Boldog Karácsony! :)

Az idén valahogy sikerült mindent jó időben előre elkészíteni, beszerezni, előkészíteni... December 23-án késő este kezdődött az igazi karácsonyunk! A kiskorúak alszanak, a felnőttek jézuskát játszanak ..... és az öröm nem marad el! Reggel csattog a nagyobb és boldogan ugrik az ágyunkba: ANYA, APA, ITT A KARÁCSONY! Persze ébred a kisebb is és egy óra telik el a fa csodálásával. Csupa, Hűűűű, meg Haaaa és Jééééééééé.... Anya, anya, nézd ezt, nézd azt. Ülök a kanapén és nézem őket .... megérte! Az év minden egyes perce, boldog, boldogtalan egyaránt!

Délelőtt kirándulunk egyet, hisz az én gyerekkori otthonomban fehér a karácsony, jéghideg és szeles, de fehér deres, gyönyörűségesen csodaszép! Bib kattogtat, Mó megmentőset játszik, mi pedig Ábival sétálunk .... kiszellőzve, szétfagyva, elfáradva, de piros pozsgásan érkezünk haza.
Délutánra megérkeztek az ajándékok és elkészült a vacsi is. Minden ajándék telibe talált. Mó feszítő vágója, amivel elképesztett minden ismerőst! :) Ábi építője. Bib kalandosan megérkező objektívjei és az én élményem, amire nem is számítottam. ...

Miközben Ábinak altatót dúdoltam eszembe jutott az én Gizi mamim, aki már sajnos rég odaföntről figyel minket .... az járt az eszembe, hogy mennyire szeretnék másnap hozzá menni nagy családi vacsira, megnézni a pirinyó fáját, amint igazi gyertya van, hallgatni a felnőttek meséit, nevetni a keresztapám viccein, kergetőzni az unokatesókkal, enni a bejglijéből, a fatörzs tortájából .... aztán az jutott eszembe, hogy mennyire nagyon örülne most, ha ő jöhetne hozzánk, mi vendégelnénk meg és ott ülne körülötte 7 unokája, 11 dédunokája ....
Nagy ajándék az élettől, hogy másnap mehettünk anyuhoz, aki folytatja ezt a hagyományt, csak most már ő a mami, ő csinálja a bejglit, nála szaladgál a 6 unoka .... és hálás vagyok, hogy ez volt nekem és van a fiúknak. Remélem még sokáig!

BOLDOG KARÁCSONYT!

Plüss macikat a mentőautóba Zala megye!

November volt, késő este és hideg. De muszáj volt kicsit menni, levegőzni, két gyerek, zéró nyugalom, egyik köhög, másik náthás, apa hetek óta láthatatlan. Szóval Anival (hasonszőrű anyuka, csak ő már melózik is) elindultunk. Róttuk a métereket a kihalt utcákon és a nagy kipanaszkodásban, egyszer csak előrukkolt egy ötlettel, amit aztán hosszasan tárgyaltunk. És arra jutottunk belevágunk! Plüssmacikat gyűjtünk a mentőautókba, hogy a traumát átélt gyerekeket könnyebb legyen megnyugtatni!

Hazaérve egész éjjel kattogott az agyam, másnap már ezerrel ötleteltünk, harmadnap közös gyerekdélután keretében meetinget tartottunk! :) Utána olvastunk, egyeztettünk, kitaláltunk, szervezkedtünk. Jól esett, de tényleg, imádom mindkét fiam, de miután letettem őket aludni, éjszakába nyúlóan cseteltünk. Alvás helyett, mégis jobb volt, mint a pihenés. Valami máson járt az agyam és valami jóban vehetettem részt, egy jó ügyért, segíthettem. 

Persze mindehhez naivan és civilként álltunk hozzá. Ez így utólag már tisztán látszik!  Sajnos volt aki ezt kihasználva próbálta learatni a mi munkánk gyümölcsét. Az ezzel okozott nem kevés éjszakázás már nem volt annyira pihentető .... de valahogy túl voltunk a nap nap után kapott újbóli pofonokon és hol az egyikünk, hol a másikunk biztatta az épp csalódottabbat .... csapatként működtünk! 

