követőből felfedező

Nos a követés ideje egyre redukálódik azon időpontokra, mikoris valami új, furcsa hangokat adok ki én, vagy valami általam végzett tevékenység. Egyébként a gyermek átcsapott felfedezőbe. Minden érdekli. Főleg a bebújás, leesés és a lehúzás tetszik neki nagyon. Bármi ami kicsit is lelóg bárhonnan és számára elérhető, tuti fix hogy a földön landol kb. egy percen belül. Illetve remekül tud dobálni lefelé. Főleg kiskádból (állványon van még) kifelé vicces, hogy hova landol az adott játék, valamint etetőszékről ugyanez. Egyenlőre ledobja, majd néz utána meredten, hogy mi lett szegény pára sorsa. Majd rám, hogy anya, akkor én most mivel játsszak?

Azért általában ott sertepertél még körülöttem, de minden helyiségben mindig talál valami újat, ami még felfedezésre vár. Ma délután ez volt a legérdekesebb hely:

szabadnapos anya

Ez voltam én ma. Anyósapós bevállalta a gyereket, így én ügyintézhettem. Lassan rendszeressé válnak ezek a kis délutánok. Jelenleg a kereslet-kínálat (nagyi-gyerek igény) egyensúly még megvan, így nyugodt lelkiismerettel mehetek a dolgomra. Néha előfordul, hogy otthon csapok rendet, mert a követő uraság mellett eléggé nehézkes bárminemű takarítás. És ez egy rendmániásnál azért jelentős probléma. 

De ma, végre nagy napsütésben, melegben, vidáman szelhettem a várost keresztül-kasul. Először bringával. Fura volt, nagyjából 1,5 éve hanyagoltam szegény párát a tárolóban. Aztán gyalogszerrel. A végére csatlakozott hozzánk (közben összeszedtem a gyereket is) Bib és jó későn értünk haza. Imádom ezeket a meleg estébe nyúló sétákat. Szerencsére Mó is jól viseli a babakocsikázást, így remélem ezen a tavaszon, nyáron sok hasonlóban lesz részünk.  

Holnaptól Bib szabadnapos, hétvégés, meg még hétfőn is. Így végre, végre, végre négy napos hosszú hétvégénk lesz! Remélhetőleg az idő is kegyes lesz hozzánk és tudunk valami szuper kis programot csinálni.... klassz lenne.... :)

idei nyúlünnep megkésett bejegyzése

a vérnyúl!

Az idén is megünnepeltük a nyulat. Csak kicsit másként. A csodálatos hóviharon kívül egyrészt már hárman voltunk, másrészt hulla betegek. Mi ketten Bibbel, a gyerek viszont legény volt a talpán, némi köhécseléssel megúszta. Bib kezdte, ő volt a legtovább is beteg (azért volt benne némi pasis halálomon vagyok egy kis náthától típusú érzés is), aztán átragad rám, bár kicsit gyengébb verzióban. A csúcspont pedig nagyszombaton következett be, mikor is felhívtam az anyóst, hogy akkor MOST kéne elvinni a gyereket sétálni, dögönyözni, mert képtelen vagyok bármire. Szerencsére segítettek, így egy egész délutánt fetrenghettem a saját nyomoromban. Elég rég voltunk itthon, kettesben csak úgy. Közben eszembe jutott, hogy jééééééééé, ez egy jeles nap, hisz pont aznap randiztunk 7 éve először. Ezt meg is ünnepeltük egy kis forró teával két orrfújás között. Talán lesz igazi ünneplés is, még ha halasztva is. Másnapra kicsit helyre jöttünk, így kezdődhetett a szokásos családi ünneplés sok kajával (csak mi diétáztunk), beszélgetéssel, jövés-menéssel, gyerekzsivajjal. Az idén is beszereztük a szokásos nyúl ajándékot magunknak, egymásnak és a kölyöknek. Az egyikre egy használt játékboltban leltünk, kemény 260 Ft-ot kellett otthagynunk érte. Ez azóta Bib kedvence. A másik pedig az én szívem vágya volt, két kedvenc összegyúrva, egy nyulas fémdoboz. 

