csak egy kép

Szavak helyett, e kép mond most sokat.....

a film

A nővérem ajánlotta először ezt a filmet. Akkor közöltem vele, hogy na jóóóóóó, ezt azért mégsem kéne. És hogy hülyeség ez az egész. A zenéjét sem voltam hajlandó hallgatni sem. Bevallom akkor épp egyedülállóként tengődtem, igaz hogy egy rossz kapcsolatnak lett vége, de mégis magányosan azért nehéz, főleg karácsonykor..... 

Aztán a következő decemberben, ami Bibbel az első volt, valahogy újra a kezembe került a lemez. Hát mondanom sem kell, akkor már ott sóhajtoztam a tv előtt, hogy húúúúúúúúúúúúú, meg haaaaaaaaaaaa és még, még kérek pzs-t, mert ez olyan szép és megható és romantikus és egyszerűen csak jó! Nos azóta ezt minden évben eljátszom, így lesz ez az idén is! Sőt, az esküvői bevonuló zeném eme remekmű egyik betétdala, ami szerintem iszonyú jól illett akkor és ott az alkalomhoz és azóta is könnyeket csal a szemembe. 
Szóval egy kis ízelítő: 
http://www.youtube.com/watch?v=enT5JsQmuxU

sopppppppppppppping!

Végre, végre, végre. És újra! :)

Ma voltunk vásár túrán. Bár eléggé kevéske terméssel tértünk haza, mégis az élmény nagy volt. Nekem valahogy nehezen megy ha célzatosan menni kell venni valamit. Így most is véletlenül bukkantam az utolsó boltban egy ruhára. Már nagy szükségem volt egy megyehatárt elhagyó túrára, így útnak indultunk. Igazából Adventezni szerettem volna valami helyes kis vásárban, de az időjárás közbeszólt. Szegény gyereket mégsem akartuk kitenni a szeles hidegnek, így maradt egy nagy bevásárló központ. Azért kárpótolt minket a csodás díszítés, mert igazi karácsonyi hangulat volt. :) 

Mó iszonyú jól viselte! Nagy részét végig aludta, a maradékon pedig csak ült és figyelt, csodálkozott és vigyorgott! Totál értelmetlen volt bármilyen játékot vinni neki, mert minden sokkal, de sokkal érdekesebb volt. Imádom, hogy ilyen nyitott és bátor és alkalmazkodó.... remélem ebben ránk ütött. Semmi nyikk, nyekk, szájgörbülés, ijedelem, félelem... Ja és el vagyok ámulva a bababarát közegtől. Jó, eddig kevésbé érdekelt, hogy lehet-e pelenkázni, szoptatni-e valahol, de most hogy előtérbe került, meg vagyok elégedve, teljesen. Normális, tiszta, kellemes környezetben tudtam minden alkalommal megoldani az ellátást. 

De idénre ennyi vásárlás bőven elég is volt, mert a karácsonyi rohamos tülekedés azért az én ingerencia szintemet is borzolja.....  

december

Ez egy különleges december. A napok és hetek ugyanúgy rohannak mint minden év utolsó hónapján. Viszont itt a fagy és a hó is, ami az eddigi években valahogy mindig késve érkezett, de idén már most nehezíti a mindennapjaimat. Bár a gyerek valamiért bírja, de csak mikor már megcsapta a hideg szele, egy perc és már durmol is. Előtte kisebb közel harcot vívunk a sapkával, kabáttal. Figyelemelterelés érdekében remekül mennek már a gyerek dalok, jelenleg a Mikulásosakat sikerült valahonnan az agyam mélyéről előbányászni. Nekem már  kevéssé örömteli az eddigi kihagyhatatlan napi néhány órás sétálás, bár próbálkozok magamat is kellőképpen szigetelni. 

De hát a legfontosabb hogy ez Mó első Mikulása és Karácsonya. 

A piros ruhás, nagyszakállú bácsi már megérkezett, amit az én gyerekem átaludt... Egyszerű, apró dolgokat hozott neki, viszont tényleg láttam az arcán az őszinte, gyermeki mosolyt, gurgulázó kacajt, mikor megmutattuk a kiscsizmát az ajándékokkal. Pedig még csak szórakoztatás hatására szokott kacagni, de akkor este, egyszer csak előtört belőle, nagyon felemelő érzés volt. 