Voltak segítőink, támogatóink! Nagyon sokan kérés nélkül tették a dolgukat, fizikai valójában segítettek nekünk, sokan csak lélekben, de néha az is elég volt. És persze hihetetlen erőt adott az a tény maga, hogy működik amit kitaláltunk!!! Nem hogy működik, pörög, hihetetlen módon PÖRÖG! Rengeteg mackót kaptunk! És mindenki komolyan vette! Tisztán hozták! Volt aki egyenesen a boltból, volt aki csak a kedvünkért újra mosva, volt aki a gyűjteményét adta tovább .... és persze rengeteg gyerek, aki a saját brummogójától vált el szomorúan a gyűjtőpontokon. De mi hálásak vagyunk a szüleiknek, ahogy egyszer talán az én gyerekem is hálás lesz, hogy példát mutattam, emberséget és empátiát tanítottam neki ... 

Ani ötlete nyomán leszerveztünk egy örömfutással egybekötött átadást, hisz a környezetünkben nagyon sokan szeretnek sportolni. Nevezési díjunk természetesen egy plüssmackó volt. Itt is sokan segítettek önzetlenül! Szerencsére eljutottunk a célközönséghez, hisz nagyon sok szülő hozta ki a gyermekét az ovisfutamra! Jó volt látni azt a sok gyereket, azt a sok anyukát akik velem együtt könnyes szemmel hallgatták, hogy örülünk a rengeteg macinak, de egyben reméljük, hogy nagyon sokáig utaznak a mentőautókban ..... 

És jó volt látni, hogy tényleg öröm volt a futás! Hogy a szülők együtt futottak a gyerekekkel, hogy jöttek óvónénik és biztatták a kis lurkókat, hogy az utolsó beérkezőnek is úgy drukkolt mindenki mint az elsőnek, hogy jól esett neki a mozgás és a végén az a kis frissítő, amivel vártuk! 

3 300 db. Itt tart a számlálónk! De még érkeznek a vidékiek, hogy együtt mind közösen megtisztuljanak és elinduljanak útjukra. Szerencsére tényleg nagyon sok évig tartana ennyit elhasználni a mentőautókba, így keressük a megfelelő helyüket. Még egyeztetünk és tárgyalunk a továbbiakról, de abban biztosak vagyunk, hogy minden egyes darabnak hálás gazdát kerítünk! 

És végül. Tanulva hibáinkból jövőre is megpróbálunk valami jót tenni ..... mert jónak lenni jó!

A blog bejegyzés Ani engedélyével és jóváhagyásával készült! :)

 

felnőtt este

A nagyobb a mamánál üdül, a kicsi már a szobában alszik. 

Bib és én kicsinosítva. A lakás dettó. Várunk. Hihetetlen, de csend van és minden kész és vendégeket várunk!!!!!!!! Fontos, felnőtt vendégeket. 

Annyira szerettem volna egy ilyet, annyira készültem, minden téren és úgy gondolom, hogy nagyon jól sikerült! Persze, lehetett volna mit javítani, máshogy csinálni, DE elsőre elégedett lehetek ... szerencsére Bib is így érezte. És abból ítélve, hogy mindenki maradt sokáig, van aki másnapig, hogy elfogyott majdnem minden, hogy sírva nevettünk, hogy senki sem maradt szomjas, a vendégek sem panaszkodhattak  .... 

Nos végre, végre felnőtt élmény, közös élmény Bibbel, hiányzott ez már nagyon! És ez most szuper nagy élmény! :)))

nyugtató idő

Jött egy ötlet, én pedig megvalósítottam. Annyira megtetszett, hogy nem tudtam ellenállni. Viszonylag egyszerű volt, mégis mutatósra sikerült. Bár azért jócskán elvette az időmet. De ez valahogy nagyon nyugtató idő volt, pedig bőven az alvásom rovására ment. És mégis, nyugodtabban ébredtem, mintha aludtam volna helyette. Szóval szép is lett, meg hasznos is. Mó reakciója: Anyaaaaaa, ez csodálatos! :)))

 

ezt nem tudom kihagyni

A nagy mesél oviból hazafele:

- A Dorina meg kézenfogta a Sárit és azt mondták, hogy nem játszanak velem többet. Én meg akkor elmentem világgá és amikor visszajöttem ......