A képek önmagukért beszélnek.

kétszer kilenc hónap

először így gömbölyödött

aztán ekkorára nőtt

Kedden lesz Mó kilenc hónapos. Furcsa érzés, hogy pont annyi időt töltött eddig kint, mint bent, hogy mekkora változás történt az első kilenc és a második kilenc hónap alatt is. 

követnek

a követés kezdete: tegnapelőtt

a követés vége: bizonytalan

a követés időtartama: a pihenési időt leszámítva nonstop

követési távolság: 0,1 m

a követést lebuktató tény: aprócska csatoggó tenyérkék közeledő hangja

a követés eredménye: gurgulázva kacagás :))

cumi kerestetik

Az első még a kismamáknak járó ajándék csomagból való újszülött cumi volt. Jó egy hónapig vártam, mire egy nehéz pillanatban előkerült és elcsitította üvöltő csemetémet. Aztán valahogy hozzánk nőtt. Nem nélkülözhetetlen kellék, de sokszor jó szolgálatot tesz. Van aki nagyon ódzkodik tőle, mert nehéz lesz leszoktatni. Hát én azt mondom, hogy az ujjáról még nehezebb lenne, plusz van az a kétségbeesett pillanat, amikor legalább van ami megnyugtatja. 

Szóval az elsőt már rég kinőtte. Beszereztünk egy újat, az valahogy jobban is bevált. Aztán rájöttünk, célszerű egy pót, mert mégiscsak ha valahogy lába kél az eredetinek, elő lehet kapni a másikat. Szükség is volt rá, elég sokszor. Volt, hogy a mi paplanunkban elkeveredett és konkrétan beágyaztuk, este kibontáskor előkerült.... Szóval innentől két cumival nyomtuk. A gyermek aktivitásának növekedésével egyenes arányban nőtt a cumi eltűnések száma. Mindig valami extra kicsi helyre, extra ívben sikerül extra mód nagyot köpni rajt, mi meg kereshettük. Főleg éjszaka, nehezítve a pályát a sötétséggel. Ezt megelégelve Bib gondolt egy nagyot és beszerezte a világítós cumit (gyerekmentes időszakomban még jót röhögtem ezen, de a szükség nagy úr). Még ez sem tökéletes megoldás, mert a világítás eléggé gyér (ha túl nagy lenne, a gyerek sem tudna aludni ugyebár), plusz ha a világítós felére esett (a vajas kenyér tipikus esete, ami mindig a megkent oldalával esik a földre) akkor cseszhetem az egészet. Nos ez utóbbi példány szőrén, szálán eltűnt. Napok óta hiába keresem. Minden lyukban, résben. Nappal és éjjel. Hiába. 

Hát így jártam. Maradt kettő. Talán elég lesz addig, amíg valahonnan előkeveredik.... 

karikák és pöttyök

Végre csináltam magamnak egy kis kreatív, de kevés időt igénylő programot. Véletlenül találtam falmatricát egy boltban, gyorsan lecsaptam rá. Eddig mindig csak giccsparádésakba botlottam. Ezért különösen örültem! Én már este felraktam volna, de Bib lebeszélt, így csak ma délelőtt eshettem neki a dekorálásnak. Bő 10 perc alatt meg is lett az eredmény. Bib szerint megérne azért egy pszihológiai elemzést a körök és pöttyök egymáshoz viszonított felragasztása. Hát lehet, de Nekem tetszik és végre helyén vannak a dolgok. Persze pont most jött rám ez is. Lehet hamarosan költözünk, de akkor majd jól leszedem a kis matricákat és újra hasznosítom, ha mégsem sikerülne, az sem baj, igazán olcsó megoldása ez a dekorálásnak....

100

Jéééééééééé, az előző volt a századik bejegyzésem!!! 

