emlék

Véletlenül bukkantam erre a karácsonyi képre, valahogy eddig elkallódott, pedig nagy kincs, főleg a jelenlegi embert próbáló hétköznapokban..... :)

alul, felül ürítés

Nos, az utóbbi két hétben elég sok mélypont volt és elég sok csúcspont. Ez utóbbi nagyon egyszerű prózai, hétköznapi dologból állt:

- két vínnyogó, halálon lévő férfiből egy legalább a wc-n intézte a dolgát, így csak egy után kellett folyton takarítani, (a másik a mellékhelyiségig képes volt elvonszolni magát, egyébre alkalmatlan volt)

- ha épp üres volt a pelus,

- ha a produktum kicsit is hasonlított a normálisra,

- ha a vízen kívül bármit képes voltam belediktálni,

- ha végre kikapcsolhattam a mesét és csönd lett....

a sort folytathatnám, de minek? A kórság ledöntött minket totál. Négy nap masszív mellékhelyiségbe járás, áztatás, mosás, feltakarítás után jelenleg ott tartunk hogy várjuk a tenyésztés eredményét (ami igazából bármi lesz is, teljesen mindegy csak tudni fogjuk, hogy melyik gaz bacilus okozta, tenni nem fog senki semmit) és azt hogy a gyermek mehessen közösségbe. Mert bármennyire is imádom, szeretem, lassan az őrületbe kerget..... 

Szóval néhány kilóval könnyebben, szűk gyomorkapacitással várjuk a szebb napokat.... :)

Anya! Hát persze!

Újabban ez a válasz mindenre és olyan meggyőződéssel, olyan vehemenciával képes ezt mondani, hogy alig bírom ki nevetés nélkül. Pontosabban elfordulva röhögünk mint az állat.... 

De hát ez sokkal jobb, mintha folyton "nem " lenne, igaz???? :)))

anya a király

De hát ez természetes. Ugye....

Mó mesenéző lett. Én próbálom eltűrni csendes háttérzaj szintjén a folyton ismétlődő részeket, ha másként tennék agyvérzésem lenne babóca hangjától. Pedig isten látja lelkem, imádom szegény Pogány Juditot és félelmeteset alakít benne, ahogy egyszerre akár 4-5 szereplőt is szinkronizál. 
Most épp áttértünk a Süsüre. Biztos hogy már most többször láttam a gyerekkel mint én magam gyerekkoromban, bár ennek oka talán az, hogy hangkazettán volt meg tv-ben pedig ritkán láttam, viszont azt rongyosra hallgattam. Mó kedvenc része a takaró alá bújt király, ahogy vacog a palotában, mert mindig hideg van. Sosem hagyja kérdezés nélkül 'Ki bújt el a takaró alá anya?" és kacagva közli "A király!" Nos innen van az első szál. 

Aztán pénteken megvolt Bib kiállítása, ahol Mó remekül szórakozott. Vagyis inkább szlalomozva rohangált a vendégek között. Még szerencse, hogy ott voltak a mamák és segítettek néha "befogni". Egy ismerőssel beszélgettem a képekről, aki megjegyezte az egyikről, hogy milyen "király fotó lett", amikor az én gyerekem épp a mi lábunk alatt szaladgált. Nos ezt ő meghallotta, összerakta amit kellett és onnantól kezdve szlalomozás közben azt mondogatta "Anya a király, anya a király, anya a király". ..... 

A napok azóta elteltek és így a lassan ránk köszöntő farsang bűvöletében a gyermek mindenkit felruház mindenféle szereppel, apa például polip és kígyó felváltva, ezzel szemben én, maradtam azóta is rendületlenül KIRÁLY! .......... reméljük hosszú évek múlva is így fogja gondolni. :)

eső

- Anya! Esik a hó! 

- Süt a nap Mór, nem esik semmi. 
- Anya! Esik az eső!
- Nézd milyen világos van, süt a nap!
- De kell esernyő! .....

Számtalan reggel párbeszéde ez. És ha véletlenül esik valami, akkor kell az én esernyőm. Vagy bármikor máskor játszani. Kinyit, bezár, vagy csak simán lóbál. 

Így hát beszéltünk a Jézuskával és többek között kértünk tőle egy esernyőt! Nos az öröm leírhatatlan... Azóta használnánk, ha lenne eső, a hétvégén volt egy kicsi, így élesben is kipróbálhattuk. Persze attól, hogy van esernyő, sétálni még nehéz... :)

mondanivaló

Újabban mindig van valami új mondandója! És ez olyan jó és le kell írnom...