Így kíváncsian várom a karácsonyt, milyen élményt, milyen érzéseket váltunk ki belőle, hogy fog reagálni a karácsonyfára. Remélem az is hasonlóan jó lesz!

szabadság

Kicsit másként mint ahogy eddig szoktam, mégis szabadságoltam magam. Egy héten keresztül, naponta pár órára. Bib szabad lábon volt, így nyílt lehetőségem egy kis saját és közös életre is.... Első nap a délutáni időt ügyintézéssel töltöttük, roppant romantikus volt, mégis újra új élmény, hisz jó ideje már, hogy ilyen prózai teendőket más intézett helyettem. A végén megjutalmaztuk magunkat, én elkortyoltam egy nutellás latte machiato-t, Bib egy jó pohár barna sört. Csak ültünk ott egymással szemben és megrohantak minket a régi érzések, amikor még egy ilyen időtöltés a mindennapjaink része volt.

Aztán voltam vásárolni. Egyedül. Milyen fura, hogy ez ekkora élmény. Mégis az, csak bóklászok, nézegetek, megállok, amikor nekem tetszik.

Voltunk hármasban kirándulni. Hiányzott a Balaton illata. Igaz pocsék időnk volt, de én mégis akartam, nagyon. Megérte, pedig majd odafagytam a partra. Ebédeltünk egy étteremben, végre libát! Két éve vágytam rá és most sikerült! Hogy miért csak most, hát az egy másik történet. Mivel csodás nagy autónk van, ahol a gyerek ellátása tökéletesen megoldható, így egy boldog tele pocakos, tiszta pelenkás fiúcskával nyugodtan végig tudtuk enni a három fogást.

Voltam barátnőzni. Egyszer délelőtt, egyszer este. Mindkétszer apa vigyázott a kis emberre, sikerrel. Anya pedig kikapcsolt és boldogan beszélgetett a lányokkal.

Jaaaaa és voltunk moziban. Ott ültünk és faltuk a pattogatott kukoricát, ittuk a kólát mint aki először teszi. A mozi kicsit elhúzódott (béna anya rosszul tájékozódott a film hosszát illetően), így nyűgös gyereket kaptunk vissza, de gyorsan kapott kaját, aztán irány az ágy, aludt mint a bunda.

Hát ennyi a tömör múlt hét, ebből merítem az erőt, hisz most itt a böjt ideje, Bib 3 hétig ügyel, minden este van valami, megy valahova én pedig egyedül küzdök a fürdő vízzel, az este már nyűgös kis emberrel. 

Ami éltet az a karácsony előtti hét, amikor újra szabadságon lesz és adventi vásárba megyünk. Hiphiphiphurrrrrrráááááááááááááááááá......

Aztán beszámoló folyt köv. :)))

az első

Ebből lehet sok lesz, sok első. De most a legelső! Egy igazi, gőgicsélő mosoly nekem, az anyának, aki dögönyöz, repülőz, csiklandoz, puszilgat, bürrög és pürrög, mesél és énekel, majd megkapja a jutalmát, egy igazi, igazi NEVETÉST....... :)))))

nehezített akadálypálya

A helyzet kezd bonyolódni. Gyógytornára járunk, heti kétszer. Ennek én alapvetően örülök, mert látom, hogy Mó jól fejlődik, ügyesedik tőle, az eddigi borzasztó ferde nyak egyenesedik és már élvezi a nagylabdázást, pörgést, forgást. Viszont most hogy egyre szutykosabb az idő, hát mit mondjak, egyre nagyobb a kihívás hogy időben és egészben odaérjünk reggelente.