Ezeket meg kell örökíteni, hogy majd egyszer megmutathassam Neki. :)

 

gyerekszáj

Békésen andalgunk a naggyal a drogériában. 

Megkérem legyen türelemmel, mert az új modern világ eredményeként a telefonomon kell bénázni ahhoz, hogy az aktuális kuponom aktív legyen. A telefon még mindig okosabb nálam .... ez van ...

Szóval beszélgetünk:

Anya: - Mindjárt aktiválom a kupont és tudunk fizetni. 

Mó: - Kinek a kuponját? 

Anya: - Az én kuponom, hogy olcsóbb legyen amit veszünk!

Mó: - De nem az Ábi kuponja?

Anya: - Nem, az én kuponom, az Ábi kajájához.

Mó: - De hova teszed a kuponod anya?

Anya: - Odaadom a pénztáros néninek. 

Mó: - De Te miért nem a fenekedbe teszed, mint Nekem, amikor hánytam a kocsiban? 

Anya: - Ööööööö, ááááá. Jaaaaaaaaaaa ......  ez nem kúp, hanem kupon, Mór! :)

Persze, mindezt jó hangosan, hogy a kedves pénztáros néni (aki a sűrű látogatásaink miatt ismeri az egész családot), a fiatal vásároló lány, egy hasonszőrű anyuka, egy idősebb hölgy és még ki tudja hány ember is jól hallhassa mindezt! 

De leírtam, hogy megmaradjon a jövőnek .... és azért én jót röhögtem, utána, magamban, meg a Bibbel .... 

játékszer

Volt már abból némi szülői affér, hogy elmentünk kettesben (anya és apa) a gyermeknek ajándékot választani és amíg anya tanácstalanul lődörgött a polcok között, addig apa a legnagyobb lelki nyugalommal választott magának valamit ....

Nos, most is választott. Állítólag a gyermek hőn áhított igénye egy autópálya volt. Haha, kackac, kiskukac, meg miegymás. Kb. mint amikor az egyetlen akkor 1,5 éves gyermekkel ünnepeltük a karácsonyt egy elektromos mozdony társaságában. 

Szóval a nagy névnapján újabb játékkal gyarapodott a szoba tartalma. Igaz ami igaz, örült ő nagyon, sőt, újjongott, aztán kibontották, összerakták, elindították, tartott is az öröme kb. addig, míg a kicsi be nem támadta az építményt, illetve az autókat. Aztán a törpét elpateroltam, a nagy tovább játszott, még vagy 10 percig, aztán persze jött utánam, az apa, pedig édesen játszott a játékkal .... mert hogy ez ilyen, meg olyan szipiszupi és persze kiderült, hogy ő, mennyire szeretett volna ilyet anno (vagyis akkor, krhm, beteljesítette beteljesületlen 30 éves vágyát, csak miért kell a gyerekre kenni????), nos a játék azóta is ott árválkodik a szekrény tetején (nehogy a kisebb betámadja) és néha-néha, ha apa nem létező szabad ideje eljön, nos, akkor előkerül újra, mint a villanyvasút .... 

 

kalandpark teljesítve!

A családból tőlem áll legtávolabb, meg még egyenlőre a legkisebbtől is, egy jó kis kalandparkban eltöltött nap. Valahogy nem vonz a magasság, sem a mélység. Tériszonyomból fakadóan, mondjuk ez indokolt. No, de sutba vágtam minden félelmem és megszerveztem, kiviteleztem eme remek programot. Bib nagyvonalúan úgy gondolta, hogy Mó szórakoztatásával töltjük a napot, hisz két gyerek mellett, neki reménye sincs bármit is kipróbálni. Aztán teltek az órák, néztem az arcát, mélázott, merengett és a végén engedett. Felment, csúszott, mászott, teljesített! Én pedig örültem, hogy végre, végre teljesül a vágya, mit nekem a földön őrjöngő két kiskorú, amikor a levegőben van egy felnőtt, aki boldog...... 

