minitorta

a béna epertortám ... :(

Nagyságrendileg 20 perces a semmiből hurrikánként lecsapó hiszti rohamot kapott első szülött gyermekem annak okán, hogy ÉN, a galád, gonosz, elvetemült anyja képes vagyok eper tortát készíteni, már megint (kb. 5-ször egy évben, abból szezon idején 3-szor), ahelyett, hogy NEKI üres (lásd piskóta lap nulla egyéb bármi, tehát krém, lekvár, dekor izé) tortát készítenék. Hát mit mondjak? A család egyéb része jobban szereti a klasszikus tortalap és valami krém, típusú megoldásokat. 

Nagy levegő ..... huuuuuuu

a csodálatos minitorta! 

És mivel tényleg én vagyok az ANYA, tehát érzelmileg tökéletesen zsarolható, befolyásolható, manipulálható (na, jó, azért nem mindig), ezért beszereztem iziben két (pepcoban nagyon olcsón) mini sütőformát, amibe kiadagoltam a megfelelő mennyiségű ÜRES PISKÓTÁT és az amúgy remekbe szabott és mindenki által egekig magasztalt eper tortám mellett megsütöttem a gyermek által hőn áhított finomságot. Bevetettem minden tudásom (meggyőztem a gyereket, hogy üres csokival azért mégiscsak meg kéne kenni, aztán némi színes cukor izét is tehettem rá), terveztem, kiviteleztem és megalkottam egy egyedi, megismételhetetlen, a gasztronómia csúcsaként is értelmezhető minitortát. Vagyis kettőt. 

A gyermek boldog és elégedett, az anya lelke is megnyugvóban .... :))))

beszél!

Lassan három éves lesz. És lassan, nagyon lassan, de egyre több szót tud és mondogat élvezettel. Talán azért is boldog tőle ő is, mert mi remegve várjuk és isszuk minden egyes új szavát és örömujjongunk, ha végre sikerül egy újabb és újabb. 
Múltkor anyuéknál sétálunk, a nagyot halló szomszéd néni jó hangosan ráköszön Bábira, erre ő felnéz a nagy okos szemeivel és visszaszól: "Sziaaaaa!"
Anyuval csak álltunk és alig akartunk hinni a fülünknek, ez volt a gát, talán most beindul és remélem legközelebb arról írok, hogy csak mondja és mondja ..... 

magdi rózsa

Jó rég megfertőződtem már vele. Még a pályája legelején. Azóta szerencsére sok-sok koncerten voltam, a lemeze rongyos már a kocsiban. A nagy gyakran idéz, ahogy ő mondja "magdi rózsa" szövegéből ... lassan már kívülről tudja. 

A városi sportcsarnokban most volt az új koncert turnéval. Először úgy volt, hogy barátnőkkel megyek, aztán mégis a Bib vitt el. Szerencsére ő is nagyon élvezte! El sem ment inni, vagy beszélgetni, pedig lett volna rá lehetőség, ebből is látszik, hogy neki is tetszett. 

Én pedig próbáltam minden percét magamba szívni, átélni, megélni. Iszonyatosan jó volt! Imádom ahogy énekel, amit énekel, ahogy betölti a hangja az egész termet. 

Végig táncoltuk, tomboltuk, énekeltük az egészet. A kapcsolatunkat megerősítő, mélyítő igazi nagy élmény volt. Jó hogy végül kettesben mentünk! 

"Mondd mit ér ezer év mondd mit ér ezer év

Mondd mit ér az egész nélküled"

egy új könyv

Egy kedves barátnőm lepett meg ezzel az ajándékkal. Régen olvastam hasonló témájú könyvet, mondhatnám azt is, hogy 6-7 éve, mert ha volt kapacitásom olvasásra, tutira valami gyerekneveléses témát találtam, kerestem magamnak. Illetve mesekönyvet lapoztam a srácokkal, bár azt azért jó sokat. :)

Nos, mikor ezt megkaptam, alig vártam, hogy a fiúk aludjanak, mert már bele is vetettem magamat. Konkrétan fél éjszaka olvastam, alig aludtam, annyira vitt magával a történet, szuper izgalmas volt és reggel mindent megadtam volna egy órácskáért csendben, amikor falhatom tovább. De hát egyedül voltam a két figyelmet igénylő gyerekkel. Viszont gyors logisztikával (és még gyorsabb ebéd recepttel) ügyesen csináltam magamnak időt, így aztán a könyv 24 órán belül kiolvasásra került. 

