idei nyaralás

Az idei évben nagy fába vágtuk a fejszénket. Tudtuk hogy nehéz lesz, körülményes, lassú, alkalmazkodó, néha idegesítő, de bíztunk abban is, hogy mindenki számára új élményekkel teli feltöltő és felejthetetlen élmény. 

Elvittük a szülőket a tengerre. Mindketten olyan családból származunk, ahol csak hírből ismerték a nyaralást. Egyrészt a pénzhiány, másrészt az egyéb mindennapi teendők akadályozták őket annak idején, hogy minket üdülni vigyenek. No, de most nagyot gondoltunk és befűztük őket, először vonakodtak, aztán kétkedtek, de végül mindenki döntött és jött. Így indultunk nyolcan a tengerre. 

Kedves kis falut választottunk egy öböl partján, klasszikus apartmanban, ahol kevésbé kellett eltérni a szokásoktól, ahol lehetett pihenni, strandolni, főzni, de új élményekkel is gazdagodni. Csak szépen lassan. Azt hiszem helyenként ez is kicsit sok volt nekik, de azért jól viselték. 

Volt sós vízben lebegés, hegyek, sziklák, hajózás, vízesés, naplementés romantika, séta a parton, lágy szellő a tenger felől, erős szél a nyílt vízen, hal vacsora, fagyi-torony, óváros és szűk sikátor, helyes kis házak, vár és templom, meleg, vihar és napsütés. Szóval minden, ami egy tengerparti nyaraláshoz kell. Ritkán volt alkalmunk kettesben lenni, de így az még értékesebb volt. A végén mindenki boldogan tért haza, hisz végre megtapasztalhatták, milyen is a tenger.... 

szóval ülünk a vonaton....

Már hazafelé. Rajtunk az út pora. 3 nap minden fáradtsága, lábunkban jópár kilométer. Már csak egy vágyunk van, mielőbb hazaérni. Innen nézve kevésbé volt jó ötlet ez a tömegközlekedősdi... 

Bambulunk magunk elé, beszűrődik a hangosbemondó zaja, a szomszéd kabinban a gyerekek virgonckodnak, emberek mennek a folyosón, amikor valaki átlépi a kabinunk ajtaját. Aztán még egy útitárs, majd még egy. Bőröndök tobzódnak, szatyrok szaporodnak. Bib illedelmes férfi lévén, felpattan és a termetes csomagok egyből a csomagtartón landolnak. Mindenki elfoglalja a helyét és kezdődik az utazás. Mi továbbra is bambulunk. Új útitársaink pedig csacsognak, milyen korán reggel kellett felkelni, hogy Debrecenből egyáltalán Pestig eljussanak és hátra van még 4 óra zötykölődés, ki mit hozott enni-inni, mikor beszélt a gyerekkel utoljára. A szó hamarosan az utazásra terelődik, hogy akkor merre is megyünk, milyen falvakon, városokon keresztül, hol kell, kell-e átszállni, a környéket kevésbé ismerőknek bizony fejtörést okozhatnak ezek. Mi lassan abbahagyjuk a bambulást és csendben figyeljük, hogy a kedves három nagymama korabeli hölgy eszmét cserél. Néha pajkosan egymásra nézünk, mosolygunk. Olyan helyesek, ahogy próbálják megfejteni a vaskos menetrendet. Aztán kibuggyan belőlünk a megoldás, felfedjük inkognitónkat, hogy mindenki jó helyen van, ez a vonat pont oda fog érkezni, ahova ők szeretnék, mi is ott fogunk leszállni. Vidáman fogadták, hogy hagytuk őket "szenvedni" a gordiuszi csomón. És már együtt beszélgetünk tovább. Kiderül, hogy a helyi kézműves házba mennek csipkeverő táborba! Előkerülnek a fotók, egy-egy kész darab. Mindannyian örülünk a társaságnak, az ország két túlfeléről érkezett élettapasztalatnak, mi az ő időskori bájuknak, ők a mi fiatalságuknak. A 4 óra hamar elszállt. 

Az út porát elfújta a szél, mi pedig ketten sok élménnyel gazdagabban vidáman szálltunk le a vonatról...... 