 

éééééééééééééés JÁR ..... :))

A négy nap múlva 13 hónapos csepp ember elindult! 

Biztosan ugyan még csak 4-5 lépést tesz, de elengedte az eddig biztonságot nyújtó fix pontokat és teli talppal, rakosgatja dundi lábait ..... aztán megörül és tapsol magának, mert ügyes .... már úgy vártam és most úgy örülök! 

Jöjjön egy vers, melyet számtalanszor szavaltam iskolás koromban, már akkor is nagyon tetszett, de most különösen szívbe markoló.... :))

 Kaffka Margit
PETIKE JÁR

Két harcsaszájú, picike jószág,
Butácska, édes gyerektopán,
Tétova, együgyű, - tündéri nesszel
Most tipeg átal egy ócska szobán.
- Ébred a szívem játékos kedve,
Elborít hófehér virágeső. -
Amikor látom a kacagásom
Hangosan, édesen csapkod elő.
Sok régi holmin, szürke íráson
Úgy fut, iramlik száz furcsa sugár,
S én ennek is, annak is kiáltani vágyom:
- Tip-top! Megindult. Petike jár!

Még fogja erősen az asztallábat,
És nyitva az ajka és úgy kipirul!
Hős emberi lázzal, tüzes akarással
E rózsarügyecske megállni tanul.
Most, - most! Elhagyja és indul előre,
Hogy csetlik-botlik, mily tévedező!
Tip-top! S aprózva, közbe megállva
Koppan vitézül a törpe cipő.
Már ideér. Most nyújtja a karját.
- "Csak lassan, okosan, Peti fiam!"
S megered szaporán, - elesni nem ér rá,
Előre hajlik - s az ölembe van.

Tetszik a játék. Kezdeti újra.
A karszék mellé kerülök én,
Nagyhosszút lépne, nagyhamar elérne,
S fölbillen szegényke az elején.
Remeg a szája, sírni szeretne,
Szétnéz: sajnálja-é valaki?
Gondolkozik... majd felkél szepegve,
S új erővel fog újra neki.
Rózsaszín ujját előre tartva,
"Tip-top" - így indul óvatosan,
Halkan, selypítve biztatja magát, hogy:
- "Csak las-san! - Okos-san! - Peti fi-am!"

S elnézem hosszan, homályos szemmel,
Borús káprázat száll le reám.
...Tűnnek az évek... Megöregedtem...
Egyedül lakom ócska szobán.
S ím néha erős lépés zaja hallik,
Jön egy daliás, ifjú legény,
- "Te vagy? Mit adjak? Kávét-e? Kalácsot?" -
Tip-top! Öregesen járom körül én.
S míg sok vidám csínyjét, nagy küszködését
Sorra beszéli, kacagva, vígan, -
Reszketve, ijedten suttogom én el:
- "Csak lassan,
Csak lassan, okosan, Peti fiam!"

a búcsú meg a fia

és újra felvirradt a nap, ami egy évben csak egyszer adatik meg, búcsú van a mamánál. Vagyis göcseji tájszólással bucsu.... 

Ilyenkor sutba vágjuk a gumi csizmát, vödröt, lapátot, kalapácsot és az amúgy máskor nélkülözhetetlen, életbevágóan fontos, a mama kertjéhez kapcsolódó kelléket, elővesszük a legszebb ruhánkat éééééééééééés felvonulunk a BÚCSÚBAN. 

Mi felnőttek bölcs tudásunkat magunkban tartva figyeljük repdeső gyermekeinket, akik csillogó szemmel indulnak a nagy eseményre, mintha csak a Jézuskát várnák, közben azon elmélkedünk, hogy idén vajon kettő sátor lesz, vagy talán négy is. Majd felidéződnek régi emlékek, amikor még a mi időnkben (értsd ca. 25 évvel ezelőtt, amikor mi szaladtunk ugyanígy..) volt ám körhinta, meg halas játék, zenebona, tömeg és tényleg ez volt a faluban az év ünnepe....

