szalonnacukor!

A nagy azt mondta, írjuk meg a Mikulásnak, hogy neki ne hozzon szalonnacukrot, mert ő csak az üres csokit szereti, abban meg mindig van valami. Végül is ez tényleg így van, hiszen talán 3 éves lehetett, amikor a fő téri mikulásos szaloncukor osztogatás után vissza kellett csattogni a pirosruháshoz, hogy mi ez már amit ő kapott???? hiszen külön kérte, hogy üres csokit hozzon! Fel volt háborodva szegény. Igaz az volt az első év, amikor csokit evett ... :)))

 

óda a mikro-hoz

Szóval írnék egy ódát, de nem tudok. 

Pedig sokszor oly hosszan, kedvesen kérleltem, majd dühösen csattogtam vele, aztán majdnem kidobtam a negyedikről, végül lenyugodva, átgondoltam eddigi közös életünk és rájöttem, hogy 11 év alatt megszolgálta az árát, hagyom hát pihenni, engedjük el egymást, vettem egy új mikro-t (éljen a környezettudatos, vásárlásközpontú világ). 

És most csendben, némán várom hogy melengesse a melengetni valót, most már biztos nem lesz óda a mikro-hoz .... 

néha kell egy kis csend

A napjaim több műszakos munkarendben folynak újabban. Ez eléggé a béka segge alá lökött fizikailag. Mentálisan élvezem. Döbbenet, de élvezem. Lelkileg pedig frusztrál, hogy még kevesebb időm van látni és tapasztalni hogy milyen gyorsan nőnek, okosodnak ügyesednek a fiúk ....

Ma végre beiktattunk egy szabad napot. A srácok élvezik a közösség adta örömöket, mi pedig Bibbel egy közös reggeli után kocsiba szálltunk. Csak úgy elindultunk. Máskor fecsegek össze-vissza, megbeszélünk fontos és kevésbé fontos dolgokat, döntéseket hozunk, vagy csak szimplán megváltjuk a világot ... most mindketten csak nézünk ki az ablakon (na jó, ő vezet is közben), én merengek az őszi tájon, örülök a ködnek. 

Csend van!

Senki sem kiabál a hátsó ülésről, nincs anyaaaaaaaaa, meg apaaaaaaaaaaa, meg brrrrrrrrrrrrmmmm, meg vávávává, meg csacsorgás. 

Csend van!

Még a kedvenc lemezemet is kikapcsolom. 

Valahogy most ez kell. Ennyi. És épp elég is. 

Aztán kikötünk Keszthelyen. Parkolunk. Majd andalgunk. Kastély parkot nézünk, ami szinte üres és csendes .... majd egyszerre jön a felismerés, hogy mindketten nagyjából 20 éve már hogy belülről megnéztük volna a kastélyt. Jó élmény volt újra látni! 

Tartalmas nap lett .... és csendes, amíg el nem hoztuk a fiúkat a bölioviból! :) 

 

gesztenye gusztika

Két kölyökkel vödröt vettünk, csizmát húztunk és irány a papa kertje! Újabb kincset kerestünk! És persze találtunk, összeszedtük, megsütöttük, mind megettük..... imádom az illatát, az ízét, a koromtól fekete kezeket .... :)

 

 

Gesztenye Gusztika

Gesztenye Gusztika zöldfaágon lakott,
Nem volt ködmönkéje, nem viselt kalapot.
Addig izgett-mozgott, míg kirepedt a bőre,
leesett a földre.
Hej, de fényes legényke lett belőle.

megnőtt

Guggolok a kispad előtt. Nézem a narancssárga szekrénysort, örülünk a kutyusnak, leveszek egy nadrágot, feladok egy cipőt, válaszolok a gondozónőnek, beteszek egy kabátot, kiveszek néhány pelenkát. 

Minden ugyanaz. 

És mégis más. 

Azt hittem a rutin, meg az évek ... hogy a második könnyebb lesz. Hát nem lett. 

