Csapatépítő irodás túrát szerveztünk. Sok kétséggel indultam neki az útnak, főleg a táv miatt, mert az hogy alapvetően sokat gyalogolok, illetve két gyerekkel élek a negyediken nem gondolom hogy elég kondíciót jelent egy 30 km-es teljesítmény túrához. De nagyon kecsegtető volt a lehetőség, Bib vigyázott a fiúkra, igény volt a csapat építésére, szóval leküzdöttem reggeli rosszullétemet is és nekivágtam, illetve hát nekivágtunk.
Az első pár km gyorsan fogyott, bár már reggel 1/4 9-kor is égetően sütött a nap, de hamar erdős részre értünk, így kedélyesen kutyagoltunk tovább. Egy csodás kolostorrom várt minket a hegytetőn és nem utolsó sorban egy túró - rudi! Nos ez eléggé lelkesített tovább. Itt már a srácok arról beszélgettek, hogy na, most jön a neheze, hegyre fel, kemény lesz, de utána már sima ügy az egész túra. Hát elindultunk fel .... több szakaszban is megálltunk és jó hosszan meneteltünk fel és egyre feljebb. A végén már szinte négykézláb lehetett csak menni, közben mögöttünk, előttünk és még szemben is jöttek. Nos én konkrétan kiköptem a tüdőm, azt hittem sosem érek fel és fent az volt az első gondolatom, hogy a pecsételő srácok vajon tudnak-e újra éleszteni és lehet-e ide helikoptert hívni, mert hogy én innen egy tapodtat sem mozdulok az fix. Jó pár perces lihegés, zihálás és levegőért kapkodás után kinyitottam végre a szemem és ezt láttam ....
 |
| a kilátás csodás volt! |
Fent pihentünk egy keveset, előkerültek az elemózsiák és csapatépítés gyanánt egymás mellett majszolgatva bámultuk a tájat. Aztán uccu neki, még sok volt hátra, hegyről le (nehezebb volt helyenként, mint felfele), szőlőhegyre fel, következő pecsételős pont, pihenő, zsíros kenyér, fröccs, zene, árnyékban fetrengés.... Itt komoly elhatározásra jutottunk, miszerint a következő kb 6 km-es távot, mivel sík terep lesz, ezért 1 óra alatt ügyesen teljesítjük és akkor már nagyon jók vagyunk időben, távban is.
Lefelé menet ért el engem a mámor. A végtelenségig tartó zöldellő rét, finom illattal, kis ösvénnyel. Az járt a fejembe, hogy szaladjunk bele a rétbe, csak úgy, bármerre! Ott és akkor 10 éves voltam újra, a papával kint voltunk a földeken, hajtottuk a teheneket .... Mámoros volt. Tényleg.
Egy forrást érintve haladtunk tovább a sík terepen. Majd jött a felismerés, hogy valamit eléggé benéztünk és jó ideje már rossz úton haladunk. Visszafordulás, helyes út keresés, mondhatni újra tervezés. Megint galopp, helyenként csendben, magányosan, helyenként beszélgetősen, nevetgélősen. Aztán sajnos megint rá kellett jönnünk, valami nem stimmel, úttalan utakon járunk. Keveredtünk, kavarodtunk, nehezen találtuk a helyes utat. De nem egyedül voltunk, más is eltévedt, nem is kevesen, valahogy rossz volt a térkép, az út kijelölése, ilyen sokan nem nézhettük be a dolgot .....
Elég keservesen, nagy kerülővel és jó sokára sikerült meglelnünk a helyes irányt. Közben próbáltuk egymásban tartani a lelket. Borsi igazi mentális vezető volt, mindig ahhoz volt egy kedves szava, egy rossz poénja, akinek ép kellett, vitte a zsákunkat, biztatott minket. Én valahol itt fáradtam el mentálisan, a testem már jóval korábban, de a csak azért is megcsinálom érzés vitt tovább.
Végül a teljesítmény túrát nem teljesítettük, mert segítséget hívtunk, de a saját kitűzött célunkat teljesítettük, mert több mint 30 km-t mentünk, igaz, nem a kijelölt úton ....
A célba fáradtan, meggyötörten, de azért vigyorogva érkeztünk.
Az eufória másnap ért el. Mikor rájöttem, hogy megcsináltam, hogy szuperül éreztem magam, hogy kikapcsoltam az anya funkciómat, hogy csak én voltam az ember, hogy kikutyagoltam sok-sok stresszt és hogy tényleg csapatot építettünk.
Megérte minden lépés ....
A nagy régi vágya volt, hogy menjünk fel egy várba, vagy inkább kastélyba. Az előbbit teljesítettük a hétvégén. A máskor vonszolva közlekedés most gördülékenyen haladt, a kicsi igaz a vége előtt majdnem feladta, de hát mit tagadjam, nekem is nehéz volt. DE, felértünk! Juppi! Klassz játékokkal övezett remek tér van kialakítva, így aztán amíg a kicsi masszív fél óráig állt a vizes dézsa mellett bőszen koncentrálva a fa halacskák elkapására, addig Bib kellemesen napfürdőzött a padon, pihentetve lábát, majszolta a parázson sült kürtős kalácsot, én pedig kettesben Móval köröztem a vár legfelsőbb szintjein. Elképzeltük milyen lehetett védeni a várat, várni az ellenséget, ágyúval lőni, kalodába, várbörtönben senyvedni. Szuper klassz családi program volt, végre kimozdultunk, végre új élménnyel gazdagodtunk! :)
Kettesben délutánunk volt a Mórral. Vagyis egy csapat lány mellett mi és Mó egyik barátja is részt vett egy sütisütős délutánon. A téma az unikornis volt. Mi csak alkotni akartunk, de kitűntünk a végén a sorból, hisz egyedi, fiú unikornt varázsoltunk! 
És újra itt a szülinapom. 
Az előző poszt is kettesben, feltöltős, felnőtt programról szólt. 
Egy kedves barátnőm lepett meg ezzel az ajándékkal. Régen olvastam hasonló témájú könyvet, mondhatnám azt is, hogy 6-7 éve, mert ha volt kapacitásom olvasásra, tutira valami gyerekneveléses témát találtam, kerestem magamnak. Illetve mesekönyvet lapoztam a srácokkal, bár azt azért jó sokat. :)
Most, mikor már mindjárt vége a télnek, amikor alig várjuk, hogy visszaállítsák az órát és későn sötétedjen, hogy csicseregjenek a madarak, hogy lágy szellő lengedezzen ...... MOST szakad a hó és fagyasztó hideg van odakint. 
Az elmúlt egy hónapban kétszer voltunk apuval sétálni a göcseji erdőben. Egyszer Mór is jött. Furcsa felnőtt fejjel, más élettel túrázni ott, ahol 20 éve kötelezően kellett menni szőlőt, kertet gondozni. Akkor utáltam minden percét, alig vártam hogy mehessek haza, most pedig boldogan viszem a gyereket, Bibet és próbálom felfedezni gyerekkorom helyszíneit. Nehéz is a szívem, mert egész más, elhanyagoltabb képet mutat. Majdnem sírva fakadtam, mikor megláttam a papa pincéjét, ahol szüretkor ettük a kalácsot, sütöttük a gesztenyét, az ma már az enyészeté .... sajnos. Persze mehetnék és gondozhatnám, de sem energiám, sem időm, sem affinitásom és egy szélmalom harc lenne az egész. Borzasztó látni, hogy a szüleim, nagyszüleim által úgy féltett, gondozott területnek ma már semmi értéke .... 
Mindenkinek volt Barbie- babája, 