Így kezdte a karácsonyt:

- Anya! Van egy ötletem!

- Anya! Van egy kérdésem!

Aztán néz nagy kerek szemekkel és várja a hatást. Én kérdezek. Mi lenne az? 

- Öööööööö. - és nagyon, nagyon gondolkodó fejet vág. 

Tegnap bement a szobájába és közölte, hogy:

- Anya! Elhatároztam, hogy leveszem a cicámat a polcról. 

Paff. Honnan vesz ilyen szavakat? Kész vagyok! :))))

új év

Rohannak a napok, a hetek... Írni mindig lenne mit, csak időt nehéz hozzá rendelni...

Melóztunk sokat, sokfelé, aztán már itt is volt a karácsony. Szerencsére idén valahogy nagyon jól sikerült mindent leszervezni és megoldani, mert a nagy hajtásban én már az előkészületekkel rég készen voltam. Aztán 23-án elkezdődött a vég nélküli családi, év végi partik, egy-két buli, evés-ivás, mulatozás, beszélgetés. Szerencsére valahogy az összes jól sikerült, bár úgy is indultam neki, hogy jól fog sikerülni...

A legemlékezetesebb pillanat, amikor Mó áll a fa előtt és tudja, zsigerből érzi, hogy az a nagy, becsomagolt valami csak az övé lehet, másra rá sem néz, aztán elkezdi bontani, tépni, minél előbb lássa, tudja, mit rejt a csomagolás. És eljön a boldogság, egy konyha, az övé, amiben lehet kávét főzni, palacsintát sütni, húst készíteni. Imádta! Aztán reggel jött a következő pillanat, amikor az eddigi "Anyaaaaaaaaaa, tejet, most, most, most, azonnal" helyett ugrálva kiszaladt a szobából és közölte, hogy beindítom a konyhámat! Juppppi! Boldog! 

Bib ajándéka is találat volt, miközben csináltam, mindig, mindig elsírtam magam. Meghatóra sikeredett...

És Mó beszél, sokat, sokat, olyan szavakat használ, úgy teszi össze a mondatokat, olyanokat kérdez. Egy élmény, nagy élmény eddig azt hittem milyen szuper, hogy így beszél, de most... meddig lehet ezt fokozni? Már nagyon nem mindegy mit mondunk előtte. A papával olyan "vitái" vannak. Imádom hallgatni...

.... igyekszem jönni a többi szösszenettel... :)

reggel

Reggeli pakolás a bölcsiben, ruha le, föl, szekrénybe ki, be, éppen mire van szükség. Közben a gyerekek a szűkre szabott átadóban rohangálnak, örülnek egymásnak. Aztán egyszer csak ezt hallom:

- Szia Katona Mór!
- Szia Benett!
- Én ma gumicsizmában jöttem.
- Én is gumicsizmában jöttem. Esik az eső.
- Nem is esik az eső, csak pocsolyák vannak. 
- Én beleugrottam a pocsolyába!
- Én is beleugrottam!
........... Majd rohangálnak tovább. 

Olyan édesek voltak, mint a mini felnőttek. Örülnek egymásnak, megbeszélik mi történt, mindezt a maguk egyszerű, de annál tündéribb nyelvén.... gyorsan nőnek... 

édesapa

Megérkezik este Bib, Mó szalad az ajtóba, majd közli: ÉDESAPA! És a nyakában landol....
Csak úgy folynak belőle az új szavak, mindig újabb és újabb.
Édesapa pedig olvad.... :)

 

 

 

 

 

 

 

pótlás

Repül az idő. Írhattam volna sok-sok dologról, de hát elmaradt. Ennek legfőbb oka, hogy az új lakás, új dolgozó szobája olyan szinten kiesik az élettérből, hogy ide csak este későn, vagy néha ha egyedül vagyok itthon tudok beszabadulni. Megszűnt a tv, számítógép, laptop csodás háromszöge a nappaliban. De hát ugye ezt akartuk. Teret! Talán jobb is így, hogy kevesebbet ülök a gép előtt. 

No, de most pótolok...

Szóval új lakás. Kicsit új élet. Megszoktuk. Én a legnehezebben. Hiányzott a jól megszokott kuckóm, az otthon melege, hiába hoztunk mindent ide, mégis elveszett. Most már lassan visszatér, főleg ha belevetem magam a lassan kezdődő karácsonyi őrületbe és megvalósítom, kiélem az összes dekorálós vágyamat. Mert itt arra is lesz hely! Bib boldogan lubickol a fürdőkádba minden eset és imádja az új ágyat. Mó csont nélkül ugyanúgy tesz-vesz, mint a régi otthonban. Mindennek tudja az új helyét, néha jobban mint én és hát itt lehet rohangálni, bújócskázni..... 

