kiskönyv borítója

Védőnővel történő első találkozásom alkalmából kitöltésre került a terhes kiskönyvem, amiben rögzítésre kerül az összes fontos infó Móról és rólam. Innentől kvázi ez a személyi igazolvány. A védőnő sajnálkozva mesélte, hogy anno ez szép színes volt kívül, édes kis gyerkőcöket, kismamát ábrázolt a kép, még lazábbá téve ezzel a száraz orvosi tényeket. Ez már a múlté és jelenleg a puritán fehér kartonon csupán a címe szerepel. Most, hogy egyre többször kell használnom, megelégeltem a dolgot és előtérbe helyeztem kreativitásomat, aminek eredményeként a kedvenc nyúl figurám (mi más is lenne, mint egy nyúl) felhasználva csináltam neki egy borítót. Bibnek is iszonyúan tetszik és engem is feldob egy-egy hosszabb várakozás során.

nyúlünnep

Megint nyúl ünnep, megint újabb nyúllal gazdagodott a repertoár. A tavalyi letisztult nyulak mellé az idén egy bohókás, modern nyúl került. Igaz, neki a díszítő funkció mellett egy másik fontos szerepe is van, hiszen ő kívülről nyúl, belülről persely. Már lenyelt néhány kétszázas érmét, de fér bele még bőven, majd veszünk belőle valami ajándékot Mónak. :)

titoktartás vége

Két magzat beszélget:

- Mondd, te hiszel a születés utáni életben?
- Persze. A születés után jön az élet. Talán azért vagyunk itt, hogy felkészüljünk arra, ami ezután következik.
- Lárifári! A születés után nincs semmi! Onnan még senki nem tért vissza! És különben is, hogy nézne az ki?
- ...Azt pontosan nem tudom, de úgy érzem, hogy ott mindenhol fények vannak... Talán a saját lábunkon fogunk járni, és a saját szánkkal eszünk.
- Ez már végképp ostobaság! Járni nem lehet! Még, hogy szájjal enni, nevetséges! Hát nem látod a köldökzsinórt? És ha már itt tartunk, gondolkodj el egy picit: azért sem lehetséges a születés utáni élet, mert a köldökzsinór túl rövid.
- Igen, de szerintem valami biztosan lesz, épp csak máshogy, mint amit itt életnek nevezünk.
- Ostoba vagy. A születéssel az élet véget ér, és kész.
- Figyelj, nem tudom pontosan mi lesz, de majd a Mama segít nekünk...
- A Mama? Te hiszel a Mamában?!
- Igen.
- Ne nevettesd ki magad! Láttad már valahol? Egyáltalán látta már valaki?
- Nem, mert itt van körülöttünk. Benne élünk. S bizony, neki köszönhetjük, hogy vagyunk.
- Na, most már hagyjál békén ezzel az ostobasággal, jó? Majd akkor hiszem a Mamát, ha látom.
- Látni nem tudod, de ha elcsendesedsz, akkor hallhatod az énekét, érezheted a szeretetét. Ha elcsendesedsz, érezni fogod a simogatását, érezni fogod óvó kezét...

A fenti párbeszédet e-mailon kaptam. Mi tagadás? Sírtam. Így ezennel felfedem kis titkomat is, mely sokak számára már köztudott. Állítólag iszonyú átlátszó vagyok (pedig apu sofőr) és a sorok között olvasva kitalálta gondolataimat. Hosszú idő és sok küzdelem után végre kismama vagyok, most már 24 hete. Szerencsére eddig az áldott állapot részét élvezem. Talán amiatt is, mert egy kisfiú van a pocakomban, velük állítólag könnyebb.

Nos, most már amiatt is szaporítom itt a szót, hogy ha majd egyszer ő is olvassa e sorokat, akkor tudja mit érzett és gondolt egyszer valaha az anyukája..... 

több mint egy éve

Hű, már több mint egy éve írom a blogot.... 

Annak idején, mikor elkezdtem nekem már volt egy klasszikus, papír alapú naplóm, amit nagyjából 14 éve kezdtem el és többé-kevésbé folyamatos. Döbbenetes azért. Főleg visszaolvasni, látni, hogy milyen dolgok foglalkoztattak 16-17 évesen, 20-25 évesen és most. 

