az utcák, kereszteződések között. 

És most csak suhanok velük. Már én is normál tempóban tudok bringázni, gyorsan elérjük az uticélt! 

És Mó is önállósodik. Újabban hazasétál a suliból! Olyan büszke volt magára (én is rá!), annyira látszott rajta, hogy ez a szabadság új kapuja, amin most átlép ....

Jó érzés látni, hogy beérik a tudás, hogy volt értelme a tanításnak és jön belőlük elő a beleplántált energia .... imádom őket! 💗




2024. április 25., csütörtök

könyvek a könyvtárból

A srácok már az oviból, aztán most a suliból is rendszeresen járnak könyvtárba. Így az én életembe is visszakúszott ez a fajta elfoglaltság. Örömmel tapasztaltam, hogy mennyire friss a kínálat, hogy milyen érdekes, üdítő könyvekkel van tele a gyerekkönyvtár! Ezen a gondolatmeneten tovább haladva ránéztem a városi felnőtt könyvtár honlapjára, ahol örömmel nyugtáztam, hogy az általam vágyott könyvek mindegyike ott sorakozik a polcokon. Gyorsan kiváltottam a tagságit, neten keresztül ügyesen kerestem, foglaltam, Bib-et megkértem, mikor arra jár, csak lépjen be, hozza magával ami rám vár. 

Ennek már jó ideje. Azóta rendszeresen cserélem az olvasandókat. ÉS! A telefonom pörgetése helyett a könyveket falom. Az utolsó 720 oldalasat egy hét alatt kivégeztem a gyerek legnagyobb megrökönyödésére. Persze alig aludtam, de végre újra megjött az érzés, hogy nem tudom letenni, csak még egy oldal  ..... 

Azt pedig végképp élvezem, hogy a fiúk örömmel csatlakoznak és közösen olvasunk! 


2024. április 15., hétfő

berlingo

A mi első családi autónk. 

Mór születésekor váltottuk a formás, imádható, de három ajtós és pindurka coltunkat egy egyterű, méreteiben elegendő nagyságú Berlingo-ra. Szerettük! Nagyon könnyen fenntartható autó volt, biztonságosan eljutottunk vele mindenhova és ami a lényeg, haza is! Az összes kisgyerekkel járó cucc, plusz a fotós férjjel járó túlélő felszerelés elfért benne. Vele költöztünk egyik albiból a másikba. Sík felületű hatalmas csomagtartója volt étkező, altató, pelenkázó, eső beálló .... minden is. De eljárt felette az idő, egyszer csak azt vettük észre, hogy egyik hiba után jön a másik. Toldoztuk, foltoztuk, de feladta. A legnagyobb javítást még próbáltuk megoldani, Bib hosszasan igyekezte menteni, mert családtag volt ő is, szerettük. De be kellett látni, hogy el kell engedni. Kerestünk neki egy szerető új gazdát, aki megjavítja, kicsinosítja. És reméljük lesz még sok szép élménye!



2024. április 11., csütörtök

tavaszi szünet

A idei tavaszi szünet kicsi ízelítő volt a nyári szünetből. Időjárás tekintetében biztos. Csodás napsütéses, este is kellemes meleg kényeztetett mindenkit. Szerencsére mi is több szabadidős programot szerveztünk, így családosan, barátosan élvezhettük a korai nyarat. 

Anyukám kertje ismét megajándékozott illatos, friss és üde csodaszép színes virágokkal. Már nyílik az orgona, az azálea a völgyben, tulipán tenger a kertben! 


A fiúk is pihentek egyet a nagyszülőknél. Favágás, faragás, gereblyézés, sütés-főzés, bringázás, görkorcsolya, unokatesós időtöltés formájában. Imádnak minden ilyen napot. És én nem mondhatom elégszer el a hálámat, hogy ez van, hogy mehetnek, hogy ilyen gyökeret kaphatnak! 

Mi Bibbel közben éltük a dolgos hétköznapokat. Este pedig a felnőtt életet. Ez olyan jó ilyenkor! Olyan felöltő! Csak voltunk ketten, andalogva, Balatonra révedve, beszélgetve, csendben .... csak úgy, együtt. Hálás vagyok, hogy így vagyunk .... 






2024. április 10., szerda

........... 2024

Szégyellem magam, hogy áprilisban kezdem a 2024-et írni. Nincs mentségem. Vagyis van, de az inkább csak kibúvó, hárító, magyarázkodás lenne. Szeretem ezt a blogot, szeretem visszaolvasni, örülök, hogy anno elkezdtem, büszke vagyok, hogy ilyen sok éve írom, szóval illene időt fordítanom rá. Ahogy 2022-ben megfogadtam, hogy 2023-ban legalább annyi bejegyzést írok, mint előtte éven, ez most is így lesz. Még akkor is, ha már sok-sok hét eltelt 2024-ből. Mert lenne mit írnom. Mert vannak jó és kevésbé jó, vicces és szánalmas, nehéz és boldog dolgok az életemben, amit ha nem rögzítek, akkor nagy részét elfelejtem és olyan kár lenne érte, mert emlékezni JÓ! 