Az egyik nénitől búcsúzóul kaptam egy csipkéből készült ékszer szettet, amit ő nagyon sok óra munkával készített, hogy eladja, de úgy tűnik neki is pozitív volt az élménye velünk, mert inkább nekem adta..... :)

pihi

Ahogy az előző bejegyzésben már írtam, beiktattunk egy kis szabadságot a múlt hétvégére. Gyermekkori emlékeket elevenítettünk fel, régi vágyakat teljesítettünk... 

Előre foglaltunk szállást, aminek egyetlen előnyét emelném ki, hogy irtó közel volt mindenhez, a hátrányaitól inkább most eltekintenék. Maradjunk annyiban a kedvezményes ár megérte a kellemetlenséget.

Első körben megnéztük az agyaghadsereg kiállítást, ami nekem egy kicsit csalódás volt. Egyszer rég láttam róla egy dokumentumfilmet és ott iszonyú érdekesnek, monumentálisnak találtam az egészet. Ami így is van, csak a kiállítás elrendezéséből fakadóan sajnos az elején lelőtték a poént. Ettől függetlenül nagyon tetszett, tényleg hihetetlen és érdekes volt. 

Aztán egy kedves Pesten dolgozó bartánőmmel találkoztunk, kávézgattunk, sétálgattunk. Az idő próbálta kedvünket szegni, az otthoni szikrázó napsütés és meleg tökéletes ellentéte volt az ottani. Szakadó eső és hideg. :(

A másnapi idő hatására programot cseréltünk és előre hoztuk a Széchenyi fürdő meglátogatását. Az épület gyönyörű, bár ráférne egy renoválás, de a 38 fokos kültéri medence szinte felülmúlhatatlan. Viszont kisvárosi léptékhez szokott lényem kissé nehezen fogadta az embertömeget, a sok fajta nációt. A zöldfelület aránya 0, így kánikulai napokon érdemes más fürdési lehetőséget választani. 

Következő nap jöhetett az állatkert! Egy egész napot sikerült ott eltölteni. Jól készül turistaként érkeztünk, komplett programmal. A baj csupán annyi volt, hogy az állatokkal bemutatott kb. 1/2 órás váltással zajló események valahogy mindig az állatkert túlsó felén voltak. Így mint valami bolygóhollandi megállás nélkül cikáztunk fel és alá. Iszonyú fáradtan, de jelentős élményekkel gazdagodva hagytuk magunk mögött szegény kis állatokat. :)

Majd jöhetett egy kis hajókázás a Dunán. Abból ítélve, hogy fülhallgatót kaptunk az idegenvezetéshez és hogy alapból angolul köszöntek, kérdeztek, hát eléggé kevés lehet azon honfitársaink száma, akik igénybe veszik ezt a fajta szolgáltatást. Pedig tényleg nagyon szép a rakpart mindkét oldalon, gyönyörűek az épületek, érdekes volt teljesen más szemszögből látni a várost. Ahogy hallgattam az idegenvezetőt a város történelméről, eseményeiről, előnyeiről, én is elhittem, hogy ez tényleg világváros, gyönyörű turistaparadicsom. Persze a kérdés csupán annyi, milyen megközelítésből nézzük a dolgokat. 

A fentiek között jártuk még a várost gyalog és metrón egyaránt. Egyik kedvenc terem a Ferenciek tere. Sokak szerint elég rossz környék. Ami lehet hogy így van, de engem elvarázsolnak a régi bérházak monumentális épületei. Persze, szebbek lennének felújítva, de így valahogy van egy történelmi bájuk, ami számomra így kerek és egész. 

Vasárnap már indultunk is haza. Vonattal. De ez egy külön bejegyzést igényel.... :)

megy a gőzős a nagyvárosba....