Szerencsére a hagyomány tovább folytatódik. Néha kicsit szűkebb szavú vagyok, néha hiányos, de mindig, mindig folytatom. Az eredeti, napló verziót több okból szeretem. Egyrészt borzasztó, hogy mennyire, mennyire keveset írok kézzel, mennyire nehezemre esik helyesen írni, mennyire fáraszt. Mégis egyszerűen muszáj, kell, ez az első dolog, amit az ember megtanul az iskolában, de mostanában egyre kevésbé használja. Másrészt ezek a naplók telis tele vannak emlékekkel is. Mindent beleragasztok, amit képes befogadni egy ilyen könyvecske, lehet az egy színház, mozi, koncert jegy. Egy nyaralásból megmaradt belépők, képeslapok, kis fecnik. Ami mind-mind feleleveníti a kedves emlékeket. Na, jó, bevallom, szerelmes, baráti levelek, üzenetek is vannak benne. :)

Ez a virtuális változat pedig néha megríkat, néha megnevettet. Mennyi mindent összehordtam néha.... 

Remélem, nagyon remélem, hogy a továbbiakban is lesz erőm folytatni mindkét naplót, mert jó, nagyon jó visszaolvasni, elgondolkozni. Aztán majd ha 30 év múlva előveszem, akkor lesz csak igazán érdekes....

tél vége, tavasz eleje

Valahogy csak röppennek a hetek, én pedig elhanyagoltam a blogomat. Újra.... :(

Közben kitavaszodott, én meg vártam a madarak csivitelését. De ez valahogy az idén elmaradt, gondoltam is, talán még korán van, vagy csak az én madárkáim a szomszéd fáról valahol még messze járnak. Nos a rejtélyt megoldottam egy álmatlan hajnal alkalmából. Januárban ugyanis redőny került az ablakainkra, ami részben felfogja a külső hangokat, erre ágyikómba forgolódva jöttem rá, mikor valami messzi, távoli csivitelés eljutott a fülemig. Még ilyet! Szóval kis madárkák megérkeztek már rég, beszélgetnek is ezerrel.   

Az orchideám jelentem rendületlenül tartja csinos kis virágait, sőt a lila példány is burjánzásnak indult! Egyszerűen gyönyörű!!! Reményeim szerint hónapokig díszítik kis lakásunkat. :)

Múlt hét végén megtartottuk Bib szülinapját. Jött a család apraja, nagyja. Két ajándékot emelnék ki a sok közül, ami megjegyzem mind-mind az ő ízlése szerint lett kiválasztva. Jelesül fehér, édes bor és bármilyen méretű, típusú csoki! :) 

Az egyik ajándékot anyukájától kapta. Egy régi-régi fényképalbum került befejezésre és átadásra, amiben életének első 20 éve követhető nyomon. Iszonyúan örült! Én is. Anno ő volt az első gyerek a családba, látszik, hogy nagyon szerették és nagyon sokat fotózták, talán innen is jött egy kicsit a mai hivatása.... 

A másikat egyik unokahúgomtól kapta. Saját kezűleg készített rajz, mely Bib kedvenc sportját ábrázolja, kacskaringós betűkkel boldog születésnapot kívánva! Jó érzés volt, hogy egy 7 éves kislány így fejezi ki a szeretetét. Egyszer talán nekem is rajzol.... 

Röviden ennyi boldogság az elmúlt hetekből. Ja és igyekszem írni, tényleg...

orchidea

Már írtam róla, hogy a lakás növényeinek nevelése nagy kihívás számomra. De most sikerélményben részesültem, amit meg kell hogy osszak. 

Ha már igazán elegem van abból, hogy csak vegetálnak a virágcserépben, akkor egyszerűen magukra hagyom őket, csúnya dolog ez tőlem, de (!) hatásos. Az orchideákkal is így tettem. Lecsórtam őket az ablak elé a földre, hogy lássuk mi történik. És lám egyszer csak úgy döntöttek, hogy elindulnak. Hasznosították a sok párát és napsütés melegét ami a tél hatására az ablak üveg mögött létrejött. És most gyönyörűségesen hajtanak és virágoznak. A fehér már felkerült a szekrényre, hogy nap, nap után nézegethessem, a másik még nevelgeti kis bimbóit. Hamarosan ő is visszakerül eredeti helyére....

hiphiphurrrrrrrrrrrrrrrrrrá

Hűűűűűűűűűűű, meg haaaaaaaaaaaaaaaaaaaa, meg minden! 

