A gépek lázadása

Ma szinte minden csütörtököt mondott, vagy mondhatnám úgy is, hogy ami elromolhat, az el is romlik... 

Mikor lenne ez a lehető leg aktuálisabb, mint egy olyan napon, amikor két anyag leadása is aktuális épp. No, de hát azért vagyunk, hogy a problémát megoldjuk. Persze ez a bölcs gondolat messzire elkerült az idegroham szélén, mikor a nyomtató, számítógép, program után még a fénymásoló is megnyekkent. De túléltem a napot, leadtam az anyagokat, hazatértem békés otthonunkban. Túl egy finom mozzarellás paradicsomsalátán, egy esti fürdésen úgy gondoltam itt az idő, mikor is a nap gyötrelmei már más megvilágításba kerültek, megosztom őket.

És ekkor benyögte az unalmast a vadi új helyes kis vezeték nélküli számítógép egérkénk. !!!! De megküzdve az elemekkel csakazértis leírom, de aztán gyorsan megyek lefeküdni hisz holnap egy új nap virrad!

Jött, látott, győzött...

Megvolt a nyúl ünnep. Volt rokonlátogatás, evés-ivás, napsütés, meleg, lágy szellő, ajándékok, csokihegyek, játék az unokahugikkal, locsolás, kirándulás. Soknak is tűnik mindez a két napos ünnephez. És teljesült egy régi vágyam is, jártunk a marcipán múzeumban! Egyik nagy kedvenc. A marcipán, marcipánnal. Megunhatatlan! Volt már hogy cukormérgezésig zabáltam belőle. Krhm. Lehettem volna okosabb is ugyebár, meg is volt az eredménye.... 

a kedvencem

Szóval egy közeli városban már többször elsétáltam a felirat alatt "100 m-re marcipán múzeum". Valahogy mindig kimaradt, hogy bejussak. De most valami sugallat hatására arra fordultunk és annak ellenére hogy húsvét hétfő volt, nyitva találtuk. Egy kedves, helyes kis múzeum volt, aprócska kiállítással, de az érte fizetett 180 Ft-os belépő azt hiszem maximálisan megérte a látványt. A hozzá tartozó cukrászdában az ember lánya természetesen az említett belépti díj többszörösét elkölti a finomabbnál finomabb és csinosabb édességekre. Egy sütit a helyszínen bekebelezve, egy ehető szuvenírt beszerezve távoztunk megédesítve ezzel a húsvéti ünneplés végét....

csini tojások

a naphoz illő nyúl

a férj kedvence....

Lassan csordogál...

Jártuk a várost. Ketten, kézen-fogva, kellemes, langyos estén. Egy padon ülve, megvitattuk a dolgokat. Előbbre annyiban jutottunk, hogy megnyugodtam. Kell a biztonság. És lesz megoldás is.

Sokszor elég egy kedves szó, egy mosoly, egy őszinte kérdés baráttól, kollégától, ismerőstől... 

Bár jelenleg az ellenkező oldalra is könnyen átlendülök egy-egy kéretlen kérdés hallatán.

De szerencsére az előbbi gyakoribb. A pohár meg telítődik.

Keresem a teli poharam...

Nos, itt a nap, amikor én is keresem. Valaki esetleg tudja hol van? 

Kicsit összekuszálódtak a dolgot. Nehéz írni, pedig most is kell. Most kell leginkább talán. 

Igazából itt van. Tegnap például hoztam otthonról orgonát. Ez már kicsit a nyár szele, illata. Legalábbis gyerekkori emlékeimben így él. Most itt díszeleg a nappaliban. Várja velem együtt a húsvétot. 

De ez most háttérbe szorul. Ami jó és itt az előtérben, az az hogy van egy férjem, aki itt áll és fogja a kezem. Ez most mindennél többet ér.... és előbb-utóbb újra tele lesz a pohár! :)

Egy mosoly reggel, egy este

Kissé kopott, elhasznált lábtörlőnk helyére új került. 

Persze ennek kiválasztása hirtelen felindulásból történt, de úgy érzem jól sikerült.

