még mindig tél

A hideg mellé itt a hóóóóóóóóóóóó is! Állati! :) 

Mondjuk az elég idegesítő, hogy folyamatosan ontják a nyakamba a vészhelyzet, vészhelyzet, SOS hideg van, fúj a szél, esik a hó híreket. De most komolyan, ennek van itt az ideje. Ha enyhe tél lenne, akkor azon aggódnának, hogy kevés a csapadék, a természetnek kell a fagyás, rossz lesz a termés, bla, bla...... 

Szóval én örülök! Hétvégén voltunk a Balatonon. Bib dolgozott én meg láblógattam. Pontosabban mint egy totyogós galamb közlekedtem a befagyott vízen és közben élveztem a napsütést, szipogtam vissza az orromat, folyt a könnyem, de isteni volt a harapható hideg friss levegő. Erre vártam egész eddig!

Most már lassan kezd fárasztó lenni az öt percig tartó öltözés, vetkőzés, mire az összes réteg le és felkerülése, a kétszer annyi futamidő a) pontból b) pontba eljutáshoz. 

De azért a hétvégén talán még egy havas túra belefér és utána várjuk a tavaszt!

kívánság? parancs!

Előző bejegyzésemben panaszkodtam a zord tél hiányáról. Hát most aztán itt a nyakamban! Még örülök!!! Persze előkerült a bokáig érő vastag kabát, a meleg nadrág, szőrme sál, sapka is jó szolgálatot tesz... 

De most tényleg, ennyi kis fogcsikorgatós hideg igazán kell nekünk! Hogy fagyott talajon lépkedhessünk, hogy jégvirágos legyen az ablak, hogy csak az orromon érezzem a kinti hideget. És jön a hóóóóóóóóóóóóóóó. Igazából az ország más tájaira jeleznek nagyobb mennyiséget, de én már beérném egy icurka picruka hólepellel is, ami mindent befehérít..... és sétálhatnék egy nagyot és közben énekelném: 

"... esik a hó, az első hó, az egész udvar csupa porcukor

pici öröm ez a szíveknek, de mint a hófelhő, ez is tovább vándorol..."

no, de hol a tél??????

Jó ez a kis napsütés, hogy végre melegíti az arcomat, meg a lágy szellő, séta a parkban, mintha tavasz lenne. De január van!! Hahó, tél-apó! Merre jársz? Csak egy kicsit jöhetnél. Egy röpke időre. Hogy legyen egy kis fogcsikorgató hideg, fehér lepel takarjon mindet, meg egy kis jégvirág az ablakon is elférne. Persze, ha a fűtésszámlát nézem, örülök, meg akkor is, ha vezetnem kell és azt száraz úton tehetem. De hát csak egy kicsit, egy icipicit, lehetne?

Mikor gyerek voltam, minden télen belepett minket a hó. A felnőttek persze bosszankodtak, mi meg örültünk, hogy az utat is vastag rétegben borítja és szánkóval közlekedhetünk! :) Pompás érzés volt pár napig a külvilágtól elzárva érezni magunkat.

Felnőtt fejjel is megtapasztaltam a téli világ csodáját. Bibbel mentem először a hegyekbe. A telelés előtt valaki azt mondta nekem, higgyem el, egy hét síelés pihentetőbb, mint két hét a tengerparton. Na, persze, gondoltam bátran. Hát mit mondjak? Igaza volt! Talán amiatt, hogy ilyenkor az ember kifejezetten éhes valami másra, valami hétköznapitól eltérőre, egy kis fényre, vidámságra, mókára és kacagásra. Szerencsére volt benne részem. Az a hét feledhetetlen volt! Próbáltam megtanulni snowboard-ozni. Súlyponti problémák miatt a hátsó felem jelentős időt töltött a talajon. De a fiúk biztattak, én meg küzdöttem. Esténként kárpótoltak némi hüttés mulatozással. Aztán, úgy az 5. napon a szervezetem feladta a küzdelmet, azt mondta ennyi volt és kész. 39 fokos lázzal, heveny torokgyulladással tértem haza. De megérte! Aztán újra próbálkoztam, akkor már két léccel. Kedves tanító mestert fogtam ki, aki lelkesen próbálta megszerettetni velem a csúszás élményét. A súlyponti problémák semmit sem javultak, így változatlan sok időt töltöttem feneket áztatva a hóban. Lehet, hogy kondiznom, vagy fogynom kellett volna???? 

