idei nyaralás

Az idei nyár eddig egyetlen kánikulai hetét sikerült kifognunk a Balatonon! Ez így van rendjén, hisz azzal a gondolattal foglaltam Fonyódra a szállást, hogy ugye jóóóóó idő lesz? Hát lett! :)

Szerencsére a szállásra sem lehet panasz, kényelmes, praktikus, nyugis, közel a part, az udvaron medence és egyéb játék kellékek. A gangok között pedig számolatlan mennyiségű fecske! Ennek következménye pedig a nulla számú szúnyog! Pedig még egy remek eszközt is beszereztem, hogy nagyobb gyermekem épségét megóvjam.

A hét végtelen semmittevéssel telt. A gyerekek rommá strandolták magukat. Balatonból ki, medencébe be és fordítva. A sup sajnos balesetet szenvedett első nap, de a problémát szerencsésen áthidaltuk. 

Imádom az ilyen szállásokat, amikor egy törölközővel csak lemész úszni, aztán vissza ha épp éhes vagy. A kávémat rendszeresen sétáltattam meg a stégre. Mire a fiúk kifáradtak a nap is elindult a Badacsony mögé, én ültem a nyugágyban a stégen, néztem a vizet, vártam, hogy eltűnjön a napkorong .... annyira gyönyörű  a naplemente a déli parton. Minden nap más és más .... 

Az erkélyen jókat ettünk, a vízben hancúroztunk, sokat aludtunk, töltődtünk.

Csak úgy voltunk ..... a tenger illata hiányzik .... , de jövőre újra megszagolom! 

 

Blogolnék, de végletekben vagyok

Valahogy szélsőséges ez a nyár. 

Egyik pillanatban úgy érzem semmire sincs időm, aztán lassan bámulom az akvárium halait (oh, ez egy külön posztot megér!), mert annyira mégsem sürgős semmi. 

Egyik pillanatban perzselően süti a bőrömet a nap, aztán 20 fok van délben és süvít a szél. 

Egy júliusi hétfőn úgy érzem rohannak a napok, most kezdődött a nyár, máris vége van, aztán a következő napok olyan lomhán telnek. 

Reggel jól ébredek, frissen és fitten, délutánra borzasztó fáradtság és melankólia kerít hatalmába. 

Most valahogy így vagyok. Sehogy. 

Egy csomó sztori van a tarsolyomban. Jövök velük, talán mederben tartják ezt a nyarat! 

15

Újabb évforduló! És ez épp a Kristálylakodalom! 

Annyira borzasztóan repül az idő ....... reggel még azon bosszankodok, hogy akkor most a délutáni ünnepségre a gyereknek a hosszú ujjú fehér ing kell, vagy jó lesz a rövid is, tekintettel a 30 fokra. Pillanat, mindkét gyerek megy a kórus fellépésre, szóval ingeket felkutatása x2. 

Közben az jár a fejemben, hogy 15 éve ilyenkor épp egyedül készülődöm a lányszobám rejtekében, amikor a szülői ház udvarába betolat egy Tátra 10 m3 rönkfával, majd odaborítja a frissen nyírt, apukám által a nagy napra szálanként beállított pázsitra ..... anyu akkori kiborulása innen nézve már vicces és jól sztorizhatóvá teszi a nagy nap indítását. 

De akkor most, 15 év múlva, melyik inget vasaljam ki????????

Közben a napom a szokásos mederben zajlik, majd jön értem Bib és ebédelni visz. Valahogy mostanában ő is, én is a saját gondolataink körül mozgunk, nehezebben kapcsolódunk, mindketten más zónában mozgunk. Ez az ebéd melankólikus és nosztalgikus, kissé szomorkás. De mégis közelít minket, valahogy most ez kellett .... ebéd utáni cél, valahogy kérdés nélkül egyértelműen visz minket a dombra. 

Fekszünk a fűben. Épp ott, ahol 15 éve együtt voltunk 120 emberrel, mindenki nekünk örült, a papok hosszan beszéltek és elmondták a vendégeknek, hogy majd ha felnéznek az útról jövet-menet, jussunk eszükbe .... most csend van. Csak a falu megszokott "zaja" hallatszik. Lengedez a szellő, épp kellemesen, a platán fák ágai között néha átszűrődik a napsugár. Méhek dongnak, bárányfelhők suhannak, valahogy eltűnik az idő, a tér, ketten vagyunk .... 

