ho-ho-ho-ho

Ho-ho-ho-ho. 

Konkrétan és átvitt értelemben is, hisz az idén tényleg szánnal érkezett a Mikulás, mert végre valahára igazi hólepte mesevilágra ébredtünk december 6-án!

A fiúk még mindig lelkesek, Mó azért sokat sejtő félmosollyal figyeli az eseményeket, hiszi is, nem is, de akarja, ezért hagyjuk, így idén is meglepetésként érkezett a nagyszakállú. Én örülök, annyira szeretném ha ez még tartana nekik, még akkor is ha közben őrült módon nőnek. 

Nem is emlékszem mikor volt utoljára ennyi összefüggő hó, ilyen csodás hóeséses nap. Kicsit kimozdított a mostani zord valóságból .... 

 

még mindig Bábi

Karácsonyi lázban égünk! Nyakunkon az advent, Ábi vágja a centit, rajzolja a Mikulás levelet, borítékot készít hozzá. Minden nap díszíteni akar. Szeretem, hogy ilyen lelkes! 

Hétvégi sütés is már egy kicsit ennek jegyében telt. Próba csokis puffancs készült, amit a kötelező próba kóstolás követett nyilván. Azt mondja a kicsi:
- Anya, fesztiválon vannak az ízlelő bimbóim! Vagy inkább, lakodalomban! 

Imádom, hogy ilyen gondolatok vannak a fejében, hogy néha ennyire szofisztikált! 

versenyek

A maximalista kisebbik, aki sír hogy nem akar iskolába menni, mert sok a feladat, de azért is sír, mert otthon sem jó, mert lemarad a többiektől .... 

Egy hét leforgása alatt három versenyen debütált. 

Szövegértés iskolai III. helyezés

Mesemondó verseny iskolai II. helyezés

Népdaléneklés Arany minősítés 

Mérhetetlenül büszke vagyok rá! Hosszasan beszélgettünk arról, hogy Ő honnan-hova jutott. Hogy 3,5 évesen még nem beszélt, 5 évesen az első logopédiai felmérésen fél oldalnyi hanghibát sorolt fel a pedagógus, senki nem értette a beszédét, néha sajnos mi sem, hogy hosszú évekig minden este, kitartóan hozta a füzetét "anya gyakorolnunk kell" felkiáltással, pedig még óvodába járt. Hogy milyen sokat dolgoztunk együtt, közösen .... és itt az eredmény! 

Hálás vagyok érte, hogy van, hogy ilyen .... 😍

csajwellness

Két anya, akik a hétköznapi feladatokban lestrapálódtak, útnak indulnak egy szép novemberi napon. Mondjuk szakadt az eső, de ezt kit érdekel? 

100 km múlva elérik az áhított célt! Süppedős szőnyeg, ropogós ágynemű, csodás kilátás, remek társaság és ami a legfontosabb, CSEND. 

A másodperc töredéke alatt változunk nővé és kezdjük élvezni 2,5 napnyi szabadságunkat.

 
Hosszasan időzünk a svédasztalos reggelinél, vacsoránál. Élvezzük a végtelen választékot, hiszen nem mi robotoltunk érte, nem nekünk kell mosogatni utána. 

Pihegünk a pihenőben. 

Csobogunk a medencében. 

Gőzölgünk a gőzben. 

Izzadunk a szaunában. 

Alszunk, olvasunk, sétálunk, bambulunk a balatoni panorámába ...... csak úgy vagyunk. 

Lassan, békében ....
... köszi Ani! 💓

Geoláda 100

Megkerestünk 100 db geoládát!!!!!

Emlékszem a pillanatra, amikor egy téli estén ülök a számítógép előtt és bevillan a gondolat, hogy milyen régóta tervezek utána járni mi is az a geoláda, hogy működik, mi a cél, merre találom ...... 

Aznap este regisztrálok és másnap 2020.11.14-én délelőtt begyűjtjük az első geoládánkat! Az egész családot elkapja a hév, lelkesen járjuk a környéket, döbbenve tapasztaljuk, hogy milyen sok-sok láda van rejtve tőlünk pár km-en belül. 

Csodás helyekre visz minket a térkép, gyorsan gyűlnek a találatok! Van olyan kirándulás, amit direkt erre építünk fel és egy nap alatt 4-5 ládát is megkeresünk. Inkább a hidegebb, téli időben lesz ez a kedvenc elfoglaltságunk, hiszen kell a friss levegő, kimozdulás, de mi mást lehet csinálni a szabadban hidegben, csatakos időben? 

És most itt egy mérföldkő! 

100 találat!

Irtó büszke vagyok magunkra! 

modernizálódunk

Még szokom az érzést, hogy a nagy egyre nagyobb, kamaszabb, egyre inkább szippantja a modern világ. Őszi szünet van. Én dolgozom, Bib van velük. Mó verset tanul, majd felmondja hangfájl-ba és átküldi messnegeren, hogy halhassam. Van már közös családi chatünk, amit egyenlőre viccelődésre használunk és a gyerek földön fetrengve, sírva röhög a gif-eken, vicces képeken. Ügyesen kezeli a sulis felületeket, tanul, ellenőriz. 