Mint ahogy a számlálón is látszik túl vagyok az 1000. kattintáson!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Hát ez csúcs. Állati jó érzés, pedig tudom, hogy ebből sok az én kattintásom és egy két emberen kívül fogalmam sincs ki látogatja még a blogot. Szóval örülök most nagyon, nagyon!

régi álom...

Egy régi álmom megvalósulása ma derült égből villám csapásként az ölembe pottyant! :)

Bib munkájából adódóan sokszor megy új, érdekes helyekre, néha vele tartok. Ma kifejezetten kérte, hogy kísérjem el. Nagyon tudja, mit szeretek... 
Hogy hova? Egy trüffel készítő tanfolyamra! :))))))))))))) Mint szemlélő érkeztem, de pont a lényegre. Amikor is az elkészült csoki csodák kikerültek a márvány pultra! Tudtátok, hogy kifejezetten márvány pulton kell az ilyen jellegű édességekkel bánni? Méghozzá azért, hogy folyamatos 20 fokon tartsuk őket! Szóval hozták az újdonsült trüffel gyártók műveiket és a szemem láttára vált folyékony barna masszából gyönyörű bonbonná a csoki!
Mindig is vonzott a cukrász mesterség, ezek a kis falatnyi csodák pedig kifejezetten elvarázsoltak. Még megvalósításra vár egy kis boltocska, talán egy csöpp kávézó, ahol a hűtőpultban egy tükrös háttéren sorakoznak a szebbnél szebb remekművek trüffel, muffin, falatnyi sütemény, kis tortácska, vagy bonbon formájában.
Van egy tuti biztos receptem, amit itthon szoktam gyártani. Igazából egy szimpla gesztenye golyó csoki bevonattal. De mindenféle nagyzolás nélkül mondom, hogy állandó csodálatnak örvend a vendégeim körében. Pedig rém egyszerű megcsinálni, csak a fortélyát kell jól ismerni! 
Azt hiszem valamikor gyártok is egy adagot belőle ... :)

még mindig tél

A hideg mellé itt a hóóóóóóóóóóóó is! Állati! :) 

Mondjuk az elég idegesítő, hogy folyamatosan ontják a nyakamba a vészhelyzet, vészhelyzet, SOS hideg van, fúj a szél, esik a hó híreket. De most komolyan, ennek van itt az ideje. Ha enyhe tél lenne, akkor azon aggódnának, hogy kevés a csapadék, a természetnek kell a fagyás, rossz lesz a termés, bla, bla...... 

Szóval én örülök! Hétvégén voltunk a Balatonon. Bib dolgozott én meg láblógattam. Pontosabban mint egy totyogós galamb közlekedtem a befagyott vízen és közben élveztem a napsütést, szipogtam vissza az orromat, folyt a könnyem, de isteni volt a harapható hideg friss levegő. Erre vártam egész eddig!

Most már lassan kezd fárasztó lenni az öt percig tartó öltözés, vetkőzés, mire az összes réteg le és felkerülése, a kétszer annyi futamidő a) pontból b) pontba eljutáshoz. 

De azért a hétvégén talán még egy havas túra belefér és utána várjuk a tavaszt!

kívánság? parancs!

Előző bejegyzésemben panaszkodtam a zord tél hiányáról. Hát most aztán itt a nyakamban! Még örülök!!! Persze előkerült a bokáig érő vastag kabát, a meleg nadrág, szőrme sál, sapka is jó szolgálatot tesz... 

De most tényleg, ennyi kis fogcsikorgatós hideg igazán kell nekünk! Hogy fagyott talajon lépkedhessünk, hogy jégvirágos legyen az ablak, hogy csak az orromon érezzem a kinti hideget. És jön a hóóóóóóóóóóóóóóó. Igazából az ország más tájaira jeleznek nagyobb mennyiséget, de én már beérném egy icurka picruka hólepellel is, ami mindent befehérít..... és sétálhatnék egy nagyot és közben énekelném: 

"... esik a hó, az első hó, az egész udvar csupa porcukor

pici öröm ez a szíveknek, de mint a hófelhő, ez is tovább vándorol..."

no, de hol a tél??????

Jó ez a kis napsütés, hogy végre melegíti az arcomat, meg a lágy szellő, séta a parkban, mintha tavasz lenne. De január van!! Hahó, tél-apó! Merre jársz? Csak egy kicsit jöhetnél. Egy röpke időre. Hogy legyen egy kis fogcsikorgató hideg, fehér lepel takarjon mindet, meg egy kis jégvirág az ablakon is elférne. Persze, ha a fűtésszámlát nézem, örülök, meg akkor is, ha vezetnem kell és azt száraz úton tehetem. De hát csak egy kicsit, egy icipicit, lehetne?