Ez volt az utolsó próbálkozás eddig, de még bármi jöhet ezután. 

Idén is mehetnékem van, ha csak egy rövid időre, egy kis oxigéncsere erejéig is, de szeretnék ott ülni, egy havas hegycsúcs tövében, egy hütte teraszán. Ahol téli nap melegíti az arcom, szívom a D vitamint és várom a tavaszt.....  :))))

kis átalakítás, nagyobb tér

A karácsonyi dekoráció és fa eltüntetésének apropóján lakás átrendezésbe fogtunk. Persze, az alapvető méretekből és bútorokból adódóan ez kis mértékű átalakítás, a változás viszont szembetűnően jó. Szerintünk, meg aki eddig látta, aszerint is... )

Szegény Bib eddigi kuckója felszámolásra került ugyan, de cserébe jelentős élettérrel, légtérrel gazdagodtunk. Pedig igazából csak két funkció helyét cseréltük fel. És most mosolygunk magunkon, hogy ezt igazából már réges rég megtehettük volna. De volt már erre példa ugyanitt. Jelesül, hogy van egy épített kamra, ami elválasztja a konyhát a nappalitól. Ennek egyik fele, értelem szerűen a kamra rész polcos, a másik oldal pedig a középső részen egy falmélyedés van, ami a tv helyének szerepét hivatott betölteni. Mi költözéskor mindenféle méregetés nélkül úgy ítéltük, hogy ebbe bizony a mi régi, de annál nagyobb méretű készülékünk beférési esélye kevéske. Ezért az addig is jól bevált állványon találtunk neki helyet. Így éltünk 4 évig. Kerülgettük. Aztán egyszer csak jött egy gondolat, hogy mérjük már meg, hátha befér. És láss csodát! Pont beleillett a lyukba. Nos, hetekig ezen röhögtünk, hogy ilyen bénák vagyunk.... 

Kíváncsi vagyok a következő eget rengető felfedezésünkre! :)

új év

Mondhatnám, hogy alig volt időm bármire és azért hanyagoltam eddig az írást. De ez kevéssé állna közel a valósághoz. A helyzet sokkal inkább annyira prózai, hogy lusta voltam, fáradt, nyűgös, energia hiányos, hogy csak a létfenntartás legszükségesebb elemeire korlátoztam az energiafelhasználásomat. :)

Pedig akartam írni, tényleg. Volt néhány jó témám, sőt, már majdnem neki is álltam. Hehe. 

Most megpróbálom összeszedni azt, ami maradt. 

Először is a karácsony családi idillben telt. Volt egy meghitt kettesben eltöltött szokásos szent esténk. Aztán egyik nap anyuéknál voltunk, ahol a négy cserfes, eleven, rohangáló, zajongó unokahugi remekül elszórakoztatott minket. Majd mentünk a másik családhoz, ahol kompenzáltuk az előző napi zűrzavart egy csendes, pihenős levezetéssel. 

Két ünnep között itthon lébecoltam, na ugye hogy lett volna időm írni. De valahogy gyorsan teltek a napok, mindig volt fontosabb mit tenni, például aludni. :)))

Az év végét baráti körben töltöttük. Lassan, komótosan, öregesen talán. Messze már az az érzés, amikor feltétlen buliba akarsz menni, mert szilveszter van, felveszed a legszebb ruhád, kicsinosítod magad és irány a nagybetűs szórakozás. Hű, mi lesz itt 30 év múlva. Lehet visszatér a vágy a buli után. 

Aztán gondoltam egy év összegzésre is. Mert hát lenne mit. Nehéz volt ez az év. De boldog is. Néha csiga lassú, máskor borzasztó gyors. Voltak felemelő nagyon jó pillanatok. Meg mélybe húzó nehéz percek. Sok élménnyel gazdagodtunk. Tudtunk örömet okozni másoknak, egymásnak, magunknak. Még jobban összekovácsolódtunk. Elmondható, hogy jó év volt, eredményes. Minden küzdelme és fájdalma ellenére. Ami nem öl meg, az megerősít, szokták mondani. Ez most különösen igaz. Így csak annyit kívánok, hogy az idei év is legyen ennyire előre haladó, építő, boldog. 

És kívánom, hogy mindenki tudja megvalósítani az új évben azt, amire vágyik....

házgyár

Lesz-e házgyártás az idén? Hát sajnos idő és energia hiányában elmarad. 

az első....