Büszke vagyok, mert bátor és borzasztó könnyen elfogadott mindent és mindenkit. Szalad mert játszani szeretne, kíváncsi és érdeklődő. Visszafordul, integet és már ott sincs. 

Boldog. 

Nélkülem... ami önző anyai lelkemnek nehéz...

Egy korszak lezárult. Elmúlt a babakor, kész kis ember, aki elkezdi a saját útját járni... 

 

 

toporzékol, néha sikerrel!

Kétévesem ma remekül bebizonyította tankönyv szerinti fejlődését.

A városi bolhán nézelődve minden egyes játékot a sajátjának tekintve próbálta azokat használatba venni több-kevesebb sikerrel. Ez utóbbinál eléggé hangosan jelezte ellenkező akaratát. A végső stádium a lego-t értékesítő úrnál érkezett el, ahol végképp nem volt szabad a játékok birtokba vétele. Nos kitört a kétévesek világháborúja és toporzékolva vonszoltam a következő sarokig, ahol még hosszú percekig próbálta leküzdeni csalódottságát. Kevés sikerrel. Ekkor megjelent a lego árus úr és megvigasztalta egy épített járgánnyal  ….. Ez úton is Köszönöm Neki, mert igaz, hogy enélkül is béke lett volna rövid időn belül, de nagyon jól esett, hogy utánunk jött és kérés, kérdés nélkül, pusztán emberségből próbált segíteni ….

augusztus 29

És elkezdődött a karácsonyi őrület! Bár még 30 fok van .... :)))

Mó: 
- " Apa, ha ások egy gödröt, belemászok és a fejemre húzom az összes földet, a mikulás akkor is látja, hogy mit csinálok????"

Pafffff.....

komfortzóna elhagyása

Rendesen kizökkentett a komfortzónámból a tény, hogy a családi berlingo kicsi kocsink toronycsapágy (hihetetlen hogy meg tudtam jegyezni ezt a szót!) cserére szorul. Így amíg ő pihen, addig megpróbálom beoperálni kicsinyke családom a nem épp erre a célra tervezett 22 éves, 3 ajtós Colt-ba. 

Hááááááááááááát. Mit mondjak. 

Közben kiszalad a számon némi durrogás (na, jó, káronkodok, nyilvánosan, kiskorúak füle hallatára), görnyedve kúszok az első ajtón keresztül a hátsó részre, próbálom megtalálni a megfelelő öv, megfelelő csatlakozóját. 

Majd hálát rebegek, hogy anno választottunk egy egyterűt, aminek a csomagtartójába nagyjából aludni is lehetne, de pelenkázni remekül tudunk, azt már próbáltuk sokszor. Fontos előrelépés volt az életünkben továbbá, hogy Bib feje felett még arasznyi hely van a tetőig, így utazás közben is tud 1,5 l-es palackból inni. :)) Amit én még különösen szeretek, a tolóajtó a hátsó üléseknél, így parkolás közben is nyugodtan matathatok a kölyköknél, tutira nem viszik el a kocsiajtót, plusz szűk helyen is ki tudom őket szedni az ülésből!

Nos, már csak annyi lenne hátra, hogy egy kedves autószerelő végre ráérjen és kicserélje a toronycsapágyat. Mert valahogy most épp mindenki nyaral, vagy el van úszva melóval .... :(

 

szülinapos Reni

Intéztem egy szabad éjszakát magunknak! Bib pedig meglepett egy szabadtéri színházjeggyel! Aztán andalogtunk a meleg éjszakában! Ettünk-ittunk, pár órában mini nyaralást tartottunk! 

Bónuszban én net mentesítettem magamat egész napra, így ajándékozva némi plusz időt magamnak! 

Szuper jó volt! Feltöltő és kikapcsoló! :)))

 

hála

Megyünk haza. A két kiskorú hátul kókadozik, én dudorászom Rúzsa Magdit, fogynak a kilóméterek. Nézem a dombokat, a zöld erdőket, a kék eget, a napraforgó táblákat, a suhanó tájat, a fák között beszűrődő napsütést és egyszerűen valahogy csak boldog vagyok. Hogy itt és most létezhetek.... nehéz szavakba önteni ami rám tört, de hálás vagyok érte! 