Ki gondolta volna, hogy idáig is eljutunk.... 

Jut eszembe az év elején valahogy elmaradt a 2013-as napló beszerzése és hiányzott, durván, hogy valahova írjak, jegyzeteljek, megörökítsek. Azóta be is szereztem és folytatom a hagyományomat.... :)

havazós

Ez az idei tél kezd betenni nekem. Amúgy szeretem a havat, de jelenleg kiütésem van tőle! Évek óta vártam, hogy legyen végre valami normális méretű fehérség, erre tessék. Mikor esik? Mikor én be vagyok zárva egy héthónapossal és reménytelen a kijutás. Legalábbis babakocsival tuti. Az elsőnél még tök örültem. Tényleg. Egész nap csak álltunk az ablakban és néztük hogy milyen gyönyörű fehér minden, hogy hullanak a pelyhek, tiszta romantika. Aztán mikor a többedik nap is bent rekedtem a lakásban, hát elment a kedvem az egésztől. Most meg itt az olvadás. Kimenni ugyan már lehet, haladni is, eltűntek az akadályt jelentő centis hókásák, most viszont mindenhol és mindenhonnan ömlik a víz! Fentről folyik, lentről locsog, a kiszámíthatatlan mélységű pocsolyákról már ne is beszéljek. Brühááááááááá. Azért a hétvégi otthonlét alatt túráztunk egyet reményeim szerint az idei utolsó normális hóban. Nos az azért egész más, mint itt a városban. Gyerek nélkül elmentünk egyik régi kedvenc helyemre, ahol a 20-25 cm-es hó még érintetlen, csak néhol látszik állati csapa, harapni lehet a levegőt, végtelen a havas dombok sora és szikrázó a fehérség. Rövid és velős túra volt. Egyrészt fárasztó a mély hóban sétafikálás, másrészt mint az óvodások szórakoztunk a hóban. Beillett egy jó kis téli randinak is. Édes kettesben, sétálás, aztán fetrengés a hóban, részemről nagy sikerélmény, hogy sokadszorra sikerült nekem is elgáncsolnom Bibet és nem csak én szenvedtem el az ő szórakozását. Átázva, kipirulva, megfáradva tértünk vissza, de jó volt ez így egy idei utolsó téli élménynek. 

És akkor most aztán jöjjön a TAVASZ!

bénázás a konyhában

Azzal szoktam viccelődni, hogy Bib nem amiatt vett el feleségül, mert egy konyhatündér lennék. De azért szoktam próbálkozni és mindenféle önhittség nélkül sütni egészen jól tudok. Gondoltam is egy nagyot, hogy a hétvégén tartandó soginő szülinapra összedobok egy klasszikus gyümölcstortát. Régóta fentem rá a fogam (Bib is), valahogy eddig elmaradt. Nos nekiálltam. Mindent ment szépen a maga útján. Annyi különbséggel, hogy én előszeretettel használom a XXI. század vívmányait. Jelesül a sütőpapírt és a szilikon formákat. De most elő kellett vennem az eredeti formát, kikenni, kilisztezni, hogy  szép kis alapot kapjak. Hát, izé, bigyó, szóval beleragadt. Durván, nagyon, nagyon.... :(((( Pedig keményre vertem a habot, meleg volt a sütő, keverés után egyből be is tettem és csak az ajtón keresztül csodáltam, hogy emelkedik. Aztán mégis. Ilyenkor mondaná jóanyám, hogy biztos régi volt a tojás, rossz minőségű a liszt, mert oka van, ha egy szimpla piskóta rosszul sikerül. No sebaj, gondoltam én, majd a tortára szánt elemeket egy üvegtál segítségével egymásra halmozom, maximum kanalas édesség lesz tortaszelet helyett. Jelenleg pihen a hűtőben, holnapra megtudjuk hogy ehető e így is...