Néha annyira kevés is elég .... és ez épp így jó! Még sokat, együtt! 

eperből dzsem

Nagyon vártam az idei eper szezont! 

A gyerek meg is jegyezte a harmadik emberes méretű adag eltüntetése után, hogy "anya, most komolyan még szeretnél epret?" Igen! :)

Aztán kaptunk még egy adagot, meg még egyet. És a vége az lett, hogy került az üvegbe is. Ritkán szánom rá magam, pedig szereztem egy szuper fixáló, dzsem készítő port és egészen hamar elkészítettem a télre való finomságot. 

Bár az is lehet, hogy nem éri meg a telet ..... 😃💗

könyvtár

Imádom, hogy könyvtárba járunk! 
Mó épp az Egri csillagokkal vívja saját harcát .... ismerem az érzést, nem irigylem érte. 

Ábi pedig lubickol. Áttért a vaskosabb és masszívabb olvasmányokra. 

Minden látogatáson azon sakkozunk, hogy beleférjünk a maixmálisan kölcsönözhető keretbe. 

Hiszem, hogy ezzel most kilógnak a sorból, de a jövőben, felnőttként kitűnnek, mert ezzel olyan alapokat kapnak, amire lehet építeni tudást, tapasztalatot. 

Jó, hogy ilyenek és rém büszke vagyok rájuk! 

Mai gyerekek

Önálló, egyre önállóbb, akaratosabb, kamaszabb .... ez a dolga. 

Aztán elnézem vasárnap délután a konyhában, ahogy égetett tésztát kever a főzőlapon, mert ő sütni szeretne, közben olvassa a laptopján a receptet a fülében lévő fülesen pedig hangoskönyvben megy az Egri csillagok. 

Alfa generációs multi kulti ötvözve a hagyományokkal .... 

még egy 50-es

De ez most valami egészen más!

Csodás tavaszi nap, 1975. március 15-e, a helyszín egy göcseji falu polgármesteri hivatala, majd a református templom. Anyu és Apu házasságot kötnek. 

Gyerekként soha nem láttuk, hogy ők ezt ünnepelték volna. Furcsa ez, hiszen az én házas életem szerves része az, hogy erről minden évben hol röviden, hol hosszabban, de megemlékezünk. Az ő házasságuk más volt akkor is, most is. Elvannak egymás mellett, marakodva, de egymás nélkül soha sehova, kutya-macska szövetség ez .... és mégis csodálatra méltó. 

50 év együtt! 

Mi megleptük, megünnepeltük őket .... mert nélkülük mi sem lennénk ....

Tesók

Vérre menő párharc, folyamatos méricskélés, állandó elsőbbségi kényszer, csipkelődés, rugdosás, marakodás, neheztelés, összeveszés ......Bib szerint egyszerűen csak fiúk. Nekem minden ilyen pillanat ólmos nehézséget hoz .... 

És van a másik oldal, amikor összefognak, súgnak-búgnak, esténként egymás ágyában hosszasan beszélgetnek, viccelődnek, kártyáznak, tanítják egymást arra amit ők már tudnak, közös erővel meggyőznek engem, az apjukat, véd és dacszövetségben kiállnak a másikért, együtt önállósodnak, egymásra támaszkodnak.

Tesók, fiúk, az enyémek, a mieink .... hullámzik, mégis egyensúlyban van .... 💗

Tücsök

Elmaradtam a bejegyzésekkel, pedig itt sorakoznak a történeteim ....

Még március végén szomorú kötelezettségünknek tettük eleget anyuékkal. Apu erdélyből származó rokonát kísértük utolsó útjára. A távolság miatt réges rég, több évtizede nem látott családtagokkal találkoztunk. A rövidke esemény mély nyomot hagyott bennem. 