Közben jól megszokta a bölcsit. Boldogan, sétálva megyünk reggelente, egész nap játszik, rendesen viselkedik, ügyesen alszik. Felzabálja az összes kaját, amit ebédre kapnak, aztán a kimeneti részen vissza is adja a dadus néniknek. De hát lássuk be 4 tányér kelkáposzta-főzeléknek valahol távoznia kell.... Reméljük kitart a csokiellenesség még legalább az idén, így a tavalyihoz hasonlóan most is a miénk lesz az összes csokimikulás. (Rettenetes volt egy éve is... :)

A bölcsis jól viselkedés ára délután beváltásra kerül nonstop hiszti formájában. Anya minden este úgy érzi, hogy az együtt töltött pár óra egyenlő egy egész héttel, olyan szinten műveli a gyermek. Persze csak nekem.... 

De ezzel együtt imádnivaló! Anya szeret! Cuppog a puszi, ugrik az ölembe és szorít.... hát kell ennél több? 

Jövő hét végén lesz egy kis pihenés, remélem jól sikerül, nagyon egyszerű, de reméljük tartalmas kirándulás lesz! 

..... és igyekszem sűrűbben jelentkezni...

az én hősöm!

Ha egy férfi éhes, akkor akkor is éhes, ha épp tele a szája hólyagokkal és minden egyes falat után remegő, vörösfejű sírásban tör ki, ő akkor is eszik tovább rendületlenül.... 

Én pedig sírok a kanál túlsó oldalán, mert tehetetlen vagyok, mert mindenki mást mond, mást javasol és csak remélni tudom, hogy ez az állapot már csak javulni tud. 

A mai nap értelme és egyetlen pozitív pillanata, amikor lefekvés előtt egy kis kacagást azért kicsikartam belőle....

szenved

Mó odavan, nagyon.... lassan már én is.

Ez az első kardinális betegség, eddig mindig mindent olyan jól viselt. És most olyan rossz látni, átélni, tehetetlennek lenni, amikor váratlanul felsír, hogy Anyaaaaaaaaaa, FÁJ!!!!! - és mutogat a szájába. Próbálom gyógyszerelni, jól ellátni, azt hittem egy-két nap alatt eltűnnek a csúnya hólyagok a szájából és túl leszünk rajta. Ez a harmadik nap, de most is nyugtalanul alszik, csak remélem hogy holnapra jobban lesz. És elmúlik a nyűglődés, nonstop nyüszögés....

Hogy mi a mai nap csúcspontja? Mikor egyszer véletlenül a nap folyamán ordítás nélkül be tudom ecsetelni a száját.... :)))))))))))))))))))))))))))))))

 

 

 

 

 

elúszva

Jó rég írtam. Közben pedig ezer dolog történt. Főleg jó, viszont ezzel együtt egy hatalmas logisztikai feladat pottyant a nyakamban. A fő téma, hogy oly sok keresgélés és várakozás után végre megvan a lakás, ami megfelel a legtöbb igénynek, így költözünk! :)))) Viszont Bib negyedik hete úszik egyedül az árral, így rá számítani max 1%-ban lehet. Tehát az összes takarítás, rendbe rakás, szervezés, papírozás, felújítás, kipakolás ésatöbbi rám vár. Szép feladat! Eközben Mónak elkezdődött a rendes bölcsi, ezzel együtt a hol beteg, hol nem állapot, plusz a saját dolgaim után is illene azért menni ugyebár. No, de fére a panasz szavakkal, mert végre, végre lesz külön hálónk, olyan méretű, ahova befér egy normál francia ágy két komóddal, sőt körbe is lehet járni és így senki nem alszik fal mellett. Aztán lesz külön dolgozó, ahol meg tudjuk oldani Bib feladatait is. És lesz tér, tér, tér. Ahol lehet rohangálni, meg csak úgy élni is. És belváros, még beljebb mint eddig. Lehet, hogy innen már menekülni fogunk, de egyenlőre inkább örülünk neki. 

Mindezek mellett Mó egész jól veszi a bölcsis váltást, új gondozó néni, új gyerekek. Reggel még sírdogál, de egész nap boldog, kacag, játszik, tevékeny és boldog mikor érte megyek!!! :)

És azért örülök, hogy van feladat, hogy kell menni és tenni. 

Bár azért most várom már, hogy kicsit nyugodtabb vizek legyenek, talán őszre az is eljön.....

Mó kedvenc mondatai:

- Mój éhes!