Mikor gyerek voltam, minden télen belepett minket a hó. A felnőttek persze bosszankodtak, mi meg örültünk, hogy az utat is vastag rétegben borítja és szánkóval közlekedhetünk! :) Pompás érzés volt pár napig a külvilágtól elzárva érezni magunkat.

Felnőtt fejjel is megtapasztaltam a téli világ csodáját. Bibbel mentem először a hegyekbe. A telelés előtt valaki azt mondta nekem, higgyem el, egy hét síelés pihentetőbb, mint két hét a tengerparton. Na, persze, gondoltam bátran. Hát mit mondjak? Igaza volt! Talán amiatt, hogy ilyenkor az ember kifejezetten éhes valami másra, valami hétköznapitól eltérőre, egy kis fényre, vidámságra, mókára és kacagásra. Szerencsére volt benne részem. Az a hét feledhetetlen volt! Próbáltam megtanulni snowboard-ozni. Súlyponti problémák miatt a hátsó felem jelentős időt töltött a talajon. De a fiúk biztattak, én meg küzdöttem. Esténként kárpótoltak némi hüttés mulatozással. Aztán, úgy az 5. napon a szervezetem feladta a küzdelmet, azt mondta ennyi volt és kész. 39 fokos lázzal, heveny torokgyulladással tértem haza. De megérte! Aztán újra próbálkoztam, akkor már két léccel. Kedves tanító mestert fogtam ki, aki lelkesen próbálta megszerettetni velem a csúszás élményét. A súlyponti problémák semmit sem javultak, így változatlan sok időt töltöttem feneket áztatva a hóban. Lehet, hogy kondiznom, vagy fogynom kellett volna???? 

Ez volt az utolsó próbálkozás eddig, de még bármi jöhet ezután. 

Idén is mehetnékem van, ha csak egy rövid időre, egy kis oxigéncsere erejéig is, de szeretnék ott ülni, egy havas hegycsúcs tövében, egy hütte teraszán. Ahol téli nap melegíti az arcom, szívom a D vitamint és várom a tavaszt.....  :))))

kis átalakítás, nagyobb tér

A karácsonyi dekoráció és fa eltüntetésének apropóján lakás átrendezésbe fogtunk. Persze, az alapvető méretekből és bútorokból adódóan ez kis mértékű átalakítás, a változás viszont szembetűnően jó. Szerintünk, meg aki eddig látta, aszerint is... )

Szegény Bib eddigi kuckója felszámolásra került ugyan, de cserébe jelentős élettérrel, légtérrel gazdagodtunk. Pedig igazából csak két funkció helyét cseréltük fel. És most mosolygunk magunkon, hogy ezt igazából már réges rég megtehettük volna. De volt már erre példa ugyanitt. Jelesül, hogy van egy épített kamra, ami elválasztja a konyhát a nappalitól. Ennek egyik fele, értelem szerűen a kamra rész polcos, a másik oldal pedig a középső részen egy falmélyedés van, ami a tv helyének szerepét hivatott betölteni. Mi költözéskor mindenféle méregetés nélkül úgy ítéltük, hogy ebbe bizony a mi régi, de annál nagyobb méretű készülékünk beférési esélye kevéske. Ezért az addig is jól bevált állványon találtunk neki helyet. Így éltünk 4 évig. Kerülgettük. Aztán egyszer csak jött egy gondolat, hogy mérjük már meg, hátha befér. És láss csodát! Pont beleillett a lyukba. Nos, hetekig ezen röhögtünk, hogy ilyen bénák vagyunk.... 

Kíváncsi vagyok a következő eget rengető felfedezésünkre! :)

új év

Mondhatnám, hogy alig volt időm bármire és azért hanyagoltam eddig az írást. De ez kevéssé állna közel a valósághoz. A helyzet sokkal inkább annyira prózai, hogy lusta voltam, fáradt, nyűgös, energia hiányos, hogy csak a létfenntartás legszükségesebb elemeire korlátoztam az energiafelhasználásomat. :)

Pedig akartam írni, tényleg. Volt néhány jó témám, sőt, már majdnem neki is álltam. Hehe. 

Most megpróbálom összeszedni azt, ami maradt. 