200! hűűűűűűűűűűűűű

Most látom csak, hogy az előző bejegyzés volt a 200-ik!

Hűűűűűűűűűűű, sosem gondoltam volna. Vagyis mikor elkezdtem nem tudtam hogy meddig és hogyan, most pedig már itt tartunk. Igazából azért írom, mert irtó jó visszaolvasni, remélem majd a fiúknak is jó lesz egyszer .... 

már 5

Ez hogy lehet? Emlékszem a pillanatra, amikor először hallottam a pocakomban a szívét dobogni, amikor az apukája pár percesen a kezembe adta, amikor rám nézett, amikor először nevetett gurgulázva, amikor eltűnt a szemem elől, mert rájött, hogy el tud pörögni, az első felállásra, a kedvenc szavára ...... 

Hová tűnt ez az ÖT év? Nagyfiú! Az én nagy fiam. Imádom! 

És azt mondja nekem, hogy: 

- Anya! Én annyi sütit sütök neked, hogy sosem fogod tudni megenni! 

(előtte kérdezte miért viszünk sütit barátoknak ajándékba, én meg azt válaszoltam, azért mert szeretjük őket és örülni fognak neki)

Szeretem, hogy ilyen szép lelkű, érzékeny és kedves. Tiszta lelkű és őszinte. Szeretem, hogy szeretik és hogy egyre jobban hasonlít az apjára kívül-belül.  És szeretném ha egyszer egy lány szerencsésnek érezné magát amiatt, hogy az én fiam őt szereti .... 

 

paradicsom

Én meg Ő! Süt a nap, kellemesen fúj a szél, amerre csak nézek zöld a fű, kék az ég, hatalmas fák, medencék ..... egy fél óra, CSAK A MIÉNK! A mami vigyáz az alvó kicsire, a papa játszik a fáradhatatlan naggyal, mi meg meglógtunk a strandon..... Lubickolunk! A medencében, meg egymás társaságában. Imádom! :)

nyaral

Elvittem a nagyot anyuhoz nyaralni. Máskor is aludt már ott pár napot, de most majdnem egy egész hetet. Fura, bizarr érzés, hogy alig várom, hogy szusszanhassak tőlük, kicsit megálljon a mókuskerék, aztán amikor itt a pillanat, szomorúan konstatálom este az üres ágyat a szobában .... hiányzik! Alig várom, hogy mehessek érte, aztán persze fél óra múlva már újra kiborít valamivel. 

Azért kedvesen búcsúzott tőlem, "ne aggódj anya, majd felhívlak telefonon, meg azért kicsit hiányozni fogsz"! 

teljesült egy álma

Hivatalosak voltunk egy családi napra egy kaland parkba. Mivel a kicsi még nem kompatibilis az ilyen helyekkel, ezért ő maradt a papával, mi pedig útra keltünk. A kalandon kívül vágytunk arra is, hogy kicsit hárman legyünk. Úgy gondolom a lehető legjobban sikerült! Teljesült az álma, egész nap karabinerezhetett! Számolatlanul ment a pályákon, olyan helyeken és olyan ügyesen, hogy csak ámultunk. Aztán lejött a földre és az eddigiekhez hasonlóan félve oldalazott egy kis dombon is, mikor le kellett jönni. A magyarázat egyszerű: "Anya, itt nincs karabiner!"

Nem volt ideje sem enni, sem inni, sem pihenni.... Este konkrétan úgy tuszkoltam be a kocsiba, hogy kész, vége, ennyi! Pedig fájt a szívem, mert tényleg lett volna még lehetőség bőven! 

Mi pedig ahelyett hogy kiélveztük volna a lehetőségeket, egyszerűen csak kiszolgáltuk őt, végre ő volt a középpontban, csak ő! Élvezte, boldog volt! 