A hétvége nagyvárosi látogatással telt, méghozzá vonattal. Bib ötlete alapján tömegközlekedéssel vágtunk neki az útnak. Leszámítva az abszolút retro hangulatot, a kétszer annyi menet időt egészen jól sikerült az utazás. Érdekes és izgalmas volt, hiszen eddigi életemből kimaradtak a hosszú vonatutak. Egy dolgot hiányoltam csak. Valaki integethetne nekünk. Mi kihajolunk az ablakon, mosolygunk, a peronon állva pedig lelkesen integetnek amíg láthatóak vagyunk. Bib nevetve meg is jegyezte, hogy sok mindent elintézett már nekem, de ez valahogy most elmaradt.... :)

Aztán hazafelé teljesült az álmom! Encsa és Borsó ugyanis épp aznap kelt útra, mikor mi már hazafele tartottunk és a két vonat az egyik állomáson találkozott. Hát azt hiszem felesleges ecsetelnem azt az örömöt, ahogy megláttuk egymást a szemben álló vonaton és egyből lelkes integetésbe kezdtünk! 

A szabadság tökéletesen zárult ezzel....

Bakancsos túra

Bakancs híján túracipőben indultam útnak. A laza sétának titulált  útból 15 km-es menet lett. De minden perce megérte.

Zircről indultunk busszal Porvára, némi kocsmai kitérő után sáros úton haladtunk Vinye irányába. Hosszan, lassan meneteltünk. Közben csiripeltek a madarak, fújt a szél én pedig csak ámultam. Volt egy-két holtpont, mikor az ember már csak teszi egyik lábát a másik után, fáj a dereka a hátizsáktól, a napi 8 órás üléshez szokott lába alig bírja a göcsörtös talajt. 
Néhány óra után elértük a Hódos ér völgyét, ahonnan az út már lefelé haladt. Megérkeztünk Vinyére, két kocsma érintése után (ahol mindenki megkapta jól megérdemelt jutalmát rövidital, kávé, vagy jégkrém formájában) meg is érkeztünk a célállomáshoz, a Cuha völgyébe! A patak valami csodás, nyár lévén a vize kevéske, így a gázlókon lazán átsétálhattunk, nagyszerű volt! Helyenként zubogott, máshol csak csordogált. Ha felfelé tekintettem hatalmas fák, meredek szikla falak, mohával benőtt vasúti töltés, ahonnan a lassan keresztül zakatoló kocsikból kedves idegenek integetnek le a mélységbe, nekünk a patak partjára. Ők lent lennének velünk, mi fentről néznénk lefelé.... 

Az energia utánpótlásra való igény hamar eljött, így megálltunk egy tűzgyújtó helyen, ahol finom kis szalonnát sütögetve vártuk a jobb időt, mert idő közben az ég beborult, a szél süvített és minden fa és bokor, recsegett, ropogott. Mintha bármelyik pillanatban rád akarna dőlni. Félelmetes volt, de "menekülni" nem volt értelme, kilométerekre voltunk bármilyen civilizációtól. Reménykedve a jobb sorsunkban melegedtünk a tűz mellett. A szél szerencsére elfújta a vihart, az ég kiderült, mi pedig tovább álltunk. Újabb menet Porva - Csesznekig. Az utolsó szakaszon már szakadt az eső. De elértük a végcélt, a vasútállomást, ahonnan irány vissza Zirc. Utolsó erőnket összeszedve visszabattyogtunk a szállásra, ahol két helyes almafa között várt rám egy függőágy. Párnával, pléddel (Zircen mindig hűvösebb van mint az átlag) felszerelkezve édes volt a pihenés. 

Így végződött a mostani bakonyi túránk... 

Illatok

Van hogy elfelejtem, de mikor újra érzem, minden élmény újra éled. Sok jó fajta illat van, amit nehéz lenne leírni, megfogni, van aki nem is érzi, csak mi, de ha olyas valakivel beszélsz, aki szintén érzi, akkor elég csak megnevezni, máris tudja mire gondolsz. Ilyen a Balaton illata is, vagy a tenger. Jellegzetes, de körülírhatatlan. 

Évszaktól függően változó. Most a nyárit érzetem legutóbb egy Badacsonyi kirándulás alkalmával. Finom volt....

Akkor és most

Hétvégén ünnepeltük 1. házassági évfordulónkat. Egyszerűen, ketten, romantikusan faxnik és nagy ajándékok nélkül. Visszamentünk a helyre, ahol most csak mi voltunk, kis pléddel piknikeztünk. Dalolt a madár, sütött a nap, lengedezett a lágy szellő. 