Először is a karácsony családi idillben telt. Volt egy meghitt kettesben eltöltött szokásos szent esténk. Aztán egyik nap anyuéknál voltunk, ahol a négy cserfes, eleven, rohangáló, zajongó unokahugi remekül elszórakoztatott minket. Majd mentünk a másik családhoz, ahol kompenzáltuk az előző napi zűrzavart egy csendes, pihenős levezetéssel. 

Két ünnep között itthon lébecoltam, na ugye hogy lett volna időm írni. De valahogy gyorsan teltek a napok, mindig volt fontosabb mit tenni, például aludni. :)))

Az év végét baráti körben töltöttük. Lassan, komótosan, öregesen talán. Messze már az az érzés, amikor feltétlen buliba akarsz menni, mert szilveszter van, felveszed a legszebb ruhád, kicsinosítod magad és irány a nagybetűs szórakozás. Hű, mi lesz itt 30 év múlva. Lehet visszatér a vágy a buli után. 

Aztán gondoltam egy év összegzésre is. Mert hát lenne mit. Nehéz volt ez az év. De boldog is. Néha csiga lassú, máskor borzasztó gyors. Voltak felemelő nagyon jó pillanatok. Meg mélybe húzó nehéz percek. Sok élménnyel gazdagodtunk. Tudtunk örömet okozni másoknak, egymásnak, magunknak. Még jobban összekovácsolódtunk. Elmondható, hogy jó év volt, eredményes. Minden küzdelme és fájdalma ellenére. Ami nem öl meg, az megerősít, szokták mondani. Ez most különösen igaz. Így csak annyit kívánok, hogy az idei év is legyen ennyire előre haladó, építő, boldog. 

És kívánom, hogy mindenki tudja megvalósítani az új évben azt, amire vágyik....

házgyár

Lesz-e házgyártás az idén? Hát sajnos idő és energia hiányában elmarad. 

az első....

Pedig, már egész szép kis hagyományt kreáltam ebből. 2008-ban valami sugallat hatására úgy döntöttem készítek egy mézeskalács házat. Kerestem, kutattam hogy is álljak neki, milyen sablonok vannak, milyen tésztából készüljön. Aztán nekirugaszkodtam, terveztem, kiviteleztem, mint ahogy az egy mérnök asszisztenstől elvárható. Úgy gondolom elsőre nagyon szépre sikerült, mindenféle önhittség nélkül. Családi és baráti körben vitathatatlanul nagy sikert aratott. 

Viszont kicsit nagy lett, így a következő évben a meglévő jól bevált sablont lekicsinyítettem. Gyúrtam, vágtam, ragasztottam és az előző évi mennyiségből 4 aprócska ház készült. Ezekből hármat el is ajándékoztam... Van aki a mai napig őrzi, volt aki elpusztította..... 

2009-ből

Tavaly már volt egy társam a gyártáshoz, illetve több társam is. Így még több masszából még több ház készült. Azt hiszem ez volt az a pillanat, amikor egymást inspirálva egészen extra kreációkat alkottunk. Ezek lettek a legdíszesebb házak, mindenki belevitte a saját fantáziáját, egyéniségét. 

Idén sajnos többszöri nekirugaszkodás ellenére sem jutottunk odáig, hogy tényleg nekiálljunk. Sem egyedül, sem társaságban. De most, hogy ne legyen hiányérzetem, előszedtem a régi képeket, mert persze egy jó fotósfeleséghez mérten a végeredmény dokumentálva lett. Szóval most közzéteszem, jól látható a kezdetleges díszítéshez képest a fejlődés....

Az idei hiányt leginkább Bib sajnálja, hisz egyet kértem csak tőle mindig, hogy várja meg az új évet, amit ő "nagy türelemmel" meg is tett és csak januárban esett neki a kreációnak. No, de akkor pikk-pakk eltüntetett tésztát, cukorkát, díszítést, bármit...

díszek

A hét végén kézműves karácsonyi vásár volt a városban. Én meg lecsaptam! :)

Szeretem az egyedi díszeket. Ritkán veszek, de akkor értékes, szinte örök darabokat. Nos úgy gondolom ezek is azok. Kézzel varrt, pihe-puha helyes formák. Azt a titkot még elmesélem azért, hogy néhánynak új gazdája lesz jövőre... :)

decemberi örömök

szekrényke kívülről

Első számú csúcspont a napban, mikor vacsora végén megvizsgáljuk mit rejtett egy titkos kéz az adventi kalendárium aznapi rekeszébe. Ez lehet egy szem cukorka, de egy apró üzenet is. Kreativitástól függ.... :) Tavalyi beszerzés, ez a helyes kis szekrény, de én nagyon szeretem. 