Egy helyes, báránykát imitálóra esett a választás, mely jókedvre derít reggel, mikor kilépek az ajtón és este, mikor hazaérek és azt mondja beeeeee engedlek......... :)

Lila nyúl

Valahogy úgy alakult, hogy az otthoni privát becenevünk közösen a Nyúl. Illetve ennek több változata, aminek ecsetelésétől inkább most megkímélek mindenkit.

Szeretjük a nyulat, mint állatot. De van jópár kiegészítő is, ami valamilyen formában nyulas. Van például egy táskám, ami már sokfelé járt velünk és idegenek körében is mindig nagy derültséget okoz (már ezért megérte beszerezni, amúgy pedig egy nagyon hasznos kis darab). 

Ilyenkor húsvét környékén pedig még több nyúllal találkozunk. Mint ahogy történt az hétvégén egy újabb kirándulás alkalmából. A színe az én ízlésemhez kissé bizarr, de abból ítélve, hogy hosszú perceket kellett várni, amíg kettesben lehetünk vele, sok ember tetszését és derültségét elnyerte már....

Sport

Egyik "világjárós" kirándulás során, egy kis falun haladtunk keresztül, mikor érdekes dolgot vettem észre. Sok ember, szaladgál a sportpályán, körülöttük még több néző. És nagy megdöbbenésemre amerikai focit játszottak. Alapvetően nem vagyok egy nagy sportesemény néző. Vagyis ez így nem igaz. Nézem én, szívesen, élőben. Tv-ben nem bírom nézni, pedig a számtalan ilyen-olyan sportcsatornánk lehetővé tenné, a férjem persze, meg csak ezeket nézné. 

Szóval megálltunk és megnéztük. Többször hallottam már a kollégák, barátok beszélgetéseit, amik mind-mind amerikai fociról szóltak, de mivel alapvetően azt sem bírtam leszűrni ezekből, hogy amiről beszélnek, az az adott csapatnak épp jó-e vagy mégsem, így eléggé elveszett voltam a témában. 

Viszont itt élő egyenesben láttam, ki hogy és hova rohan, ül le, vagy épp áll fel a támadáshoz. Rúgja a labdát, vagy szalad minél messzebb. Csíkos ruhás bírók mutogatnak, karral jeleznek bent a pályán, sárga rudakkal a pálya szélén. Én meg csak figyeltem és próbáltam befogadni a sok új információt. Így élőben érdekes és látványos volt. Tetszett. Igaz, a "hazai" csapat vereséget szenvedett, de hát a részvétel a fontos... meg hogy én láttam élőben ilyet is....

A telefon túlsó fele

A munkám egyik része, hogy fogadom az irodába érkező hívásokat. Próbálom mindezt kedvesen és segítőkészen tenni, függetlenül attól hogy épp jobb, vagy rosszabb napot fogtam ki. Van az átlagos telefonáló.  Passzívan előadja mit szeretne, én megoldom a problémáját. Van aki mindenért morcos, kifejezetten mérges, ha visszakérdezek, pedig ő hívott és szeretne valamit tőlem/tőlünk. Nos, ilyenkor vagyok kifejezetten kedves és udvarias. És van aki azért hív, mert  valamit el akar intézni ugyan, de ettől, vagyis az alapvető munkavégzéstől még jól érzi magát, hallani a hangján hogy közben szinte mosolyog, ettől persze nekem is egyből jobb a kedvem...

A cél a középső delikvenst mosolyra fakasztani. Néhányszor már  összejött, máskor pedig szimplán attól a tudattól vagyok jobban, hogy sikerült felülemelkedni.....

Röpke randi

Áll a sarkon. Rám vár. :) Öt éve is ugyanígy várt. :)

Azóta ritkán van randi, hisz már a férjem. De jóleső érzés felidézni.

Irány a nagyvilág

Sokszor csak úgy elindulunk. Bele a világba, na jó, a közeli világba. Rendszerint megyehatáron belül kocsikázunk, apró falvakon keresztül. Jó egy kicsit lelassulni, kényelmesen kocsikázva nézni, ahogy egymást követik az apró falvak, kanyarogni a fák között, ahol egymást követik a lankák, majd az emelkedők, néha úgy érzem mintha Ausztriában lennék, majd az Alföldön. Változatos a táj. Mindig elcsodálkozok az apró házakon, mennyire változatosak, sokszor kirívóak, elhanyagoltak, vagy épp csodásan felújítottak. 