Pedig, már egész szép kis hagyományt kreáltam ebből. 2008-ban valami sugallat hatására úgy döntöttem készítek egy mézeskalács házat. Kerestem, kutattam hogy is álljak neki, milyen sablonok vannak, milyen tésztából készüljön. Aztán nekirugaszkodtam, terveztem, kiviteleztem, mint ahogy az egy mérnök asszisztenstől elvárható. Úgy gondolom elsőre nagyon szépre sikerült, mindenféle önhittség nélkül. Családi és baráti körben vitathatatlanul nagy sikert aratott. 

Viszont kicsit nagy lett, így a következő évben a meglévő jól bevált sablont lekicsinyítettem. Gyúrtam, vágtam, ragasztottam és az előző évi mennyiségből 4 aprócska ház készült. Ezekből hármat el is ajándékoztam... Van aki a mai napig őrzi, volt aki elpusztította..... 

2009-ből

Tavaly már volt egy társam a gyártáshoz, illetve több társam is. Így még több masszából még több ház készült. Azt hiszem ez volt az a pillanat, amikor egymást inspirálva egészen extra kreációkat alkottunk. Ezek lettek a legdíszesebb házak, mindenki belevitte a saját fantáziáját, egyéniségét. 

Idén sajnos többszöri nekirugaszkodás ellenére sem jutottunk odáig, hogy tényleg nekiálljunk. Sem egyedül, sem társaságban. De most, hogy ne legyen hiányérzetem, előszedtem a régi képeket, mert persze egy jó fotósfeleséghez mérten a végeredmény dokumentálva lett. Szóval most közzéteszem, jól látható a kezdetleges díszítéshez képest a fejlődés....

Az idei hiányt leginkább Bib sajnálja, hisz egyet kértem csak tőle mindig, hogy várja meg az új évet, amit ő "nagy türelemmel" meg is tett és csak januárban esett neki a kreációnak. No, de akkor pikk-pakk eltüntetett tésztát, cukorkát, díszítést, bármit...

díszek

A hét végén kézműves karácsonyi vásár volt a városban. Én meg lecsaptam! :)

Szeretem az egyedi díszeket. Ritkán veszek, de akkor értékes, szinte örök darabokat. Nos úgy gondolom ezek is azok. Kézzel varrt, pihe-puha helyes formák. Azt a titkot még elmesélem azért, hogy néhánynak új gazdája lesz jövőre... :)

decemberi örömök

szekrényke kívülről

Első számú csúcspont a napban, mikor vacsora végén megvizsgáljuk mit rejtett egy titkos kéz az adventi kalendárium aznapi rekeszébe. Ez lehet egy szem cukorka, de egy apró üzenet is. Kreativitástól függ.... :) Tavalyi beszerzés, ez a helyes kis szekrény, de én nagyon szeretem. 

szekrényke belülről, van benne egy kaukktojás

De volt még ma egy örömöm, ami valahogy csakis és kizárólag ilyenkor, a városi téren felállított bódéból, karácsonykor, kesztyűben, dideregve fogyasztva az igazi. Nos ez a csokis gofri lenne. Ettem már házi készítésűt, boltit, más helyen és alkalomból, de a hatás elmaradt. Talán hozzá tartozik a kedves néni, aki négy héten keresztül minden áldott nap kiszolgálja a hosszú sorokat, mert hát lássuk be, rajtam kívül még elég sok rajongója akad a meleg finomságnak.   

karácsonyi készülődés 1.

Mondtam, hogy lesz még karácsonyi írás. De még ezen kívül is. 

Tegnap volt advent 1. vasárnapja. Ennek örömére előbányásztam a mindent elnyelő gardrob mélyéről azt a néhány dobozt, amely az év végi ünnepek hangulatát fokozó díszeket rejti. Ilyenkor szinte ugyanakkora az öröm, mint mikor a karácsonyfa alatt bontogatom az ajándékokat, hisz rég nem látott, kedves tárgyakat porolok le és csinosítom vele a lakást. Vannak nagy kedvenceim, például egy csuhéból készült pár, akiket még a Bib hozott egyszer egyik munkája alkalmából, vagy egy helyes kerámia mikulás, akinek a ruhája rejti a mécsestartót. A mai trendekkel ellentétben nálunk viszonylag össze-vissza van a díszítés. Nálatok milyen színű lesz a fa? Kérdezik többen, hát sokszínű.... Ennek legfőbb oka, hogy több évnyi gyűjtőmunka eredményei ékesítik mind a fát, mind a lakást. A harmónia csupán annyi, hogy mind szerethető darab, egy emlék, vagy egy kedves ember jut róla eszembe. Nekem ennyi épp elég. Ez talán otthonról jön, hisz gyerekkorunkban a csillogó, villogó díszek helyett sajátkezüleg gyártott kicsit deformált, kicsit csálé alkotásokat tettünk a fára. Emlékszem a mama fáján gyertyák és almák voltak, meg talán dió és mégis úgy örültünk neki! 