Odalépett hozzám apu unokatestvére, a 87 éves Feri bátyja. Szimpatikus, jól szituált, kedves, idős úr állt velem szemben, vagy 40 éve nem láttam .... két kezébe fogta az arcomat, a szemembe nézet és megkérdezte: "Te vagy a Tücsök? Hát hogy megnőttél!!!!" 

Egy pillanat alatt fordult meg velem a világ. A másodperc töredéke alatt lettem az a cserfes, lobogó copfú, falusi, a család legfiatalabb kislánya, aki 40 éve voltam. Rám szakadtak az emlékek és könnyes meghatódottságban alig tudtam megszólalni. Az ízes beszédet, ami gyermekkoromban természetes volt, ezer éve nem hallottam, most minden sejtemnek ismerős volt. 

A búcsúztató egy református szertartás volt, székely himnusszal. Apai nagyapám temetése jutott eszembe, ott hallottam utoljára ezeket a strófákat, hangokat utoljára ilyen eseményen. 

Megható, mélyre nyúló élmény volt ez. Az elmúlt időszakban a sokadik. És most visszagondolok az erdélyi családi túrára. A nehézségekre, hogy megküzdöttem velük, hogy ezek ott sorakoznak a polcon és megérte .... és tudom hogy nem csak én lettem több ezekkel, a családomnak is tudtam adni vele. Hálás vagyok! 

Kis betegem

Hetek óta tépázza az ismerős gyerekeket valami vírus. Ilyenkor farsang tájékán ez megszokott, de most extrém hosszú és extrém erős.

Ábit is utolérte, pedig eddig egészen jól tartotta magát. Szegény olyan kis elesett, bágyadt, bújós. Igyekszem enyhíteni amit lehet ... de ő csak szorít, simogat és közben azt kérdi: Anya, te nem félsz, hogy elkapod a betegséget? .......... Nem. Lassan 13 éve a legfontosabb, hogy ők jól legyenek! 

Hirtelen 50

Bib fél évszázados lett! Hónapok óta ezt tervezte, szervezte, lelkesen várta. Valahogy az egyel korábbi kerek évforduló sokkal jobban megviselte, mint a mostani. 

Az ünnepséget két részletben terveztük. Fakultatív jelleggel egy délutáni hobbi kosárlabda szerveződött, ahol a régi PERSZE csapat tagjai pattogtattak újra a pályán. Az első percekben mindenki nagy lendülettel vetette bele magát a támadás-védekezés ritmusába, de hamar jöttek az izzadságcseppek és lassult a játék. A rutin visszatért, mindenki dobálta a tőle megszokott helyekről a pontokat, vagy a homályokat .... :) 

Estére házibulit szerveztünk a jeles alkalomra, így a délutáni kosár jamboree után nagyjából 30 embert láttunk vendégül a lakásunkban. Mivel ennyi embert esélytelen lett volna ültetve vacsoráztatni, így terülj-terülj asztalkát varázsoltam az étkezőben és mindenki kedvére eszegetett, iszogatott, beszélgetett. Kialakultak a klasszikus konyhai, kanapé és kaja körüli klikkek.  

Szívet melengető volt látni, hogy sok éve nem látott régi barátok mennyire örülnek egymásnak és ott folytatják a beszélgetést, ahol anno abbahagyták. Döbbenetes élmény, hogy a jelen lévők közül mindenkit évtized + óta ismerünk, hogy mindenki ott volt az esküvőnkön, az előző kerek szülinapjainkon. Hatalmas érték ez! 

Meglepetésként előrukkoltam egy videóval, amit egy srác és az AI segítségével készítettünk közösen. Nagy sikerünk volt. Bib meghatódott és örült. 

Újra egy szívet melengető, feltöltő születésnap volt ez! 

Milyen öreg vagy már, mondta valaki. Igen! Mennek az évek, de ez azt is jelenti, hogy ÉLEK!  

Barátfüle

Lézengő, lebegő jelenemnek egyik fő előnye a szabadság! Bármikor, bárhova, ahogy épp kényelmes. 

Így egy szép februári végi kedd délelőtt hazamentem anyuhoz. A túrát összekötöttem egy találkával az energia áramoltató barátnőmmel, így aznap elég tartalmas volt a programom. 