Hol voltam én 11 évesen a számítógéphez, mobil telefonhoz, online osztálytermekhez, szöveges üzenetekhez, hang fájlokhoz .... de jó, hogy neki ez már van! 

Mó névnapja

Ábival kényszer pihenőn vagyunk. Én előbb kidőltem és még mindig rottyon vagyok, Ábel később és nyilván hamarabb is jobban lett. A hetet itthon töltjük kettesben. A terv, hogy fetrengünk a kanapén, filmeket nézünk, kicsit főzünk, pihenünk. Eddig jól megy! :) 

Az új helyen is megértőek szerencsére. 

Ma új feladatunk volt, hisz Mónak névnapja van! A délelőtti séta alatt beszereztük az ajándékát, amit Ábi terve nyomán elrejtettünk és egy kincskereső térképen ábrázoltunk is. Ő nagyon meglepett és boldog volt, amikor hazaért és lelkesen nekiállt a keresésnek. A térképen persze voltak viccesnek szánt elterelések, melyeknek köszönhető hogy viszonylag sokáig tartott a játék. :)

Ábi a játék végén ránézett a tesójára és így szólt: "Majd Te is rajzolsz nekem kincskereső térképet a névnapomra?" - cukikám! .... ő is érzi, hogy ez igazán jól sikerült! 

október 1.

Kárpótol minket az ősz! Az olykor zord, esős, szeles, hűvös júliusért cserébe most már hosszú hetek óta igazi ragyogó napsütéses, meleg, száraz és csodás nyári napjaink vannak. Őszt csak nyomokban tartalmaz az időjárás. Esti lehűlésekben, reggeli párákban mutatkozik. És én ezt iszonyúan élvezem! Szívom minden pillanatát, tartalékolom minden apró rezdülését! 

Szeptember 10-én fürödtünk a Balcsiban! Hihetetlen színekkel lepett meg minket a víz, ami áttetszően tiszta és csodásan simogató volt! Igazán értékes időt töltöttünk el együtt négyen nyugalomban, békében, hangolódva az előttünk álló iskolaévre. 

És ma, az ősz második hónapjának első napján pedig a Folly arborétumban töltöttük egy utó nyári napot! A fiúk boldogságban rohangáltak a játékok, csúszdák, mászókák között, mi pedig ketten, andalogva, kilátásba révedve, napsütést szippantva ejtőztünk egész nap. Hálás vagyok, amiért még mindig, nagyon, nagyon .... vele együtt, ketten ..... 

Fotó: KM

 

visszatekintés 2.

Új hely, új szokások, új érzések ....

Amennyire furcsa, idegen, ijesztő és honvággyal teli volt az első időszak, most két hónap távlatából annyira izgalmas, nyugodt, érdekes és előre mutató az új munkahelyem. Nehezen teltek az első napok, hetek. Minden más volt. Reggelente nehéz volt az indulás. De aztán mindig volt valami, ami új erőt adott, ami lendít, ami erősít. Megoldódott a kocsi helyzet is, így most már szabadon jöhetek-mehetek. 

Hiányoznak a fiúk, maga a régi fizikai közeg. De nem hiányzik az a sok negatív energia ami ott körülvett az utóbbi időben. Voltam bent azóta többször is és nagyon hálás vagyok, amiért emberi módon, kulturáltan tudtunk elbúcsúzni és normális, emberi viszony maradt meg. Érdekes érzés volt újra ott lenni, úgy hogy más ül a helyemen, bemenni újra az ajtón, inni egy kávét. Elöntöttek a régi emlékek. Mégis tudom és érzem, hogy ennek így kellett lenni, jól tettem, hogy mertem és megléptem. 

Nagyon jól esett, hogy több fronton, többször búcsúztak tőlem. Először is a Feri, aki még soha nem szervezett senkinek semmi hasonlót (hisz eddig ott voltam és ez is az én dolgom volt), eszembe nem jutott, hogy meglepnek .... és mégis. Megható volt és kedves, nagyon, nagyon jó érzések öntöttek el. Aztán jött a Roli szervezte kis összejövetel, ami már nem volt meglepi, csak az ajándék, amitől sírva nevettünk, hisz már a címe is "Katonás Rend" mutatta, hogy ez egy nagyon frappáns emlék lesz nekem. Nyárbúcsús, iszogatós, nevetős szuper kis esete volt. És a hab a tortán DG. Mondta többször, mióta eljöttem, hogy majd elvisz vacsizni, de gondoltam, jó, jó, persze, ezer dolog mellett, pont engem visz el .... és mégis. Egyik este beültünk. Ha egy szót kellene találnom, azt mondom "emberi" volt. Felemelő, kedves, megható, bíztató, fennkölt szavak nélkül hálás ... értékes. 