Első körben ugye egyre több és több réteg ruha kerül rá és rám is. No, de mi legyen a sorrend? Ha én öltözök be elsőnek, akkor konkrétan patakokban folyik rólam a víz, mire őt átszuszakolom a bundazsákon és egyéb csodás melegítő kelmén. Vagy mindezt csinálhatom fordítva, viszont akkor ő az öltözés gyötrelmein túl visít, mert melege van. Így egy réteg neki, egy nekem. Ez némiképp megnöveli az indulási időt, ami már eddig is jelentős volt. Ha mindezen túl vagyok, akkor jön a bébi járgányba beszuszakolás, plusz takaró, plusz lábzsák. És a mai napon, még hogy jobban örüljek, jöhetett az esővédő. Nekem meg az esernyő. Hogy ez hány réteg? SOK. :) És boldog vagyok, hogy mindezt Mó is kibírta némi nyöszörgéssel, persze, mert előtte teletömtem a bendőjét. Jut eszembe, reggeli. Találós kérdés! Vajon miért lóg rajtam az összes régi ruhám? ..... Mert a reggelizésre fordítandó időben is pakolok és ötlöztetek..... Mert a kis táskában mindenféle túlélő készletnek lennie kell. A szokásos pelenkán, csere ruhán, törlő kendőn, cumin, macin, csörgőn kívűl még feltétlen szükség van nekem is egy palack vízre minimum. Ez tömören kb. 1,5 óra és már indulhatok is szutyokban, latyakban, egyik kézben babakocsi, másikban esernyő. Szerintem ez felér egy túlélő táborba beugró feladatnak!!!

Kissé szétszórt lett ez a bejegyzés, de a mai napomat tökéletesen tükrözi.....

lábmelegítő benti papucs

Végre megtaláltam a megfelelő darabot! A lakásunk jól szigetelt, körbe fűtött, mégis valahogy igényem volt egy jó kis melegen tartó házi papucsra. Régóta kerestem, akartam hogy minden igényemet kielégítse és most végre megvan! Csini is, kényelmes is, ja és nem szörcsög a padlón, ahogy járok benne és most különös öröm belebújni, hogy ilyen szutykos egy idő van ma.....

van új a nap alatt

Én egy lányos családban nőttem fel, van két nővérem, négy lány unokahúgom, a barátnők körében eddig zömmel lány született. Láttam már fiút is, de lánnyal eddig több volt a tapasztalat. Íme az amiről azt hittem már mindent tudok és láttam így 3,5 hónap alatt.

Múlt este épp altáji tisztítást (vagyis jól telepakolta nekem a pelenkát) tartottam Mónál. Lábak az égben, popsitörlő anya kezében, ő pedig gőgicsél. Majd egyszer csak síri csend, döbbent tekintet, prüszkölés, tüsszögés,görbülő száj, vörösödő fej, aztán visítás... Ooooooooooooooooooo. Mi történt? Hát kérem szépen az én gyerekem arcon pisilte önmagát!!! Gondolom ez csak nekem jelentett újdonságot, mert tényleg azt hittem, már minden létező dolgot leka...-t és lepi...-t.  Nos ezzel jól meglepett engem és saját magát is. Szerencsére az én önfeledt nevetésemre abbamaradt a visítás és velem nevetett ő is. Majd jött a megváltó fürdetés...... 

írok, na

Az egyik "rajongóm" finoman értésemre adta, hogy hiányolja bejegyzéseimet. Háááááááááááát. Akkor írok.... :)

Őszinte leszek a napi elfoglaltságon túl azért is hanyagoltam a blogot mostanában, mert még lánykoromban megfogadtam én biztosan nem leszek olyan anyuka akinek szünet nélkül az a témája, hogy mennyit és hogyan kakilt a gyerek, hogy szopott, mennyit aludt, mikor volt beteg, most jobbra fordította a fejét, most meg balra és a többi. Jelentem, lettem. És ez mélyen aggaszt.... Pedig alapvetően az életem 100%-át ez tölti ki jelenleg, mi másról tudnék írni???? És mivel van akit ez érdekel (akit nem, az gondolom nem olvas tovább), ezért hát akkor folytatom a blogot. Már csak azért is mert irtó jó vissza olvasni a régi bejegyzéseket és biztos így lesz ezzel a mostani, amúgy iszonyú csodálatos időszakkal is! :))))

Azért próbálom majd inkább a vicces, mint a csöpögős oldalról megfogni a dolgot... 

csoki, csoki, csoki és még több csoki

Iszonyatosan, rettenetesen, borzasztóan kívánom az édességet. Egészen pontosan a csokit. A pocakosság nagyjából haramdától számítva van ez így. Gombóc Artúr hozzám képest kismiska jelenleg. Bármikor, bármilyet és bármennyit képes vagyok megenni! :)