Anyuhoz időben bejelentkeztem, nehogy épp aznap legyen a városi bevásárló túra napjuk és hogy tudjon készülni. Persze kb bármi jó lett volna nekem, amit ők esznek ebédre, de neki ez fontos, emiatt jeleztem. Réges rég volt olyan, hogy teljesen egyedül megyek és vagyok náluk. Fura, nosztalgikus érzés volt, főleg, hogy a gyerekkori kedvencemet főzte. Hát mi mást .... Zöldséges daragaluska leves és barátfüle. Szívet melengető, megható, csodás érzés volt! 

Aztán a hűtőből előkerült egy kis eledel még, amit a fiúknak készített és dobozolt, hogy azért csak vigyem haza nekik. Ezt nem hagyhatta ki! Az ő szeretetnyelve a főzés, sütés .... 💚

pakolás

Anyós lakásában tipródunk, hosszasan, az elmúlt egy hónapban többször, mint az elmúlt években összesen. Szomorú ez. De mind tudjuk, hogy kimondatlanul, néha kimondva, ezt akarta .... 

Dobozolunk, szortírozunk, cuccolunk. Egy kupac amit hazaviszünk, egy ami valakinek jó lesz, egy ami menthető, egy ami szemét, egy ami "mi legyen vele?". 

Mindannyian találunk kedves emlékeket, tárgyakat, amiket magunkkal viszünk, egy kis szeletet belőlük, a gyökereinkből. Súlyos, nehéz pillanatok ezek, néha viccesek ... 

Elgondolkozom a tárgyak létén, jelentésén, az életünk, a dolgaink fontosságán, ott állok a halmok között és amiért ők megdolgoztak, megküzdöttek, a saját erejükhöz képest előteremtettek én szempillantás alatt döntök és hozom meg az ítéletet, szemét. Ez masszív érzés volt akkor is, amikor a nagyszüleim után maradt mezőgazdasági tárgyakat szortíroztuk, melyek számunkra, leszármazottak számára nem jelentenek semmit, nem ismerjük, nem használjuk őket, nekik pedig az életet, a boldogulást jelentette. Ilyenkor tényleg felmerül a kérdés, mi szükségünk van annyi anyagi jóra, annyi kézzel fogható tárgyra, hisz ha eljön a pillanat, mindenki, mindent hátrahagy. 

A valakinek jó lesz kupac a legnehezebb. Megtalálni a "valakit". Sokszor elkeserítő és kiábrándító, ahogy kihasználják az ember jószándékát. Máskor pedig szívet melengető, amikor a hógömbök egy gyűjtő kislányhoz kerülnek, amikor a régi vázák egy idősotthont díszítenek, amikor egy közeli gyár fénykorából származó kerámiát a múzeum gondozásába vesz, amikor egy társasjátékot a könyvtár örömmel befogad .... 

örömmel tölt el, hogy vannak tárgyak, amikben Ők tovább élnek .... 💙

lebegő asztronauta

Úgy érzem magam, mint aki a világűrben kering ... 

Rohannak a napok, a hetek, még a hónapok is. Minden napra jut valami, program, feladat, megoldandó, itthoni, vagy egyéb teendő. De valahogy haszontalannak érzem az időt, ami pereg .... Pedig élvezhetném is gondtalanul, mert van egy remek férjem, aki támogat a váltásban, az ellazulásban, az édes tengődésben. Persze ő tudja, hogy ez átmeneti, tudja hogy hamarosan ellepnek újra a feladatok, a lehetőségek, a kihívások, amikre most ácsingózok. Ebben különbözünk, nagyon. Ő a laza, én a feszes .... 

Közben rehabilitálom magam. Csontkovácsnál jártam, access bars kezelésen egy kedves barátnőnél, pilates kihívást és kis tornát folytatok itthon, a lehető legtöbb utamat sétálva teszem meg, sokat olvasok, még többet bámulom a sorozataimat. Régi, kissé elhanyagolt kapcsolatokat építgetek újra. Több online képzéshez, tanfolyamhoz csatlakoztam, melyek sok-sok új információt, lehetőséget hoztak már eddig is. 