A másik jel, hogy itt vannak az ünnepek, hogy megejtettük a szokásos mézeskalács sütést a tesóval. Nevezhetjük ezt már tradíciónak, minden évben sort kerítünk rá. Az egyik legemlékezetesebb, amikor a most már legnagyobb unokahúgom alig volt egy éves. A sütés pont mikulás másnapjára esett. És amíg mi szorgoskodtunk a konyhában, addig ő egy csokimikulást rejtett a csizmámba. Majd mikor indultam haza, ő a sarokból figyelte a reakciómat. Hát mit mondjak? Annyira, de annyira megszerettem, hogy a kis egy éves eszével mint a mikulás tett nekem csokit a csizmámba...... szívet melengető érzés volt......

az elhanyagolt blog esete

Felszólítottak, hogy ha már egyszer nekiálltam blogot gyártani és akadt néhány kedves követőm, akkor igenis tessék már írni. 

Hát néha nehéz, na. Kicsit megváltoztak a dolgok, ahogy az előző, utolsó bejegyzésben is írtam. Történt sok jó dolog, de gyülekeztek viharfelhők is. Most valahogy abban az állapotban vagyok, mikor nehéz írni, meg nehéz jót írni. De azért próbálok néhány szösszenetet összekaparni az utóbbi időkből. 

Szóval:

Első: Valamilyen különleges vonzalmam van a fém dobozok iránt. Régóta kajtattam valami nagyobb méretű, sütitárolós után, ami ilyenkor, karácsony környékén különösen jól jön. Kivéve, ha rossz helyre dugom és Bib a tartalom jelentős részét megkurtítja.... Szóval egyszer csak egy szimpla hétköznapi, esti bevásárlás során ott állt halmokban a vágyam tárgya és messziről kiabált, hogy VEGYÉL MEG. Nehéz lett volna ellenállni ugyebár... :)

Második: beszereztem három 900 oldalszám körüli könyvet. Kissé csöpögősek, lányosak, bár a történetük azért elgondolkodtató. A választási szempont MINÉL VASTAGABB, ANNÁL JOBB. Szegény Ken Follett egyik regénye azért maradt alul a küzdelemben, mert csupán 350 oldalnyi örömöt okozott volna.... Az egyiket már kivégeztem.

Harmadik: közeleg a karácsony! Jupijéééééééééééééé. Imádok ilyenkor a boltokban, vásárokban mászkálni. Szigorúan ilyenkor. Nagyjából december 15-ig. Addig próbálom elintézni az összes beszerzendő dolgot, mert egyszerűen idegbajt kapok a sok tolakodó, hömpölygő, vásárló tömegtől. Meg a ki tud nagyobb és drágább ajándékot venni játékból is. Ezért is vadászok, keresek, kutatok, apró, ötletes dolgok után.... karácsonyi bejegyzés lesz még. :)

Negyedik: itt a tél. Bár naptár szerint ősz van. Hőérzet szerint tél. De, így tudom hasznosítani a névnapomra kapott műszőrme körsálamat, ami isteni meleg és finom puha. Meg szeretem a ködöt is, bár ez elég bizarrul hangzik és este, sötétben, tejfölben vezetni, hát azt azért annyira mégsem, hanem csak úgy magát a ködöt, az ablak mögül, a meleg szobából, esetleg egy séta alakalmából közelebbről megtapasztalni....

Sokadik: egy új ember csöppent az életembe. Új szemlélettel, új hozzáállással. Illetve ez már eddig is itt volt, a részem volt, inkább megerősített, utat mutatott. Talán ez most az ami a legnagyobb erőt adja............. 

Hű, na, mégis sikerült írni. Lehet hogy csak neki kellett volna előbb állnom?????