Azt mondták rólunk nemrég, olyanok vagyunk egymásnak, mint az ételben a só.... egy éve azt kívánta egy kedves idős néni, hogy 60 évig legyünk boldog házasok. Még van 59 év!!!

Hétvégi rohanás

Edina mit szólsz Te ehhez???

Túl vagyok egy egész napos kosár fesztiválon, egy legény-lánybúcsún és egy elsőáldozáson. Próbálok túllendülni a fáradtságon és kialvatlanságon, de a mai leadás még tetézte a hétvégi fáradalmakat. Egyik kedves barátnőm férjhez megy, az ő tiszteletére rendezett buli és a hozzá kapcsolódó rohangálás kitette az időm jelentős részét. Plusz még Bibnek segítettem a munkában is egy keveset. Tegnap pedig a keresztszülő kötelességünket teljesítettük azzal, hogy megjelentünk, a hajnali 1/2 3-as keléshez borzasztó korán a tőlünk 2 órányi autóútra tartott 1/2 9-es misén. Hazafelé számomra nagyon kedves környéken utaztunk, próbáltam beszívni a friss illatot, a napsütést és közben olyat láttam, amit talán még soha. Az csak az első döbbenet volt, hogy a lila rét sajnos nem a számomra oly kedves levendula miatt volt az átlagtól eltérő színű, de aztán egyszer csak szinte minden pirosban díszelgett. Ó. Ház ez meg mi a szösz? Gyönyörű volt a pipacsmező, bár a gazdák gondolom kevésbé örültek a hatástalan gyomirtásnak a búzatáblában. 

Az este még tartogatott egy kis lazítást a balkon szetten.

A következő hétvége pedig újra zűrös lesz, de ez már a jövő zenéje...

Égi virágpor

Egy-két gyönyörű fejecske, némi cukor, sok-sok víz és már kész is a folyékony arany, a BODZASZÖRP.  Itt a szezon, tavasz utó, nyár elő. Csak úgy úszik az illata a levegőben. Édesen és csalogatón, olyan tipikus gyermekkori illat, legalábbis nekem. Anyu jó sok litert legyárt ilyenkor, így szerencsére szinte egész évben kitart, de hát ez is mint oly sok minden más frissen az igazi. Vagyis most. 

Most sütöttem a harmadik epertortát... eperföld még mindig termel... :)

Finom is utána egy nagy pohár bodzaszörp....

És egy kis gyermekkori szösszenet:

Tavaszi felhők

Bodzavirágból, bodzavirágból
hullik a, hullik a sárga virágpor.
 

Fönt meg a felhők szállnak az égen,
bodzafehéren, bodzafehéren.

Szállj, szállj felhő,
pamacsos,
hullj le, te zápor,
aranyos,
hullje le, te zápor,
égi virágpor,
égen nyíló bodzavirágból.

Pompon

Én, a pompon lány. Persze csak képletesen...

Kapcsolatunk kezdetén belecsöppentem a Bib kosárlabda életébe is. Városi bajnokság, edzések és meccsek minden héten. Minden csapattársnak ott volt a barátnője, a hétvégi esték valahol egy kocsmában, szórakozóhelyen, esetleg házibuliban végződtek. Jó volt ez a korszak. Aztán az élet ment tovább, a fiúk kicsit lelassultak, megváltozott mindenkinek az élete, a főszerepet helyenként a család, munka vette át. Nálunk is változott ugyan az élet, de mivel Bib a csapatkapitány, így az ő életének a mai napig szerves része a csapat és a meccsek. Én pedig követem, igaz már egyedül lóbálom képzeletbeli pomponjaimat, de nagyjából mindig ott vagyok. A régi fény sajnos már a múlté, sokszor, csak kínkeserves küzdelmet látok, leginkább otthagynám az egészet, főleg nézőként, borzasztó, komolyan. 

De aztán történnek csodák! Pénteken véget ért a szezon, ötödik helyen zártak a fiúk, ami a tizenvalahány csapatos mezőnyben elég jó eredmény. 

Ennek tükrében reméljük jobban kezdik ősszel az évadot, én pedig újra ott ülök a padon....

A papa eperföldje

Szóval múlt heti hazalátogatásunk másik apropója, hogy ezerrel érik az EPER.