Nem is tudok mást mondani, mint tényleg azt, hogy hálás vagyok. Azért hogy ott lehetettem, hogy tanulhattam, hogy szerettek, hogy támogattak, hogy így zárhattuk le. Ez egy nagyon, nagyon szerves része az életemnek, annak aki vagyok. 

Boldog vagyok, hogy ez az enyém .... 

Viszlát aod ... 💙, Helló welding ... 💛

visszatekintés 1.

Augusztus elején volt az én szülinapom. A fiúk nagyon helyesek voltak és nagyon készültek a jeles napra. 

Jól megleptek, egész nap figyelmesek voltak velem, a borzasztó, két hete tartó esőzés ellenére volt egy kis kirándulás is a Balatonon. És volt kézzel készített ajándék. Egy saját készítésű papír doboz, aminek ha levesszük a tetejét, szétnyílik egy szívecskés, színes papírrá és tele van kedves üzenetekkel, apró csokikkal. Nagyon megleptek, nagyon örültem neki! 

Kérdeztem később, hogy honnan jött az ötlet. Mór azt mondja: Anya, bediktáltam (ő már nem pötyög, bemondja a mikrofonba) a google keresőbe, hogy papír hajtogatott ajándék nőknek. És ez jött ki! 

... jót nevettünk! 

Úgy érzem megérte annyit kreatívkodni velük! 

a kicsi is 8

Nagyon sok sok bejegyzéssel elmaradtam, de igyekszem visszatekintőben majd megírni. 

Viszont ami fontos, MA, hogy éppen 8 éve annak, hogy megszületett Ábi és mi egy kerek egész család lettünk! 

Ő az érzelem a családban! 

Már a kórházban, a karomban mosolygott! Csecsemőként rengeteget sírt, de egy apró hétköznapi dologtól is hangosan kacagott! 

Amit érez, gondol ott akkor, abban a pillanatban tekintet nélkül a helyzetre, a környezetre, az emberekre az kijön belőle! Ami miatt sokszor küzdelmesek a hétköznapok, belátom egyre kevésbé kezelem jól a hisztiket. De sokszor olyan felemelő és mélyre menő pillanatokat hoz, mint a tegnap esti jóéjt elköszönés:

- Ábi: Én már akkor is kaptam ajándékot, amikor megszülettem! 

- Én: Mire gondolsz, mit kaptál? 

- Ábi: Téged, Anya! 

Boldog Születésnapot! 

Marcali Hát

Esküvőre voltunk hivatalosak! Egy nagyon helyes, kedves és ami a legfontosabb összeillő pár tisztelt meg minket azzal, hogy részesei lehettünk a nagy napjuknak! Az idejét sem tudom mikor voltunk utoljára olyan esküvőn, ahol vendégek voltunk Bibbel mindketten! ..... és a hab a tortán, hogy kis létszámú, bensőséges, gyerekmentes ünnep volt. 

Ani vállalta a fiúkat, így ő három gyerekkel pizsi partit tartott, amíg mi szórakoztunk.

A helyszín, amit megismerhettünk, csodás volt, igazi kis gyöngyszem, egy csepp paradicsom! Többször vezetett már erre az utunk, hisz alig egy órányi kocsikázásra van tőlünk, de idefent a "hegyen" még nem jártunk. 

A helyes kis étterem, igazi mediterrán hangulatot áraszt a zsalugáterekkel, a régi diófával az udvaron, ami alatt hosszú romantikus asztalon szolgálták fel a vacsorát. A finom ételek és italok után jöhetett a mulatság! Tánc kifulladásig, szó szerint értve! Kevesen voltunk, de nagyon lelkesek és azt éreztem igazán önfeledten, szabadon, minden kötöttség nélkül tudunk szórakozni együtt, közösen, jó emberekkel! 

Örömteli és felszabadító este volt ez ... 

 

Irány haza

Búcsút vettünk ettől a nagyon autentikus és meseszép falutól, Torockótól és hazaindultunk. Itt már mindenki fáradt és még kevésbé volt türelmes, de szerencsére gyorsan haladtunk az utunkon, még az útfelújításoknál lévő lámpák is a barátaink voltak, még a határon kígyózó sor is meglepő módon ütemesen haladt. 

Még egy etap várt minket Szegeden, ahol anyu ági rokonokat látogattunk, ezzel együtt közbe iktattunk egy nagyobb pihenőt, ebédet. Szükség is volt erre, jobban bírtuk a még hátralévő utazást. Rég jártunk Szegeden, most is, mint eddig mindig szép arcát mutatta a Tisza, a rakpart, a zenélő szökőkút, kellemes volt a nyári melegben hűsölni a fák alatt. Itt anyu virágzott ki, az ő kívánsága teljesült, igazán elemében volt és őszintén élvezte az együttlétet. 