Ígérem ... folyt köv. 



2023. december 7., csütörtök

ho-ho-ho-ho



Ho-ho-ho-ho. 


Konkrétan és átvitt értelemben is, hisz az idén tényleg szánnal érkezett a Mikulás, mert végre valahára igazi hólepte mesevilágra ébredtünk december 6-án!
A fiúk még mindig lelkesek, Mó azért sokat sejtő félmosollyal figyeli az eseményeket, hiszi is, nem is, de akarja, ezért hagyjuk, így idén is meglepetésként érkezett a nagyszakállú. Én örülök, annyira szeretném ha ez még tartana nekik, még akkor is ha közben őrült módon nőnek. 

Nem is emlékszem mikor volt utoljára ennyi összefüggő hó, ilyen csodás hóeséses nap. Kicsit kimozdított a mostani zord valóságból .... 




 

2023. november 27., hétfő

még mindig Bábi

Karácsonyi lázban égünk! Nyakunkon az advent, Ábi vágja a centit, rajzolja a Mikulás levelet, borítékot készít hozzá. Minden nap díszíteni akar. Szeretem, hogy ilyen lelkes! 

Hétvégi sütés is már egy kicsit ennek jegyében telt. Próba csokis puffancs készült, amit a kötelező próba kóstolás követett nyilván. Azt mondja a kicsi:
- Anya, fesztiválon vannak az ízlelő bimbóim! Vagy inkább, lakodalomban! 

Imádom, hogy ilyen gondolatok vannak a fejében, hogy néha ennyire szofisztikált! 




2023. november 24., péntek

versenyek

A maximalista kisebbik, aki sír hogy nem akar iskolába menni, mert sok a feladat, de azért is sír, mert otthon sem jó, mert lemarad a többiektől .... 

Egy hét leforgása alatt három versenyen debütált. 
Szövegértés iskolai III. helyezés
Mesemondó verseny iskolai II. helyezés
Népdaléneklés Arany minősítés 

Mérhetetlenül büszke vagyok rá! Hosszasan beszélgettünk arról, hogy Ő honnan-hova jutott. Hogy 3,5 évesen még nem beszélt, 5 évesen az első logopédiai felmérésen fél oldalnyi hanghibát sorolt fel a pedagógus, senki nem értette a beszédét, néha sajnos mi sem, hogy hosszú évekig minden este, kitartóan hozta a füzetét "anya gyakorolnunk kell" felkiáltással, pedig még óvodába járt. Hogy milyen sokat dolgoztunk együtt, közösen .... és itt az eredmény! 

Hálás vagyok érte, hogy van, hogy ilyen .... 😍




2023. november 23., csütörtök

csajwellness

Két anya, akik a hétköznapi feladatokban lestrapálódtak, útnak indulnak egy szép novemberi napon. Mondjuk szakadt az eső, de ezt kit érdekel? 

100 km múlva elérik az áhított célt! Süppedős szőnyeg, ropogós ágynemű, csodás kilátás, remek társaság és ami a legfontosabb, CSEND. 

A másodperc töredéke alatt változunk nővé és kezdjük élvezni 2,5 napnyi szabadságunkat.
 
Hosszasan időzünk a svédasztalos reggelinél, vacsoránál. Élvezzük a végtelen választékot, hiszen nem mi robotoltunk érte, nem nekünk kell mosogatni utána. 

Pihegünk a pihenőben. 

Csobogunk a medencében. 

Gőzölgünk a gőzben. 

Izzadunk a szaunában. 

Alszunk, olvasunk, sétálunk, bambulunk a balatoni panorámába ...... csak úgy vagyunk. 

Lassan, békében ....
... köszi Ani! 💓






2023. november 7., kedd

Geoláda 100

Megkerestünk 100 db geoládát!!!!!

Emlékszem a pillanatra, amikor egy téli estén ülök a számítógép előtt és bevillan a gondolat, hogy milyen régóta tervezek utána járni mi is az a geoláda, hogy működik, mi a cél, merre találom ...... 

Aznap este regisztrálok és másnap 2020.11.14-én délelőtt begyűjtjük az első geoládánkat! Az egész családot elkapja a hév, lelkesen járjuk a környéket, döbbenve tapasztaljuk, hogy milyen sok-sok láda van rejtve tőlünk pár km-en belül. 