A társadalmunkban zajló folyamatok béklyóban tartanak, letaglóznak, mélységesen elszomorítanak. Próbálok hinni, kapaszkodni valamiben, de spiri barátnőm szerint ez a cél, a legfontosabb céljuk a minket fentről mozgatóknak, hogy ezek a biztos pontok és kapaszkodók szépen lassan eltűnjenek. 

Igyekszem megtalálni az egyensúlyom, mert egy út van és az előre vezet  .... 💚

fények

Most örökítsd meg, amikor épp látod, egy pillanat múlva már más lesz .... 

A fotós jótanácsa. 

Egyik komótos vasárnap reggel megállít, hogy ne mozduljak, ő még félig fekszik az ágyban, kiált a gyerekért, hogy hozza a fényképezőgépet és kattint .... 💗

idei utolsó, a harminckettedik

Igazán büszke vagyok magamra, amiért a blog írásának kezdete óta, idén megint egész sok bejegyzés született. De ez alapvető cél is volt!

Sok minden történt. Sok-sok hegy és völgy váltotta egymást az életem nagyjából minden területén. Igyekszem ezeket valahogy szépen lassan kisimítani, őszintén nehéz, most az év vége is tartogatott kellemetlen meglepetéseket. 

De egy út van és az előre vezet. Ez az egyetlen opció. 

Új év, új tervek, új lehetőségek, új ajtók. 

Legyen egészség, boldogság, biztonság és békesség, szeretet és szerelem, család és barátok .... és jövőre még több poszt! 

Mézi, mézi mézeskalács

Ha karácsony, akkor mézeskalácsház és mézeskalács. A sima süti változat máz nélkül év közben is benne van a top10-ben, szívecske, virág, vagy egyéb formátumban. A srácok imádják. 

A ház pedig már tradíció. Szinte kihagyás nélkül két évtizede gyártom őket. Mindig kicsit más, néha kevésbé sikerül, néha pazarul. 

Egyik hagyományunk a gyerekekkel, hogy január 1-ig a házat csak nézegetni szabad, viszont utána közösen nekiesnek egy klopfolóval és szétdurrantják az egészet, majd megeszik. Nyilván. 😅

Karácsonykor a lényeg a csodaszép dekorálás. A mázat pár éve egy kézműves mézeskalácsos nénitől kapott recept alapján készítem és újabban turbózom egy kis ételfestékkel is. Idén kipróbáltam egy egyszerű, ámde nagyszerű mintát, ami látványos eredményt hozott. A gyerekek is megörültek, így az idei sláger ez lett!

A nagy lelkes segítségem volt az idén is. Mindig készítünk névre szóló, személyes darabokat is. Most ő készített nekem és az apukájának. Így lát minket ..... 💗💝

újra advent

A kicsi hetek óta remeg, hogy díszítsünk, legyen már téli szünet és karácsony, süssünk már mézeskalácsot .... Hosszasan ecseteli melyik díszt mikor hogy és hova tesszük, melyik kalendáriumot szeretné és abba mit. Ennél a pontnál tovább vitte a gondolatot és megfogalmazódott benne, hogy miért mindig este jön a manó és mindig fogmosás alatt és akkor ő azt a csokit aznap nem tudja megenni és "anya, lehet hogy te teszed a kalendáriumba a meglepetést"?  ........... egy másodperccel tovább hezitáltam a válasszal, mint kellett volna. Egyetlen mentségem, hogy reggel korán, útban az iskolában még elég távolinak éreztem a manók és egyéb varázslatok létét. 

A gyermek szeme résnyire szűkült és láttam az arcán, hogy kész, vége, ennyi, a gyermekkor egy újabb csodás szeletét veszítettük most el ... lebuktunk. 

Ezen a ponton hozzáteszem, hogy a nagy, aki elmúlt 12, szerintem évek óta összerakta a lényeget, viszont ő hinni akar, meglepetést szeretne, ezért nem kérdez, nem szól ..... 

Akkor ott helyben próbáltam menteni a menthetőt, vagyis inkább ellébecolni a választ. Gyorsan bezavartam a suliba. Majd egész nap azon kattogtam, hogy este miként fogom szépen előadni, rávezetni a karácsonyi csodák lényegére. Találtam is egy remek írást, kicsit a családra formáltam és gondoltam, majd ezzel megoldom. 