Szerencsére a kicsi is jól érezte magát a papival, így a nap eredményesen zárult! 

én idő

A költözéssel jött egy kis én idő is!
Messzebb vagyunk az eddigi bejáratott dolgainktól, több a séta, a naggyal már jól el lehet beszélgetni közben, a kicsi meg kémleli a várost. De ha csak a kicsivel vagyok, lévén hogy a szókincse minimális (aja, mama, papa, vavau, ..... ennyi, de tényleg, sosem fog beszélni...) nehéz a beszélgetés, a telefont sem tudom nyomkodni (szerencsére!), ezért kénytelen vagyok a gondolataimmal foglalkozni, ami jó, egyre jobb .... tetszik ez ez új változás! Az ember nem is gondolja, hogy hiányzik valami, amíg fel nem ismeri annak jó oldalát!

És aztán tegnap valahogy úgy alakult, hogy egyedül voltam itthon pár órán keresztül. Rég volt már ilyen, főleg kötelező feladat nélkül! Igaz, hogy közben főztem, meg mostam, meg a szokásos, de hát felszabadítóan felemelő érzés volt! Én idő újra! :)

új lakás

Az elsőről a negyedikre. A belvárosból kicsit kijjebb. A nagyból kicsit nagyobba. Költöztünk! 

Ügyesen leszervezte mindenki a magáét. Én dobozoltam nagyjából egy hónapig, de megérte, mert az újban könnyen logisztikáztam mindennek az új helyét. Bib amit tudott és kellett intézett, levéve egy csomó terhet rólam. Jó érzés volt, hogy mindenki segített, ahogy tudott, de mellénk álltak, hogy jussunk egyről a kettőre. Mint az esküvőkor, ez most egy hasonló lökés volt. 

A fiúk imádják az újat. Van tér, szaladnak. Lépcsőznek. Élvezik az újdonságot. Szeretem, hogy ilyen rugalmasak, alkalmazkodóak. 

Én szokom az új helyemet. Nekem nehezebb .... még hiányzik az otthon melege, a kis szösszenetek, amiket úgy szeretek. Szokom a távot, győzködöm magam, hogy az eddigi szuper kényelmes egy lépésre vagyok mindentől léten túl is van élet és így is mindent meg tudok oldani. Más itt, de ugyanúgy alakítható és élhető! Ez a lényeg!

És aztán a költözős nap végén, túl sok-sok lépcsőn, dobozon, fúráson, faragáson, minimál berendezésen megláttam ezt .....

 Jó itt és jó is lesz! :)

 

zöld erdő helyett

Először csak foszlányokkal jött haza, aztán lassan összeállt a kép és onnantól napjában sokszor, nagyon sokszor hallgattam meg a locsoló verset. Bib beszerezte a kölnit. És az én szende kisfiam sorba állította a család nőtagjait, kiállt eléjük és mintha világ életében ezt csinálta volna, elszavalta a verset! Locsolt, csókot kért és tojást várt ..... 

Olyan büszke voltam rá! Nagyon ügyes volt és nagyon nagy, nagyon nagyon nagyon nagy .... gyorsan megnőtt! :)

"Korán reggel útra keltem,

Se nem ittam, se nem ettem. 

Tarisznya húzza a vállam, 

Térdig kopott már a lábam. 

Bejártam a fél világot, 

Láttam sok-sok szép virágot. 

Hát a legszebbre most találtam, 

Ne fuss el hát szép virágom.