Csodás helyekre visz minket a térkép, gyorsan gyűlnek a találatok! Van olyan kirándulás, amit direkt erre építünk fel és egy nap alatt 4-5 ládát is megkeresünk. Inkább a hidegebb, téli időben lesz ez a kedvenc elfoglaltságunk, hiszen kell a friss levegő, kimozdulás, de mi mást lehet csinálni a szabadban hidegben, csatakos időben? 

És most itt egy mérföldkő! 

100 találat!

Irtó büszke vagyok magunkra! 




2023. november 5., vasárnap

modernizálódunk

Még szokom az érzést, hogy a nagy egyre nagyobb, kamaszabb, egyre inkább szippantja a modern világ. Őszi szünet van. Én dolgozom, Bib van velük. Mó verset tanul, majd felmondja hangfájl-ba és átküldi messnegeren, hogy halhassam. Van már közös családi chatünk, amit egyenlőre viccelődésre használunk és a gyerek földön fetrengve, sírva röhög a gif-eken, vicces képeken. Ügyesen kezeli a sulis felületeket, tanul, ellenőriz. 
Hol voltam én 11 évesen a számítógéphez, mobil telefonhoz, online osztálytermekhez, szöveges üzenetekhez, hang fájlokhoz .... de jó, hogy neki ez már van! 





2023. október 25., szerda

Mó névnapja

Ábival kényszer pihenőn vagyunk. Én előbb kidőltem és még mindig rottyon vagyok, Ábel később és nyilván hamarabb is jobban lett. A hetet itthon töltjük kettesben. A terv, hogy fetrengünk a kanapén, filmeket nézünk, kicsit főzünk, pihenünk. Eddig jól megy! :) 

Az új helyen is megértőek szerencsére. 

Ma új feladatunk volt, hisz Mónak névnapja van! A délelőtti séta alatt beszereztük az ajándékát, amit Ábi terve nyomán elrejtettünk és egy kincskereső térképen ábrázoltunk is. Ő nagyon meglepett és boldog volt, amikor hazaért és lelkesen nekiállt a keresésnek. A térképen persze voltak viccesnek szánt elterelések, melyeknek köszönhető hogy viszonylag sokáig tartott a játék. :)

Ábi a játék végén ránézett a tesójára és így szólt: "Majd Te is rajzolsz nekem kincskereső térképet a névnapomra?" - cukikám! .... ő is érzi, hogy ez igazán jól sikerült! 




2023. október 1., vasárnap

október 1.


Kárpótol minket az ősz! Az olykor zord, esős, szeles, hűvös júliusért cserébe most már hosszú hetek óta igazi ragyogó napsütéses, meleg, száraz és csodás nyári napjaink vannak. Őszt csak nyomokban tartalmaz az időjárás. Esti lehűlésekben, reggeli párákban mutatkozik. És én ezt iszonyúan élvezem! Szívom minden pillanatát, tartalékolom minden apró rezdülését! 

Szeptember 10-én fürödtünk a Balcsiban! Hihetetlen színekkel lepett meg minket a víz, ami áttetszően tiszta és csodásan simogató volt! Igazán értékes időt töltöttünk el együtt négyen nyugalomban, békében, hangolódva az előttünk álló iskolaévre. 

És ma, az ősz második hónapjának első napján pedig a Folly arborétumban töltöttük egy utó nyári napot! A fiúk boldogságban rohangáltak a játékok, csúszdák, mászókák között, mi pedig ketten, andalogva, kilátásba révedve, napsütést szippantva ejtőztünk egész nap. Hálás vagyok, amiért még mindig, nagyon, nagyon .... vele együtt, ketten ..... 

Fotó: KM


 


















visszatekintés 2.

Új hely, új szokások, új érzések ....
Amennyire furcsa, idegen, ijesztő és honvággyal teli volt az első időszak, most két hónap távlatából annyira izgalmas, nyugodt, érdekes és előre mutató az új munkahelyem. Nehezen teltek az első napok, hetek. Minden más volt. Reggelente nehéz volt az indulás. De aztán mindig volt valami, ami új erőt adott, ami lendít, ami erősít. Megoldódott a kocsi helyzet is, így most már szabadon jöhetek-mehetek. 

Hiányoznak a fiúk, maga a régi fizikai közeg. De nem hiányzik az a sok negatív energia ami ott körülvett az utóbbi időben. Voltam bent azóta többször is és nagyon hálás vagyok, amiért emberi módon, kulturáltan tudtunk elbúcsúzni és normális, emberi viszony maradt meg. Érdekes érzés volt újra ott lenni, úgy hogy más ül a helyemen, bemenni újra az ajtón, inni egy kávét. Elöntöttek a régi emlékek. Mégis tudom és érzem, hogy ennek így kellett lenni, jól tettem, hogy mertem és megléptem. 