A jó hír, hogy a terhesség előtti ruháim lógnak rajtam, így bűnözhetek bűntelenül! :)))))))))))))))))))

egy ajándék

Kaptam egy igazán kedves ajándékot az egyik rokonunktól. Most hogy sorra érkeznek a látogatók, mindenki hoz valami apróságot. De ezt a kézzel készült egyedi és személyre szólót muszáj közzé tennem.... hamarosan kikerül a falra is.

magaslati hegyek és mélységes völgyek

Az utóbbi két hónap eléggé hullámzóan alakult, ahogy a cím is mutatja. Leginkább ennek köszönhető, hogy napjaim csúcspontjának közzététele elmaradt. Pedig lett volna miről írni, csak a hegy tetején ezer más dolog foglalt el és mire elértem volna idáig, ismét a völgy mélyén gubbasztottam.

Szóval bonyolult dolog ez az anyaság. Nehéz feladat, de ha tudjuk helyükön kezelni a dolgokat, akkor örömteli és boldog is egyben. Átalakul az élet, a párkapcsolat, a mindennapokhoz való viszony. Mó az első, a legfontosabb, minden más utána jön. Még az az ember is, aki eddig volt a legfontosabb.

Ezt kell jól, okosan kezelni és egy erős kapocsra építve túlélni, mert igen, néha túlélés, kétely, szenvedés, sok sírás, máskor maga a csoda, szívet melengető boldogság, mert csak ülsz és nézed ahogy az evéstől kifáradtan, elernyedt karokkal békésen szuszog, mozog a mellkasa, álmában grimaszol, hosszú szempillái rezdületlenek, kis szájával csücsörít és azon gondolkozol, hogy igen, Ő a te fiad, belőled egy darab, egy új élet, amit Te hoztál létre ....

Hát ezt tudnám még fokozni sokkal, sokkal csöpögősebben és akkor már érthető lenne, hogy mi okoz örömet nekem mostanság. De vannak hétköznapibb dolgok is. Például az eddigi pocak vonzat megmaradt a babakocsival is. Hogy a zebrán átengednek, hogy kinyitják előttem az ajtót, hogy segítenek cipekedni. Persze van ellen példa is, sajnos a leg maradandóbb ez ügyben, pont egy sorstárstól jutott, aki nagy hassal roppantul mellőzte az előzékenységet. Aztán ott van az a sok segítség amit a rokonok, barátok nyújtottak az utóbbi időben. A számtalan jókívánság üzenet, amiket a kórházban olvasni különösen jól esett. 

Az eddigi sűrű programokkal tűzdelt nyarak helyett érthető módon most egy csendesebb következett. Nekem azért már hiányzott valami új inger, így ebben a szép nyárutóban Bib elvitt minket a Balatonra. Pár órányi volt csupán a "nyaralás" és csak ültünk a padon, bámultuk a vizet, szívtuk az illatot, de nagyon, nagyon feltöltő volt. 

Aztán eljött az első szabad esténk ideje is, amikor a kedvenc Nyosz lányom repkedve érkezett bébiszatyrot játszani, így mi leléptünk egy koncert erejéig. Egész más érzés. Nézed az órád, a telefont, eddig fel sem tűnt, hogy rohan az idő ha szórakozol. Furcsa volt, de jó is....

Hát így telnek valahogy a napok. Igyekszem jönni és írni....

 

anyává válni

Mikor jött el a pillanat? Talán amikor szikével rést vágtak a hasamon és véget vetettek 9 hónapnyi boldog kismama életemnek. Remegek mint egy nyárfa levél. Órákon keresztül. És közben sírok. Kérdezgetik jól vagyok-e? Hát persze! Hiszen egy kis ember, aki eddig bennem lakott, most megérkezett, itt a kezemben, látom az arcát, a szemembe néz érdeklődve, nyíltan, bátran. Két apró kéz, két apró láb egy kicsi testen. Védtelen és elesett, innentől fogva csak ránk számíthat, tőlünk függ az élete. Riasztó és egyben felemelő érzés ez. Kérdések a tekintetében: hol lehetek? mi ez a világosság? kié az erős kéz, aki odatett egy meleg mellkasra?Aztán ősi ösztöntől vezérelve azonnal keresi az életet jelentő tejet... nagy élmény, nagyon nagy. Így vagyunk hárman, boldogan. 