A sütőben sülés közben tettem vettem még a konyhában. Kezembe akadt egy üveg a hűtő mélyén, amiben házi készítésű körtelé volt. Hát, régi, az igaz, de gondoltam belekóstolok. Megerjedt. Hát így jártam, akkor kikukázom. Persze szelektíven. Lassan, óvatosan próbáltam engedni a nyomásnak, egy darabig sikerült, aztán. ...... Beterítettem a konyhát, meg az étkezőt, meg még a nappaliba is jutott. Ááááááááááá. És blööööööööööö. És brühááááááááááá. Minden ragacsos édes trutyis izé lett. 

Közben a gyerek játszik a nappaliban és már baromira unja az anyja szitkozódását a konyhában, így egy laza mozdulattal benyomja a hifi tornyon a karácsonyi cd-t............ :))

víz, víz és víz

Úszni járunk. Baba úszni. No persze ez inkább jelenti a vízhez szoktatást mintsem a tényleges tempózás oktatását. Mó élvezi. Bár néha fura fejet vág, hogy ez meg most mi ez, de hát rám ütött, minden érzelem az arcára van írva. Szóval anya este már pakol, reggel korán kel, tízórait csomagol, összeszedi a cuccot, ébreszt, öltöztet és irány a termálfürdő. Ott aztán zsonglőr módjára vetkőzik és vetkőztet, elő és elpakol, aztán irány a medencetér. Először kis torna, masszázs, majd zuhany. Mint jobb esetben minden felnőttnél. Utána pedig irány a MEDENCE. Éneklünk és közben játszunk a gyerekkel a vízben. Hol jobbra, hol balra húzzuk, hol magasra emeljük, hol a hátára fektetjük. Hát mi tagadás, ez felér azért egy jó kis bicepsz edzéssel, főleg ha az ember gyereke több mint kilenc kiló! És hát szóval ez én lennék, de sebaj, legalább majd jól mutatok nyáron trikóban! :)

Aztán jön a merülés. Persze ez csak úgy a harmadik alkalommal kezdődik. Hát Mó elvesztette sajnos a búvár reflexét, lévén hogy hét hónapos, de az oktató azt mondta, szép lassan vissza lehet hozni. Hát most ezen dolgozunk. A siker hullámzóan változó. Ha vége a "kötelező" résznek jön a kedvtelésből történő lubickolás, amikor is a fő cél valamelyik vízen himbálódzó kis állatka elérése. Esetünkben ez egy hosszú fülű nyúl. Hát mi más is lehetne???? Megszerzés esetén torokig történő szájba nyomás a reakció! És nagy élvezet, hogy végre, megvan! Ezután már csak a megváltó szauna következik (mielőtt bárki megrökönyödne, ez direkt kímélő fokozatba állított melegedést jelent, szigorúan szárítkozás céljára). Aztán jöhet a kajaaaaaaaaaaaaaaaa! Az én fiam persze csont nélkül tátja a száját csak lapátoljam már azt az izét onnan a pohárból. Ekkor már eléggé kóma közeli az állapot, de jön anyatízperce, amikor Mót kísérőmre bízom (jobb esetben Bib) és én megyek és úszok egyet. Önállóan. Hát őszintén? Kb. egy éve remegve várom e percet, hogy végre újra medencébe lehessek. És íme eljött az én időm, ami azért gyorsan elmúlik, hisz a gyerek fáradt. Ezért zsonglőr anyu újra öltöztet és öltözik, elő és elpakol és a gyerek feneke épp hogy eléri a bébihordót már alszik is. Meg se rezzen úgy kötöm be. És irány haza. Mi tagadás azért macerás és fárasztó így a délelőtt, de megéri, na és ez a lényeg! :))))