A papa is nagyon szereti, így anyu ültetett neki pár sorral, hogy tudjon majd enni. Viszont a szegény a 87 évével nehezen tudja gondozni. De hát az eper egy kedves jószág, akinek, ha jófajta éve van (kevés eső, sok napsütés), akkor rá sem hederít némi gazra, elhanyagoltságra, csak úgy egykedvűen, de annál bőszebben terjed tovább és tovább. Elborítva ezzel a kert jelentős részét, túlhaladva eredeti kereteit is. Úgy tűnik ez a jófajta évek közé tartozik, szemben a tavalyival.

Így állok a kertben az eperföld közepén, süt a nap ezerrel (na, jó, hát a délután 2-nél találhattam volna megfelelőbb időpontot is ugyebár) és kapkodom a fejem. Leguggolok, látom a szebbnél szebb kis eperszemeket, a kezemmel szedem, de a szememmel, már odébb járok pár méterrel, nyúlok is azután, de még oda sem érek, mikor látom a következő áldozatot. Nos kérem ez itt a Kánaán!!!

Az adaggal hazatérve, mint egy jó háziasszony (ritka pillanataim egyike) felhasználtam mindet. Lett belőle eperfagyi, epertorta, eperturmix.

Jelenleg a fülemből is eper folyik, de hát ez egy jó év, most kell kihasználni, amíg még lehet…

 

Vasárnapi szieszta

Az egész azzal kezdődött, hogy anyuéknál otthon renoválás volt és megkértek minket, segítsünk a hétvégén takarítani. Az embernek persze akadna jobb programja is vasárnapra, de természetes, hogy mentünk. Viszont hívtak minket szombat esete, hogy a renoválás csúszik, így a takarítási tényező zéróra redukálódott, de azért csak menjünk. Ennek a hírnek külön örültünk, mivel baráti meghívásunk volt szombat estére. A szolid bulinak indult összeröffenés átcsapott egy ki tud több tequilát meginni partiba.

Hármas holtverseny alakult ki a fiúk között. Ennek következtében a tervezett korai hazaérkezés  némiképp módosult leginkább arra, hogy hogyan irányítsunk haza gyalog egy 90 kg-os embertömeget a város másik feléből. Az idő tényező jelentős növekedésével ez ugyan sikerült, de nehéz volt, maradjunk ennyiben... 

Így a másnap lassan indult, de kiértünk anyuékhoz, aki megszánta egyik kedvenc vejét és némi vasárnapi ebéden + egy-két jégkrémen túl terített neki egy plédet a barackfa árnyékába, hogy szegény lelkem tudjon egyet pihenni. Ő hálásan elterült (na jó, én is), így a délután jelentős részét sziesztával töltöttük. Majd az eperföld (ez egy külön bejegyzést igényel) meglátogatása után hazatérünk.

Bringa túra

Múlt este útnak indultunk. Kivételesen két keréken, vagyis inkább ketten négy keréken. Régóta terveztem hasonlót és most egy hirtelen ötlettől vezérelve megvalósítottuk. Igazából a város táblát sem hagytuk el, csak a környéken bicajoztunk, de roppant meglepő és számomra eddig ismeretlen helyeket véltem felfedezni. 

Én alapvetően a gyalogszerrel közlekedők táborába tartozom, ennek legfőbb oka a belvárosi lét és a belvárosi melóhely. Hisz minden járható távolságra van. Bajban is vagyok mikor kocsival kell eljutnom a városon belül bárhova. Fogalmam sincs melyik sáv, merre kanyarodik, hol lehet parkolni, melyik utca egyirányú, ettől persze a Bib idegbajos, hisz ő meg ezeket a surranópályákat ismeri, szemben az én már-már tökélyre fejlesztett gyalogos útjaimhoz. 

No de most egy újfajta szemlélet állt elő, a kettő közötti. :) Bicikliről egész más a világ!

Balkon vacsi

Régi álmom vált valóra a közelmúltban beszerzett (köszi Encsa a fuvart!) balkonszettel. 

Azóta sokszor tett már jó szolgálatot. Például tegnap este is. Rövid gondolkozás után egyik kedvenc (leginkább egyszerű, gyors és finom) receptemet összedobva, egy jófajta borral megspékelve késő estébe nyúló vacsorát költöttünk kint a balkonon a balkon szetten! 