szekrényke belülről, van benne egy kaukktojás

De volt még ma egy örömöm, ami valahogy csakis és kizárólag ilyenkor, a városi téren felállított bódéból, karácsonykor, kesztyűben, dideregve fogyasztva az igazi. Nos ez a csokis gofri lenne. Ettem már házi készítésűt, boltit, más helyen és alkalomból, de a hatás elmaradt. Talán hozzá tartozik a kedves néni, aki négy héten keresztül minden áldott nap kiszolgálja a hosszú sorokat, mert hát lássuk be, rajtam kívül még elég sok rajongója akad a meleg finomságnak.   

karácsonyi készülődés 1.

Mondtam, hogy lesz még karácsonyi írás. De még ezen kívül is. 

Tegnap volt advent 1. vasárnapja. Ennek örömére előbányásztam a mindent elnyelő gardrob mélyéről azt a néhány dobozt, amely az év végi ünnepek hangulatát fokozó díszeket rejti. Ilyenkor szinte ugyanakkora az öröm, mint mikor a karácsonyfa alatt bontogatom az ajándékokat, hisz rég nem látott, kedves tárgyakat porolok le és csinosítom vele a lakást. Vannak nagy kedvenceim, például egy csuhéból készült pár, akiket még a Bib hozott egyszer egyik munkája alkalmából, vagy egy helyes kerámia mikulás, akinek a ruhája rejti a mécsestartót. A mai trendekkel ellentétben nálunk viszonylag össze-vissza van a díszítés. Nálatok milyen színű lesz a fa? Kérdezik többen, hát sokszínű.... Ennek legfőbb oka, hogy több évnyi gyűjtőmunka eredményei ékesítik mind a fát, mind a lakást. A harmónia csupán annyi, hogy mind szerethető darab, egy emlék, vagy egy kedves ember jut róla eszembe. Nekem ennyi épp elég. Ez talán otthonról jön, hisz gyerekkorunkban a csillogó, villogó díszek helyett sajátkezüleg gyártott kicsit deformált, kicsit csálé alkotásokat tettünk a fára. Emlékszem a mama fáján gyertyák és almák voltak, meg talán dió és mégis úgy örültünk neki! 

A másik jel, hogy itt vannak az ünnepek, hogy megejtettük a szokásos mézeskalács sütést a tesóval. Nevezhetjük ezt már tradíciónak, minden évben sort kerítünk rá. Az egyik legemlékezetesebb, amikor a most már legnagyobb unokahúgom alig volt egy éves. A sütés pont mikulás másnapjára esett. És amíg mi szorgoskodtunk a konyhában, addig ő egy csokimikulást rejtett a csizmámba. Majd mikor indultam haza, ő a sarokból figyelte a reakciómat. Hát mit mondjak? Annyira, de annyira megszerettem, hogy a kis egy éves eszével mint a mikulás tett nekem csokit a csizmámba...... szívet melengető érzés volt......

az elhanyagolt blog esete

Felszólítottak, hogy ha már egyszer nekiálltam blogot gyártani és akadt néhány kedves követőm, akkor igenis tessék már írni. 

Hát néha nehéz, na. Kicsit megváltoztak a dolgok, ahogy az előző, utolsó bejegyzésben is írtam. Történt sok jó dolog, de gyülekeztek viharfelhők is. Most valahogy abban az állapotban vagyok, mikor nehéz írni, meg nehéz jót írni. De azért próbálok néhány szösszenetet összekaparni az utóbbi időkből. 

Szóval:

Első: Valamilyen különleges vonzalmam van a fém dobozok iránt. Régóta kajtattam valami nagyobb méretű, sütitárolós után, ami ilyenkor, karácsony környékén különösen jól jön. Kivéve, ha rossz helyre dugom és Bib a tartalom jelentős részét megkurtítja.... Szóval egyszer csak egy szimpla hétköznapi, esti bevásárlás során ott állt halmokban a vágyam tárgya és messziről kiabált, hogy VEGYÉL MEG. Nehéz lett volna ellenállni ugyebár... :)

Második: beszereztem három 900 oldalszám körüli könyvet. Kissé csöpögősek, lányosak, bár a történetük azért elgondolkodtató. A választási szempont MINÉL VASTAGABB, ANNÁL JOBB. Szegény Ken Follett egyik regénye azért maradt alul a küzdelemben, mert csupán 350 oldalnyi örömöt okozott volna.... Az egyiket már kivégeztem.