Anya lettem, Mó anyukája..... ez az év csúcspontja!

mi legyen a nap csúcspontja?

Egy kisregényt képes lennék írni arról, hogy jelenleg mi az amit a blog címe alapján ide nem kéne leírnom. Így aztán hosszasan gondolkodtam, mi is az, ami most számomra a nap csúcspontja. Egy dolgot tudok felhozni. Méghozzá nagyjából hajnali 3 és 5 között a balkon szetten eltöltött időmet tudnám ide sorolni. Tavaly még áradoztam, hogy milyen jókat lehet kint az erkélyen beszélgetni, vacsorázni, csak úgy ücsörögni. Nos jelenleg, ez az elfoglaltság kilőve, este 9 előtt ajtó, ablak zárva, abban a reményben hogy a meleg kint reked, aztán szellőztetés. Viszont az igazi jó idő hajnalban jön el, amikor kiülök egy kispárnával és élvezem a lágy szellőt. Már, már fázom, de a világért vissza nem mennék a fülledt lakásba. Ennek viszont egyenes következménye a kevés alvásidő, amit nappal próbálok pótolni. Így most megyek is, hogy legyen erőm hajnalban ücsörögni..... :)

melegggggggggem van

Hát nehezen képzeltem el, hogy én valaha a meleg miatt panaszkodok. Eljött ez az idő is. Itt ülök az árnyékos, hűs lakásban, igyekszem komfortossá tenni benti létemet, jégzselé, ventillátor, hideg folyadék, jégkrém, de mégis patakokban folyik a víz rólam. Bár azért örülök is, mert már elég volt a sok esőből. Így inkább küzdök bűntelenül.

Na, jó néha kicsit jobb a helyzet, főleg ha az aktuális eBVitamin napok címszó alatt megrendezett városi fesztiválon tengetem időmet, szigorúan este, mikor már hűs szellő enyhíti meleg érzetemet. Ja és minap kismama társammal elmentünk jeges kávézni. Hmmmmmmmmmm. Hát hol is kezdjem? Jó magas, kellemesen hűs pohárban érkezett, a kávéban ott úszkált a vanília fagyi, a tetején szemtelenül sok gépi tejszínhab és hát igen, díszítés gyanánt még egy adag csoki öntet..................... a kedves pincér lány örömmel látta, hogy két enyhén, vagyis inkább nagyon gömbölyded kismama a napernyő árnyékát élvezve hűsöl ebben az állítólag afrikai eredetű hőségben...... :))))) 

évforduló

Tegnap volt a második házassági évfordulónk. Én meg bőgtem. Mivel a jól megtervezett programunkat áthúzta az egész nap szakadó eső. Normál esetben persze, simán túl léptem volna a problémán, de a jelenlegi összekuszálódott hormonháztartásommal ez csak így ment. Bib nézett is, hogy akkor most mi is van? 

a természet házasságkötő terme

Aztán össze raktam magam és végül elindultunk, hogy kimenjünk a dombra, a kedvenc helyünkre, ahol az esküvőnk is volt. 10 percre állt meg az eső, amikor ott voltunk, de ez épp elég volt, hogy feltöltődjünk, aztán szakadhatott tovább. Imádom azt a helyet. Annak idején ide vittem először az én közegembe randizni (persze az első igazi randira ő vitt el engem, ez már a sokadik volt) a városi legényt. Azóta számtalanszor voltunk. Lehet idegen szemnek csak egy kis dombocska templommal, ahonnan van némi kilátás, nekünk mégis szívünkhöz igen közelivé vált az évek során. Főleg, hogy voltunk olyan szerencsések, hogy itt tarthattuk az esküvőnket. Iszonyatosan nagy élmény volt anno és most is, visszanézve, újra élve az egészet. Merthogy a másik program jobb híján az esküvői videó megtekintése volt. De szerencsére olyan 1,5 órás kisfilmet kreált nekünk az operatőr, amit öröm végig nézni. Ismét egy dolgot láttam leginkább a felvételen, mégpedig, hogy mindketten végig vigyorgunk, mint valami tejbetök. Akkor kaptunk az élettől egy iszonyú nagy feltöltött akkumlátort, amiből azóta fogyott ugyan, de töltődött is.  Így a mai napig úgy érezzük ez volt életünk egyik nagy és felejthetetlen pillanata, ha lehetne újra kezdeném az egészet szervezéstől, futkosástól függetlenül. 

