És egy felnagyított tükröt tartanak elénk a gyermekeink ....
Esti elfoglaltsága a két fiúnak, hogy egymás ágyában, szobájában, szőnyegén az este meghosszabbítása gyanánt hosszas beszélgetésbe kezdenek. Kettesben. A beszélgetés nagy része a nappaliban remekül hallatszik, így én akarva akaratlanul, de kihallgatom őket. (Mondjuk ők is kiszoktak minket .... )
Egyik esti téma a jövő. Ki mi lesz ha nagy lesz, milyen háza, kutyája, családja, munkája lesz. Mit vesznek nekem (még nem tudják, hogy majd akkor már nem én leszek az első nekik ....), autót, nyaralót a hegyekben, stb. Kivel barátkoznak, hova mennek nyaralni.
Másik este megbeszélik a történelem nagy kérdéseit. Ki miért indított háborút, ki mikor mit tett, vagy nem tett a másik ellen. Milyen fegyvereket használtak, melyik ország volt jó, vagy rossz.
Aztán tegnap este lelki életet éltek. Egymás közötti kicsi és nagy nézeteltérések, bántások és sértések kerülnek elő. Mindenki elmondja a saját verzióját, aztán védi magát, az igazát. Hosszasan ecsetelik kinek mi ment mélyre, mi volt az ami igazán rosszul esett.
.... én ülök a kanapén. Döbbenten ülök.
Egyrészt rémes, másrészt csodálatos ezt hallgatni.
Rémes, mert minden történés, minden fájdalom mint egy tőrdöfés a szívemben.
Csodálatos, mert annyira nyíltak, őszinték, hogy szemtől szembe, pacekba kiteszik, hogy ők ezt érzik, ezt gondolják, csodálatos, mert ki tudják, ki merik mondani, meg tudják fogalmazni, tudnak érvelni és védekezni .... hiszen ezt látják nap mint map, hogy mi egymás között kommunikálunk, így ők is ezt teszik ..... büszke vagyok rájuk, nagyon!