A maradék utat a sofőrjeink ügyesen levezényelték, bár nekem néha azért sok volt a gyorsaság és a manőverezés, de tény, hogy profik voltak. Apropó sofőrök. Egyrészt Bib, akinek mérhetetlenül hálás vagyok, hogy vállalta ezt az egész hercehurcát a családommal, minden zokszó és nyűglődés nélkül állta a sarat, zseniálisan, biztonságosan vezetett, jött-ment, tette a dolgát. Eddig is felnéztem rá, becsültem és szerettem a férfias férfi jegyeit, de most ez az utazás még nagyobb magasságokba emelte a szemembe. A másik sofőrünk, Pál, akit nagy-nagy szerencsénkre az utazás előtt két héttel megtaláltunk és vállalta velünk az utat. Ő azon kívül, hogy tette a dolgát, szerves részévé vált a kirándulásunknak. Segített ahol tudott, főleg a gyerekekre vigyázott, gardírozott, Ábival nagyon jól megtalálták a hangot, készült is róluk egy nagyon kedves, közösen összekacagós kép, ami nagyon szép emlék erről az utazásról és arról, hogy a Pali pár napra a családunk részévé vált. Köszönet érte, hogy így állt hozzánk, sokkal többet tett, mint ami elvárható lett volna tőle.

.... és akkor most összegeznem kellene az utazást. Nehéz szavakba önteni azt amit érzek, amit gondolok. Egyrészt iszonyatosan büszke vagyok magamra, hogy végig vittem, hogy megcsináltam, hogy minden nehézség ellenére a cél teljesült és van okom a megkönnyebbülésre, a sírásra, mert mérhetetlen nyugalom és béke szállt meg aznap este, mikor odaértünk. Másrészt hálás vagyok a sorsnak, az univerzumnak, Istennek, hogy segített megvalósítani, hogy nem hagyott eltántorodni! Azt gondolom, még ha szavakkal nem is kaptam erre visszaigazolást, hogy ez apunak egy olyan töltés volt, egy olyan plusz dolog az életéhez, ami mással pótolhatatlan. Kicsit hasonló, mint anno a közös tengerparti nyaralás. Azt is csak utólag, foszlányokból kaptuk vissza, hogy mennyire jó volt nekik .... 

... és hálás vagyok a tesóimnak, hogy mellém álltak és segítettek 

... és legfőképp hálás vagyok Bibnek, hogy segített, hogy támogatott, ez nekünk, kettőnk közös életének is egy újabb, nagy-nagy pozitív csomag, egy újabb akumlátor .....

Igyekszem megőrizni a békém, a nyugalmam, erre vártam. 💗

Harmadik nap_Torda

Reggeli után irány a tordai sóbánya! Szerencsére közel van és egy gyors csekkolás után már vár is minket a mélységes mélység. Az eleje még laza kis lépcső lefelé, aztán egy kellemes, lejtős folyosó, majd elérünk a lépcsőházhoz, ahol még választhatjuk a panoráma liftet. De mi bátrak vagyunk és a tárna tetején futó erkélyen végigsétálva eljutunk a lefele irányú lépcsőházig. Minden bátorságomat össze kell szedjem, hogy végig merjek menni. Az eredeti fa gerendás szerkezet deszka padlói között látom a mélységet és érzem, hogy a "levegőben" lóg az egész szerkezet. Szerencse, hogy már csak a biztosabbnak tűnő lépcsőházból tudatosul bennem és látom a magasságot és a mélységet, melynek felső peremén épp végig sétáltunk. 

Lassan jutunk egyre lejjebb és lejjebb. 11 emelet mélységet hidalunk át, a levegő kristálytiszta, a látvány eszméletlen! A tárna aljában sok lehetőség, többek között egy óriáskerék várja a látogatókat, amire természetesen Bib fel akar ülni és mi vele megyünk, ez egy kihagyhatatlan lehetőség, bár félelmetes ..... Aztán a tárna szélénél futó üvegkorlát mögött láthatóvá válik egy újabb mélység, még mélyebb mélység egy tóval, a közepén kis szigettel, kivilágított pihenő részekkel. A látvány és az egész magasságkülönbség lélegzetelállító volt, sok időt töltöttünk a föld alatt, nagyon érdekes, meghatározó élmény volt! 

Rövid pihenő és a bánya hűvöse után a perzselő napon elindultunk a tordai hasadék felé. A kellemes sétának induló túra lassan váltott mászós, szűk, köves ösvénnyé, ami hol az egyik parton, hol a másik parton futott patakon átívelő függő és fix hidakkal tarkítva. A völgy alján zúgott a patak, felettünk pedig kétoldalt több száz méter magas sziklafalak húzódtak. Kellemes és mesés volt egyszerre! A falak lassan összementek, a patak lecsendesedett, a hasadék egyre jobban kinyílt és a végén kiértünk egy tisztásra. 

A nap végére jól elfáradva mentünk vissza a szállásra, ahol várt minket az utolsó vacsora, ami mint eddig minden este, nagyon finom és kiadós volt. 