Locsolásért csók jár, három!"

a mama lángosa most már anyu lángosa

Úgy nőttem fel, hogy hétvégén mindig volt kelt tészta. Ezt tanulta anyu a mamától. Gyakran fánk, gyakran lángos, vagy valamilyen töltött finomság. Bibnek ez furcsa volt, ízlett neki nagyon, de náluk nem ez volt a megszokott. Különösen szerette a lángost és meglepődött, hogy mikor váratlanul, hívatlanul toppant be anyukám ajtaján, volt hogy akkor is ez a finomság várta! 
Lehet azért vett el, mert remélte e hagyomány folytatását? Hááát ... majd megkérdezem!  
Most már ott tartunk, hogy Mó kedvence a lángos és a fánk, hiszen üres, ő meg ugye csak azt eszi ....
Múlt hét végén hazavittem őket. 
Ez is olyan fura, ha oda megyek, haza megyek, ha onnan jövök, haza jövök ... szeretem ezt ....
Szóval végre tavasz, napsütés, meleg, kert, futkosás, homokozás, labda, járgányok és lángos! Alvás után kézen fogtam a nagyot, meg egy kis elemózsiát és levittem a kert aljába, ahol még sütött a nap, leültünk a 200 éves gesztenye fa tönkjére és piknikeztünk! Olyan boldog volt, olyan felszabadult, olyan elégedett ..... Feltöltő volt minden perce! Pedig csak az én fiam mamájának kertjében voltunk az én mamám lángosával .... :))))

reggeli szösszenet

Kész a reggeli, minden opció az asztalon, beterelem a családot, leülünk. 

Mindenki kezében a vágyott reggeli, épp a legkisebbnek adagolnám a joghurtot, amikor megszólal a nagy: 

Anya, én a sárga kanalat szeretném! Felállás 1. 

Kezdődik! A kicsi inkább kiflit enne. Felállás 2.

Elfelejtettem a sót. Felállás 3.

Most harapok először a zsemlémbe.  

Elfogyott a répa! Felállás 4.

Leesett a kanál. Felállás 5.

Kész a kávém. Na, ezért érdemes! Felállás 6.

Kiborult a tej. Felállás 7. 

Hmmmmmmmm kávé. Kávé. Kávé. 

A kicsi ledobja a kiflit. Felállás 8.

Már megettem egy fél tükörtojást, még egy korty kávé ..... 

Anyaaaaaaa, kakilnom kell! Felállás 9.

Végre a kicsi is eszi a joghurtot! Anyaaaaaaa, kitörölnéd a fenekemet? Felállás 10. 

Mindenki eszik. Én etetek. 

Kérek még vizet! Felállás 11.

....

Fokozzam? Lehetne. De hát nézzük a dolgok jó oldalát! Azt a negyed zsemlét és fél tükörtojást, amit sikerült elfogyasztanom legalább le is dolgoztam közben. Így nem kell gondolkoznom azon, hogy mikor szakítsak időt egy kis tornára .....  

... és legalább a kávésbögre aljáig eljutottam! :)

1/2 és 1/2

10 év és 3 hónap albérleti lét után saját lakásunk lesz! Jupppppppppi! 

Igaz lesz egy hozzá egy sok nullás tartozásunk is, viszont 90 m2, plusz földszinti tárolóval, nagy terekkel, 3 szobával, alakítható, formálható élettérrel. Egy hely, ahonnan nem kell elköltözni, ahova nem jöhetnek idegen nénik és bácsik. Így fogalmazta meg Mó, hogy hol szeretne lakni.... 

Aláírtuk, mint lassan 7 éve az anyakönyvvezető előtt, hasonlóan izgultunk, hasonlóan nagy dolog. Még egy plusz, ami összeköt, ami kapocs közöttünk.

Így Bib és én is 1/2, 1/2-részben lakás tulajok vagyunk! :)

 

Tesós

Olyan hamar nőnek, olyan sokat változnak, úgy okosodnak, napról napra .... 

Mindig is látszott, hogy a nagy féltve őrzi a kicsit és büszkén tekint magára, mint a nagy és okos bátyus, aki mindet tud és majd megmutat és vigyáz az öccsére. Így telt az első fél év. Aztán a kicsi elindult a fejlődés útján, szépen lassan birtokba vette a dolgokat, egyre több mindent elért, egyre ügyesebb lett. Ezt a nagy helyenként rosszul tolerálta, de azért jól elvoltak, főleg azzal hogy Mó folyamatos oktatást tartott a dolgok menetéről, Ábi pedig szívta az információt. Aztán ő is rájött, hogy van saját akarata, döntése, amivel néha az őrületbe kergeti a tesóját. Ez még sokszor van így, gondolom marad is még jó sokáig, viszont vannak pillanatok, szerencsére egyre több, amikor már már idilli módon elvannak. Hihetetlen!