Nos ha az idő engedi, jövő héten sikerül kivitelezni azt, amit most elmosott az eső és akkor jövök új élményekkel és képekkel.

eperben úszok

Újra. Hisz újra május, megint itt a szezon és a papa földje úgy döntött idén ismét ellát minket e remek csemegével. 

Még csak az elején járunk, de én már arattam (na jó, megbíztam aput, hisz a földről felveendő dolgok egy ideje elérhetetlen mélységben vannak számomra) egy ládányit. Aztán hasznosítottam is, pont úgy mint egy éve. Állapotomra való tekintettel (a nyers tojás fogyasztása jelenleg tiltott) újra értelmeztem a fagyi receptjét. Jelenleg várom a végeredményt, de a házi joghurt és az elmaradhatatlan kefíres torta már rég kész, sőt jelentős része elpusztításra is került.... Kénytelen vagyok idén maximálisan feltankolni, mert ha jövőre vonatkozó terveim megvalósulnak, akkor bizony egy év múlva ilyenkor csak a nyálamat csorgathatom e fincsi gyümölcs után. Így kihasználom amíg még lehet. Jelenleg csak a balkonos élmény hiányzik hozzá, mely még várat magára, legalábbis az időjósok szerint.

túra

Sok tervezés és szervezés után végre volt egy semmittevős napunk! Ezt kihasználva kirándulni indultunk. Viszonylag közel, megyehatáron belül maradtunk, de azért új tájat ismertünk meg. Egy arborétumba mentünk, ahol az azéliák már túl voltak legszebb napjaikon ugyan, de az erdős, rétes vidék kárpótolt minket. Messziről kiszúrtunk egy kilátót, melyet célul kitűzve nekivágtunk a túrának. Nos ez egy igen érdekes park, ahol a bejáratnál leledző táblán kívül egyetlen icurka-picurka útba igazító egyed sincs. Találtunk néhány új keletűnek tűnő oszlopot, ami majd egyszer valamikor talán az információs eszköz tartójául fog szolgálni, de minket jelenleg nem nagyon segített ki. Így csak nekivágtunk az útnak. Hát mit mondjak? Kezdtem úgy érezni, hogy ez a zsák utcák arborétuma. Konkrétan 3-4 olyan ösvényt is találtunk, aminek egyszer csak hopp vége lett, hol csak úgy lazán egy rét tárult elénk, ahonnan nagyjából bármerre lehetett indulni, hol kőkeményen a park határát jelző kerítésbe torkollott. 

Lehet mi voltunk bénák... de valahogy a kilátót elkerültük. Aztán mikor megelégeltük a dolgot, visszatértünk a kiinduló ponthoz, pontosabban egy rét közepén álló gyönyörű fához, akkor láttuk meg a kilátóhoz vezető ösvényt. Én már erő híján voltam, így úgy döntöttünk jövőre jövünk újra és akkor tényleg felmegyünk.......

kettősség

Azt hiszem megváltoztam.... Egyszerre vagyok képes sírni és nevetni. Szorongani és boldogan örülni. Fáradtan vánszorogni és repesve szárnyalni. Megállás nélkül locsogni, majd szótlanul bambulni. Túl vagyunk egyik nagy kedvenc eseményemen, a városi fesztiválon. Imádtam, pont úgy mint tavaly. Néha utáltam, úgy mint még soha. Elfáradtam, mint aki lefutotta a maratont, táncoltam mintha ez lenne az utolsó. Ha jól belegondolok, talán ez is volt. Hisz szépen lassan gyökeresen változnak a dolgok körülöttem, bennem meg a hormonok. Főleg, hogy az eddigi fontossági sorrend, logikai felépítés, berögzött elvek és érzések dugába dőlnek. Hát mit mondjak? Fura érzés....