Erre az estére tartogattam Mó-nak egy kis meglepetést, hiszen aznap volt a születésnapja. Vittem tortát, gyertyát, a többiek ajándékot és megleptük a teraszon a Székelykő lábánál, nagyon-nagyon meghatódott, örült a pillanatnak, a családnak. Jó érzés volt!

Nekem is, hogy itt vagyunk, együtt, közösen ..... fantasztikus, igazi mérföldkő élmény volt ez! 

 

 

Második nap_Székelyvaja

A második teljes nap programja apai nagyapám szülőfalujának felkeresése, az utazásunk fő célja! A cél Marosvásárhely, mely sokkal barátságosabb, kedvesebb, rendezettebb volt mint Torda. Elvarázsolt minket! Csodaszép volt a vár belső udvara, hangulatos parkkal, lépten-nyomon esküvősökkel, hosszan elidőztünk a régi falak között. 

Székelyvajában hamar megtaláltuk az egykori házat, aminek már új tulajdonosai bővítették, változtatták az eredeti épületet. Élő rokonunk sajnos már nincs Erdélyben, de szerencsénkre a szomszéd házban megtaláltuk "Erzsi nénit", aki emlékezett az egész családra, akivel apu egykoron levelezett, akinek a férjével anno istállót épített .... megható és megrázó volt egyben ez a találkozás. Szegény nénit jól megleptük, hisz váratlanul ott álltunk a kapujában tized magunkkal, mégis a kezdeti értetlenkedés sírásba torkolló felismeréssé vált: "Te vagy a Márton fia?" ..... apu is elérzékenyült .... Aztán együtt kisétáltunk a kápolnát körülvevő temetőbe, megnéztük a felmenőink sírjait. Döbbenetes élmény volt az otthonunktól 900 km-re magyar református templomot látni, mindenhol magyar feliratba botlani, magyar szavakat hallani .... nagy energiájú, felemelő pillanatok voltak ezek!

Dédanyám sírja 

A nagy izgalomra felkerestük a környék legjobb kürtös kalácsosát Balaváron. Végre megtaláltam azt, ami számomra a legfinomabb! A tésztája puha és mindenképpen citrom mentes, a külső rétege pedig ropogós cukormáz! Hmmmm .... isteni volt! 

A gyerekek örömére körbejártuk még a kellemesen hűvös és árnyas állatkertet is! Sokféle állattal, remek kifutókkal, óriási barna medvével! Ezzel a mélyre ható üzenettel lépten-nyomon találkoztunk:

A nap eredménye: megcsináltuk, visszavittük aput a gyökereihez! .... felemelő érzés! 💓

Első teljes nap Torockón

Hajnalban ébredtem, a köddel borított faluban alig-alig látszott a Székelykő felettünk. Egy finom reggeli után összeszedtük magunkat és ragyogó napsütésben elindultunk fel A HEGYRE! 

Jól utánanéztünk, tudtuk, hogy több órás közepesen nehéz túra feljutni a Székelykő tetejére és hogy apuékkal, gyerekekkel ez szinte lehetetlen vállalkozás, de mégis úgy voltunk vele, hogy elindulunk, jutunk, ameddig jutunk. Igazából megérte miden egyes lépés amivel egyre feljebb és feljebb értünk.  Az elején teraszos, lankás terepen lehetett könnyen haladni, aztán kezdődött a meredekebb, szűkebb kavicsos ösvény, amit egy idő múlva a hegyről csörgedező víz áztatott egyre jobban és jobban. A táj egyre jobban nyílt ki, egyre messzebb és messzebb lehetett ellátni, egyre tisztult az amúgy is harapható levegő, egyre színesebb virágok és pillangók vettek körül minket. A többiek szépen fokozatosan lemaradoztak mellettünk, mindenki a saját tempójában.

Mi is csak a hegy feléig jutottunk nagyjából, a terep nehezedett, a vízfolyás még nehezítette a dolgot, ezért inkább megálltunk és csak ámultunk. Leírhatatlan szépségű táj feküdt a lábunk előtt. Hosszasan elidőztünk a hegy oldalában. Piknikeztünk, szívtuk az ezer féle illatot a gyógynövényekből, hallgattuk a zümmögő, duruzsoló méhecskéket, bogarakat, élveztük ....

Az ebédünket és a délutánunkat meghatározta a hegyek fölé tornyosuló percek alatt tovaszálló, majd újra gomolygó esőfelhők. Többször elkapott minket a zápor, de a levegő meleg volt, így kirándultunk tovább. Elmentünk Tordára, ami nekünk nem mutatta meg legszebb arcát, lépten-nyomon botlottunk bele útfelújításokba, elhagyatott, elhanyagolt épülettorzókba. A románok vezetési stílusa sem könnyített a helyzeten, mindegy hol vagyunk, merre megyünk, ők dudálnak és mennek, mert menni akarnak, mindegy hogy ott állsz előtte.

Akiben még volt erő, két vihar között tett még egy esti túrát Torockószentgyörgyre. Mi lányok csak sétáltunk egy kellemeset, a fiúk viszont megmászták a hegyet, aminek a tetején egy várrom várt rájuk. 