Aztán mindig találunk egy helyet, ahol érdemes megállni, sétálni, körül nézni, leülni a padra és csak mélázni.  Ez általában az a pillanat, amikor előkerül az elemózsia is.... Van hogy belerondítanak a kikapcsolódásba a vidéki nyugalmat megunt, kitörni, szórakozni vágyó fiatalok, akik azzal töltik szabad idejüket, hogy kisebb-nagyobb autó és motor csodákon barangoljanak ugyanezen tájon. Próbálom megérteni és befogadni, hogy milyen jellegű boldogságot okoz az erdőn, mezőn történő száguldás, sárdagasztás. Én azt hiszem más időtöltést választok inkább magamnak. Például nekiindulok a világnak. Aztán megállok, elmélázok. És rájövök, hogy karnyújtásnyira vannak olyan csodás helyek, amiket érdemes látni..... 

Az apu és a lányok

Az apu lányos apu. És lányos nagyapu. 

3 lánygyermektől jelen pillanatban 3 lányunokája van. És jön a következő utód. Aki meglepő módon lány. 

Csodálkozna is a család ha fiú jönne.

De a lényeg, hogy jó érzés négyszeres lánynagynéninek lenni....

Hasonmás

Korán van, próbálok átjutni az úton a reggeli forgalomba, szembe süt a nap, ami jó, mert legalább süt és melegen, bár még hideg van azért márciusban. Egy kedves hölgy megállít, pedig épp betérnék a kisboltba hogy beszerezzem az elemózsiámat, hogy életet leheljek magamba. Hirtelen azt sem értem mit mond, aztán lassan leesik a tantusz....

Az egyik partnercégnél dolgozik egy anyu korabeli mosolygós, életvidám nő. Első találkozásunkkor alig talált szavakat, elmondása szerint egy az egyben úgy nézek ki, mint a lánya. Azt hitte én vagyok ő. Ezen jót mosolyogtunk, majd minden újabb találkozásnál derültséget okozott a hasonlóságunk. Úgy alakult az életünk, hogy már rég nem találkoztunk, viszont ma reggel pont ott jött szembe és megállított. Ugyanazzal a lelkesedéssel, lankadatlan kitartással, hogy én bizony kiköpött úgy nézek ki, még a gesztusaim is, mint az ország túlsó felén élő lánya, akit a földrajzi távolság miatt sajnos ritkán lát. De én most, a puszta jelenlétemmel mekkora örömet szereztem neki, csak hogy látott.... Hát elakadt a szavam és még most is mosolyt csal az arcomra...

Rend a lelke mindennek

Alapvetően rendmániás vagyok. Ez tény. 

Néha biztos hogy idegtépő ez a tulajdonságom, de én így érzem jól magam és a környezetem. 

Szeretek takarítani is, nem kifejezetten a suvickolás vonz, vagy a porszívózás, azért kibírnám nélkülük, sokkal inkább az érzés a végén. Az, hogy a 40m2-es életterünk minden kis sarka tiszta, illatos, minden a helyén. Ezt tetéztem a hétvégén, mikor is a tavaszi friss napsütést a lakásba engedve kiszellőztettem mindent. 

A csúcspont este jött el, mikor a friss, ropogós ágyneműben elaludtam...

Mert olvasni jó!

Beszereztem legújabb könyvem! Ken Follett A Titánok bukása!

Régóta fájt rá a fogam. Egy önéletrajzi kötet landolt olvasatlanul miatta a polcon...

És most se éjjelem, se nappalom. Biztos ismerős az érzés. Amikor csak rovod a sorokat és arra gondolsz, csak még a következő fejezetig elolvasod, csak még ennek az elejébe belenézel. Aztán a percekből órák lesznek és elkésel a munkából is. Így vagyok ezzel én is. Sőt az amúgy szinte tökéletes alvókámat felborította eme remekmű. 6-kor mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, kipattannak a szemeim és olvasnom KELL. Szombat, vasárnap, édes mindegy.

De megéri! A történet remek, a szereplők érdekesek, a szálak bonyolódnak, felrémlenek rég elfelejtett történelmi események, elgondolkozol, mi miért történhetett annak idején. Mindenkinek szívből ajánlom. 