A hely kicsi ugyan, minden használat előtt takarítani kell az udvar porát, de a lemenő nap és a madárcsicsergés a fáról feledteti mindezt. A nyári esték jelentős részét itt tervezem eltölteni. :)

Encsával tartottunk már balkonszett avatós bulit is, a létszám korlátozott volt, mivel csupán két szék áll rendelkezésre, de így is jól sikerült.....

Fesztivál és a többi

Az eddigi hallgatás oka részben technikai, részben időhiány. De mindkettőt leküzdve jelentkezek most. 

A hétvége istenien telt, ahogy már beharangoztam, természetesen a fesztivállal...

Kezdődött az egész azzal, hogy pénteken reggel magamhoz képest korán keltem. Persze legkevésbé ez az öröm tárgya, sokkal inkább az, hogy az éjszakai zápor után melegen süt a nap, friss eső illat van, még vizes az út és olyan hamisítatlan mediterrán hangulat van. Nyár, meleg és víz.... Plusz beszereztem az idei első eper adagot! Hmmmmmm.

Aztán a pénteki ebéd már fesztivál hangulatban telt és onnan el sem múlt egészen vasárnap késő estig. Az időjárás kegyes volt! Ettünk, ittunk, mulattunk. Hol ketten, hol sokan. Sétáltunk, táncoltunk, vagy csak bámészkodtunk. Hallgattuk a jobbnál, jobb zenéket. Örültünk a régi és új ismerősöknek. Pálinkáztunk, cseh söröztünk.

Furcsa volt, más szemszögből nézni a várost, hisz most lehetőség volt ott andalogni, ahol máskor csak autók járnak. Egyből mások lettek a házak, a terek. Kitárult a világ, aztán szűk lett, ahogy a sok ember csak hömpölygött végig.

Nehezen értem a háborgókat, az elégedetleneket. Miért nincs ilyen, vagy olyan koncert? Miért a belvárosban van? Mért van ekkora tömeg, miért drága a sör? Hát csak. Mert ha lenne az, akkor megint más kéne.

Nekem viszont csak egy kérdésem van, mikor lesz megint fesztivál???????

Fesztivál előzetes

Muszáj írnom még egy bejegyzést.

Imádok a belvárosban lakni. Fura ez egy olyan ember szájából, aki 25 évig tengette életét vidéken, családi házban. De mégis. Jó, kissé ellustultam ezáltal, hisz olyan kényelmes és egyszerű, hogy minden karnyújtásnyira van, minden megközelíthető gyalogszerrel, rövid idő alatt.Vannak persze árnyoldalak, de hát ezen könnyen túl tudok lépni, ha a fenti előnyre gondolok.....

És most itt az idő, hogy belvárosi létem éves csúcspontjára érjen, hisz most van a városi fesztivál közel egy hetes programsorozata. Hiphiphurrrrrrrrrrrrá!!! Kedd lévén még csak a belvárosi nagy-sátor áll a téren, de abban már sok ember, zene, evés-ivás, baráti találkák, jó hangulat. :)

Már csak a jó időben kell reménykedni, a tavalyi özönvíz szerű esőhöz képest csak jobb jöhet......

Baráti csevej

Szerencsére sok barátnőm van. :) Az élet sokfajta területéről. Olyanok is, akiket ha leültetnék szembe, egy szót sem váltanának egymással, én mégis mindkettővel jól tudom magam érezni. Persze külön-külön. 

A hétvégén hazamentem egy régi kedves barátnőmhöz. Ő azok közé tartozik, akivel teljesen mindegy, hogy tegnap, vagy egy hete, akár egy hónapja beszéltem utoljára, a fonalat felvéve ugyanúgy folytatunk bármit.... 

Csak locsogunk, fecsegünk, a percekből pillanatok alatt órák lesznek, aztán már vége is az együtt töltött időnek, pedig közben eltelt egy egész délután.