Félelmetes volt, ahogy percek alatt az egyik hegy feletti sötét felleg kitisztul és máris egy másik csúcs kerül esőfüggönybe, aztán hirtelen egy harmadik felett kitisztul az ég és megsüt a nap egy teljes hegyoldalt, a háttérben pedig feltűnik egy újabb csúcs ....... 

A fiúk ügyesek és bátrak voltak, hiszen visszafelé már egy komoly záporban értek vissza az autóhoz, de boldogok voltak, mert a kilátás meseszép volt!

Este feltette az "i"-re a pontot egy halovány szivárvány! 

Megérkeztünk

Csütörtök hajnalban útra keltünk! 

Apu megadta a felütést az egész útra mikor a kora reggeli sötétben beszállt az elsőnek kinevezett buszba: "akkor gyertek utánunk, de ne túl közel, mert a tükörben elvakít a lámpád" .... pff

- ő egy utas volt, de mégis kiosztott egy jótanácsot.

12 órás út van mögöttünk, több megszakítással. A fiúk útközben átültek a buszba, így jobban elvoltak a csajokkal, plusz mi is nyugiban lehettünk. 

Volt csodás napsütés fullasztó meleggel, volt olyan özönvíz, hogy a kocsiból sem láttunk ki, volt gyorsan haladás autópálya, rémesen döcögős útfelújítás, baleset, egylámpás felújítás, melynek lámpája sosem akart átváltani, ebből mindjárt volt négy egymás után .... szóval kalandosra sikerült. 

De itt vagyunk!!!

A kilátás és a környezet meseszép. Magasba tornyosuló hegyek és lankás zöld tájak váltakoznak. Mint egy megelevenedett poszter, csak ez igazi, élő, valóságos!  

A szállás a főtéren nagyon autentikus,  praktikus és minden igényt kielégítő. Kedves régi bútorokkal, hangulatos udvarral. Minden ház, minden részlet egy egy csepp a múltból. Elképesztő hangulata, bája van a falunak! 

Minden családtagom a maga tempójában próbálja befogadni az új helyet. 

Hát megjöttünk. 

Elsírom magam. Az örömtől, a feszültség kiadásától és a sikertől.

.... közben elnézem aput, ahogy jön-megy, beszélget, aklimatizálódik ...... mérhetetlen béke száll meg, nyugodt vagyok, tiszta, elégedett. 

Itt vagyunk! 

Megcsináltam! 

Megcsináltuk! 

Büszke vagyok magamra! 

..... és mélységesen hálás vagyok Bibnek, hogy velem van, hogy támogat, hogy elvisel mindent! És közben profin levezetett, vigyázott ránk. 

Torockó, Románia 

Kezdődik

Újra nagy fába vágtam a fejszémet.

Családi nyaralást szerveztem Erdélybe. Anyu, apu, tesók, unokatesók... 12-en leszünk, meg a sofőr. 

Az eddig vezető út sem volt döccenőmentes, kíváncsi vagyok a folytatásra. Ami biztos, hogy hosszú út vár ránk, hogy lesznek súrlódások, de bízom benne, hogy a táj, a friss levegő, apu gyökerei, a közös élmények megszépítik és felejthetetlenné teszik ezt a kalandot! 

Irány nagyapám szülőföldje, Erdély, Székelyvaja! 

egy korszak vége

Június 27-én volt az utolsó aod napom. Már tudok múlt időben írni, már nem "mi" vagyunk, már csak "ők" vannak. Aznap még rollerrel mentem a reggeli napsütésben, szoknyámba kapott a szél, élveztem a szabadságom, a suhanó várost mellettem. A 20 éve hozzám nőtt kulcscsomóval nyílt a megszokott ajtó, csippant a riasztó, felkapcsolódtak a lámpák, indultak a gépek, melegített a kávéfőző, ébredt az iroda...... csak én nem voltam a régi..... egy hosszú korszak vége és valami új kezdete ez. 

Furcsa, azt hittem sírni fogok aznap, sokat, de nem így lett, mondjuk az idáig vezető úton sírtam eleget. Azt hittem ürességet érzek, mélységes szomorúságot, de egyenlőre nem érzem. Talán, vagy csak remélem hogy az, hogy itt tartok, azáltal lett, hogy már elsírtam a könnyem, hogy megtettem amit tudtam, hogy megharcoltam amit kellett, hogy rájöttem ez már nem az, amit érdemes siratni, amiért szomorúság tölt el, ami hiányzik, hisz mindez már rég nincs ....

Tudtam, hogy búcsúzni fognak. Fura volt. Eddig mindig, mindent én szerveztem, terveztem, oldottam. Most miattam, más tette ezt, jó érzés volt, jól esett, ahogy a szavak, az ölelések, a szeretet, amit éreztem. Na, jó, itt azért sírtam .... megható volt és megindító, itt nőttem fel, lettem asszony, anya, kétszer, tanultam ezer és egy új dolgot, próbálhattam sokszor, sokfélét, épültem tudásban, akaratban, kreatívitásban, finomságban, nőiségben, változtam. Adtam és kaptam. 