Azt hiszem megveszem magamnak azt a két kötetet amit már régóta tologatok a kívánságlistámon, mert valahogy mindig bekúszik elé egy mesekönyv. Mert kell ennyi idő nekem is, kell hogy használjam az agyam más szegletét, hogy kiszakadjak a napi rutinból, kell hogy tv, gépezés, telefonozás helyett tényleg olvassak! 

Köszönöm  a könyvet! :)))

Káli 30, ami 38 lett

Csapatépítő irodás túrát szerveztünk. Sok kétséggel indultam neki az útnak, főleg a táv miatt, mert az hogy alapvetően sokat gyalogolok, illetve két gyerekkel élek a negyediken nem gondolom hogy elég kondíciót jelent egy 30 km-es teljesítmény túrához. De nagyon kecsegtető volt a lehetőség, Bib vigyázott a fiúkra, igény volt a csapat építésére, szóval leküzdöttem reggeli rosszullétemet is és nekivágtam, illetve hát nekivágtunk.

Az első pár km gyorsan fogyott, bár már reggel 1/4 9-kor is égetően sütött a nap, de hamar erdős részre értünk, így kedélyesen kutyagoltunk tovább. Egy csodás kolostorrom várt minket a hegytetőn és nem utolsó sorban egy túró - rudi! Nos ez eléggé lelkesített tovább. Itt már a srácok arról beszélgettek, hogy na, most jön a neheze, hegyre fel, kemény lesz, de utána már sima ügy az egész túra. Hát elindultunk fel .... több szakaszban is megálltunk és jó hosszan meneteltünk fel és egyre feljebb. A végén már szinte négykézláb lehetett csak menni, közben mögöttünk, előttünk és még szemben is jöttek. Nos én konkrétan kiköptem a tüdőm, azt hittem sosem érek fel és fent az volt az első gondolatom, hogy a pecsételő srácok vajon tudnak-e újra éleszteni és lehet-e ide helikoptert hívni, mert hogy én innen egy tapodtat sem mozdulok az fix. Jó pár perces lihegés, zihálás és levegőért kapkodás után kinyitottam végre a szemem és ezt láttam ....

a kilátás csodás volt!

Fent pihentünk egy keveset, előkerültek az elemózsiák és csapatépítés gyanánt egymás mellett majszolgatva bámultuk a tájat. Aztán uccu neki, még sok volt hátra, hegyről le (nehezebb volt helyenként, mint felfele), szőlőhegyre fel, következő pecsételős pont, pihenő, zsíros kenyér, fröccs, zene, árnyékban fetrengés.... Itt komoly elhatározásra jutottunk, miszerint a következő kb 6 km-es távot, mivel sík terep lesz, ezért 1 óra alatt ügyesen teljesítjük és akkor már nagyon jók vagyunk időben, távban is. 

Lefelé menet ért el engem a mámor. A végtelenségig tartó zöldellő rét, finom illattal, kis ösvénnyel. Az járt a fejembe, hogy szaladjunk bele a rétbe, csak úgy, bármerre! Ott és akkor 10 éves voltam újra, a papával kint voltunk a földeken, hajtottuk a teheneket .... Mámoros volt. Tényleg. 

Egy forrást érintve haladtunk tovább a sík terepen. Majd jött a felismerés, hogy valamit eléggé benéztünk és jó ideje már rossz úton haladunk. Visszafordulás, helyes út keresés, mondhatni újra tervezés. Megint galopp, helyenként csendben, magányosan, helyenként beszélgetősen, nevetgélősen. Aztán sajnos megint rá kellett jönnünk, valami nem stimmel, úttalan utakon járunk. Keveredtünk, kavarodtunk, nehezen találtuk a helyes utat. De nem egyedül voltunk, más is eltévedt, nem is kevesen, valahogy rossz volt a térkép, az út kijelölése, ilyen sokan nem nézhettük be a dolgot ..... 

Elég keservesen, nagy kerülővel és jó sokára sikerült meglelnünk a helyes irányt. Közben próbáltuk egymásban tartani a lelket. Borsi igazi mentális vezető volt, mindig ahhoz volt egy kedves szava, egy rossz poénja, akinek ép kellett, vitte a zsákunkat, biztatott minket. Én valahol itt fáradtam el mentálisan, a testem már jóval korábban, de a csak azért is megcsinálom érzés vitt tovább.

Végül a teljesítmény túrát nem teljesítettük, mert segítséget hívtunk, de a saját kitűzött célunkat teljesítettük, mert több mint 30 km-t mentünk, igaz, nem a kijelölt úton .... 

A célba fáradtan, meggyötörten, de azért vigyorogva érkeztünk. 

Az eufória másnap ért el. Mikor rájöttem, hogy megcsináltam, hogy szuperül éreztem magam, hogy kikapcsoltam az anya funkciómat, hogy csak én voltam az ember, hogy kikutyagoltam sok-sok stresszt és hogy tényleg csapatot építettünk. 

Megérte minden lépés .... 

gyerekszáj

- Anya, a kertben születnek az élelmiszerek! 

A nagy mondta, a kicsi még nem beszél, vagyis beszél a saját nyelvén folyékonyan .... :)))

Hol vagy tavasz?

Most, mikor már mindjárt vége a télnek, amikor alig várjuk, hogy visszaállítsák az órát és későn sötétedjen, hogy csicseregjenek a madarak, hogy lágy szellő lengedezzen ...... MOST szakad a hó és fagyasztó hideg van odakint. 

Érdekes élmény volt először megtapasztalni, ahogy a tetőtéri ablakon kirajzolódnak a hópihék és ki sem lehet látni. A fiúk élvezték az ablakból nézni, aztán az udvaron szaladgálni benne. Ábi boldog volt, hogy látta a lába nyomát, erre folyton felhívta a figyelmünket. Mór pedig lapátol rendületlenül és gyártja a hóangyalokat. Egyik délután hosszú ideig hógolyóztunk a szomszéd pötyi kutyussal. Aztán hétvégén hazamentünk. Anyuék utcájában régen, gyerekkoromban rendszeresen fehér maradt az aszfalt, de nem emlékszem mikor tudtunk rajta úgy szánkózni, mint most. Nagy élmény volt nekem és a srácoknak is. Amíg a fiúk pihentek, mi megint meglógtunk Bibbel és jeges szél ide, hófúvás oda, kicsit kirándultunk. Meseszép, szűz hóval borított részeken jártunk, a sík részeken olyan csodás habcsókokat gyártott a szél, hogy öröm volt nézni! Szóval rém hideg és borzasztó szép élményekkel gazdagodtunk! 

Még napokig bőven fagypont alatti időt ígérnek. Aztán, remélem, nagyon remélem jön a tavasz, elég volt a hideg, szép volt a hó, de unom már a 3 réteg ruha x napi 2 öltözés x 2 gyerek kombinációt!

Hol vagy tavasz????

 

rémes egy nap

Tegnap reggel, mit reggel, hajnali 4:25-kor egyszerűen csak vissza kellett volna feküdnöm az ágyba és tudomást sem venni a világról, főleg a családról és egész nap aludni kellett volna. 

Ezt persze nem tudtam kivitelezni, így felkeltem. 4:25-kor

A két gyermek intézménybe juttatása ma különösen nehézre sikeredett. Nyilván nem tett jót az alap hangulatom, de hát nekik is rossz napjuk volt. Pedig húshagyókeddi farsang volt bölcsiben, oviban. Egyik sem akart beöltözni abba a jelmezbe, amit itthon már napok óta nyúznak. A kicsit ordítva otthagytam a helyén. 

Beugrottam reggeliért és egy életmentő kávérét a kedvenc helyemre. A kedves, ismerős eladó viccesen még meg is kérdezte, hogy vénásan kérem-e a reggeli feketémet. Nos, hát jól jött volna. 

Idő volt, menni kellett a nagy ovis napjára és megnéztem kínszenvedését az előadás alatt, aztán végig hallgattam a sírást, hogy ő aztán biztosan nem öltözik és bulizik a többiekkel. Így őt is sírva hagytam ott. 

Jöhetett a meló, ami az  előzmények tükrében az elvártnak megfelelően nehezen alakult. A sziszifuszi, nem jutunk egyről a kettőre mentalitással.

Délután hív az óvónő, hogy  akkor a városi farsangi felvonulásra segítek-e menni a csoportnak. Mindezt hófúvásban. A kicsivel karöltve, mert közben vége a bölinek, Bib dolgozik. Nos, ezt lefújtam a nagy bánatára. És olyan gyorsan hazajöttem velük, ahogy csak lehetett. 

Itthon aztán mindenki ment a dolgára.  Én speciel kivakartam a wc-t. 

És ..... ettől valahogy jobban lettem. 

Tudom, beteges. De ennek legalább volt értelme, produktuma, pozitívuma. 

Reméljük szökőévben lesz a következő ilyen rémes nap .... :)

séta az erdőben

Az elmúlt egy hónapban kétszer voltunk apuval sétálni a göcseji erdőben. Egyszer Mór is jött. Furcsa felnőtt fejjel, más élettel túrázni ott, ahol 20 éve kötelezően kellett menni szőlőt, kertet gondozni. Akkor utáltam minden percét, alig vártam hogy mehessek haza, most pedig boldogan viszem a gyereket, Bibet és próbálom felfedezni gyerekkorom helyszíneit. Nehéz is a szívem, mert egész más, elhanyagoltabb képet mutat. Majdnem sírva fakadtam, mikor megláttam a papa pincéjét, ahol szüretkor ettük a kalácsot, sütöttük a gesztenyét, az ma már az enyészeté .... sajnos. Persze mehetnék és gondozhatnám, de sem energiám, sem időm, sem affinitásom és egy szélmalom harc lenne az egész. Borzasztó látni, hogy a szüleim, nagyszüleim által úgy féltett, gondozott területnek ma már semmi értéke .... 

Közben pedig olyan jó, hogy még van ilyen lehetőség, hogy van apu, aki örömmel és büszkén visz minket a környéken, meséli a történeteit, mutatja az utat, tanítja a gyereket. Nagy kincs ez, egy szelet az életből, amit örülök, hogy megismerhet testközelből ..... 

anya is örül

Mindenkinek volt Barbie- babája, 
nekem Sindy. 

Mindenkinek volt Camping bringája, 
nekem Csaba. 

Mindenkinek volt 3D-s (akkor még nem így hívták), kihajtogatható Jancsi és Juliska, Csipkerózsika mesekönyve, 
nekem nem ....

Erre a három momentumra határozottan emlékszem gyermekkoromból. Ettől persze még szerencsére nem volt sanyarú sorsom és remek szüleim vannak, de ez megmaradt ....

Talán innen ered, de szerelmes vagyok a 3D-s, kihajtogatható könyvekbe. 

Van egy sorozat. A nagy alig volt három éves, mikor megvettem neki az elsőt. Azóta ez a harmadik rész, amit most a Jézuska hozott. És hát igen, ez rólam szól, az én vágyam (apuka vágya is teljesült a második karácsonyon egy vasútmodell formájában), de már az övé is ..... így örültünk együtt! 

önálló

Reggel van, friss kiflire vágyunk a virslihez. 

Mó felpattan, öltözik, egyedül beköti a cipőjét (amivel jónéhány anyuka elismerését kivívta az oviöltözőben!) és közli lemegy a boltba! 

.... Ó..... 

Habozok. 

Örülök, büszke vagyok. ..... 

Gyorsan végig fut az agyamon, mi történhet közben, mi a veszélyforrás. .... 

Néz rám a nagy szemeivel, szinte könyörög. ...... 

Mentő ötlet: Kérdezd meg apát! ..... 

Nagy segítség, valamit dörmög még félálomba, hogy menj csak.... 

Hát nincs más választás. 

Kiengedem az ajtón, majd becsukom mögötte. 

A kicsinek pelenkát kéne cserélni, de gyorsan magamra kapok valamit, hogy tudjak utána szaladni ha baj van. De nem tud szólni ha baj van, nem vagyok ott.... 

Aztán nézem az órát, mennyi idő telt el. És mennyit várjak, mielőtt elindulok és hogy most bezzeg vánszorog a mutató. .... 

Jó, még csak most indult el. 

Még várok. 

És már meg is szólal a kaputelefon! 

Rohanok, nyitom.

Beleszól egy vidám elégedett hang: MEGJÖTTEEEEEEEEEEEM! 

Már trappol is felfelé! 

Óriás vigyor a fején, boldog, kezében a szatyor kifli, zsebében a blokk és a visszajáró. Elégedett, mert megcsinálta, büszke, mert képes volt rá! 

Igaz, hogy csak a negyedikről kellett lemenni, kimenni a járdára és 1 m-en belül ott a bolt bejárata, aztán vissza, de akkor is bátor volt! 

Egyszer csak azt mondja: Anya, mikor becsuktad az ajtót azért féltem, de összeszedtem magam és lementem!

Belebújok az ölelésébe és majdnem sírok. Megnőtt, nagy lett, önálló ....

a négy fenyő

Mó ovis jele a fenyőfa. Ő választotta! És szereti. :)
Most hogy nagycsoportos sok-sok feladatot kap, hogy okosodjon. Egy Mi a kisebb-nagyobb? témakörű kérdésnél az óvónő leleményesen így szemléltette kis családunkat:

Ábi = Törpefenyő

Mó = Fenyőfa

Anya = Óriásfenyő

Apa = Mamutfenyő

Hát mi lettünk a Fenyő család azt hiszem ...  

gyerekszáj

A kicsinek még nem tudok listát írni, hisz a "náná"-n kívül használ még tán 3 hangutánzót és ennyi. Így 2 év 3 hósan ez a szókincse. Persze a nonverbális képessége tökéletesre van fejlesztve, így aztán tökéletesen ért mindent és remekül veszekszik bárkivel, leginkább velem ....
A nagy, az 5,5 évével pedig sokszor megnevettet minket. És sokszor el kell gondolkozzak, hogy mire is gondolhat, amikor körül ír valamit, de mindig rá kell jöjjek tökéletesen igaza van. Ilyenre gondolok:
- Anya, miért építenek fél házakat? (Hát a tűzfalas ház úgy néz ki, igen, mintha félig lenne kész. Valóban. Meg is kérdezte a főnökömet az év végi buli alkalmából, aki próbálta lefordítani egy nagycsoportos nyelvére a szakmai zsargont, de kivágta magát!)

- Hány sínátvágó lesz még? Nem bírja a pocakom. (Vasúti átjáró .... naná, mi más?)

- Anya, ez fáj a szememnek. (Kuki műtét után, mikor hősként viselkedik, semmi sem fáj, minden rendben, csak ha ránéz, az fáj .... )

Igyekszem gyűjteni, felírni, mert elmúlik, tudom .....

új év

Sok elmaradásom van .... :( egyszer pótlom ... :)

Jól sikerült az év zárás. Házibuliban voltunk barátokkal. Eszegetős, iszogatós, beszélgetősre terveztük. Így is sikerült kis tánccal és énekléssel fűszerezve. Valahogy minden jól jött össze, mindenből épp elég volt. És kerek lett az egész attól, hogy józanul érkeztünk, mulattunk majd néhány órás pihenő után józanul reggeliztünk együtt. Megvitatva, hogy ki mire nem emlékszik és kiből mit hozott ki az alkohol.... rég volt ilyen kellemes szilveszterem! :)

szalonnacukor!

A nagy azt mondta, írjuk meg a Mikulásnak, hogy neki ne hozzon szalonnacukrot, mert ő csak az üres csokit szereti, abban meg mindig van valami. Végül is ez tényleg így van, hiszen talán 3 éves lehetett, amikor a fő téri mikulásos szaloncukor osztogatás után vissza kellett csattogni a pirosruháshoz, hogy mi ez már amit ő kapott???? hiszen külön kérte, hogy üres csokit hozzon! Fel volt háborodva szegény. Igaz az volt az első év, amikor csokit evett ... :)))

 

óda a mikro-hoz

Szóval írnék egy ódát, de nem tudok. 

Pedig sokszor oly hosszan, kedvesen kérleltem, majd dühösen csattogtam vele, aztán majdnem kidobtam a negyedikről, végül lenyugodva, átgondoltam eddigi közös életünk és rájöttem, hogy 11 év alatt megszolgálta az árát, hagyom hát pihenni, engedjük el egymást, vettem egy új mikro-t (éljen a környezettudatos, vásárlásközpontú világ). 

És most csendben, némán várom hogy melengesse a melengetni valót, most már biztos nem lesz óda a mikro-hoz .... 

néha kell egy kis csend

A napjaim több műszakos munkarendben folynak újabban. Ez eléggé a béka segge alá lökött fizikailag. Mentálisan élvezem. Döbbenet, de élvezem. Lelkileg pedig frusztrál, hogy még kevesebb időm van látni és tapasztalni hogy milyen gyorsan nőnek, okosodnak ügyesednek a fiúk ....

Ma végre beiktattunk egy szabad napot. A srácok élvezik a közösség adta örömöket, mi pedig Bibbel egy közös reggeli után kocsiba szálltunk. Csak úgy elindultunk. Máskor fecsegek össze-vissza, megbeszélünk fontos és kevésbé fontos dolgokat, döntéseket hozunk, vagy csak szimplán megváltjuk a világot ... most mindketten csak nézünk ki az ablakon (na jó, ő vezet is közben), én merengek az őszi tájon, örülök a ködnek. 

Csend van!

Senki sem kiabál a hátsó ülésről, nincs anyaaaaaaaaa, meg apaaaaaaaaaaa, meg brrrrrrrrrrrrmmmm, meg vávávává, meg csacsorgás. 

Csend van!

Még a kedvenc lemezemet is kikapcsolom. 

Valahogy most ez kell. Ennyi. És épp elég is. 

Aztán kikötünk Keszthelyen. Parkolunk. Majd andalgunk. Kastély parkot nézünk, ami szinte üres és csendes .... majd egyszerre jön a felismerés, hogy mindketten nagyjából 20 éve már hogy belülről megnéztük volna a kastélyt. Jó élmény volt újra látni! 

Tartalmas nap lett .... és csendes, amíg el nem hoztuk a fiúkat a bölioviból! :) 

 

gesztenye gusztika

Két kölyökkel vödröt vettünk, csizmát húztunk és irány a papa kertje! Újabb kincset kerestünk! És persze találtunk, összeszedtük, megsütöttük, mind megettük..... imádom az illatát, az ízét, a koromtól fekete kezeket .... :)

 

 

Gesztenye Gusztika

Gesztenye Gusztika zöldfaágon lakott,
Nem volt ködmönkéje, nem viselt kalapot.
Addig izgett-mozgott, míg kirepedt a bőre,
leesett a földre.
Hej, de fényes legényke lett belőle.

megnőtt

Guggolok a kispad előtt. Nézem a narancssárga szekrénysort, örülünk a kutyusnak, leveszek egy nadrágot, feladok egy cipőt, válaszolok a gondozónőnek, beteszek egy kabátot, kiveszek néhány pelenkát. 

Minden ugyanaz. 

És mégis más. 

Azt hittem a rutin, meg az évek ... hogy a második könnyebb lesz. Hát nem lett. 

Büszke vagyok, mert bátor és borzasztó könnyen elfogadott mindent és mindenkit. Szalad mert játszani szeretne, kíváncsi és érdeklődő. Visszafordul, integet és már ott sincs. 

Boldog. 

Nélkülem... ami önző anyai lelkemnek nehéz...

Egy korszak lezárult. Elmúlt a babakor, kész kis ember, aki elkezdi a saját útját járni... 

 

 

toporzékol, néha sikerrel!

Kétévesem ma remekül bebizonyította tankönyv szerinti fejlődését.

A városi bolhán nézelődve minden egyes játékot a sajátjának tekintve próbálta azokat használatba venni több-kevesebb sikerrel. Ez utóbbinál eléggé hangosan jelezte ellenkező akaratát. A végső stádium a lego-t értékesítő úrnál érkezett el, ahol végképp nem volt szabad a játékok birtokba vétele. Nos kitört a kétévesek világháborúja és toporzékolva vonszoltam a következő sarokig, ahol még hosszú percekig próbálta leküzdeni csalódottságát. Kevés sikerrel. Ekkor megjelent a lego árus úr és megvigasztalta egy épített járgánnyal  ….. Ez úton is Köszönöm Neki, mert igaz, hogy enélkül is béke lett volna rövid időn belül, de nagyon jól esett, hogy utánunk jött és kérés, kérdés nélkül, pusztán emberségből próbált segíteni ….