Nagyon jól esett, hogy több fronton, többször búcsúztak tőlem. Először is a Feri, aki még soha nem szervezett senkinek semmi hasonlót (hisz eddig ott voltam és ez is az én dolgom volt), eszembe nem jutott, hogy meglepnek .... és mégis. Megható volt és kedves, nagyon, nagyon jó érzések öntöttek el. Aztán jött a Roli szervezte kis összejövetel, ami már nem volt meglepi, csak az ajándék, amitől sírva nevettünk, hisz már a címe is "Katonás Rend" mutatta, hogy ez egy nagyon frappáns emlék lesz nekem. Nyárbúcsús, iszogatós, nevetős szuper kis esete volt. És a hab a tortán DG. Mondta többször, mióta eljöttem, hogy majd elvisz vacsizni, de gondoltam, jó, jó, persze, ezer dolog mellett, pont engem visz el .... és mégis. Egyik este beültünk. Ha egy szót kellene találnom, azt mondom "emberi" volt. Felemelő, kedves, megható, bíztató, fennkölt szavak nélkül hálás ... értékes. 

Nem is tudok mást mondani, mint tényleg azt, hogy hálás vagyok. Azért hogy ott lehetettem, hogy tanulhattam, hogy szerettek, hogy támogattak, hogy így zárhattuk le. Ez egy nagyon, nagyon szerves része az életemnek, annak aki vagyok. 

Boldog vagyok, hogy ez az enyém .... 

Viszlát aod ... 💙, Helló welding ... 💛










2023. szeptember 8., péntek

visszatekintés 1.

Augusztus elején volt az én szülinapom. A fiúk nagyon helyesek voltak és nagyon készültek a jeles napra. 
Jól megleptek, egész nap figyelmesek voltak velem, a borzasztó, két hete tartó esőzés ellenére volt egy kis kirándulás is a Balatonon. És volt kézzel készített ajándék. Egy saját készítésű papír doboz, aminek ha levesszük a tetejét, szétnyílik egy szívecskés, színes papírrá és tele van kedves üzenetekkel, apró csokikkal. Nagyon megleptek, nagyon örültem neki! 

Kérdeztem később, hogy honnan jött az ötlet. Mór azt mondja: Anya, bediktáltam (ő már nem pötyög, bemondja a mikrofonba) a google keresőbe, hogy papír hajtogatott ajándék nőknek. És ez jött ki! 

... jót nevettünk! 
Úgy érzem megérte annyit kreatívkodni velük! 




a kicsi is 8

Nagyon sok sok bejegyzéssel elmaradtam, de igyekszem visszatekintőben majd megírni. 


Viszont ami fontos, MA, hogy éppen 8 éve annak, hogy megszületett Ábi és mi egy kerek egész család lettünk! 
Ő az érzelem a családban! 
Már a kórházban, a karomban mosolygott! Csecsemőként rengeteget sírt, de egy apró hétköznapi dologtól is hangosan kacagott! 
Amit érez, gondol ott akkor, abban a pillanatban tekintet nélkül a helyzetre, a környezetre, az emberekre az kijön belőle! Ami miatt sokszor küzdelmesek a hétköznapok, belátom egyre kevésbé kezelem jól a hisztiket. De sokszor olyan felemelő és mélyre menő pillanatokat hoz, mint a tegnap esti jóéjt elköszönés:
- Ábi: Én már akkor is kaptam ajándékot, amikor megszülettem! 
- Én: Mire gondolsz, mit kaptál? 
- Ábi: Téged, Anya! 


Boldog Születésnapot! 

2023. július 24., hétfő

Marcali Hát

Esküvőre voltunk hivatalosak! Egy nagyon helyes, kedves és ami a legfontosabb összeillő pár tisztelt meg minket azzal, hogy részesei lehettünk a nagy napjuknak! Az idejét sem tudom mikor voltunk utoljára olyan esküvőn, ahol vendégek voltunk Bibbel mindketten! ..... és a hab a tortán, hogy kis létszámú, bensőséges, gyerekmentes ünnep volt. 

Ani vállalta a fiúkat, így ő három gyerekkel pizsi partit tartott, amíg mi szórakoztunk.

A helyszín, amit megismerhettünk, csodás volt, igazi kis gyöngyszem, egy csepp paradicsom! Többször vezetett már erre az utunk, hisz alig egy órányi kocsikázásra van tőlünk, de idefent a "hegyen" még nem jártunk. 

A helyes kis étterem, igazi mediterrán hangulatot áraszt a zsalugáterekkel, a régi diófával az udvaron, ami alatt hosszú romantikus asztalon szolgálták fel a vacsorát. A finom ételek és italok után jöhetett a mulatság! Tánc kifulladásig, szó szerint értve! Kevesen voltunk, de nagyon lelkesek és azt éreztem igazán önfeledten, szabadon, minden kötöttség nélkül tudunk szórakozni együtt, közösen, jó emberekkel! 

Örömteli és felszabadító este volt ez ...