eltűnt

Letettem a földre, egy ideje ide száműztem szegényt, mivel pörög mint egy búgócsiga, így az ágy eléggé életveszélyes volt már számára. Persze a célul szolgáló szőnyeg általában pikk-pakk eltűnik alóla és közel sem ott van ahova tettem, de eddig messzire nem jutott. Eddig. Biztonságban is tudtam, hisz mivel kicsi a lakás ezért egy mozdulattal kb. bárhonnan látom mit csinál. Hát ma reggel először döbbenten láttam, hogy Mó eltűnt! Az ősanyát elfogja a rémület! "Szalad ki a fürdőből!" És már látom is, hogy az asztal alatt, a székek között matat. Hűűűűűűűűűűűűűűha. Ez is elkezdődött. Még messze van a kúszástól, de mivel a jó kis laminált padló remekül csúszik, ezért könnyen megy a haladás (vennünk kéne, olyan rugdalózót, amit a kiskínaiak találtak ki, hogy ha már a gyerek egyszer úgyis a földön mászik, akkor egyben fel is moshatja a padlót). Egyenlőre csak hátrafelé, így az áhított céltól mind messzebb és messzebb kerül, de reméljük hamarosan előre is sikerül neki!

örömködős örömkör

Minden hónap első hétfőjén Örömkör van a helyi városi könyvtárban. Már háromszor elvittük Mót. Kicsiknek, nagyobbaknak is jó kis foglalkozásokat szerveznek. Óvónők, pedagógusok, anyukák tartanak rövid foglalkozásokat. Van aki mesél, van aki móndókázik, vagy csak egyszerű és olcsón megvalósítható ötleteket mutatnak, például hogy kell kávéfilterből mackót gyártani. Mi eddig csak az egészen apróknak tartott mondókázásban vettünk részt. Úgy érzem most először aktívan és boldogan. Mó most nagyon élvezte! Látványosan. Jó érzés volt, ő volt a legapróbb és hát mi tagadás hízott a májam, mikor a kedves könyvtáras nénik körülzsongták, hogy milyen édes és helyes ez a gyerek..... :)

egy jó szolga

Ma visszaszolgáltattam gazdájának egy kedves társamat... Szomorú lettem, mert hat hónapja szerves része volt az életemnek. Nappalaimnak és éjszakáimnak. Egy egyszerű kis masina volt, mégis nagy találmány. Megszoktam tompa zümmögő hangját, álmomban is össze tudtam szerelni minden alkatrészét. Néha utáltam, néha a fél karomat odaadtam volna érte.  Eleinte három óránként, aztán négy óránként, majd naponta végül hetente használtam rendületlenül. Mostanra viszont okafogyottá vált a léte. Mó elkezdett szilárdat enni, az első pár hónapos cici függősége erősen lankadóban van, figyelmét ezer más új élmény köti le, ennek megfelelően a szervezetem is átáll az új rendre és nem ontja magából rendületlenül a tejet. Igen, a mellszívóról beszélek. Arról, ami nélkül a következő gyereknél haza sem leszek hajlandó menni a kórházból, mert sokszor, nagyon sokszor életet mentett. A mélyhűtő tartalmát is kukázom hamarosan. Hiába a sok liter fagyasztott kincs, lassan mind hasznavehetetlen. Lezárul egy korszak. És kezdődik egy új. Azért a meghitt etetések ideje remélem még kitart legalább reggel és este.....

nevelés

Nevelek, jól nevelek? Rosszul? Ki tudja, egyszer talán, ha felnő kiderül.... De addig kétkedem, hogy be menjek, ne menjek, adjak még enni, elég lesz, aludjon, ringassam, simogassam, letegyem, felvegyem, ez a játék, vagy az, alma, vagy krumpli, fáj a hasa, vagy csak túlpörgettem?????????????? Sok-sok tanácsot kaptam a terhesség alatt, főleg kéretleneket. A sors fintora persze, hogy visszafelé az ember könnyen kiabál, én is, szóval most én osztom az észt... Egyet fogadtam meg, de azt nagyon, ha a baba alszik, anyuka is alszik. Szerencsére ennek nagyjából sikerült eleget tennem, de most már jönnek a nagyobb kihívások. Az alap szükségleteken kívül az új és új problémák. És jönnek az új tanácsok, a majdmegtudjátok kezdetű mondatok. Ha valaki tőlem ilyet hall, lőjön le, légyszi, utálom ezt, mert az én gyerekem üvölt egész éjjel, akkor neked se legyen ám jobb, ha most mégis, akkor majdmegtudod, ha ...... blablabla.....