Harmadik: közeleg a karácsony! Jupijéééééééééééééé. Imádok ilyenkor a boltokban, vásárokban mászkálni. Szigorúan ilyenkor. Nagyjából december 15-ig. Addig próbálom elintézni az összes beszerzendő dolgot, mert egyszerűen idegbajt kapok a sok tolakodó, hömpölygő, vásárló tömegtől. Meg a ki tud nagyobb és drágább ajándékot venni játékból is. Ezért is vadászok, keresek, kutatok, apró, ötletes dolgok után.... karácsonyi bejegyzés lesz még. :)

Negyedik: itt a tél. Bár naptár szerint ősz van. Hőérzet szerint tél. De, így tudom hasznosítani a névnapomra kapott műszőrme körsálamat, ami isteni meleg és finom puha. Meg szeretem a ködöt is, bár ez elég bizarrul hangzik és este, sötétben, tejfölben vezetni, hát azt azért annyira mégsem, hanem csak úgy magát a ködöt, az ablak mögül, a meleg szobából, esetleg egy séta alakalmából közelebbről megtapasztalni....

Sokadik: egy új ember csöppent az életembe. Új szemlélettel, új hozzáállással. Illetve ez már eddig is itt volt, a részem volt, inkább megerősített, utat mutatott. Talán ez most az ami a legnagyobb erőt adja............. 

Hű, na, mégis sikerült írni. Lehet hogy csak neki kellett volna előbb állnom?????

új napok új rendje

Az élet megváltozott. A csúcspont keresés háttérbe szorult. Remélhetőleg hamar visszatér a kezdeti lendület, csak most egész más körül forognak a gondolatok. Időpontok sokasodnak a fejem felett, életritmus változik.... Nehéz épkézláb gondolatokat megfogalmazni, mivel csak úgy cikáznak a fejembe és mindig visszatérnek ugyanoda. Felelős döntéseket kell hozni. Boldog, örömteli pillanatokra újabb és újabb árnyak vetülnek. De reméljük hamarosan megoldódik minden, én meg leírom a csip-csup ügyeimet.....

gardrob

Itt az ősz, vagy már a tél is.... Az eddigi gyönyörű nyárutó ezennel véget ért. Bár én ezt az időt is szeretem azért, ennek is megvan a maga bája. Szeretek csak úgy kibámulni a szakadó esőbe. Főzni egy jó kis ragulevest, vagy egy forró teát, egy könyv mellé bekuporodni a fotelembe.... Jó, jó, a sokadik szakadós esős nap után már én is utálom. Ez tény. Ezzel az idővel együtt jönnek a meleg, sötét ruhák. És jön a klasszikus női nagy kérdés, de mit vegyek fel??? Mi a francban jártam én tavaly egész télen? Egy fél napot töltök a gardrob szobában. Ez is azon dolgok egyike, amit az ember addig nem hiányol, amíg nincs neki, de most már nehezen tudnám elképzelni az életem nélküle. Iciri-piciri, de iszonyat mennyiségű ruha és egyéb cucc tároló helye. Egyetlen mozdulattal bezárható. Felesleges a lakás többi pontján bármilyen ruha, cipő tároló alkalmatosság, mert mindent elnyel! Szóval ilyenkor a mélyére kerül a nyári, előre a téli. Szigorú patika rendben, ahogy az egy rendmániáshoz illik ugyebár. Gyakran mondogatják vendégek, hogy milyen rend van itt mindig!! Csak látnák egy edzés, vagy meccs után, mikor az alig 2m2-nyi járó felület minden milliméterén száradó, izzadság szagú zoknik, trikók és mezek hevernek Bib jóvoltából. Maga a mennyország! Szóval ezek eltüntetése után van rend, próbálok rá vigyázni, szinte fizikai fájdalmat okoz a rendetlenség. Tudom, ez már beteges, de nekem is lehet valami káros szenvedélyem... Bib próbál kitörni néha, pl. a fent említett vonalon. De aztán olyan is előfordul, hogy ő jobban igényli már mint én. Talán rossz hatással vagyok rá???? :))