Vészesen fogynak az oldalak és biztos hogy a 968. oldal elolvasását követő pillanattól tűkön ülve fogom várni a folytatást...   

Csip-csirip

Itt a tavasz! Langyos szél fúj, melegen süt a napocska, csökkennek a ruharétegek, későn sötétedik és csivitelnek a madarak!!! 

Egy fa áll pontosan a hálószoba ablaka előtt. Szép megtermett példány, a környéken sajnos az egyetlen, így sok kis apró madárka lakóhelye, vagy egyszerűen csak pihenő-, megállóhelye. Szeretnek ott tanyázni, hangosan trécselni, üdvözölni a tavaszt. Mindezt pontosan pirkadatkor kezdik, amikor az ember lány még húzná a lóbőrt...

Roppantul meglepődtem első éven, egyszerűen nem bírtam aludni az égtelen csiviteléstől, ez elég vicces volt, főleg, hogy vidékről költöztem a belvárosba. De hát vidéken nem egy fa áll a madarak rendelkezésére ugyebár. 

Nos az évek alatt megszoktam és most bosszankodás helyett inkább örülök, mert ez a hang számomra a TAVASZ első hírnöke......

Érzés

Több mint 10 éve van jogosítványom, több mint 5 éve autóm, vezetési rutinomon mégis van még mit csiszolni. Főleg mióta városlakó lettem, szinte csak akkor jutok volán mögé, ha egyedül térek haza szülőfalumba. Az amúgy roppant fárasztó utazásban régen is azt szerettem, mikor már bőven magam mögött hagytam a város zaját és szépen, komótosan (mint egy jó kis vasárnapi vezető) róttam a kilométereket az erdővel szegélyezett úton. Közben szól az épp aktuális kedvenc a rádióból, én pedig énekelek.... 

A minap újra átélhettem ezt az érzést. Tetézve azzal, hogy mivel hosszabbodnak a nappalok és én meló után keltem útra, pont abban az időben sikerült autókáznom a nagyjából észak-dél irányú úton, hogy a lenyugvó nap a kocsival egy magasságban áll és pontosan keresztül világít az autón, finoman, melegen....  

Kellemes, megnyugtató, szabadságot adó érzés ez! 

Az a fránya citrom

Szeretem a citromot. Teába, limonádéba. De nehezen tudom megszokni fűszerként történő hasznosítását. Pedig sokan, sokféleképpen próbálkoznak vele. Egyik legelterjedtebb formában a túró ízesítésére használják. Amit szintén imádok, főleg palacsinta töltelékeként, szigorúan citrom mentesen!

Ma, mint általában a hétköznapokon, régi-kedvenc éttermünkben menüztünk ebéd gyanánt. A menü palócleves és túrós palacsinta volt. No, gondoltam kipróbálom hogy készíti az új szakács. És! Citrom mentesen!! Hmmmmmmm. Isteni volt! Pedig alapvetően kisfogyasztású vagyok az ételek terén és a kiadós palócleves általában elég szokott lenni, de ma meg tudtam volna enni két adag citrom mentes túrós palacsintát is! 

Nos, hát egészségünkre!!!

A legelső pozitív, prózai tapasztalat...

Szokásos havi közös költség befizetés okán tértem be ma a helyi takszövbe (a négy napos ünnep miatt kissé megkésve ugyan), ahol mindig kedves hölgyek vannak a segítségemre. Viszont, ma a szokásos, idegőrlő, lassú, kissé körülményes ügyintézés helyett a dolgot pikk-pakk elintéztük egy fiatal kollegina roppant rugalmas hozzáállásával. Ez mérhetetlen örömmel töltött el, hisz én szeretem a dolgokat gyorsan, praktikusan mielőbb elintézni. Ez a mai siker....

A pohár félig tele van!

A blog indításának ötlete Encsától származik. 
A blog témája pedig egy jó cikk nyomán született meg, melyből ötletet merítettem.
A mai panaszkodós/negatív világban úgy gondolom jól jön egy hely, ahol rögzíthetőek a pozitív, értékes pillanatok, érzések, érintések, tettek, illatok... vagy csak egy egyszerű, hétköznapi dolog, egy boldog mosoly.
Amiért érdemes holnap is felkelni, élni, működni.