Hálás vagyok. 

De be kell lássam, ennek itt és most vége. Én döntöttem, dönthettem. Támogattak sokan, ez életmentő volt. 

..... és most várom a jövőm, az új életem, az új kihívásokat, tanulni valókat, érzem az erőt, a lendületet magamban!

2004.01.01 - 2023.06.30. ..... 19,5 év .... eddig tartott az aod életem .... 

 

töltésen

 

Hetek óta őrlődöm, 

eszméletlen amplitudók között száguld a hangulatom,

a kedvem, a sírós és nevetős arcom, a nyugalmi és feszült állapotom.

Tökéletes mélyalvásból 1 mp alatt leszek éber és 

repül az egekbe a pulzusom.

Testileg, lelkileg megterhelő ez a változás. 

Nehezen viselem önmagam, unom a mantrázott mondataim.  

A döntést meghoztam, a szükséges beszélgetéseket megtettem. 

Most várom a jövőm, a nyugalmam, a békém ..... 

.... és Bib ennek minden rezdülését érzi és érti és tudja. 

Épp ma 13 éve férjként terelget, egyenget, hol húz, hol enged. 

Ezért ma megszöktünk. Töltődtünk. 

én töltésen

365

365_Pontosan ennyi napja, hogy tettre kényszerítették Bib-et és egy régóta halogatott, húzott-nyúzott, de sok szempontból szeretett dolog véget ért. 

365_Ennyi nappal és éjszaka ment rá arra, hogy kitaláljuk merre van az előre, hogy megoldjuk az elénk görgetett feladatot.

365_Az én napjaimnak a száma, amit igyekeztem támogatással, törődéssel, megértéssel, építő kritikával, türelemmel megtölteni, mert tudtam, hogy csak ez vezet ki minket együtt ebből a gödörből. 

És 2023.05.26-án, 365 nappal később Budapesten megkapta a PRESS igazolványát, amivel nyílnak az ajtók, amivel a szeretett feladat ugyanaz, a két kézzel markolt fényképezőgép teszi tovább a dolgát. 

... és ez ez a nap, amikor boldogan, békésen, kettesben andalgunk az Erzsébet híd lábánál egy telefonhívással az én utam is új kereszteződéshez ért ...

foci

Igyekszem minden ellenérzésem dacára lelkes lenni. 

Ábi focizni akar. 

Mó csak hobbifocista, de szereti. 

Bib fotózza, a fiúkkal meg űzi. 

... és sokszor megy a tv-ben is .... 

Szóval akár akarom, akár nem, a foci van.

Az élet pedig úgy hozta, hogy a helyi csapat kupadöntőt játszott Budapesten a sportarénában. Bib minden lelkesedését átragasztotta ránk, ide menni kell ha törik, ha szakad, így hát mentünk. 

Az utazás, a több ezres közösségi élmény, a közös cél, rengeteg ismerős arc az otthonunktól több száz km-re, maga a stadion monumentális tömege mind-mind nagyszerű és megismételhetetlen élmény volt. A srácok élvezték, különleges és új ingereket szereztek. Ezzel együtt részemről nem elhanyagolható az a masszív 117 percnyi kínlódás (és unalom), mire végre betaláltak a labdával a kapuba .... le is vontam a következtetés, ezzel az élménnyel sem sikerült közelebb kerülnöm a futballhoz. 

Így aztán az alábbi gondolatot továbbra is maximálisan a magaménak érzem:

"Nem baj ha focizik a gyerek, de valamit sportoljon is!" 

új élmények

Lassan, de biztosan sűrűsödnek a teendőink, programjaink. Bib MTI élete eléggé megadja a napok gerincét, mi pedig egyenlőre a saját feladataink mellett igyekszünk becsatlakozni hozzá egy-egy kirándulás erejéig. 

futócipőnk nem volt ... :)

Így tettünk múlt vasárnap. Hajnali 3:15-ös keléssel útnak indultunk a Balatonra, hogy a reggel 6:00-ás futóversen rajtjára odaérjünk. Az óra csörgésekor testem hevesen tiltakozott, hogy "hé, hahó, nem, nem, még nem kell kelni, feküdj vissza, szükségem van a pihenésre" .... de menni kellett. A gyerekeket is hasonló nehézséggel ugyan, de kivarázsoltam az ágyukból, majd be a kocsiba. Abban reménykedtem, hogy simán visszaalszanak, de persze nem. Annyi új inger, annyi izgalom volt így hajnalban, hogy erről szó sem lehetett. Számtalanszor autókáztunk haza napnyugtakor, na de pirkadatkor? Még soha! Egy teremtett lélek sem volt sehol, annál több állat, párás útszakasz, új illat és fénykavalkád az égen .... Új, eddig ismeretlen élmény volt ez nekünk. 