- Anya segít!

- Anya szeret!

- Pojácsa.

- Apa megjött!!

- Kész a vacsi!

- Apa olvas!

- Babóóóóóóóóóca.

... muszáj leírni, mert elfelejtem.....

 

vezénylő tőmondatok

Beszél, beszél, egyre csak beszél. 

Én abban a hitben vagyok, hogy érthetően teszi, de rá kell jönnöm, hogy rajtam kívül szinte senki sem érti szegényt. És itt jön az újabb felismerés, hogy hányszor hallottam, hogy minden anya érti a saját gyermek sajátos beszédét, csak a külvilág nem. Hát ez bejött. 

Nos a szavak után eljöttek a tőmondatok és a kérdések. Kissé megfordult a világ, mert először a MIAZ? szokott kicsúszni a kölykök száján napjában nagyjából kettőszázszor, ebből kb. százötvenszer ugyanarra kérdez rá. Szóval nálunk ez előtt megvolt már az: - Anya micsi?- És hiába mondod, hogy mit csinálsz, csak kérdezi, micsi, micsi, micsi? 

Aztán itt vannak a tőmondatok. Általában vezénylő stílusban. 

- Anya gyere!, - Apa játszik!, Anya olvas!- Anya csücsül! ésatöbbi, napi 24 órában. 

Ja és hát minden ENYÉM! - na persze....

 

Jelenlegi kedvencem. Bölcsi után (túl a bölcsis uzsonnán), séta közben hazafelé: - Mój éhes!, kap két pogácsát, amit a borzasztó hosszú 10 perces úton betermel, majd hazaérve megint közli: - Mój éhes! - és mit ennél kisfiam? - Zsír (rizs), hús, ubor.... és mindezt olyan kaján vigyorral a fején, hogy nehéz nem megzabálni.... 

apja fia

anya a cukrász

Tavaly azt hittem, hogy idén nem lesz energiám/kedvem újra nekifogni a nagy munkának és csodaszép tortát varázsolni Mó szülinapjára. De lett, sőt, már hónapok óta azon kattogok, hogy milyen legyen, hogy legyen, mi legyen más, mi maradjon ésatöbbi. 

A téma hamar kiforrta magát, jelenleg a nonstop sztár babócát kellett a középpontba állítani. Az ízesítés maga a tavalyi jól bevált csokitorta, tejszínes csokikrémmel. Fullos és isteni. :) Kívül pedig marcipán. Viszont most jól előre dolgoztam és aznapra csak a végső simításokat hagytam. Jelesül a krém készítést és a marcipán bevonást. A figura estéről-estére mint egy kirakós játék gyarapodott. 

Az eredmény először fantasztikus lett, aztán sajnos az "arcfestés" szétolvadt a marcipánon, így kissé ijesztővé vált bogyó és babóca, meg a szivárvány is széttöredezett, túl vékonyra vágtam, de majd jövőre megint tanulok ebből is és jobb lesz. Remélem.

Úgy gondolom mindenki elégedett volt, hiszem volt két perc, amikor a húsz emberből 19 néma csendben falatozta a saját szeletét és csak a villa kocogását lehetett hallani, a maradék 1 ember (az én fiam), pedig a jól bevált kekszét tömte az arcába, mit neki csokitorta tejszínes krémmel, marcipán bevonattal, hosszú órákkal, mit a készítéssel töltöttem, ő meg sem kóstolta. Viszont össze-vissza taperolta és boldog vigyorral közölte: -"Anyaaaaaaaaaa, babóóóóóóóóóóóca!!!!!!!!!!"

 

újra nagy nap

Párbeszéd az aprónéppel:
- Kinek lesz születésnapja? 
- Moj! :)
- Hány éves lesz?
- Egy!

És hozzá mit mutat?
Hát ezt:

Az én kis-nagyfiam már kettő éves! Botrányosan gyorsan rohan az idő.. És most, most, most megint megállítanám, mint két év alatt oly sokszor. Most hogy beszél, bohóckodik, viccelődik, szeret, ölel, puszil ... Mi lenne fontosabb, mint őt boldoggá tenni és mi lehet nagyobb öröm nekem, mint őt boldognak látni??? Közhely, tudom. De igaz és pont. Két éve ennek a töredékét sem tudtam még és így vagyok teljes, vele, ezzel a tudattal .... 

kis ember a nagy vízben

általában ennyit láttunk belőle

Hát ez is eljött! VÉGRE! Régóta vágytam vissza a tengerre és most útra keltünk, vízre szálltunk, eljutottunk! 