új napok új rendje

Az élet megváltozott. A csúcspont keresés háttérbe szorult. Remélhetőleg hamar visszatér a kezdeti lendület, csak most egész más körül forognak a gondolatok. Időpontok sokasodnak a fejem felett, életritmus változik.... Nehéz épkézláb gondolatokat megfogalmazni, mivel csak úgy cikáznak a fejembe és mindig visszatérnek ugyanoda. Felelős döntéseket kell hozni. Boldog, örömteli pillanatokra újabb és újabb árnyak vetülnek. De reméljük hamarosan megoldódik minden, én meg leírom a csip-csup ügyeimet.....

gardrob

Itt az ősz, vagy már a tél is.... Az eddigi gyönyörű nyárutó ezennel véget ért. Bár én ezt az időt is szeretem azért, ennek is megvan a maga bája. Szeretek csak úgy kibámulni a szakadó esőbe. Főzni egy jó kis ragulevest, vagy egy forró teát, egy könyv mellé bekuporodni a fotelembe.... Jó, jó, a sokadik szakadós esős nap után már én is utálom. Ez tény. Ezzel az idővel együtt jönnek a meleg, sötét ruhák. És jön a klasszikus női nagy kérdés, de mit vegyek fel??? Mi a francban jártam én tavaly egész télen? Egy fél napot töltök a gardrob szobában. Ez is azon dolgok egyike, amit az ember addig nem hiányol, amíg nincs neki, de most már nehezen tudnám elképzelni az életem nélküle. Iciri-piciri, de iszonyat mennyiségű ruha és egyéb cucc tároló helye. Egyetlen mozdulattal bezárható. Felesleges a lakás többi pontján bármilyen ruha, cipő tároló alkalmatosság, mert mindent elnyel! Szóval ilyenkor a mélyére kerül a nyári, előre a téli. Szigorú patika rendben, ahogy az egy rendmániáshoz illik ugyebár. Gyakran mondogatják vendégek, hogy milyen rend van itt mindig!! Csak látnák egy edzés, vagy meccs után, mikor az alig 2m2-nyi járó felület minden milliméterén száradó, izzadság szagú zoknik, trikók és mezek hevernek Bib jóvoltából. Maga a mennyország! Szóval ezek eltüntetése után van rend, próbálok rá vigyázni, szinte fizikai fájdalmat okoz a rendetlenség. Tudom, ez már beteges, de nekem is lehet valami káros szenvedélyem... Bib próbál kitörni néha, pl. a fent említett vonalon. De aztán olyan is előfordul, hogy ő jobban igényli már mint én. Talán rossz hatással vagyok rá???? :))

az élőlények élnek

Jelentem túlélő virágom átültetése tökéletesen sikerült! Örül az új, jelentősen nagyobb méretű edénykéjének és boldogan neveli kis sarjait. Vígan sütkérezik az októberi napfényben. Kép mellékletben látható a bizonyíték... Mégis túl lehet élni engem.... :)))

Szeretem a vágott virágot is, bár az ő életük eléggé rövidke sajnos. Igazán magukba szépek. Elég egy csokorba fogni őket egy masnival. Vagy szálanként külön tenni őket. Pocsékolásnak tűnik számomra minden egyéb adalék, csomagolás, vagy zöld. Így voltam a most kapott virágokkal is. Egyből megszabadítottam felesleges "ruhájuktól" és irány bele a vázába! Íme a végeredmény....

két dudás, meg a csárda

Anyutól tanultam sütni. Elég édesszájú a család, vagy csak anyu szeretett régen nagyon sütni és így mi megszerettük az édességet. Ez már örök rejtély marad. De minden esetre én átvettem ezt a fajta szokást, tudást. Hétvégente elég sok időt töltöttem a konyhában a kreációk elkészítésével. Sokan kínlódnak a sütés tudományával, pedig csak néhány alapvető szabályt kell betartani és az egész pofon egyszerű lesz. Mostanában kevesebb időm jut sütni, de valahogy mindig szívesebben állok neki, mint főzni. Nagyobb a sikerélmény is. Keresztanyám mondogatta mindig, te lány most már férjhez mehetsz, ilyen szépeket tudsz sütni. Hát közben sikerült, már férjhez menni... :)