Megérkezünk. És láss csodát van ám legalább öt sátor! Van egy céllövölde is, meg vattacukor és kakasos nyalóka! A kiskorúak rohangálnak, keresgélnek, nézelődnek, kérnek, választanak. Majd mindenki elégedett .... vagy kevésbé, hisz leginkább ócskaságot árulnak arany árban .... de hát ez már a mi felnőtt világunk csúfsága. Ők boldogok, mi is, mehetünk haza...

A visszafele úton, pedig az új zenélő, csillogó, villogó, világító kütyüjével kiabál a négyéves: 

- Én vagyok a Mór búcsú fia!!! 

 

anya olvas, anyaaaaaaaa, olvasss!!!

Jó, olvasok. Válassz egy könyvet. És hozza és bebújik az ágyba én pedig felragyogok, mert régen látott, már már elfeledett egyik kedves gyermekkori könyvemet hozza, a Nefelejcset!!! Szívem repes, lapozok, keresek, olvasok, mit olvasok, mesélek, énekelek, elönt a nosztalgia..... aztán pár perc és a gyermek csattan. Anya, ez nem jóóóóó, hozok másik könyvet. De, de, jó ez, csak figyelj! Neeeem, anya, nem jóóóóóóóó....... Oké, hozz másikat. Mászik, csattog a meztelen talpacska, jön, bújik, kezembe nyomja. Ránézek, a szívem szakad, ne, ne és ne, megint, megint, újra. Babóca. Vááááá..... Minden tiszteletem Bartos Erikáé és mindenkié, aki ezeket kitalálta, létrehozta, működteti, de elég, elég, elég. Van valahol a világegyetemben egyetlen olyan szülő, aki ezt szereti, aki nem szeretné ezeket az amúgy cuki és kedves figurákat valahova kilőni a világűrbe???? 

És anya olvas. Hát persze, milliomodszor. És közben azon gondolkozik, hogy legalább nem Anna, Peti, Gergő, mert az ő mézes-mázos történeteikhez képest ez még elfogadható. Ha azokat olvasom, elönt a vágy, hogy írjak egy mesét a VALÓSÁGRÓL, hogy egy szép nyári reggelen Mó, Ábi, apa és anya elindult kirándulni. Az első öt perc csendben telt a kocsiban, mindenki békésen szemlélődött, majd megszomjazott az egyik, eldobta a cumiját a másik, apa fázik, a nagynak melege van és különben is mikor érünk már oda ...... stb. 

... egyszer, lehet megírom, hátha van más is, aki a földön járva neveli a gyereket..... 

 

tök, tök, kicsi tök...

Végre van az úgy, hogy Bib meló helyett minket visz el programozni. És hát a jelen aktualitás a "Tökfesztivál" volt. Felpakoltuk a két gyereket és irány. A kicsi nyilván jobb helyen lett volna otthon, de hát ez kevés érv, így jött velünk. A nagy meg örült és vigyorgott és kíváncsiskodott. Bevetődött a forgatagba, aztán a keramikus műhelybe, ahol ámulatba esett és szeretett volna egy saját agyagból készült tököt. Kis gondolkodás/győzködés után nekiugrottunk. Nagy volt a lelkesedés úgy kb. az első öt percig, aztán jól otthagyott, mert inkább elment kürtös kalácsot keresni. Nekem pedig nem volt szívem otthagyni azt a kezünk alatt formálódó, gömbölyödő agyagdarabot, így befejeztem. És íme a remekmű...... az első, szerintem egyedi és én büszke vagyok rá! :))

365 nap + 1 hét

Ennyi idős a kicsi ember, aki már olyan nagy....