Ennek rajtunk kívül leginkább a Bib örül, hisz így neki már kevésbé fecsegek, locsogok olyan sokat.... :)

Mert mozogni jó(lenne)

Igyekszem sportolni, van hogy igazán lelkesen teszem. Alapvető tevékenység a kosárlabda. Igaz amatőr szinten űzöm, de van hogy tényleg nagyon jól megy. A vége általában elégedettség önmagammal, hogy egyáltalán összeszedtem magam, elmentem és végigfutottam (na, jó majdnem végig) mind a 1,5 órát. Bár van hogy abszolút elkeserítő a teljesítmény és ha még a csapattársak is rossz napot fognak ki, akkor végképp lehangoló az eredmény. 

Tegnap új irányba fordultam. Beszereztem egy aerobik dvd-t. Volt már ilyen, meg olyan is, hogy eljártam  mindenféle órákra, de valahogy mindig feladtam. Sok nő, kis helyen, ugri-bugri, koreográfia, izzadás, oktató néni vezényel, magasabbra, mondom magasabbbbbra, bájcsevej az öltözőben. Most őszintén kinek van erre szüksége a napi akárhány óra meló után? Bár mivel sokasodnak a mindenféle edzőtermek úgy tűnik a hiba az én készülékemben van. No, sebaj. Majd otthon megoldjuk, mert a lánykoromban meglévő lapos has, szűk derék már a múlté, valamit mégiscsak tenni kell. A dvd-n is van ugri-bugri, izzadok is, meg oktató néni  is rikácsol, de szerencsére feltalálták a tv távirányítóján a halkító gombot!!! Így a kép némiképp idilli...

Szóval tegnap volt az első alkalom. Reményeim szerint kitartásom hosszú távú lesz és eredményes. Visszatér a lapos has, szűk derék.... 

Hogy honnan ered mindez?

Néhány éve annak, hogy valahogy az utamba került A Titok című film és aztán a könyv. Elolvastam, ízlelgettem, határozottan tetszett. Ha most emlékeznék arra, ki ajánlotta először odamennék hozzá és megköszönném...

Igyekeztem befogadni a sok információt, átélni, kipróbálni. Hazudnék ha azt állítanám maximálisan sikerült átvennem az eszmét és tökéletesen művelem is azt. De mégis valami megváltozott. Egyik szkeptikus barátnőm nagyjából kiröhögött a könyvvel együtt. Szerinte irreális és elég blőd gondolat, hogy arra koncentrálok hogy megnyerem a lottó ötöst, akkor az összejön és ha rajtam kívül még ezer ember erre összpontosít, akkor neki is. Nos, az ő életére kevésbé volt hatással a könyv. 

De az enyémre, miénkre igen. Egy nagyon egyszerű dolog. Próbálom elkerülni a "nem" szó használatát. Ezáltal arra helyeződik a hangsúly, amit szeretnék. Ezt itt, a blogban is igyekszem művelni. Ugyanez vonatkozik a hétköznapokra, hisz az alapvető lényeg, hogy arra koncentráljunk amit szeretnénk és messze elkerüljük a negatív gondolatokat. 

És hogy mindez hogy jutott most eszembe? Mert beszereztem A Titok folytatását, Az Erő című könyvet. Meglátjuk ennek milyen hatása lesz....

Dupla randi

Ex nyoszolyólányommal és a párjával dupla randiztunk a hétvégén. Eső esett, szél fújt, így úgy gondoltuk egyéb elfoglaltság helyett moziba megyünk. Régóta szerettük volna megnézni A király beszédét. Egyik moziban már lemaradtunk róla, de a másik, régi kis moziban épp most ment. A film nagyon tetszett! Megérdemelten kapott négy oszkárt!

A képi és szellemi élmény mellé kaptam még pluszban egy kis nosztalgiát. Olyan jóleső fajtát. :) Ez az a mozi, ami az én randizós korszakomban A találka hely volt, tömve minden péntek, szombat este. Megvannak a régi bútorok, sok széknek, saroknak történelme van, érzem azt a hamisítatlan illatot. A kisterembe már bekúszott a modern technika. Felújították a nézőteret, a vetítő technikát. Igaz, hogy tömeg híján a büfének és ezzel együtt a pattogatott kukoricának is búcsút mondhatok, de azt hiszem két órát csak ki lehet bírni evés-ivás nélkül is.

Maradandó élmény volt a találka a régi/új randi helyen....