Szóval az enyém egy jó gyerek, panasz szavam sem lehet (éjjel is alszik mint a tej - talán nem most kiabálom el), bár néha elfog a kétség, gondolkozom, gyötrődöm jól csinálom-e, okozok-e valami maradandó rosszat. De egy kérdésre tudom a választ. Mi lesz a gyerek, ha nagy lesz????? BOLDOG!!! Remélem és ezért mindent megteszek..... 

csak egy kép

Szavak helyett, e kép mond most sokat.....

a film

A nővérem ajánlotta először ezt a filmet. Akkor közöltem vele, hogy na jóóóóóó, ezt azért mégsem kéne. És hogy hülyeség ez az egész. A zenéjét sem voltam hajlandó hallgatni sem. Bevallom akkor épp egyedülállóként tengődtem, igaz hogy egy rossz kapcsolatnak lett vége, de mégis magányosan azért nehéz, főleg karácsonykor..... 

Aztán a következő decemberben, ami Bibbel az első volt, valahogy újra a kezembe került a lemez. Hát mondanom sem kell, akkor már ott sóhajtoztam a tv előtt, hogy húúúúúúúúúúúúú, meg haaaaaaaaaaaa és még, még kérek pzs-t, mert ez olyan szép és megható és romantikus és egyszerűen csak jó! Nos azóta ezt minden évben eljátszom, így lesz ez az idén is! Sőt, az esküvői bevonuló zeném eme remekmű egyik betétdala, ami szerintem iszonyú jól illett akkor és ott az alkalomhoz és azóta is könnyeket csal a szemembe. 
Szóval egy kis ízelítő: 
http://www.youtube.com/watch?v=enT5JsQmuxU

sopppppppppppppping!

Végre, végre, végre. És újra! :)

Ma voltunk vásár túrán. Bár eléggé kevéske terméssel tértünk haza, mégis az élmény nagy volt. Nekem valahogy nehezen megy ha célzatosan menni kell venni valamit. Így most is véletlenül bukkantam az utolsó boltban egy ruhára. Már nagy szükségem volt egy megyehatárt elhagyó túrára, így útnak indultunk. Igazából Adventezni szerettem volna valami helyes kis vásárban, de az időjárás közbeszólt. Szegény gyereket mégsem akartuk kitenni a szeles hidegnek, így maradt egy nagy bevásárló központ. Azért kárpótolt minket a csodás díszítés, mert igazi karácsonyi hangulat volt. :) 

Mó iszonyú jól viselte! Nagy részét végig aludta, a maradékon pedig csak ült és figyelt, csodálkozott és vigyorgott! Totál értelmetlen volt bármilyen játékot vinni neki, mert minden sokkal, de sokkal érdekesebb volt. Imádom, hogy ilyen nyitott és bátor és alkalmazkodó.... remélem ebben ránk ütött. Semmi nyikk, nyekk, szájgörbülés, ijedelem, félelem... Ja és el vagyok ámulva a bababarát közegtől. Jó, eddig kevésbé érdekelt, hogy lehet-e pelenkázni, szoptatni-e valahol, de most hogy előtérbe került, meg vagyok elégedve, teljesen. Normális, tiszta, kellemes környezetben tudtam minden alkalommal megoldani az ellátást. 