Azóta a kicsi is hallgat. Néha elszólja magát, ahogy a nagy is. "Anya itt tudsz venni olyan csokit, amit a kalendáriumba szoktál tenni." .... 😅

Majd mintha mi sem történt volna december 1-én reggel boldogan rohan, hogy  megnézze mit hozott a manó. 

.... van egy videóm, egész kicsik, Ábi még épp hogy totyogós és ámulnak, bámulnak, gyermeki örömmel kurjongatnak ahogy meglátják a karácsonyfát. 🎄

.... lehet hogy ez lesz az a dolog, amit nem kell megbeszélni, mert már ők is érzik, hogy a csodák bennünk vannak ..... 💝🌲 

anyaságom egy képben

A közelmúltban a világhálón belefutottam egy szülőcsoport felhívásába, ami arról szólt, mutass egy képet, ami bemutatja szülőséged, de nincs rajta a gyerek. 

Vasárnap van. Korán, vagyis hétvégéhez képest korán. Köd. És hideg. És nyakunkon a tél. Sapka, sál, kesztyű előkerült a szekrényből. Meg harmat is van, meg mégiscsak vasárnap ... na. 

De egy újabb Szent Bozsik napra virradtunk. A gyermek lelkes, már hajnalban kipattan az ágyból, húzza egymás után magára a rétegeket, tömi magába a reggelit és noszogatja az apját, hogy induljanak, mert elkésnek. Foci torna van. Én a másik gyerekkel pizsiben bambulok a kanapén és bőszen megígérem, hogy a vége előtt mi is odaérünk és megnézzük, hogy focizik .... Mi mást is tehetnék? Lassan komótosan megesszük a reggelit, beöltözünk és irány a pálya. 

Egyetlen mázli, hogy gyalogosan 10 percre van tőlünk az objektum. A ködtől alig látjuk a pálya körvonalát, csak a hangokból tudjuk jelentős a részvétel a focitornán. És nem hiszek a szememnek és komolyan nem értem, hogy emberek itt állnak ebben az időjárásban, ebben az időpontban .... De tudom, tudom, a gyerekért mindent is megtesznek, főleg lelkesítik (fejhangon ordítanak) őket a pálya széléről. 

Mi megnézzük a csemetét, majd csatakosan hazatérünk vasárnapi napunk szokásos medrébe. 

Illetve nekem van egy jó nagy plusz köröm, hogy a felvett rétegek újra tisztán és illatosan rendelkezésre álljanak a következő rangadóra. Majd eljutok eddig a pillanatig és bevillan, hogy jelenleg számomra ez az anyaság egyetlen képben ..... 

Erzsi mama

Egy hónapja váratlan fordulat következett be a család életébe. Hirtelen elveszítettük az Erzsi mamát. 🖤 Megrázó és gyors volt. Legbelül tudtuk, hogy ő már régóta ezen az úton lépdel, a lelkében jó ideje sajnos nehéz volt neki az élet ... 

A fiúk vegyesen fogadták, a nagy ott helyben összeomlott és sok beszélgetés, sok sírás, sok emlékezés után tudtuk valamelyest összeszedni. A kicsi látszólag könnyen vette, viszont azóta extra sensitív a lelke. Bib hullámzó. A kezdeti sokk után bekapcsolta a probléma megoldó funkciót és tette amit kellett. Azt csak én láttam, hogy a világbéke férjem egy pillanat alatt borul és oszt ki egy kedves, idős bácsit az áruház parkolójában, mert figyelmetlenül tolatott, hogy egy idegen biciklis nővel csúnyán beszél .... nála itt jött ki a gőz. Az eltelt hetekben sokat tipródik, mereng, keresi a helyét, keresi önmagát, keresi a gyermekkorát .... 

Én próbálom tartani a sziklát, ami eddig nekem volt a bázis .... a felállás megfordult. 

Állok a sírnál. Csak nézem a gödröt, hallom a zuhogó földet. Hálás vagyok. Neki köszönhetem a férjem. Szerette a gyerekeimet. Remélem most már békében van. 

❤