Hétvégi búcsú apropóján otthon voltam segíteni anyunak. Régi, bevált receptek alapján gyártottuk a sütiket a családnak. De valahogy kevésbé ment flottul a dolog mint egykor. Anyu maradt a hagyományoknál, amiket ő kapott, vagy állított fel anno. Én pedig az örökölt tudást tovább formáltam, egyszerűsítettem, gyorsítottam a saját "modern" konyhámban, internetről, innen-onnan szerzett tudással. Ami majd egyszer nekem lesz hagyomány. De ez most kiütközött rendesen. Persze hagytam és csináltam a régi jól bevált módon, nehezebb lett volna meggyőzni az "igazamról". A lényeg, hogy a sütemények jól sikerültek és hát mi tagadás elfogyott mind egy szálig.... :)

búcsú

Megint gyermekkor..... Egy falu életében a legnagyobb össznépi ünnep a búcsú volt régen, egy évben egyszer. Manapság már mindenféle okokból, pl. régi hagyományok felelevenítésére tartanak rendezvényeket, falunapokat. Ez alapvetően jó dolog. Közösségformáló, összetartó... Viszont némiképp a búcsú rovására történik mindez.  Most már csak néhány árus tétlenkedik a placcon, sehol egy körhinta, vagy céllövölde. Valahogy összement a dolog. Vagy csak én nőttem nagyra.... Régen számtalan ember jött össze, minden udvarban sok-sok autó jelezte, hogy távolról érkezett rokonok, barátok jöttek a jeles napra. A faluház és környéke tele volt árussal, céllövöldével, mindenki kint volt A futballmérkőzésen, csupa móka-kacagás volt a nap. Nekünk gyerekként egyetlen célunk volt, a láncos ringlisen minél több kört megtenni!!!! Az összes zsebpénzünk erre ment el. A hétfői iskolai nap jelentős része azzal telt, hogy büszkén mutogattuk kék-zöld foltjainkat, mely egyértelműen jelezte, mennyire "menőn" körhintáztunk.... 

bevállalós

Alapvetően kerülöm az adrenalint emelő tevékenységeket. Bib néha ezen változtatna, amit én módjával engedek. Így történt ez a hétvégén is. Csúszdaparkba voltunk!!! Legyőzve minden félelmem és gátlásom használtam a csavarosabbnál csavarosabb csúszó alkalmatosságokat. Remegett kezem, lábam, majd kiugrott a szívem, de megérte! Barátnőmmel együtt gyerekek módjára sikítottuk végig a repülő szőnyegtől, a hurrikánon keresztül az ufóig az összes csúszdát. Na, jó, bevallom a kamikazét kihagytuk.... Vicces volt a szivárványosból a gumiból kiesve landolni a 120 cm-es vízbe. Fogyott a kalória mire felcaplattunk az ötödik emeletre. Volt ugyan lift, de mindig előbb értünk, mintha ott vártunk volna. A legjobb a legegyszerűbb, nyitott, családi rövid kis felület volt, melyen ülve, egymás kezét fogva, vagy épp versenyezve szánkáztunk a vízbe. Hát rég nevettünk ennyit.... 

Majd mint a komoly felnőttek, jól megérdemelt pihenésünket eltöltöttük a wellness részlegben egy kis finn és infra szauna segítségével. Kipróbáltuk a tepidariumot, a kneipp taposót. Ki gondolta volna, hogy ilyen jól eshet hideg vízben köveken sétálni?

Erről a vizes élményről érthető okokból a képi beszámoló elmarad... :)

aszalás

És igen, és igen és igen! Újra itt az idő! Megyek haza, épp hogy kiteszem a lábam az autóból és megcsap egy illat (már megint az illatok...), egy utánozhatatlan, leírhatatlan, Isteni finom. Hmmmmmmmmmmmm. ASZALNAK!  Hatásszünet... Mindenki el tudja képzelni miről beszélek?

aszalt szilva és alma

Nekem ez a gyerekkor egy apró szelete. Bevallom annak idején utáltam. Korán kelni, fáról leverni, aztán földön térdelve összeszedni, válogatni. Feltenni a cserényre,  előtte esetleg kimagozni, várni, közben tüzelni (persze ez férfi munka volt), megint válogatni, egyesével minden darabot, majd visszatenni, várni és újra válogatni.... Embert próbáló napi 24 órás meló volt ez felnőttnek, gyereknek egyaránt. Egy-két hét alatt több mázsányi aszalmánnyal gyarapodott a családi raktár. A felvásárlótól kapott összeg pedig szétosztásra került. Keresztanyám egyik éven a rá eső részből vette élete első mikróját. Nagyon boldog volt tőle. :)

dekorációs kellék is egyben...