Több mint 10kg és 75 cm.... és akaratos, erős, sértődős, mérges..... és boldog, vidám, bátor, kedves, vicces, barátságos..... és a családunk vele kerek és egész! :))))

Túl gyorsan telik az idő, hihetetlen hogy most hoztuk haza, most volt olyan csöpp, itt szuszogott, most pedig ..... szinte szalad, kiabál, integet, grimaszol, pakol, labdázik, mutogat..... és ezekkel együtt IMÁDOM!   

van nap csúcspontja és mélypontja is, meg időhiány is .... :)))

és szomorúság, hogy már megint, megint elmaradt az írás és hogy milyen jó lenne néhány hónap, év múlva olvasni, hogy mi minden történt. De azért papíron még mindig írok ám! És ez vigasztal, immár tizen, vagy inkább huszon éve....
Lássuk csak címszavakban. Valahonnan mélyről, emlékezve íme néhány csúcspont az elmúlt időkből:

- Minden este, Móval lefekvéskor megbeszéljük kinek mi volt aznap a legjobb, néha a legrosszabb is szóba kerül, de inkább az hogy minek örültünk. Ha elfelejteném, számon kéri, sőt az apját is!

- "Anya, én úgy szeretlek ahogy a gepárd fut!" -  mondja a lassan 4 éves és az én szívem repes, hisz ez azt bizonyítja hogy tényleg okos, mert van olyan nagycsoportos ovis társa, aki a csacsit sem ismeri, ő meg kiscsoportos létére tudja hogy a gepárd a leggyorsabb és ő annyira nagyon szeret engem....
"Anya! Én úgy szeretlek, amilyen sokan vannak az oviban! És olyan nagyon mint a hurrikán!" - mindezt anyák napján, hát megzabálom, egyszer tuti! :)

- Újra és újra el tudom kápráztatni Bibet, most már Mót is. Eperfagyi, epres torta, kókusz kocka, zöldséges spagetti, húsleves, rozmaringos csirke, gesztenye golyó. Szeretem, hogy Bib rezzenéstelen arccal, őszintén közli mi az ami nem tetszik, viszont az egekbe magasztal, mikor a javított verziót eszi boldogan.

- Látni, hogy a kicsi milyen imádattal néz a nagyra! És hogy kacag amikor a nagy osztani próbálja, sikertelenül....

- Ábi tiszta, őszinte mosolya bárkire, aki akár csak szól hozzá, még a legálmosabb pillanatban is. 

-4 éve rendületlenül kreálom a szülinapi tortákat és végre eljött a siker pillanata, megette a nagy! Jupiiiiiiiii! Brownie-t sütöttem, az ő nyelvére lefordítva üres piskóta, sima csokival. 

- Két úszógumist terelgetni a nagyvízben, miközben kacarásznak a hűs habokban!

- Azt mondom én: Mó, légyszíves türelemmel legyél még egy kicsit. Erre azt mondja Ő: De anya én veled szeretnék lenni! - és már görbül a szája - ..... csend és eltelik egy pár perc, mire leesik mit is mondott.... 

- Szerettem volna egy karkötőt. Gyöngyöset. Ásványosat. Szépet. Jártam, keltem, sokszor, sokat megnéztem, aztán egyszer csak volt egy, ami velem akart jönni. A Mari ránézett, aztán rám, majd közölte, hogy ebbe aztán jól beleválasztottam.... pont a hiányszínemre esett a választás....

- Egyik hisztis, a másik fáradt, én meg ülök és élvezem a vizet, a napot, a szellőt, az illatot. TENGER! Újra. Küzdelem, harc, nehézség, de holnap újra indulnék.... mert az egyik boldog, a másik bárminek örül, így aztán én is....

- Egyetlen nap a nyárból, annak 3 röpke órácskája és mi Bibbel ülünk édes kettesben egy medence partján és SENKI nem nyaggat, ugrál, kiabál. Élvezem a napfürdőt és eszembe jut a sok évvel ezelőtti nászút, ahol ugyanígy pihenek, csak most vár rám egy az óvodában, egy a mamánál, de pár óra csak a miénk! 

- Egyetlen tüsszentés, ami viccesre sikerül. Elkezd kacagni az egyik, folytatja a másik és így tovább én meg örülök, hogy ennyitől is nagy a boldogság. Hangosak vagyunk.... 




.... egyenlőre ennyi, de most igyekszem folytatni hamar. Tényleg...