Íme néhány az utóbbi napokból:

- Meztelen futamot tartanak esténként fürdés előtt. Egy szál gatyóban visítva kergetőznek.... 

- Mó vigyáz rá, ha én nem vagyok ott, akkor ő az anyuka és az van amit ő mondd. Egyenlőre imádják ezt játszani például a fürdőben, ha kilépek egy pillanatra, vagy ha beküldöm őket a szobába, amíg én szellőztetek. 

- Ülnek a kanapén, a nagy előveszi féltve őrzött nyitogatós, hajtogatós könyvét, majd hosszú percekig magyarázza, hogy melyik hogy és miért mozog, mi mit csinál.

- A kicsi figyel és okul, hogy kell festeni, vágni, ragasztani, a nagy pedig óvó nénit játszik és magyaráz (meg parancsol...).

- Mó segít kiszállni a babakocsiból, fel és levenni a cipőt, a kabátot és majd ha nagy lesz, akkor már több mindent tud és akkor majd nekem nem kell az Ábinak segíteni, mert ő mindent megold.

Ennyi hirtelen. Le kell írnom, hogy megmaradjon .... :)

 

vannak még úriemberek!

Most már valahogy kezd elég leni ebből a télből. A nyáron még voltak olyan idilli gondolataim, hogy egy szép januári napon fogjuk a két gyereket és kirándulunk egyet valami hófödte hegycsúcsra, ahol vidáman hógolyózunk, szánkózunk egyet, feltöltődünk a friss levegővel, hóembert építünk, megmutatjuk nekik a fehér világot, hogy mennyire pihentető és üdítő egy-egy ilyen jellegű kiruccanás. Nos, ahogy az előző bejegyzésben is említettem, elég volt a közelbe autókázni, hogy fehér tájat nézhessünk. Ez azóta sem változott. Csak közben a dér helyett hó lett, a könnyed kis tél helyett hetek óta tartó dermesztő hideg. A romantikus illúzióimat roham léptekkel átvette, a még egy pulcsi, zokni, vastag, sapka, sál, szorozva kettővel, illetve hárommal ha én is fagypont felett kívánok maradni, életérzés. Mindez súlyos hetek óta. Így semmiféle vágyat nem éreztem, hogy a pihenni induló barátaink után menjünk a hegyekbe. Sokkal, sokkal inkább szeretnék csak egy icipici enyhülést, egy száraz, napsütötte délelőttöt, amikor csak egy leheletnyit is melegíti a hátamat azok a kedves sugarak .... 

De hogy jön ehhez egy úriember?

Nos, hétvégére kidőlt az egész család. Ja, mégsem, én még bírom, remélem így is marad ... Szóval délelőtt két kiskorúval, -6 fokban (ha jól emlékszem, védőnői ajánlás alapján -5 alatt nem lehetne őket kivinni, de hát valamiért nem jön házhoz sem a patikus, sem a pék), helyenként szakadó hóviharban, jégen csúszkálva (pedig erősen belvárosiak vagyunk) próbáljuk elintézni az elintézendőt, amikor is egy előttünk haladó úriember félig hátrapillantva valahogy konstatálta nehézségeimet, továbbá azt is, hogy épp betérnék egy boltba. Sarkon fordult, időt, energiát fordított ránk és kinyitotta az ajtót, hogy könnyebben be tudjam kormányozni a babakocsit, majd becsukva maga mögött az ajtót távozott a dolgára ..... egy fénysugár, egy kis remény, hogy igen, vannak még Úriemberek! Igen, így nagybetűvel! :)