Így ment ez akkoriban, minden második háznál volt egy aszaló. Kis helyes, téglából rakott épület a kert végében, hol kisebb, hol nagyobb méretben, helyes kis fakkokkal az elején, ahova mint egy jókora tepsit be lehet csúsztatni a cserényt, ez gyakorlatilag egy fából készített tálca, melynek az alja rácsos. Az épület végén két bejáratú kemence, melyből egy-egy épített csatornában körbe fut a meleg, onnan a forró levegő felfelé áramlik, ez pedig sok-sok óra elteltével elvégzi jótékony munkáját. A faluban minden udvarban, kertben, szőlő végben, rét és mező szélében sok-sok szilvafa adta a gyümölcsöt, amit közös erdőbedobással megaszaltak. Az idő sajnos kikezdte ezt a szép hagyományt is, egyre kevesebb helyen található működő aszaló. Ennek oka először talán az egészséges gyümölcs hiánya volt, de aztán szépen lassan ide is bekúszott a munkahelyi stressz és rohanás..... Egy-két helyen szerencsére még hódolnak e hagyománynak. Igaz ugyan, hogy most én fizetek a szép szemekért, de nosztalgikus boldogságban révülve várom hogy megkaparinthassak egy-egy újabb helyes kis szemet és már el is tüntetem a számban. Puha és omlós....

élőlények

Azt mondják, először vegyél egy virágot, ha sikerül életben tartani, vegyél egy kutyát, ha ő is megmarad, jöhet a gyerek. Nos én az elsőnél leakadtam. Igyekszem, tényleg....  

Vettem, kaptam már sokfajtát, van amelyik úgy tűnik él és virul, aztán egyszer csak mint derült égből a villámcsapás tönkre megy. Tavaly volt levendulám, amit az őszi visszavágás után a szomszéd néni szarrá öntözött, így kirohadt. Helyére ültettem helyes kis tujákat, kitettem az erkélyre, szépek is, helyesek is, de csak vegetálnak. Bibanyutól kaptam kövirózsát, felvirágzott, meghalt. Csodás orchideákkal ajándékoztak meg egyszer, utána újra virágoztak, gondoltam én, na, most itt az én időm, ez az én virágom, hát korai volt az öröm. Megvannak, de a virágzás azóta elmarad. 

Néha azért van egy kis siker élményem is velük kapcsolatban. Van egy túlélő virágom! Ez tényleg az a fajta, aki ha napra teszed, azt szereti, ha agyon öntözöd, akkor elnyeli, ha alig adsz neki vizet, szárazságban él. Ő virul, sőt a minap rájöttem kihízta az edénykéjét! Ez eddig még sosem fordult elő!!! De most átültetésre került, sőt felfedeztem két új kis hajtást is rajta ami a szűkös cserép miatt maradt kifejletlen, így vigyorogva nőhet tovább és tovább..... 

emberek

Megint járjuk a forgatagot. Most aktuális a szüreti, bor, méz fesztivál... Bib dolgozik, de azért próbált ő is szórakozni. Tele van a város, lépten, nyomon ismerősbe botlunk. Néha csak odaintesz, máskor megállsz, ha úgy hozza a helyzet, szóba elegyedsz. Jó érzés. Néhány pillanat, érdeklődő kérdés, beszélgetés, egy-egy ölelés igazán értékes, tartalmas.Nehéz ezt szavakba önteni...

őszi csemegék

Ez az ősz első napja. Szerencsére az időjárást ezt figyelmen kívül hagyja.... :)

Hétvégén jártunk otthon és eljött az őszi csemegék ideje! Szedtünk őszibarackot, szilvát, szőlőt. A fák ágai roskadoznak a téli körtéktől, de ők még boldogan vigyorognak a melegítő napsütésben. Megnéztük a mogyoró bokrot, az idén eddig kegyesek  voltak hozzánk a kis-mókusok, mert meghagyták a török-mogyorót, vagy csak mi voltunk a gyorsabbak. Hihi. Már fel is használtam, méghozzá jóházifeleségasszony módjára muffint sütöttem belőle. Finom lett, legalábbis nagy gyorsasággal eltűnt.....

Lassan itt az ideje az egyik kedvenc csemegémnek is, de az egy következő bejegyzést igényel....