Más volt, egész más mint egykor hajdanán, édes kettesben. Az agyammal tudtam, a testemmel ott tapasztaltam meg, mint mikor megszületett Mó és elkezdődött közös életünk, nagyjából annyira volt mellbevágó, hogy a kis embernek minden új, más, idegen, óriási, így én vagyok az egyetlen biztos pont, kapocs, akin lógni kell, nehogy baj legyen. Így lógott. Sokat. Hamar fáradt, máshogy aludt, keveset evett. 

Ennyi volt a nehézség, mert a többi igazán pozitív élmény volt. Szuperül viselte az utazást, csont nélkül elaludt új helyen, imádott mindent felfedezni, megszerelni, megvizsgálni. Kíváncsi volt, útra kelt, motorozott, rohangált, vizet hordott, dagonyázott, pihegett. Vagy csak egyszerűen boldogan vigyorgott. 

Iszonyú jó érzés volt látni és tapasztalni hogy elindul a végtelen homokos parton és csak megy és megy és vissza sem néz, mert vágyik megtapasztalni az ismeretlent és azt látod, hogy rászakadt a nagy szabadság és BOLDOG. Ez mindennél többet ér....

Én pedig beérem egy röpke kettesben töltött negyed órával, egy magányos ücsörgéssel a morajló tengernél, mert végre tenger, napsütés, lágy szellő, finom illat, csend és nyugalom. Én is boldog vagyok....

 

apaja nyomdokaiban

az elkészült mű

Az Apa tovább becézett változata jelenleg az Apaja, ennek megfelelően van Anyaja, Mamaja és Papaja is. A jelentése egyenlőre rejtély. Legalábbis számomra. Nos, az alig két éves, aki már sok új szót ismer és ugyan becézni is tud, de ott a fenekén a pelenka és letagadja, hogy kakis, hiszti rohamot kap ha egy másodperc alatt sikertelen valamely kísérlete és utánam a cucu a legfontosabb dolog az életében. Szóval ez a kis töpörönytű emberpalánta csont nélkül kibontja a táskámat, kihalássza a fényképező gépet, bekapcsolja, exponál, majd visszanézi hogy mit készített...... ááááááááááááááááááá

Ezt a saját apám képtelen végrehajtani. Jó, van köztük néhány generációnyi különbség, de itt tartunk? Döbbenet. 

Ja és a kép is szuper lett, szóval Apaja boldog, hogy a gyermek örökölte művészi génjeit.

elfújt fesztivál

Idén is vártam. Nagyon. De a pénteket sajnos teljesen elfújta ez a cuki kis ciklon, amit pont itt örvénylett, amikor nekünk épp a XX. fesztivált kellett volna ünnepelni. 

Maradt a szombat, ahol napközben a gyerekkel, este pedig barátokkal mulattunk. Aztán jött az esővel vert vasárnap, amikor hol szakadt az eső hol sütött a nap, de szerencsére mi mindig épp megúsztuk száraz bőrrel. Bib persze dolgozott, így én hol egyedül, hol ismerősökkel tengődtem. 

Mó érdekesen viselkedett. Leginkább figyelt, többször visszakéretőzött a biztonságos babakocsiba, nézett morcosan. Aztán hazaértünk és kidöntötte a hangszeres vödrét, majd mint egy kis ördög ezerrel szaladgált a lakásban rázta a csörgőt, fújta a furuját, verte a dobot, tapsolt, táncolt, zenélt. Mint aki beszívta az információt, aztán itthon bemutatta újszerű tudását. De a lényeg, hogy közben boldognak láttam és szélfútta fesztivál ide, vagy oda, ez a lényeg....

anya nap

Az én napom. Meg anyué, Bib anyué, mamáé és a többi nőé aki éppen szíve alatt hordja, vagy már megszülte, neveli, félti, óvja, szidja, eteti, altatja, vigasztalja vagy teszi mindazt ami egy anya dolga. Egyszerűen csak szereti. 

2012 májusában kezdődött, hogy látom az érem másik oldalát. Addig csak lelkesen mondtam a verset, szedtem az orgonát, rajzoltam a képet. Most már én kapom. És sírok. Még a gondolatától is. Főleg most hogy egyszerre két gyönyörű ajándék birtokosa lehetek. Egy saját kezűleg készített bölcsis ajándék. Karton szívecske anyának felirattal, amin Mó pici praclija van ... És a szó: ANYA. Hát kimondta! Eddig várt, jó az időzítés... Megmarad egy életre. Én meg készítem az ő nevében a többi ajándékot a mamáknak, hogy ők is sírjanak tovább....