De idénre ennyi vásárlás bőven elég is volt, mert a karácsonyi rohamos tülekedés azért az én ingerencia szintemet is borzolja.....  

december

Ez egy különleges december. A napok és hetek ugyanúgy rohannak mint minden év utolsó hónapján. Viszont itt a fagy és a hó is, ami az eddigi években valahogy mindig késve érkezett, de idén már most nehezíti a mindennapjaimat. Bár a gyerek valamiért bírja, de csak mikor már megcsapta a hideg szele, egy perc és már durmol is. Előtte kisebb közel harcot vívunk a sapkával, kabáttal. Figyelemelterelés érdekében remekül mennek már a gyerek dalok, jelenleg a Mikulásosakat sikerült valahonnan az agyam mélyéről előbányászni. Nekem már  kevéssé örömteli az eddigi kihagyhatatlan napi néhány órás sétálás, bár próbálkozok magamat is kellőképpen szigetelni. 

De hát a legfontosabb hogy ez Mó első Mikulása és Karácsonya. 

A piros ruhás, nagyszakállú bácsi már megérkezett, amit az én gyerekem átaludt... Egyszerű, apró dolgokat hozott neki, viszont tényleg láttam az arcán az őszinte, gyermeki mosolyt, gurgulázó kacajt, mikor megmutattuk a kiscsizmát az ajándékokkal. Pedig még csak szórakoztatás hatására szokott kacagni, de akkor este, egyszer csak előtört belőle, nagyon felemelő érzés volt. 

Így kíváncsian várom a karácsonyt, milyen élményt, milyen érzéseket váltunk ki belőle, hogy fog reagálni a karácsonyfára. Remélem az is hasonlóan jó lesz!

szabadság

Kicsit másként mint ahogy eddig szoktam, mégis szabadságoltam magam. Egy héten keresztül, naponta pár órára. Bib szabad lábon volt, így nyílt lehetőségem egy kis saját és közös életre is.... Első nap a délutáni időt ügyintézéssel töltöttük, roppant romantikus volt, mégis újra új élmény, hisz jó ideje már, hogy ilyen prózai teendőket más intézett helyettem. A végén megjutalmaztuk magunkat, én elkortyoltam egy nutellás latte machiato-t, Bib egy jó pohár barna sört. Csak ültünk ott egymással szemben és megrohantak minket a régi érzések, amikor még egy ilyen időtöltés a mindennapjaink része volt.

Aztán voltam vásárolni. Egyedül. Milyen fura, hogy ez ekkora élmény. Mégis az, csak bóklászok, nézegetek, megállok, amikor nekem tetszik.

Voltunk hármasban kirándulni. Hiányzott a Balaton illata. Igaz pocsék időnk volt, de én mégis akartam, nagyon. Megérte, pedig majd odafagytam a partra. Ebédeltünk egy étteremben, végre libát! Két éve vágytam rá és most sikerült! Hogy miért csak most, hát az egy másik történet. Mivel csodás nagy autónk van, ahol a gyerek ellátása tökéletesen megoldható, így egy boldog tele pocakos, tiszta pelenkás fiúcskával nyugodtan végig tudtuk enni a három fogást.

Voltam barátnőzni. Egyszer délelőtt, egyszer este. Mindkétszer apa vigyázott a kis emberre, sikerrel. Anya pedig kikapcsolt és boldogan beszélgetett a lányokkal.

Jaaaaa és voltunk moziban. Ott ültünk és faltuk a pattogatott kukoricát, ittuk a kólát mint aki először teszi. A mozi kicsit elhúzódott (béna anya rosszul tájékozódott a film hosszát illetően), így nyűgös gyereket kaptunk vissza, de gyorsan kapott kaját, aztán irány az ágy, aludt mint a bunda.

Hát ennyi a tömör múlt hét, ebből merítem az erőt, hisz most itt a böjt ideje, Bib 3 hétig ügyel, minden este van valami, megy valahova én pedig egyedül küzdök a fürdő vízzel, az este már nyűgös kis emberrel. 

Ami éltet az a karácsony előtti hét, amikor újra szabadságon lesz és adventi vásárba megyünk. Hiphiphiphurrrrrrráááááááááááááááááá......

Aztán beszámoló folyt köv. :)))