Mikor jött el a pillanat? Talán amikor szikével rést vágtak a hasamon és véget vetettek 9 hónapnyi boldog kismama életemnek. Remegek mint egy nyárfa levél. Órákon keresztül. És közben sírok. Kérdezgetik jól vagyok-e? Hát persze! Hiszen egy kis ember, aki eddig bennem lakott, most megérkezett, itt a kezemben, látom az arcát, a szemembe néz érdeklődve, nyíltan, bátran. Két apró kéz, két apró láb egy kicsi testen. Védtelen és elesett, innentől fogva csak ránk számíthat, tőlünk függ az élete. Riasztó és egyben felemelő érzés ez. Kérdések a tekintetében: hol lehetek? mi ez a világosság? kié az erős kéz, aki odatett egy meleg mellkasra?Aztán ősi ösztöntől vezérelve azonnal keresi az életet jelentő tejet... nagy élmény, nagyon nagy. Így vagyunk hárman, boldogan.
Anya lettem, Mó anyukája..... ez az év csúcspontja!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése