szerelmi sokszög

Esti beszélgetés vacsora közben. 

Itt jegyzem meg halkan hogy a két főszereplő masszívan kiskorú. 8 és 5 év.

Kezdjük a naggyal: 
Szóval Mó már többedszer mondta, hogy hiába D-vel bölcsödében kötött barátsága, amit azóta megpecsételtek egy óvodai esküvővel, tervet szőttek családi házról, hat farkaskutyáról, hármasikrekről, a közös iskola kezdetével dugába dőlt, mert D egy másik fiúba szerelmes. Sebaj, Mó beérte a barátsággal is. Szóval ő eddig "szingli" volt (vagy inkább boldog gyrerek). Most viszont elérte Ámor nyila és G megtetszett neki. Bár a mellette ülő M valamiért masszívan azt hitte, hogy ő az aki nagyon tetszik Mónak. De nem. Mó napokig tipródott mi legyen, hogy legyen, hogy mondja el, említse e D-nek, akivel ugye csak barátok. Aztán az események felgyorsultak. D rájött, hogy Mó szerelmes G-be, amire közben rájött M-is. Aztán valószínű hogy észre vette G is, mert a kézmosó felett egy teljesen váratlan pillanatban azt mondja nagyobbik gyermekemnek, hogy "Szeretlek" Erre Mó: "Én is!"❤ ......... vááááááááááááááááááááá.............
Nos, így hogy ez tisztázódott, mehetne is minden a maga útján. Csak közben Mó lebetegedett és a pár napi kényszerpihenő utáni visszatérés napján az indulatok fellángoltak. D (aki csak barát ugye) közölte Mó-val hogy ők már sokkal régebb óta ismerik egymást, ne foglalkozzon G-vel, meg amúgy is egy gonosz kislány. És azt mondta D, G-nek, hogy Mó nem is szereti már, hiába is ácsingózik utána. Mindezt közben megtudta Mó, aki próbál régi barátjához (barát az ilyen?) kedves lenni, hű maradni, de vágyakozik (jogosan) valami új és más iránt. De egyenlőre egy okos lépést tett, jelesül odament G-hez (amikor D épp nem figyelt) és mondta neki, hogy nem igaz, amit D állít. 

Itt már kezdtünk lesápadni, asztal alá csúszni, de mivel próbálunk partner szülők lenni, mindent megbeszélni, bármilyen kérdést megválaszolni, ezért nagy összenézések közepette tovább hallgattunk. 

Folytatja a kicsi:

Neki négy szerelme van, de épp tegnap kettőt az agya kirakott. A-t azért mert a másik kisfiúnak foglal mindig helyet, vele akar párban lenni, az ő kezét fogja. H-t azért mert folyton puszilgatja, ami nem lenne baj, de Ábi utálja (csak anyapuszi imádat van) és ő már mondta neki hogy ne csinálja, de mégis, ezért akkor most őt is offolta. 

Maradt még kettő, de ők szerencsére tisztes távolságban (szeptembertől suliban) vannak, így nincs kontakt, tehát nem zavarnak, kavarnak vizet, könnyű őket messziről szerelmesnek lenni. 


Hát kb. ennyi. Tömören. Izgatottan várom a mai estét, hogy alakulnak a szerelmi szálak ....

egy kis nyár még

Igaz már szeptember van, de az idő szuper, csináltunk szabad időt, így irány a Balcsi!!!!

A srácok úsznak a boldogságban. Homok, víz, meleg. A strandon épphogy lézengenek páran. Lengedez a szél. Gomolyognak a felhők. Én bátran megyek a hideg vízben. A nap perzseli a bőröm, szívom minden pillanatát. 

Idén ez az utolsó strand. Most egyszerűen csak elég minden. Olyan nagyon szabadnak érzem magunkat .... 

a nagydumás kicsi

Sír, zokog, szorít, hiányozni fogsz anya, szeretem a bőröd, maradj itt velem ... a szívem szakad, de tudom jó helyen van, 5 perc múlva boldogan fog rohangálni. Így megyek. Persze megnyugszik, minden a legnagyobb rendben. Aztán egy kósza pillanatban a következő beszélgetés zajlik:

- Ábi volt hogy én ÖT napig voltam a mamánál! - mondja a nagy

- Miiiiiiiiiiiiii? ÉS NEKED NEM HIÁNYZOTT ANYA???? - kérdi a kisebb 

Ebéd, 4 kiskorú, egy nagyi, aki jön-megy és kiszolgál. Megszólal a legkisebb, az enyém:

- Mami, te hogy tudsz mindenkit ellátni???? 

Amennyire nem beszélt eddig, most, most pont, vessző nélkül mondja és mondja ha kell, ha nem. 

újra flow

Indulunk a balcsira. Valamiért a déli part legközelebbi csücske húz minket maga felé. Parkolunk a kocsival és három lépés múlva már pokrócot terítünk a hűvös fák alatt, aztán irány a víz! A nagyobb lassan szokja a hűs habokat, de ha belelendül, nehéz fékezni. A kicsi fél órás homokhiány miatti duzzogás után boldogan dobálja az iszapot. Hosszan, lassan haladunk befelé. De megéri, minden hínáros, kavicsos lépés. Hosszában átlátni a Balatont, egyik oldalt Szigliget és a Badacsony szépen sorban egymás után, másik oldalon a nádas és békés part. A víz tükörsima és kristálytiszta, pont mint egy éve az utolsó strandolásnál, kellemesen meleg, a nap lassan kúszik lefelé az égen. Egy ponton összeér a víz az éggel. Már csak Móval vagyunk ketten, hívom magamhoz, tanítom, nézze, lássa, ez az amit be kell szívni, amit el kell raktározni, ami tölt bármikor amikor csak rá gondolunk. Remélem bevésődik neki is, remélem ő is tudja majd értékelni az apró örömöket ..... 

Aztán egy másik kellemes délután. Ez már kettesben, mert megteremtjük, mert teszünk magunkért, mert folyamatosan dolgozunk a kapcsolatunkon magunk miatt, a fiúk miatt. Azt hittem ez alap, másnál is, de rá kell jönnöm, hogy sokan csodálkoznak, hogy hiszen mi mennyire rendben vagyunk és azt hiszik ez csak úgy van. Jó ég! Ha tudnák hány éjszakánk, mennyi mennyi beszélgetés van a hátunk mögött, mennyi áldozat, mennyit gyúrtuk egymást, hogy itt tartsunk és ez van és lesz, mert csak így tudunk működni. 

.... szóval csak ketten langymeleg éjszakába nyúlóan hajókázás a naplementében, vacsi egy szuper felújított étteremben, kézműves fagyi, séta, beszélgetés, séta, beszélgetés, séta és beszélgetés. .... 

Imádom a Balatont! És a családom .... 💓

hosszú és szabad hétvége

Ennek a nyárnak a szabad idő eltöltése rövid kiruccanásokkal, egy-egy napos strandolásokkal telt. De ahogy a vírushelyzet hozta otthonmaradás alkalmával, most is igyekeztünk közeli, kevésbé forgalmas, eddig számunkra ismeretlen, de mégis érdekes és értékes tartalommal tölthető helyeket felfedezni. Egyik napra tervezett egész napos túránk áttervezésre kényszerült, mivel kedvenc családi kocsink tavasz óta sokadszorra szerelőhöz került és csak késő délutánra oldottuk meg a csereautó kérdést. Ám akkor útra keltünk egy közeli kisváros kedvelt tavához, annak viszont a vadregényesebb oldalát felfedezve sétáltunk egy kellemes órát. Erdőben, hűvösben, helyenként nyakig sárban, néhány méterenként kikacsintva a partra, de végig mozgásban, mert a helyi apró élőlények élénken érdeklődtek irántunk. A kisebb meg is jegyezte, hogy "Apa, tudtad, hogy mi vagyunk a bogarak kilátói? Ők olyan kicsik. Felmásznak ránk, hogy jobban lássanak." Hát igen, nézhetjünk innen is, meg a nagyobbik csemete szemszögéből is, aki jelentős mennyiségű piros dudorral fejezte be a túrát ....      

egy tavaszi túrán 

a helyzet egyre súlyosabb ...

 De bírom! 

Van hogy könnyebben, van hogy nehezebben. Ez az anyaság, nagy feladat. És csak hosszú, hosszú évek múlva derül ki, hogy sikeresen teljesítettem-e avagy sem ... Addig is megpróbálom a jelenlegi tudásom szerint mindenki számára a lehető legoptimálisabban tevékenykedni ebben a szerepkörben. 

Minden esetre IMÁDOM őket! :)

💓💙💚💓

elmaradtam az írással .... tudom

Pedig annyi, de annyi minden történt. 

Talán emiatt maradt el az írás. 

De pótlom, vagy inkább folytatom. 

Az utóbbi időszak egyik legfontosabb, legmaradandóbb, legfelemelőbb pillanatát azért itt hagyom, emlékeztetőül magamnak, aztán írok .... tényleg írok ...    

beszélget, ha akar

Amikor a nagy annyi idős volt, mint a kicsi most, bőven ott tartottunk, hogy hosszas beszélgetéseket folytattunk mindenféléről. Néha én kérdeztem, néha ő, de mindig összetett mondatokban válaszolva kitárgyaltuk az aktuális témát. Tudom, két tesó teljesen más, hiába hasonlítgatom, hiába kérdezgetem hasztalan, ha nem akar, nem beszél. De mégis vágyom a gondolataira, a hangjára, ő meg sztrájkol, vagy válaszol, épp ahogy a kedve tartja. 

Kérdezek valamit, csak néz a távolba azokkal a gyönyörű nagy szemeivel, hosszú pillája meg se rebben. Csend van. Kérdezek mást. A válasz újra elmarad. 

Ránézek: - Ábel olyan jó lenne tudni mi van a fejedben! - mondom kedvesen. 

Hozzám fordul, szemembe néz azzal az összehasonlíthatatlan huncut tekintettel és így szól: - Vér. 

Majd vigyorog, kacag, boldog, hogy túljárt az eszemen ..... 

Imádom! Még ha keveset beszél is ....

 

újra kirándulás

Régóta dédelgetett álom, hogy itthoni igazi tél híján elmegyünk a hegyekbe, ahol párszor már volt alkalmunk réges rég feltöltődni és megmutatjuk a fiúknak, hogy van még "nagy" hó. 

Hosszas keresgélés után a célunk Petzen Ausztria lett. A falu 600 m körül van, a felvonó pedig 1700m-re vitt fel. Visszajöttek a régi érzések. Szikrázó napsütés, nyugalom, harapható friss levegő. Én személy szerint iszonyúan féltem, borzasztó magasságot hidaltunk át a kabinban ülve, de a látvány kárpótolt mindenért. A fiúk pedig borzasztóan élvezték. Örültem, hogy tudunk nekik valami igazán újat, eddig ismeretlent tanítani, mutatni. Szomorúan láttuk viszont, hogy az 1500 m-es hóhatár nagyon is látszik a környező hegyeken, alig akad hó. Ezen a helyen is tapostunk bőven műhavat, de tapasztaltunk igazi, térdig süppedő fehér leplet is. :) Boldogan próbálgatták a gyerek liftet, a csúszkát (lánykori nevén popsitepsi). Igazi, felhőtlen örömmel múlatták az időt.

Kikerülve a síelők és deszkázók pályáit kicsit távolabb sétáltunk, ahol egy tisztán tükröződő tó mögött tornyosultak a havas hegyek, mi letelepedtünk egy sziklán, piknikeztünk, a srácok pedig hóembert építettek. Igazán értékes, felhőtlen és boldog idő volt ez ott fenn a hegytetőn .... Hálás vagyok, hogy ennyire kevés is ennyire elég .....

Aztán lőttem egy igazán giccses marketing fotót .... :))))

olyan rég írtam

Sajnos rég írtam, pedig annyi minden történt. Annyi jó és sajnos sok rossz is. 

És még jobban fogom sajnálni évek múlva, hogy ezeket az értékes és ritka pillanatokat alig-alig örökítettem meg. 

Mostanában mélységes mély gödrök és magaslati magasságok között hullámzunk. Bib és én is. Igazából ez egy út, egy fejlődés. Azt hiszem jó irányba haladunk. 

Meghalt a papa. Ez eléggé meghatározta a napjainkat, előtte, utána és azóta is. Rengeteg érzelem került felszínre és kavarog azóta is körülöttünk. 

A legnehezebb talán az volt, amikor elmondtuk a gyerekeknek. De egyszerűen kellett. Mór nagyon rosszul viselte, sokat sírt, el volt keseredve, nehezen volt vigasztalható. Ábeltől viszont olyat kaptunk ezáltal, amit mi sem gondoltunk volna. Olyan természetességgel, olyan higgadtsággal, olyan egyszerűséggel kezelte az egészet, hogy először azt hittük elfolytja, vagy nem is érti. De nem. Úgy kezelte, amilyen maga a halál. Az élet természetes velejárójaként. 

Azt mondja: "megtartom az emlékezetemben a papát és odaadom annak a kezébe, aki már meghalt. És ott fekszik a temetőben, mert meghalt és eltemettük". 

Nehéz és egyben felemelő is volt ez. 

Próbálunk túljutni. Haladni.

Mórnak megvolt az első igazi fellépése. Nagyon izgult, de nagyon ügyes is volt. Igazán büszkék voltunk rá. Az iskolában is nagyon jól teljesít, sorra kapja a piros pontokat, dicséreteket.  

Ábel is szereti az ovit. Igazi nagyfiú. Mindig dícsérgetik,  hogy milyen okos és ügyes már. A beszéde is lassan tisztul. 

Bibbel jól vagyunk. Gyúrjuk egymást, meg a dolgokat, igazán sokat teszünk egymásért, szerencsére erős a kapocs, erős a felhajtó erő közöttünk. Ez fontos. És jó. És hálás vagyok érte. 

A zsákok fogynak. Szerencsére. Igazán jó érzés, hogy tetszik az embereknek, büszke vagyok magamra, hogy alkottam valamit, ami hasznos és szép és modern és környezettudatos. Borzasztó jól esnek a dícséretek. :)

A többi talán most nem fontos.  Igyekszem mindent lerázni magamról, ami lehúzna, amivel nem nekem van dolgom, amin nem nekem kell változtatnom. 

Nagyjából ennyi. Igyekszem jönni, többször és hamar ...... hálás vagyok ...... mindenért ..... 

kirándulás

Az utóbbi hetek zűrzavaros napjai után kihasználtuk a 23-i ünnepet, meg a jóidőt és felkerekedtünk. Keszthely, Festetics állatsimogató, onnan egy új szuper természet háza kiállítás, aztán fel a hegyre a kilátóba, majd le a völgybe a kavicsbányába! Innen már csak annyi erőnk volt, hogy egy kellemes büfében uzsonázzunk egy jót. 

Végre szuper kikapcsolódós, tartalmas, boldog nap volt ez! 

lazulós

Annyira, de annyira ösztönös a kisebb. Neki, ez így, a tömeg közepén, a játszótéren épp ez volt a legkényelmesebb, lazulós állapot. Még cukin is néz ki, aztán a fotózás utáni pillanatban, mikor rájött hogy lekaptam, már kevésbé helyes képet vágott. Mérges üvöltés közepette tudatta, hogy ne fotózzam ..... 

Csak az előtte kép publikus .... :)

az elemek lassan lemerülnek

Néha tényleg büdös nehéz meglátni a jót. Most épp állati nehéz .... Annyi, de annyi zűr van, hogy felsorolni is hosszú lenne. Mindez főleg lelki teher, családunk mindkét oldaláról megspékelve némi baráti résszel is. 

Próbáltunk elmenekülni a hétvégén. Az irány jó volt, viszont a tömeggel nem számoltunk, ami megnehezítette a kikapcsolódásunkat. Talán most is sikerül meglépni, most tuti valami nyugis helyet választok! És akkor remélem lesz egy kis feltöltés, némi energia többlet, mert nagyon-nagyon fogyóban van ..... 

 

apa sportfotós

A kicsi mindig is imádta a labdát. Az volt az első játéka, nagyjából mióta mozog, pörgeti. Van hozzá érzéke, ez kétségtelen. Egy kosármeccs szünetében leszaladt a nagy küzdőtérre, pattogtatta a felnőtt méretű kosárlabdát, próbálta célba juttatni, persze kevés sikerrel. Bib dolgozott, így lencse végre kapta. Nehezen tudok betelni a képpel. Annyira benne van minden mozdulat ...... 

Megmutatom a kicsinek, aki sírva fakad, hisztirohamban tör ki. Faggatom. Könnyek között kiböki:

- Anya én be akartam dobni azt a labdát!

.... :)

évnyitó

És ez is itt van! Évnyitó. Iskola. 
Hát elkezdődött. 

Mó lelkes és boldog és vidám és várja. 

Igazság szerint én is. Érzem, hogy kell valami változás, új ingerek, új emberek, új közösség, egy újabb szint. Nagyon kellemes, rövid és laza volt az évnyitó ünnepség. 

És aztán eljött a hétfő reggel. Egy új ritmus, új szokásokkal.  Jó volt látni, hogy Mó már a második nap milyen bizalmasan beszélget az egyik tanítónénivel.  Úgy érzem jó helyen van, jó emberekkel. Érdekes és persze egyben félelmetes változás is ez, de remélem minden rendben lesz! :)

nyárbúcsú

Igazi, hangulatos, tűző napos idei utolsó Balatonos szombatot töltöttünk együtt a gyerekekkel! 

A szeptember közeledtével kevesen voltak, a standok zöme zárva, a víz is hűvösebb volt, de még így is bőven alkalmas a lubickolásra. Enni-inni vittünk, így semmi sem szeghette kedvünket. 

A nap végén vízibiciklit béreltünk, így a lemenő nap fényében, a tükörsima vízen, háttérben a Badacsonnyal egy borzasztó önfeledt és boldog órát tölthettünk el négyesben! 

Nagyon feltöltő és örömteli, értékes idő volt ez! 

zsák, zsák, újrazsák _relibag

Szerettem volna tudatos vásárló lenni, szerettem volna egy ökozsákot, szatyrot, szütyőt, tasakot, amivel kiválthatom a nylon zacskót, mert dühít, hogy egy normál vásárlással elhasználok kb 5 db-ot, de csak addig van szükségem rá, amíg haza nem érek és aztán a kukában landol. Persze, el is rakhatnám egy zsákba, de a 90%-a akkor is szemét lesz, csak mondjuk fél, egy év múlva mikor már túl sok helyet foglal. 

Szóval keresgéltem, találtam, rendeltem. Csak messziről, plusz postárét. 

És itt villant be a gondolat! Hát csináljunk mi! Találjuk ki, valósítsuk meg, adjuk el! 

Összefogtam egy kedves ovis anyuka társammal. 

Kerestünk, kutattunk, gondolkoztunk, alkottunk ..... és kész! 

Közben töménytelen mennyiségű új ötlet jött szembe, talált meg, így még rengeteg új gondolat van, hogy mit lehetne/kellene megvalósítani. 

Ez most feltölt, erőt ad, néha a mélybe taszít, elcsüggeszt, máskor felemel és bizakodást nyújt .... Jó ez most, kellett ez most! Remélem jó útra léptem, jó irányba haladok! :)

munkás szabad hét

Volt egy hetünk, vagyis öt napunk, amikor visszarepültünk az időben. 7 éve éltünk hasonló életet, mint ebben a pár napban.

Még mindig oviszünet, viszont nekünk dolgozni kellett, így a srácok mentek a mamahotelbe.

Furcsa módon ez a hét is szabadság lett, pedig alapvetően dolgoztunk. 

Már reggel éreztem, ez valami egészen különösen más. Csak magamat kellett elkészíteni, senkit nem kellett kelteni, öltöztetni, fogat mosni. A saját ritmusomban készültem és indultam útnak. Még Bibet is hagytam lustálkodni, hisz neki később van a munkakezdés, csak miattunk kel fel minden reggel. Így békében elsuhantam a rollerrel dolgozni. 

A meló persze változatlan. 

De délután kényelmesen ráérek boltba menni, hazasétálni, zenét hallgatni, magamban lenni, saját ritmusban házimunkát végezni, vagy Bibbel menni dolgozni. Jaj, régen mennyi helyre mentem vele! És most újra. :) Voltunk fotó kiállításon, egy csodás panorámával rendelkező borospincénél,  spontán vacsorán, illetve egy nagyon meghitt tábortüzes, éjszakába nyúló örömzenélésen.

Feltöltő egy hét volt. 

Aztán pénteken percenként néztem az órát, mikor indulhatok a fiúkért! 

Úgy szorítottak, el sem engedtek hosszú-hosszú percekig. 

Imádtam újra a karjaimba venni őket! 

Aztán itthon egész este hallgattam, hogy a mama most aztán mennyire hiányzik ......

szabadság

Oviszünet a kicsiknek, szabadság a nagyoknak. Végre csak mi négyen, szabadon, barangolunk, kirándulunk, jövünk-megyünk, későn fekszünk, későn kelünk. Strand, kalandpark, játszótér, erdő, mező, barátok, tavak, a dunántúl legjobb hekkje (többször is), meleg, napsütés, fagyi .... 

A kép elég idillinek tűnik. 

És az is. 

Bár néha, sokszor becsúszik az a kinőhetetlen hiszti, a duzzogás, sértődés, a folyton csicsergős lotyorgás, ami általában cuki és izgi és szuper hogy kíváncsiak, csak null 24-ben 14 napon keresztül, hát fárasztó. 

Szóval próbáltuk kihasználni az összes szabad időt. Minden lehetőséget a töltődésre, kikapcsolódásra. Összességében sikerült. .... :)

megint szólt egyet ....

Hűsölünk a medencében, körülöttünk még sokan, azt mondja a kicsi:
- Apa becsúszott. 
- Mi csúszott be? 
- Hát a kaki a fenekembe! 
Hirtelen kevesebben lettek körülöttünk .... :)))

Egy újabb szép és felemelő hisztis pillanat tárgya:
- Nem akarom ezt a levegőt szívni. 
.... de hogy mit szeretne azt ugye nem tudjuk. Soha. :)