A közösségi élményt jelentett a szurkolás minden egyes órák óta úton lévő futónak! Barangoltunk a déli parton, kerestük az optimális helyszíneket, még csak reggel 8 óra volt, de már elég sűrű napot tudhattunk magunkénak. Aztán Siófokon megpihentünk, amíg Bib töltötte a fotókat mi felfedeztük a partot, a játszókat, a parkot. Megjutalmaztuk magunkat egy ebéddel és hazafelé meghódítottuk a hajó alakú földvári kilátót. A gyerek vagy Kajla, vagy geoláda keresésben van, jelen esetben Brunó után szabadon jobban tudta merre tartunk, mint mi .... belátom, van pozitív hozadéka is ennek a könyvnek ... 

Hazafelé mindannyian kidőltünk, csak Bib tartotta magát, rá még várt egy remek focimeccs .... jut eszembe, futball .... ez megér egy külön posztot! :)

 

akkor legyen még egy bejegyzés áprilisban

Gőzerővel készülnek az anyák napjára. 

Iparkodnak lelkesen, tanulják a verseket, készülnek az alkotások. Aztán egyszer csak Mó hosszas eszmefuttatásba kezd:

- Szerintem az anyák napja azért van és azért kell rá készülni olyan sokat, hogy a gyerekeket arra kényszerítsék, hogy jobban szeressék az anyukájukat, mint az apukájukat. De én apát is annyira szeretem, mint téged anya! 

.... ennyi ajándék idénre elég is lesz azt hiszem! 💓 

ajaj, már április van

Upsz. Megint rég nem írtam. Pedig a tavalyi fogadalmam, miszerint egy kicsivel többet írok, mint előtte éven bejött, ezért idén is megfogadtam ugyanezt, úgy tűnik le vagyok maradva, de még behozhatom, hisz csak április van .... 😋

A napok csak folynak egymás után. A dolgok történnek. A feladatok sokasodnak. 

Hosszú esős és szeles napok, mit napok, hetek után végre jó idő lett, bár még mindig csak foszlányokban, de itt a tavasz! Egy hete csodás napsütötte csütörtökön megléptem Bibbel egy Balaton parti munkára. Ő tette a dolgát én pedig andalogtam a ragyogó sétányon, a mólón, a jacht kikötőben, már már magányosan, mert egy-egy kósza horgászon kívül kihalt volt minden. Kabátban, sálban, de napszemüvegben. Minden lépéssel egyre nagyobb csend lett belül, egyre több dolgot engedtem a széllel messze szállni. Igazi szellőzés volt ez! 

Aztán ebédre vágytunk és beértünk egy régóta listán lévő helyre, az ikonikus Gulya csárdába. Rengetegszer elautóztunk mellette és most hogy megépült a gyorsforgalmi út előtte, csak az épület jellegzetes teteje látszik a főútról, ez lehet pozitív hozadék is, hiszen a csárda közvetlen környezete eldugottabb, nyugodtabb lett, csak a magasan felette húzódó út zaja hallatszik, viszont nekem fájó látni ezt az óriási tájsebet, ami igaz, hogy a fejlődést szolgálja, mégis borzasztó módon beleavatkozik a Kis-Balaton, Balaton csodás hullámzásába. Mindenesetre a kiszolgálás és az ebéd is remek volt! 

A nap nyugodt része hamar elszállt, hiszen vártak a fiúk, az egyik, meg a másik edzés ... és a rohanás. :)

februári örömöm

Újra Valentin. 

Újra alig-alig van kedv, lelkesedés hozzá, esti fáradtságomban, épp süllyedek egyre mélyebben a kanapén, amikor vigyorogva mellém ül Bib, aztán egy mozdulattal rózsacsokrot varázsol elém! 

Meglepődtem, örültem, meghatódtam .... még mindig, 17 éve már és még mindig .... imádom! És hálás vagyok a sorsnak. Érte. 

január

A napok csak úgy telnek, jönnek, mennek egymás után ebben szürke és hideg januárban. Holnaptól meg már a februárban. 

Néhány arcunkra mosolyt csaló napi szösszenet:

- Ábel, aki 7 éves és elsős: "Apa, van egy barátom, vagyis hát inkább barátnőm .... Korinának hívják. ...... és hát. Ötödikes. " 

- Mór, aki a labdákhoz kevésbé ért: "én arra gondoltam, hogy a csocsóasztalon a figurák kezébe rakhatnánk egy kicsi tőrt és akkor a foci helyett inkább vívhatnának"

- Ábel, aki masszív 2 évnyi logopédiázás, ezerszeri kijavítás után is "antónak" hívja az autót, beérik az olvasás tanulása, amikor kiolvas egy "automata" nevű feliratot és döbbenve rám nézve azt mondja: "anyaaaaaaaaaaaaaa, ebben nincs is "n" betű!!!!"

Hát lassan, komótosan telnek a napok, várjuk a farsangot! :)