 |
| általában ennyit láttunk belőle |
Hát ez is eljött! VÉGRE! Régóta vágytam vissza a tengerre és most útra keltünk, vízre szálltunk, eljutottunk!
Más volt, egész más mint egykor hajdanán, édes kettesben. Az agyammal tudtam, a testemmel ott tapasztaltam meg, mint mikor megszületett Mó és elkezdődött közös életünk, nagyjából annyira volt mellbevágó, hogy a kis embernek minden új, más, idegen, óriási, így én vagyok az egyetlen biztos pont, kapocs, akin lógni kell, nehogy baj legyen. Így lógott. Sokat. Hamar fáradt, máshogy aludt, keveset evett.
Ennyi volt a nehézség, mert a többi igazán pozitív élmény volt. Szuperül viselte az utazást, csont nélkül elaludt új helyen, imádott mindent felfedezni, megszerelni, megvizsgálni. Kíváncsi volt, útra kelt, motorozott, rohangált, vizet hordott, dagonyázott, pihegett. Vagy csak egyszerűen boldogan vigyorgott.
Iszonyú jó érzés volt látni és tapasztalni hogy elindul a végtelen homokos parton és csak megy és megy és vissza sem néz, mert vágyik megtapasztalni az ismeretlent és azt látod, hogy rászakadt a nagy szabadság és BOLDOG. Ez mindennél többet ér....
Én pedig beérem egy röpke kettesben töltött negyed órával, egy magányos ücsörgéssel a morajló tengernél, mert végre tenger, napsütés, lágy szellő, finom illat, csend és nyugalom. Én is boldog vagyok....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése